Zátonyi Sándor (Csepreg, 1928. január 22. –) matematika–fizika szakos tanár, több fizikatankönyv szerzője, állami díjas (1966). Ifj. Zátonyi Sándor pedagógus édesapja.
Életpályája
Általános iskolai tanító, majd matematika–fizika szakos tanár Zsirán (1947–1954), Szakonyban (1954–1968), majd Sopronban (1968–1971). Közben matematika–fizika szakfelügyelő (1954–1971) Győr–Sopron megyében. 1971–1988 között az Országos Pedagógiai Intézet munkatársaként az általános iskolai fizika tantárgy gondozója. 1984-ben Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen (egyetemi) doktori címet szerzett pedagógiából. 1988-tól nyugdíjas. 1968–2020 között Sopronban lakott, 2020-ban Békéscsabára költözött.
Főbb publikációi Könyvek Fizika az általános iskola 6. osztálya számára (Kovács Zoltánnal), Budapest, Tankönyvkiadó, 1964, (14. kiadás, 1977, ) Fizika az általános iskola 7. osztálya számára (Kovács Zoltánnal), Budapest, Tankönyvkiadó, 1965, (13. kiadás, 1977, ) Fizika az általános iskola 8. osztálya számára (Kovács Zoltánnal), Budapest, Tankönyvkiadó, 1966, (12. kiadás, 1977, ) Tanári kézikönyv a fizika 6. osztályos tanításához (Kovács Zoltánnal), Budapest, Tankönyvkiadó, 1965 Tanári kézikönyv a fizika 7. osztályos tanításához (Kovács Zoltánnal), Budapest, Tankönyvkiadó, 1966 Tanári kézikönyv a fizika 8. osztályos tanításához (Kovács Zoltánnal), Budapest, Tankönyvkiadó, 1967 Tanári kézikönyv a 8. osztályos matematika tanításához (Kovács Zoltánnal), Budapest, Tankönyvkiadó, 1968 Matematikai feladatgyűjtemény (8. osztály), Budapest, Tankönyvkiadó, 1970, (5. kiadás, 1974, ) Tanulói kísérletek az általános iskolák fizika tanításához (Gergely Péterrel), Budapest, Tankönyvkiadó, 1970 Kis elektrotechnikus, Budapest, Tankönyvkiadó, 1977, A fizika tartalmi megújítása az általános iskolában, Budapest, Országos Pedagógiai Intézet, 1977, Részletes követelmény- és taneszköz-rendszer. Általános iskola. Fizika 6. osztály, Budapest, Országos Pedagógiai Intézet, 1978 Részletes követelmény- és taneszköz-rendszer. Általános iskola. Fizika 7. osztály, Budapest, Országos Pedagógiai Intézet, 1979 Részletes követelmény- és taneszköz-rendszer. Általános iskola. Fizika 8. osztály, Budapest, Országos Pedagógiai Intézet, 1980, Játékok zsebteleppel és mágnespatkóval, Budapest, Móra Könyvkiadó, 1980, Elektromosságtani előismeretek, Budapest, Tankönyvkiadó, 1981, Eredményvizsgálat témazáró feladatlapokkal. Fizika 6-8. o., Budapest, Országos Pedagógiai Intézet, 1982, A fizikai feladatok és a tanulók gondolkodása, Budapest, Tankönyvkiadó, 1983, Az előismeretektől a tudásig, Budapest, Tankönyvkiadó, 1986, A C16 és Plus/4 az általános iskolai fizikatanításban (ifj. Zátonyi Sándorral), Budapest, Novotarde, 1986, Fizika 7 (Energia I.) Fakultatív tankönyv a 7. osztály számára (Smidéliusz Zsuzsával), Budapest, Tankönyvkiadó, 1987, Fizika 8 (Energia II.) Fakultatív tankönyv a 8. osztály számára (Smidéliusz Zsuzsával), Budapest, Tankönyvkiadó, 1988, A fizika tanítása és tanulása az általános iskolában, Budapest, Tankönyvkiadó, 1990, Középiskolába készülök fizikából, Celldömölk, Apáczai Kiadó, 1991, Fizika 6/1 (ifj. Zátonyi Sándorral), Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1993, Fizika 6/2 (ifj. Zátonyi Sándorral), Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994, Fizika 6/3 (ifj. Zátonyi Sándorral), Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995, Fizika 6/4 (ifj. Zátonyi Sándorral), Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996, Fizika 6/5 (ifj. Zátonyi Sándorral), Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1997, Fizika 6/6 (ifj. Zátonyi Sándorral), Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998, Tanácsok a Fizika 6/1. és Fizika 6/2. tankönyvek és témazáró feladatlapok használatához (ifj. Zátonyi Sándorral), Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994, Tanácsok a Fizika 6/3. és Fizika 6/4. tankönyvek és témazáró feladatlapok használatához (ifj. Zátonyi Sándorral), Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996, Mit kell tudni fizikából az alapvizsgához?, Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996, Fizika 7. (ifj. Zátonyi Sándorral), Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998, Fizika 8. (ifj. Zátonyi Sándorral), Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1999, Alapműveltségi vizsga. Részletes vizsgakövetelmények ... Fizika, Szeged, OKI Alapműveltségi Vizsgaközpont – Mozaik Kiadó, 1998, Képességfejlesztő fizikatanítás, Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001, Fizika feladatok 10 éves kortól (Sebestyén Zoltánnal és Vida Józseffel), Piliscsaba, Konsept-H Könyvkiadó, 2002, Fizika 7., Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2002, Fizika 8., Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2003, Természetismeret - Fizika 6., Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2003, Fizikai kísérletek környezetünk tárgyaival, Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2006, Fizika 7., Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2009, (átdolgozott), Fizika 8., Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2009, (átdolgozott), Fizika a 7. évfolyam számára, Budapest, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015, Fizika a 8. évfolyam számára, Budapest, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2016,
Cikkek
Könyvnyomda Csepregen a XVII. század első felében, Vasi Szemle 1963. (17. évf.) 2. sz. Bognár Ignác, Vasi Szemle, 1966. (20. évf.) 2. sz. A tanulók gondolkodásának fejlődés-lélektani vizsgálata a fizika tanításához, Magyar Pedagógia 1969. évf. 3-4. sz. Vizsgálat és kísérlet a tanulók gondolkodásának köréből, Pedagógiai Szemle 1973. évf. 11. sz. A csepregi reformáció kori kollégium (1557-1643), Soproni Szemle, 1974. (28. évf.) 4. sz. → A cikk Az általános iskolai tantervtervezet kipróbálásának tapasztalataiból, A Fizika Tanítása 1976. évf. 3. sz. Az általános iskolai fizikatanítás fejlődéséről és jelenlegi helyzetéről, Fizikai Szemle, 1979. évf. 1. sz. Korreláció az írásbeli és szóbeli feleletek között, Magyar Pedagógia. 1979. évf. 3. sz. Ellenőrzés szóban és írásban, ahogy a tanulók látják, Pedagógiai Szemle 1980. évf. 11. sz. A fizikatanulás és a motiváció változása, Pedagógiai Szemle 1982. évf. 11. sz. Tantervek, tankönyvek és tanulói eredmények az általános iskolában, Fizikai Szemle 1985. évf. 7. sz. Különbségek a fiúk és a lányok eredményeiben a fizikai számításos feladatok megoldásában, Pedagógiai Szemle 1987. évf. 6. sz. A számítógépes szimuláció és az interiorizáció, Pedagógiai Technológia 1989. évf. 1. sz. Szorzás, osztás, mértékegység-átváltás matematika- és fizikaórán, Pedagógiai Szemle 1981. évf. 11. sz. A reformáció kori csepregi kollégium (1557-1643), Magyar Pedagógia 1991. (91. évf.) 3-4. sz. → A cikk A 8. osztályos tanulók fizika tantárgyi tudásának diagnosztikus elemzése, In: Pedagógiai Diagnosztika, (Szerk.: Vidákovich Tibor.) Szeged, Alapműveltségi Vizsgaközpont, 1992., 37-65. o. Egymásra utalt tantárgyak. Az általános iskolai fizika és kémia összehangolt, koncentrált tanítása, tanulása, Iskolakultúra, 1992. évf. 5. sz. Új fizika tanterv és tankönyvsorozat (ifj. Zátonyi Sándorral), Iskolakultúra, 1993./17. Tanári és tanulói vélemények a fizika tananyagáról, Iskolakultúra 2000. évf. 3. sz. Fizika felmérő. A 8-11. évfolyamos tanulók tudásának diagnosztikus értékelése, Iskolakultúra 2001. évf. 3. sz. A 2001. évi országos fizika tantárgyi mérés eredményei, A Fizika Tanítása 2002. évf. 2. sz. Hatvan éves az általános iskola, Iskolakultúra 2006. (16. évf.) 2. sz. → A cikk Négyszázötven éves a csepregi iskola, Vasi Szemle 2007. (61. évf.) 3. sz. A motiváció és környezetünk fizikája, Fizikai Szemle, 2007. (57. évf.) 5. sz. → A cikk Bognár Cecil (1883-1967) (A fizika és a pszichológia kiváló művelője), Vasi Szemle, 2009. (63. évf.) 6. sz. Szabó József, a magyar gabonanemesítés úttörője, Vasi Szemle, 2010. (64. évf.) 2. sz. Fejezetek Csepreg szőlőtermelésének és borkereskedelmének múltjából, Vasi Szemle 2013. (67. évf.) 1. sz. Péterfy Sándor (1841–1913) emlékezete (Halálának centenáriumán), Vasi Szemle, 2013. (67. évf.) 5-6. sz.
Kitüntetések, díjak Kiváló Tanár (1958) Állami Díj (1966) – A korszerű általános iskolai fizika tankönyvek és kézikönyvek írásáért. Megosztott díj Kovács Zoltánnal. Mikola Sándor-díj (1988) Sopron Kiváló Pedagógusa (1995) Ericsson-díj (2000) Rátz Tanár Úr-életműdíj (2004) Csepreg Város Szolgálatáért Díj (oktatási tagozat, 2024)
Források Magyar és nemzetközi ki kicsoda, Biográf Kiadó, Bp, 1992., Pedagógiai lexikon IV kötet, R-Z, Akadémiai Kiadó, Bp, 1979., FizKapu → Ki-kicsoda? → dr. Zátonyi Sándor A Rátz Tanár Úr-életműdíj honlapján szereplő méltatás Soproni városi kitüntetések 1993-tól 2015-ig A képviselőtestület 2024. 07. 04-i határozatai (a Csepreg Város Szolgálatáért Díj 2024. évi díjazottjairól a 24. oldalon)
További információk Az Államí Díj átvételekor, 1966-ban készült portréja az MTI archívumában: https://archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-WU5wSG9hYU1GdGtUL1A4aGpsRmxGUT09
Kategória:1928-ban született személyek Kategória:Csepregiek Kategória:Soproniak Kategória:Békéscsabaiak Kategória:Magyar fizikatanárok Kategória:Magyar tankönyvírók Kategória:Állami díjasok Kategória:Rátz Tanár Úr-életműdíjasok Kategória:Ericsson-díjasok Kategória:Mikola Sándor-díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar matematikatanárok