Lénárd Judit, (dr. Echter Tiborné) (Kolozsvár, 1928. február 10. – Budapest, 1970. június 2.) magyar színésznő, televíziós bemondó, műsorvezető.

Életpályája Lénárd Miklós és Ambrus Katalin lánya. Pályáját színésznőként kezdte, 1951 és 1960 között számos szerepet alakított, majd Magyar Televízió első bemondó nemzedékének egyik népszerű tagja lett.

1964-ben ő lett televízió akkor induló Delta című közkedvelt tudományos magazin adásainak első műsorvezetője, majd 1967-ben a Kapcsoljuk című irodalmi sorozat műsorvezetője. Később Rodolfo beszélgetőpartnere volt az 1968-ban forgatott Képzőbűvészet című ismeretterjesztő sorozatban. Unokája B. Török Fruzsina író, dramaturg.

Súlyos betegségben szenvedett, és 1970. június 2-án öngyilkos lett. 180px|bélyegkép|Sírja a Farkasréti temetőben (F/257) Emlékezete

Sírja a Farkasréti temetőben található. (F/257) Fontosabb színházi szerepei A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 18; ugyanitt egy színházi felvételen is látható.2012. június 9-i lekérdezés Csokonai Vitéz Mihály: Kultura - Petronella (Honvéd Színház, 1950.12.) Katona József: Bánk Bán - Gertudis (Csokonai Színház, Debrecen 1951.02.24) William Shakespeare: Szentivánéji álom - Hippolyta (1951.06.17) Howard Fast: Harminc ezüstpénz - Hilda (Győri Kisfaludy Színház, 1952.09.23) Elina Zalita: A nőket illeti a szó - Anna, Péter felesége (Győri Kisfaludy Színház, 1952.09.24) Vagyim Nyikolajevics Szobko: A második front mögött - Tánja Jegorova (Győri Kisfaludy Színház, 1952.12.05) Konsztantyin Fjodorovics Iszajev - Alekszandr Arkagyijevics Galics: Nem magánügy - Ljuba Popova (Győri Kisfaludy Színház, 1953.03.16) Urbán Ernő: Tűzkeresztség - Szíjjártóné, Sohár Lidi kulákasszony (Győri Kisfaludy Színház, 1953.04.28) Szabó Pál - Balázs Sándor: Darázsfészek - Gonda Rozi (Ifjúsági Színház, 1954.04.17) Remenyik Zsigmond: Kard és kocka - Jozefa (Petőfi Színház, 1955.12.16) Friedrich Schiller: Don Carlos - Mondecar (Petőfi Színház, 1956.04.27) Edmond Rostand: A sasfiók - Udvarhölgy (Petőfi Színház, 1957.03.01) Hubay Miklós: Egyik Európa - Claire (Petőfi Színház, 1957.05.16) Bán Pál: Feleség kis hibával - Lida (Pest Megyei Petőfi Színpad, 1958.04.04) Harriet Beecher Stowe: Tamás bátya kunyhója - Eliza, George felesége (Bartók Terem, 1960.12.25)

Jegyzetek

Források Televíziós Művészek Társasága

Kategória:Magyar színésznők Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Magyar bemondók Kategória:Kolozsváriak Kategória:1928-ban született személyek Kategória:1970-ben elhunyt személyek Kategória:Öngyilkos színészek, színésznők Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek