Abdulláh al-Hiláli (Nahal, 1970. szeptember 1. –) ománi nemzetközi labdarúgó-játékvezető. Polgári foglalkozása hivatásos katona. Teljes neve Abdulláh Mohammed Maszúd al-Hiláli.
Pályafutása Játékvezetőként Nahalban vizsgázott. Vizsgáját követően az Al Batinah Region Labdarúgó-szövetsége által üzemeltetett labdarúgó bajnokságokban kezdte sportszolgálatát. Az Ománi labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) minősítésével az 1. Liga bírója. Küldési gyakorlat szerint rendszeres 4. bírói szolgálatot is végzett. A nemzeti játékvezetéstől 2015-ben visszavonult.
Nemzetközi játékvezetés Az Ománi labdarúgó-szövetség JB terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 2002-től tartotta nyilván bírói keretében. A FIFA JB központi nyelvei közül az angolt beszéli. AFC JB besorolás szerint az első ománi elit kategóriás bíró. Több nemzetek közötti válogatott, valamint az AFC-bajnokok ligája klubmérkőzéseken tevékenykedett. A nemzetközi játékvezetéstől 2015-ben a FIFA JB 45 éves korhatárát elérve búcsúzott.
Labdarúgó-világbajnokság A 2010-es labdarúgó-világbajnokságon, a 2014-es labdarúgó-világbajnokságon a FIFA JB bíróként alkalmazta. Selejtező mérkőzéseket az AFC zónában vezetett. 2008-ban a FIFA JB bejelentette, hogy a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság 54 lehetséges játékvezetőjének átmeneti listájára jelölte. Az első rostát követő 38-as, szűkítette keretben már nem szerepelt.
2010-es labdarúgó-világbajnokság Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2007. október 8. Bangabandhu Stadion, Dakka előselejtező (csoportba jutás) Banglades–Tádzsikisztán 1 – 1 700 2007. november 18. Saparmurat Stadion, Ashgabat előselejtező (1. kör) Türkmenisztán–Hong Kong 3 – 0 30 000 2008. február 6. Camille Chamoun Sports City Stadion, Bejrut előselejtező (2. kör) Libanon–Üzbegisztán 0 – 1 800 2008. június 8. Thamir Stadion, Al Salmiya előselejtező (2. kör) Kuvait–Szíria 4 – 2 10 000 2008. október 15. Azadi Stadion, Teherán előselejtező (3. kör) Irán–Észak-Korea 2 – 1 60 000 2009. április 1. Világbajnoki Stadion, Szöul előselejtező (3. kör) Dél-Korea– Észak-koreai labdarúgó-válogatott 1 – 0 48 000 2009. június 10. Nemzeti Stadion, Sydney előselejtező (3. kör) Ausztrália–Bahrein 2 – 0 39 540
2014-es labdarúgó-világbajnokság Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2011. november 15. Marcel Saupin Stadion, Kuvaitváros előselejtező (2. kör) Kuvaiti labdarúgó-válogatott–Egyesült Arab Emirségek 2 – 1 10 000 2012. február 29. Grand Hamad Stadion, Doha előselejtező (2. kör) Irak–Szingapúr 7 – 1 950 2012. június 8. Camille Chamoun Sports City Stadion, Bejrut előselejtező (3. kör) Libanoni labdarúgó-válogatott–Üzbég labdarúgó-válogatott 1 – 1 13 000
2018-as labdarúgó-világbajnokság Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2015. október 13. Nemzetközi Stadion, Ammán előselejtező (B. csoport) Jordánia–Tádzsikisztán 3 – 0
Ázsia-kupa A 2007-es Ázsia-kupa, a 2011-es Ázsia-kupa, valamint a 2015-ös Ázsia-kupa labdarúgó tornákon az AFC JB bíróként foglalkoztatta.
2007-es Ázsia Kupa Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2006. március 1. King Abdullah Stadion, Ammán előselejtező (E. csoport) Palesztina–Szingapúri labdarúgó-válogatott 1 – 0 1 000 2006. november 15. Al−Abbasiyyin Stadion, Damaszkusz előselejtező (B. csoport) Szíriai labdarúgó-válogatott–Tajvan 3 – 0 1 000
2011-es Ázsia Kupa Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2009. január 28. Ali Muhesen Stadion, Sana'a előselejtező (A. csoport) Jemen–Hongkongi labdarúgó-válogatott 1 – 0 10 000 2009. november 18. Nemzetközi Stadion, Aleppó előselejtező (D. csoport) Szíriai labdarúgó-válogatott–Vietnám 0 – 0 19 000
Ázsia-kupa mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2011. január 10. Al Gharafa Stadion, Doha selejtező (C. csoport) Dél-koreai labdarúgó-válogatott–Bahreini labdarúgó-válogatott 2 – 1 4 967 2011. január 16. Al Gharafa Stadion, Doha selejtező (A. csoport) Kína–Üzbég labdarúgó-válogatott 2 – 2 3 529
2015-ös Ázsia Kupa Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2013. március 22. Nemzeti Stadion, Riffa előselejtező (D. csoport) Bahreini labdarúgó-válogatott–Katar 1 – 01950 2013. október 15. Nemzetközi Stadion, Amman előselejtező (C. csoport) Iraki labdarúgó-válogatott–Szaúd-Arábia 0 – 2
Ázsia-kupa mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2015. január 14. Melbourne Rectangular Stadion, Melbourne előselejtező (C. csoport) Észak-koreai labdarúgó-válogatott–Szaúd-arábiai labdarúgó-válogatott 1 – 4 2015. január 19. Ausztrália Stadion, Sydney előselejtező (C. csoport) Katari labdarúgó-válogatott–Bahreini labdarúgó-válogatott 1 – 24841
AFF Suzuki Kupa Délkelet-Ázsiai kupa, illetve a 2012-es AFF-bajnokságon az AFC JB hivatalnokként foglalkoztatta. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény 2012. december 8. Rizal Memorial Stadion, Manila egyik elődöntő Fülöp-szigetek–Szingapúri labdarúgó-válogatott 0 – 0
Gulf Kupa Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2013. január 12. Khalifa Sports City Stadion, Isa Town selejtező (B. csoport) Iraki labdarúgó-válogatott–Jemeni labdarúgó-válogatott 2 – 0 10 000 2013. január 15. Nemzeti Stadion, Riffa egyik elődöntő Egyesült arab emírségekbeli labdarúgó-válogatott–Kuvaiti labdarúgó-válogatott 1 – 0 30 000
Nyugat-ázsiai bajnokság Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2013. december 28. Abdullah bin Khalifa Stadion, Doha előselejtező (C. csoport) Palesztin labdarúgó-válogatott–Szaúd-arábiailabdarúgó-válogatott 0 – 0400 2014. január 4. Abdullah bin Khalifa Stadion, Doha egyik elődöntő Katari labdarúgó-válogatott–Kuvaiti labdarúgó-válogatott 3 – 03400
Olimpiai játékok A 2008. évi nyári olimpiai játékokon a FIFA JB bírói szolgálatra alkalmazta. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2008. augusztus 10. Városi Stadion, Csinhuangtao csoportmérkőzés (D. csoport) Kamerun–Honduras 1 – 0 28 657 2008. augusztus 13. Munkás Stadion, Peking csoportmérkőzés (A csoport) Argentína–Szerbia 2 – 0 53 668
Nemzetközi kupamérkőzések Vezetett kupadöntők száma: 1.
Ázsia Kupa Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2008. november 7. Sports City Stadion, Beirut döntő Safa SC (libanoni)–Al-Muharraq (bahreini) 4 – 5 2 000
Források
Elődje:Halíl al-GamdiÁzsia Kupa döntő2008Utódja:Maszud Morádi
Kategória:Ománi labdarúgó-játékvezetők Kategória:1970-ben született személyek Kategória:Élő személyek