A kőszívű ember fiai Jókai Mór 1869-ben megjelent regénye, amelyben az író az 1848–49-es forradalom és szabadságharcnak állít emléket. A mű a kiegyezés utáni politikai harcok közepette íródott, benne alkotója a függetlenség célkitűzése mellett állt ki.

1868-ban a Fővárosi Lapok arról tudósított, hogy Jókai újabb regényen dolgozik, a címe: Anya örökké.Anya örökké Népszabadság archívum, 2007. augusztus 2. A ma ismert címmel a regényt 1869. január 1-jén kezdte közölni folytatásokban A Hon című napilap. Ugyanabban az évben könyvként is kiadták, hat kötetben.Kézirat, kiadások, fordításokA kőszívű ember fiai c. regény kézirata bizonyos kihagyásokkal a Petőfi Irodalmi Múzeumban megtalálható. A mű Keresd a szíved című színpadi változatát Krecsányi Ignác mutatta be 1896-ban.

A szerző a történelmi regény megírásához felhasználta Horváth Mihály Magyarország függetlenségi harcának története (1865) című művének egyes részeit, korabeli lapok híreit és saját élményeit is. A fentieken kívül barátja és az országgyűlésben lévő párttársa zászkali és deménfalvi Boczkó Dániel teljhatalmú kormánybiztos életútjának egyes elemeit is.

Történet

A nemesdombi kastélyban haldoklik Baradlay Kazimir nagybirtokos, főispán, konzervatív eszméket valló, családjától ellentmondást nem tűrő zsarnok. A szíve kővé vált, orvosi értelemben és átvitt értelemben is. Utolsó perceiben feleségének Marie-nak rendelkezik arról, hogy mi legyen asszonya és a fiai sorsa. A legidősebb, Ödön diplomata maradjon az orosz udvarnál, Richárd Bécsben királyi testőrként a katonai ranglétrán haladjon előre, és a legkisebb, Jenő udvari tisztviselőként (hivatalnokként) maradjon meg azon a pályán, amelyen elindította. Özvegy felesége pedig hat hét múlva menjen férjhez Rideghváry Bencéhez, az ő politikai utódjához, mert így követeli meg ezt a politika és a család érdeke.

Baradlayné a férje halála után fogadalmat tesz, hogy az ellenkezőjét fogja tenni annak, amit férje diktált a végrendeletben. Így először Ödönt hívja haza, akit apja azért távolított el messzire, mert a nemesdombi református lelkész lányát, Arankát szerette. Ödön azonnal teljesíti anyja kívánságát, és az életét kockáztatva hazatér Oroszországból, otthon liberális főispán lesz, és Arankával családot alapít.

A két bécsi ifjú közül Jenő szerelmes Plankenhorst Alfonsine-ba, egy szép, előkelő, de szerepet játszó, gonosz nőbe. Alfonsine nyomorúságos körülmények között nevelteti Károly nevű törvénytelen fiát, akinek Palvicz Ottó, osztrák katonatiszt az apja. Richárd a Plankenhorst-házban találkozik Liedenwall Edittel, a család szegénysorban tartott rokonával, akit megszeret és eljegyez.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban Ödön Magyarországon tevékenykedik. Baradlayné elhatározza, hogy másik két fiát is a haza szolgálatába állítja. Richárd a huszárjaival embert próbáló akadályokon keresztül (Duna, March folyók, Kárpátok) tört haza, Jenőt anyja szökteti meg Bécsből. Richárd Isaszegnél halálos párbajt vív Palvicz Ottóval, a huszárkapitány megígéri a haldokló osztrák tisztnek, hogy felkutatja és felneveli a fiát. Richárd és Ödön részt vesznek Budavár visszavételében, s mivel Richárd megbántotta Ödönt, forradalmi párbajt vívnak. Ödön győz, így még idejében érkezik Richárd megsegítésére. Jenő otthon marad anyjának és Ödön családjának támogatására.

A szabadságharc leverése után Ödön angol útlevéllel próbál menekülni, de egykori jó barátja, Ramiroff Leonin felismeri, és elfogatja. A volt kormánybiztosnak sikerül megszöknie, és otthon várja további sorsát. Idézést kap a katonai törvényszéktől, amelyet azonban tévedésből Jenő nevére (Eugen, Edmund helyett) címeztek ki. Jenő eltitkolja az irat tartalmát a család elől, jelentkezik a katonai törvényszéknél, és bátyja helyett mártírhalált hal.

Richárd is börtönbe kerül, de Haynau, a bresciai hiéna hatalmának utolsó éjszakáján megkegyelmez neki, mert Alfonsine tájékoztatja arról, hogy másnap megfosztják hatalmától. A delnő eredetileg azért keresi fel a teljhatalmú kormányzót, hogy Richárd halálát kieszközölje. Richárd azonban megmenekül, majd hamarosan feleségül veszi Editet, akiről kiderül, hogy Plankenhorst Alfréd vagyonának kizárólagos örököse.

Szereplők

Haladók Konzervatívok Ingadozók Baradlayné MáriaBaradlay Kazimir Tallérossy Zebulon Baradlay Ödön Rideghváry Bence Mindenváró ÁdámMindenváró Ádám Baradlay Richárd Palvicz Ottó Boksa Gergő Baradlay Jenő Haynau tábornokRamiroff Leonin Liedenwall Edit Plankenhorst Alfonsine Lánghy Aranka Plankenhorst Antoinette Lánghy Bertalan Szalmás Mihály Pál úr Goldner FritzBécsi forradalmár ifjú. Az aula második zászlóaljánál kapitány.Mausmann HugóBécsi forradalmár ifjú. Főhadnagy a második légiónál.

Helyszínek

Nemesdomb Oroszország: Szentpétervár, puszta, Dnyeper Bécs Duna, Morva folyó, Csehország, Kárpátok Kassa Pest

Monor Körös-sziget Isaszeg, Királyerdő Buda Tisza Nagyvárad

Szerkezet Csomópontszerű I. Nemesdomb II. Hadsereg III. Nemesdomb 1. Végrendelet 1. Szerveződése 1. Várakozás az ítéletre 2. Az özvegy esküje 2. Vereség – Kassa 2. A végzetes névcsere 3. Az esküvő 3. Az isaszegi csata 3. Jenő hőstette 4. A megyegyűlés 4. Buda ostroma 4. A mellény 5. Két fivér hazatér 5. A forradalmi párbaj 5. Húsz év múlva

Hagyományos I. Előkészítés: Baradlay Kazimir végrendelete és halála II. Bonyodalom: Baradlayné fogadalma III. A cselekmény kibontakozása: 1. Ödön hazatérése – farkaskaland 2. Richárd hazatérése – a huszárok üldözése 3. Jenő is Magyarországra szökik az édesanyjával 4. A magyar szabadságharc dicső csatái, majd bukása 5. Ödön otthon várja az elfogatási parancsot, Richárd a bécsi börtönben vár az ítéletre IV. Tetőpont: Jenő áldozata V. Befejezés: 20 év múlva – A szabadságharc hősei elbuktak, de a polgári nemzet eszméje mégis diadalra jutott

Feldolgozások Jókai Mór regénye alapján 1954-ben a Népművelési Minisztérium megbízásából Földes Mihály diafilmet állított össze. A fényképeket Farkas Tamás készítette, szerkesztette: Somlyai Béla, a felelős szerkesztő Oláh István, a felelős kiadó Csongrádi István volt.A diafilm további kiadásai: 1956, 1963, 1974 A regény alapján Korcsmáros Pál rajzolt képregényt, amely folytatásokban jelent meg 1959-1960-ban a Füles rejtvényújságban. A forgatókönyvet Cs. Horváth Tibor írta. A képregény 2007-ben önálló kiadványban is megjelent a Képes Kiadó gondozásában. A regényből 1962-ben rádiójáték készült, dramaturg: Zolnay Vilmos, rendezte: Varga Géza. Szereposztás : Baradlayné – Lukács Margit, Baradlay Ödön – Bitskey Tibor, Baradlay Richárd – Szabó Gyula, Baradlay Jenő – Tordy Géza, Plankenhorst Antoinette – Tolnay Klári, Plankenhorst Alfonsine – Váradi Hédi, Liedenwall Edit – Domján EditA kőszívű ember fiai – rádiójáték (1962) A kőszívű ember fiai (film), 1964, rendezte: Várkonyi Zoltán, főbb szereplők: Mécs Károly, Tordy Géza, Bitskey Tibor, Béres Ilona, Sulyok Mária, Polónyi Gyöngyi

Jegyzetek

Források Jókai Mór: A kőszívű ember fiai (eredeti cím: Anya örökké) A magyar irodalom története. IV. kötet főszerk. Sőtér István. Budapest: Akadémiai. 1964–1966. Magyar színháztörténet. II. kötet főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1990–2001. Legeza Ilona könyvismertetője Helyszínek, a szereplők jellemzése

További irodalom Nyilasy Balázs: A kőszívű ember fiai és a modern románc. Kortárs. 2003. 47. évf. 7. sz.

Az Ödönben megmintázott személyiség: Boczkó Dániel teljhatalmú kormánybiztos életeBoczkó Dánielt előbb Békés, majd Arad megye kormánybiztosává nevezték ki. Ezt a tevékenységét Kossuth Lajos Krassó, Zaránd, Hunyad, Temes és Torontál megyékre is kiterjesztette. Boczkó nevét a február 8-i aradi csata tette ismertté. Kossuth kinevezte Erdély teljhatalmú kormánybiztosává. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc utolsó heteiben erélyes intézkedéseket hozott a rend fenntartása érdekében. Korlátozta a céhek jogait, kimondta az iparszabadságot. Az utolsó aradi országgyűlésen még részt vett. A szabadságharc bukása után a körözöttek listájára került, majd 1850. október 23-án halálra ítélték, amit később 10 évi várfogságra változtattak. A büntetés végrehajtásának helyéül a kufsteini börtönt jelölték ki, ahonnan 1853-ban átszállították Olmützbe. A volt kormánybiztos 1856 decemberében, 67 éves korában szabadult ki. Visszakapta megmaradt vagyonát, és visszavonult birtokára. A Bach-korszak vége után ismét részt vett a közéletben: az 1861-i és az 1865–68-i országgyűléseken Békéscsaba képviselője, a Határozati Párt tagja, az ülés korelnöke volt. 1868-ban lemondott képviselőségéről, ennek ellenére 1869-ben ismét megválasztották. 1870. szeptember 9-én csabacsűdi birtokán halt meg.

További információk A regény a Magyar Elektronikus Könyvtárban Letölthető-változat (PDF) MEK Hangoskönyv-változat (MP3) MEK Olvasónapló a Sulineten A könyv adatlapja Moly.hu Jókai Mór: A kőszívű ember fiai (1869) – Érettségi 2012 Szövegváltozatok

Kategória:Történelmi regények Kategória:Jókai Mór-regények Kategória:Az 1860-as évek regényei Kategória:Budapesten játszódó irodalmi művek