A Generátor Rex (Generator Rex) a Man of Action (a csoport Duncan Rouleau-ból, Joe Caseyből, Joe Kelly-ből, és Steven T. Seagleből áll, több ismert sorozat megalkotói, többek közt a Ben 10 című rajzfilm is tőlük származik) által készített amerikai animációs sorozat, amely egy 1999-es M. Rex című képregénysorozat alapján készült. A képregényben az apró, szőke hajú főszereplő által létrehozható szerkezetek sokkal inkább a steampunk stílust jellemezték, az általa fejlesztett motorra, vagy épp a mechanikus öklökre jellemző volt a túldíszítettség, eközben mégis régies látszata volt. Az amerikai premier 2010. április 23-án volt a Cartoon Network csatornán. Az USA-ban TV-PG korhatár-besorolást kapott.Watch and Read: Super Teen Machine: Cartoon Network's 'Generator Rex' Magyarországon 2011. február 11-én mutatták be.

2011. november 24-én bemutattak Amerikában egy egyórás különkiadást Egyesült hősök címmel, melyben Rexék univerzumába Ben Tennyson látogat egy kapun keresztül. Rexnek és Bennek össze kell fognia, hogy legyőzzék titokzatos, új, közös ellenségüket. Az epizód a Generátor Rex animációs stílusával, és karakter dizájnjaival készült. Ez a különkiadás volt a stúdió, és a Man of Action első crossover epizódja, mely két eltérő sorozatuk szereplőit -igaz ideiglenesen- ugyanazon világba sűrítette.

Cselekmény A közeli jövőnkben az emberi technika, beleértve a fegyverek, és az orvostudomány rendkívüli fejlődésen megy keresztül. Földi tudományuk tetőpontja a szemmel már alig látható robot, a nano-robot, vagy nanit. A sorozat jelenjéhez képest öt évvel korábban történt egy nagyobb baleset, amikor a Föld legnagyobb elméi több milliárd nanittal kísérleteztek, és beprogramozták őket. A kísérlet közben viszont hiba lépett fel, mely egy bolygó méretű robbanáshoz vezetett, mely során, félkész, még beprogramozatlan nanittal fertőződött meg a bolygó lakossága. Ezek a nanitok véletlenszerűen aktiválódhatnak, befolyásolva az élőlények sejtjeit, így átalakítva azokat groteszk, ám különös képességekkel rendelkező, többnyire agresszív szörnyekké, röviden E.V.O-kká („Exponenciálisan Változatos Organizmus”). A kutatás eredményei megsemmisültek, és kísérletben résztvevő, a laborban jelen lévő tudósok – köztük a mexikói Violetta Salazar és az argentin Rafael Salazar – életüket vesztették. A kísérletet pénzelő üzletemberek ezután bezárkóztak, egyedül Dr. Gabriel Rylander maradt, aki próbálta visszafordítani a folyamatot (és Van Kleis, aki az esemény helyszínén maradt). A nanit esemény egyik áldozata a tízéves Rex Salazar volt, akit már korábban baleset ért, és beprogramozott nanitokkal mentették meg, melyek különlegesek voltak, de a fiú elvesztette emlékeit, elfelejtette, hogy kik a szülei, hogy mi történt a robbanáskor, és hogy van egy bátyja, Caesar Salazar (aki szintén egy nanitkutató tudós). Az amnéziás Rex-et a Providence nevű rendfenntartó szerv fogadta be, majd vezetője, a Lovag ügynöknek nevezte ki, mivel rengeteg képességgel rendelkezik, többek közt képes utasítani saját – beprogramozott, sokkal együttműködőbb – nanitjait, hogy kapcsolják ki az EVO-kban található nano-robotokat, akiket vissza tud változtatni emberré. A tizenöt éves Rex munkája során egyre több emberrel találkozik régi életéből, és próbálja felidézni emlékeit, közben pedig ismét megtalálni életcélját, amiben egy Bobo nevű majom, Dr. Holiday, Hatos ügynök és még a Providence pár lázadozó alkalmazottja segíti.

Szereplők

Magyar változat Magyar hangok:Magyar változat Renácz Zoltán – Rex Mezei Kitty – Dr. Holiday Galbenisz Tomasz – Bobo Haha Megyeri János – Hatos ügynök Berkes Bence – Noah Melis Gábor – White Knight Pál Tamás – Van Kleiss Moser Károly – Gépfarkas Bolla Róbert – Szkalamandra Martin Adél – Ciklon

és mások

Epizódok Magyar bemutató#Magyar címAngol cím ELSŐ ÉVAD 2011.02.11.01 A nap, amikor minden elkezdődött | The Day That Everything Changed|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2011.02.18. | bgcolor="#DFEEEF"|02 | A Kiiktatás String Theory 2011.02.25.03 Túl az Óperencián | Beyond the Sea|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2011.03.04. | bgcolor="#DFEEEF"|04 | Kirekesztve Lockdown 2011.03.11.05 A tervező | The Architect|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2011.03.18. | bgcolor="#DFEEEF"|06 | Jégben lefagyottan Frostbite 2011.03.25.07 A falkavezér | Leader of the Pack|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2011.04.01. | bgcolor="#DFEEEF"|08 | A vadász The Hunter 2011.04.08.09 Tériszony | Breach|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2011.04.15. | bgcolor="#DFEEEF"|10 | Sötét átjáró Dark Passage 2011.04.22.11 Az elfeledettek | The Forgotten|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2011.04.29. | bgcolor="#DFEEEF"|12 | Szárnysegéd hadművelet Operation: Wingman 2011.05.06.13 A söpredék | Rabble|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2011.05.13. | bgcolor="#DFEEEF"|14 | Gravitáció Gravity 2011.05.20.15 A felszín alatt | What Lies Beneath|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2011.05.27. | bgcolor="#DFEEEF"|16 | A rajzás The Swarm 2011.06.03.17 Alapok | Basic|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2011.06.10. | bgcolor="#DFEEEF"|18 | Járvány Plague 2011.06.17.19 Ígéretek, ígéretek | Promises, Promises|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2011.07.01. | bgcolor="#DFEEEF"|20 | A Semmi Közepén Badlands 2011.06.24.21 Kölcsön kenyér | Payback|- | colspan=4 | |- | colspan=4 bgcolor="#DFEFFF" | MÁSODIK ÉVAD |- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2011. 11. 11. | bgcolor="#DFEEEF"|22 | Lázítás Rampage 2011. 11. 18.23 Feldúlt világ | Waste Land|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2011. 11. 25. | bgcolor="#DFEEEF"|24 | Tuti buli Lost Weekend 2011. 12. 02.25 A szövetség | Alliance|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2011. 12. 09. | bgcolor="#DFEEEF"|26 | Robot Bobo Robobobo 2011. 12. 16.27 Hatos osztás | Divided By Six|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2011. 12. 23. | bgcolor="#DFEEEF"|28 | Zavaros jelek Mixed Signals 2011. 12. 30.29 Helyőrség | Outpost|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2012.01.06. | bgcolor="#DFEEEF"|30 | Szellemidézés Haunted 2012.01.13.31 Másodállás | Moonlighting|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2012.03.30. | bgcolor="#DFEEEF"|32 | Kettős kaland| Without a Paddle|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2012.04.06. | bgcolor="#DFEEEF"|33 | Homokba vésett igazság| Written in Sand|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2012.04.13. | bgcolor="#DFEEEF"|34 | Ha leszáll az éj Night Falls 2012.04.20.35 Kemény célpont Hard Target 2012.04.27.36 Family Holyday Holy-Buli A Family Holiday 2012.05.04.37 A leleplezés Exposed 2012.05.11.38 Zártkörű buli Grounded 2012.05.18.39 Hat mínusz hat Six By Six 2012.05.25.40 Farkasok és bárányok Lions and Lambs HARMADIK ÉVAD 2012.11.12.41 Fekete jövő | Back in Black|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2012.11.13. | bgcolor="#DFEEEF"|42 | Motorégés Crash and Burn 2012.11.10.43-44 Egyesült hősök | Heroes United|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2012.11.14. | bgcolor="#DFEEEF"|45 | A szappanoperaház fantomja Phantom of the Soap Opera 2012.11.15.46 A szfinx titka | Riddle of the Sphinx|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2012.11.16. | bgcolor="#DFEEEF"|47 | Kettős látás Double Vision 2012.11.19.48 Ha harc, legyen harc | Guy vs. Guy|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2012.11.20. | bgcolor="#DFEEEF"|49 | Fekete-fehér Black and White 2012.11.21.50 Holttér | Deadzone|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2012.11.22. | bgcolor="#DFEEEF"|51 | Alvilág ostroma Assault on Abysus 2012.11.23.52 Távirányítás | Remote Control|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2012.11.27. | bgcolor="#DFEEEF"|53 | Az idő rövid története A Brief History of Time 2012.11.26.54 Elmés Játékok | Mind Games|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2012.11.28 | bgcolor="#DFEEEF"|55 | Testvérek Hermanos 2012.11.30.56 Célpont: Konzorcium | Target: Consortium|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2012.12.03. | bgcolor="#DFEEEF"|57 | Ellenség túltengés| Enemies Mine|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| | bgcolor="#DFEEEF"|58 | Dühöng a rock Rock My World 2012.12.04.59 Végjáték, 1. rész | Endgame, Part 1|- | colspan=4 | |- | bgcolor="#DFEFFF"| 2012.12.04. | bgcolor="#DFEEEF"|60 | Végjáték, 2. rész Endgame, Part 2

Fordítás

Jegyzetek

Kategória:Anime ihletésű animáció