bélyegkép|250px|Bartolomé Esteban Murillo: A szeplőtelen fogantatás. A szeplőtelen fogantatás (latinul: conceptio immaculata) a katolikus egyház dogmája, amely szerint Szűz Mária fogantatásának első pillanatától fogva, a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből és kiváltságából, Jézus Krisztusnak, az emberi nem Megváltójának érdemeire való tekintettel mentes volt az eredeti vagy áteredő bűn minden szennyétől.IX. Piusz pápa: Ineffabilis Deus, 1854. december 8.; Denzinger–Hünermann, DH 2803. Az áteredő bűn a katolikus teológiában nem személyes bűntettet jelent, hanem azt a kegyelemhiányos, Istentől elszakadt és bűnre hajló állapotot, amelybe az emberiség az első bűn következményeként születik.A Katolikus Egyház Katekizmusa, 404–405. A hittételt IX. Piusz pápa hirdette ki ünnepélyesen 1854. december 8-án az Ineffabilis Deus kezdetű bullában.
A kifejezés nem Jézus fogantatására, hanem Mária saját fogantatására vonatkozik. Nem azonos tehát Jézus szűzi fogantatásával és születésével, sem Mária örök szüzességének dogmájával. A katolikus liturgiában a szeplőtelen fogantatás ünnepe december 8., kilenc hónappal Kisboldogasszony, vagyis Mária születésének szeptember 8-i ünnepe előtt. Jézus fogantatásának ünnepe ettől különböző ünnep: Gyümölcsoltó Boldogasszony, március 25.
A dogma katolikus értelmezése szerint Mária nem Krisztustól függetlenül és nem saját erejéből volt bűntelen, hanem éppen Krisztus megváltásának legkiválóbb és elővételezett gyümölcseként. A katolikus teológiában ezért a szeplőtelen fogantatás krisztocentrikus tanítás: Mária kiváltsága Krisztus megváltói érdemeiből ered, és istenanyai hivatásához kapcsolódik.A Katolikus Egyház Katekizmusa, 490–493.
Fogalmi tisztázás
A „szeplőtelen fogantatás” elnevezés könnyen félreérthető, mert a köznyelvben sokan Jézus szűzi fogantatására gondolnak. A katolikus hittétel azonban Mária saját létének kezdetére vonatkozik. A dogma tárgya Mária passzív fogantatása (conceptio passiva), vagyis az a pillanat, amelytől Mária mint emberi személy létezni kezdett; nem pedig szüleinek, a hagyomány szerint Szent Annának és Szent Joachimnak a nemző cselekedete mint biológiai folyamat. A passzív fogantatás kifejezés tehát Mária személyes létrejöttére, a lélek és test egységében létező emberi személy kezdetére utal; ezzel szemben az aktív fogantatás a szülők természetes nemző cselekedetét jelöli.Schütz Antal: Dogmatika. A katolikus hitigazságok rendszere. Szent István Társulat, Budapest, 1937, II. kötet, „Mária szeplőtelen fogantatása”.
A dogma nem azt jelenti, hogy Mária természetfölötti módon, apa nélkül fogant volna. A katolikus hagyomány szerint Mária természetes emberi fogantatás révén jött a világba, de létének első pillanatától kezdve Isten megóvta az áteredő bűntől, és a megszentelő kegyelem állapotában volt. A tanítás tehát nem biológiai rendkívüliséget, hanem kegyelmi kiváltságot állít.
El kell különíteni három mariológiai fogalmat:
Szeplőtelen fogantatás: Mária fogantatásának első pillanatától mentes volt az áteredő bűntől. Szűzi fogantatás: Jézus Mária méhében férfi közreműködése nélkül, a Szentlélek erejéből fogant. Mária örök szüzessége: Mária szűz volt Jézus születése előtt, szülésekor és szülése után is a katolikus és ortodox tanítás szerint.
A szeplőtelen fogantatás nem azonos Mária teljes istenítésével vagy önálló megváltói szerepével sem. A katolikus dogmatika szerint Mária teremtmény, aki maga is Krisztus megváltásából részesült. Sajátos kiváltsága abban áll, hogy nem a bűnből való megtisztítás, hanem a bűntől való előzetes megóvás módján vált megváltottá.
A dogma pontos tartalma
IX. Piusz pápa 1854-es meghatározása szerint:
„A Boldogságos Szűz Máriát fogantatásának első pillanatában a mindenható Isten egyedülálló kegyelme és kiváltsága Jézus Krisztusnak, az emberi nem Megváltójának érdemeire való tekintettel az eredeti bűnnek minden szeplőjétől érintetlenül megóvta.”IX. Piusz: Ineffabilis Deus; DH 2803.
A meghatározás több elemet tartalmaz:
fogantatásának első pillanatában: a kiváltság Mária személyes létének kezdetétől érvényes; egyedülálló kegyelemből és kiváltságból: nem Mária természetes adottságáról, hanem Isten szabad ajándékáról van szó; Krisztus érdemeire való tekintettel: Mária is Krisztus megváltottja; az eredeti bűn minden szeplőjétől megóvta: Mária nem volt alávetve az áteredő bűn állapotának.
A katolikus teológia szerint az áteredő bűn lényege a megszentelő kegyelem hiánya, amely Ádám bűne következtében érinti az emberi természetet. Máriában ez a hiány soha nem állt fenn: létének első pillanatától a kegyelem állapotában volt. Ebből következik a hagyományos tanítás szerint Mária különleges szentsége és személyes bűntelensége is.A Katolikus Egyház Katekizmusa, 491–493.
A dogma nem foglal állást az emberi lélek teremtésének és a biológiai fogantatás pontos természettudományos idejének kérdésében. A „fogantatás első pillanata” teológiai kifejezés, amely azt jelenti: amióta Mária mint emberi személy létezett, Isten kegyelme teljesen áthatotta. Schütz Antal megfogalmazása szerint Mária szeplőtelensége „mindjárt a létével vette kezdetét”, vagyis nincs olyan pillanat, amelyben még a megszentelésre várt volna.Schütz Antal: Dogmatika, II. kötet, „Mária szeplőtelen fogantatása”.
Elővételezett megváltás
A szeplőtelen fogantatás központi fogalma a megelőző vagy elővételezett megváltás (latinul: praeredemptio, praeservatio). A katolikus tanítás szerint Krisztus megváltása minden ember számára szükséges. Mária sem kivétel ez alól: ő is Krisztus által vált megváltottá, de más módon, mint az emberek általában. Míg másokat Krisztus a bűn állapotából emel ki, Máriát megváltó érdemeinek előzetes alkalmazása megóvta attól, hogy ebbe az állapotba kerüljön.
A klasszikus középkori, skolasztikus magyarázat szerint az orvos nemcsak úgy menthet meg valakit, hogy meggyógyítja betegségéből, hanem úgy is, hogy előre megóvja a betegségtől. A skolasztika a középkori egyházi iskolákban és egyetemeken kialakult rendszeres teológiai gondolkodásmód volt, amely pontos fogalmi megkülönböztetésekkel igyekezett tisztázni a hitigazságok egymáshoz való viszonyát. Duns Scotus ezzel a gondolattal oldotta fel azt a középkori nehézséget, amely szerint Mária áteredő bűntől való mentessége mintha csorbítaná Krisztus egyetemes megváltói szerepét. A skotista értelmezés szerint éppen ellenkezőleg: Máriában mutatkozik meg a megváltás legerősebb formája, mert Krisztus érdemei nemcsak megtisztították, hanem előre megóvták.Schütz Antal: Dogmatika, II. kötet; vö. Duns Scotus mariológiai érvelése az elővételezett megváltásról.
Bibliai és tipológiai alapok
A szeplőtelen fogantatás dogmája nem egyetlen bibliai mondat szó szerinti levezetéséből született. A katolikus értelmezés szerint a tanítás az Írás, a hagyomány, a liturgia, az egyházi hitérzék és a dogmatörténeti fejlődés összefüggésében vált világossá. A katolikus olvasat nem pusztán modern történeti elemzés, hanem az egész Szentírást Krisztus fényében értelmező hagyomány. Ennek egyik módszere a tipológia: amikor az Ószövetség bizonyos alakjait, eseményeit vagy tárgyait az Újszövetség előképeként, „típusaként” értelmezik. A katolikus teológia főként több bibliai-tipológiai vonalat emel ki.
„Kegyelemmel teljes” – Lk 1,28
Az angyali üdvözletben Gábriel angyal így szól Máriához: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes” (Lk 1,28). A görög szövegben a kecharitōmenē (κεχαριτωμένη) kifejezés áll, amelyet a latin hagyomány gratia plena alakban adott vissza. A katolikus hagyomány ezt nem egyszerű udvariassági megszólításnak, hanem Mária különleges kegyelmi állapotára utaló megszólításnak tekintette.Lk 1,28; vö. A Katolikus Egyház Katekizmusa, 490.
A kecharitōmenē a charitoō igéből származó nőnemű, perfekt passzív participium. A katolikus értelmezésben ennek jelentősége van: a perfekt alak olyan állapotot jelölhet, amely egy korábban végbement cselekvés eredményeként fennáll, a passzív alak pedig azt fejezi ki, hogy a kegyelem Máriára nem saját erejéből, hanem Istentől származik. A kifejezés az angyali megszólításban mintegy címként áll Mária neve helyett, ezért a katolikus szerzők gyakran úgy értik: Mária személyét különleges módon határozza meg az Istentől kapott kegyelem.
A gratia plena fordítást a protestáns és történeti-kritikai értelmezések egy része vitatja, és inkább „kegyelembe fogadott”, „kegyelmet talált”, „kedvelt” vagy „nagy kegyben részesült” értelemben adja vissza. E fordítási vita nem pusztán nyelvi, hanem teológiai hangsúlyokat is érint: a katolikus értelmezés inkább a belső, megszentelő kegyelem teljességét, egyes protestáns olvasatok inkább Isten jóindulatát vagy kiválasztó kegyét hangsúlyozzák. A görög alak önmagában nem az 1854-es dogma teljes bizonyítása, de a katolikus teológia szerint jól illeszkedik hozzá, mert olyan kegyelmi állapotra utal, amely Mária hivatását megelőzően már fennáll.Blass–Debrunner: A Greek Grammar of the New Testament and Other Early Christian Literature, University of Chicago Press, Chicago, 1961; H. W. Smyth: Greek Grammar, Harvard University Press, Cambridge, 1968.
A kecharitōmenē értelmezésekor a katolikus teológia különbséget tesz Mária kegyelmi teljessége és Krisztus kegyelmi teljessége között. Krisztus kegyelme abszolút, mert személye a hüposztatikus egységben az isteni Ige személye; Mária kegyelmi teljessége teremtményi és részesedett, vagyis teljesen Krisztusból ered és Krisztusra irányul. Ez a megkülönböztetés megakadályozza, hogy Mária kegyelmi kiváltságát Krisztus egyedülálló szentségével azonosítsák.
Az ősevangélium – Ter 3,15
A Teremtés könyvében Isten ellenségeskedést hirdet a kígyó és az asszony, valamint a kígyó ivadéka és az asszony ivadéka között.Ter 3,15. A keresztény hagyomány ezt a helyet ősevangéliumként vagy protoevangéliumként értelmezte: előképszerűen Krisztus győzelmét látta benne a bűn és a gonosz fölött.
A mariológiai értelmezés szerint az „asszony” alakjában tipologikusan Mária is felismerhető, aki Krisztussal, az asszony ivadékával együtt áll szemben a kígyóval. A katolikus gondolatmenet szerint a bűn és Mária között fennálló teljes ellentét összhangban áll azzal, hogy Mária nem volt az áteredő bűn uralma alatt. Ez tipológiai olvasat, nem a héber szöveg közvetlen, történeti-grammatikai értelmének egyszerű azonosítása a későbbi dogmával.
Az új Éva, az új szövetség ládája és a szeplőtelen Egyház
A korai keresztény hagyomány Máriát gyakran új Évaként értelmezte. Amint Éva engedetlensége szerepet kapott a bűnbeesés történetében, úgy Mária engedelmessége és hite szerepet kapott a megváltás történetében. Szent Iréneusz már a 2. században párhuzamot vont Éva és Mária között: Éva engedetlenségével szemben Mária engedelmessége áll.Irenaeus: Adversus haereses, III,22,4.
Másik fontos tipológiai vonal Mária és a frigyláda párhuzama. Az Ószövetségben a frigyláda Isten jelenlétének különleges hordozója volt; a keresztény tipológiában Mária mint az új szövetség ládája jelenik meg, mert méhében hordozta a megtestesült Igét. A tipológiai gondolatmenet szerint ahogy a frigyládát a mózesi törvény szerint különleges tisztelettel, tisztasággal és szentséggel vették körül, úgy illett, hogy Mária is különleges kegyelmi tisztaságban részesüljön.Vö. Lk 1,35–43; 2Sám 6; Jel 11,19–12,1.
A Jelenések könyve 12. fejezetében megjelenő „napbaöltözött asszonyt” a keresztény hagyomány többféleképpen értelmezte: Izrael, az Egyház és Mária alakjaként is. A katolikus mariológiai olvasatban ez a kép Mária dicsőséges, üdvtörténeti szerepének egyik szimbolikus bibliai háttere lett, bár nem kizárólagos vagy egyszerűen egyetlen jelentésű szöveg.Jel 12,1; vö. Lumen gentium, 55–59.
A katolikus értelmezésben Mária az Egyház előképe is. Az Efezusiakhoz írt levél szerint Krisztus úgy szerette az Egyházat, hogy azt „szeplő vagy ránc nélkül” állítsa maga elé.Ef 5,25–27. Mária szeplőtelensége ennek az egyházi szentségnek elővételezett, személyes képeként is értelmezhető.
Történeti-kritikai kérdések helye