Hangcsou (; korábbi romanizált átírás szerint Hangchow, IPA: [xɑŋ˧˥ t͡ʂoʊ̯˥˥], ) tartomány fővárosa és legnagyobb városa, közigazgatásilag szubtartományi szintű város a Jangce deltájában, Kelet-Kínában. A és városait elválasztó partján terül el. A város körüli agglomeráció a negyedik legnagyobb Kínában, a 2010. évi népszámlálás szerint 21,1 millió lakossal 34585 négyzetkilométeres területen. A szűkebben vett város lakossága 2015-ben 9 millió fő volt. A város gazdaságának húzóereje a technológiai és elektronikus kereskedelmi ágazat, itt van az Alibaba konszern székhelye. 2016-ban itt rendezték meg a G20 országok 11. csúcstalálkozóját.
az elmúlt ezer év nagy részében Kína egyik leghíresebb és legvirágzóbb városa volt. A Déli idején, 1123–1276 között a főváros szerepét töltötte be, ezért Kína történelmi fővárosai közé számít. Akkoriban a világ legnagyobb városa volt. nevezetes tájképi szépségeiről is, leghíresebb látványossága a Nyugati-tó (Xī Hú, 西湖).
2015 szeptemberében a város elnyerte a 2022-es Ázsia-játékok rendezésének jogát. Ez lett a harmadik város, amely ezt a jelentős sporteseményt megrendezte, Peking (1990) és Kanton (2010) után.
Története Korai történet A híres neolitikus Hemudu kultúra területe a várostól mintegy 100 km-re délkeletre helyezkedett el, a mai város területén. Délkelet-Kínában ezen a környéken termesztettek először rizst, mintegy 7000 évvel ezelőtt. közvetlen környéke is lakott volt már 5000 évvel ezelőtt. Itt virágzott a jade-faragványairól híressé vált Liangzhu kultúra, amelyet a közeli hasonnevű kisvárosról neveztek el, ahol az első leleteket találták. Az i. e. 1. évezredben a környéken még a nem kínai etnikumú nép vagy népek éltek, mint a Jangcétól délre fekvő mai Dél-Kína és Észak-Vietnám területén általában. Ezek később túlnyomórészt asszimilálódtak, de önálló nyelvük maradványai hozzájárultak a mai dél-kínai nyelvjárások sokszínűségéhez.
Magát városát 2200 évvel ezelőtt, a -dinasztia (i. e. 221–i. e. 207) idején alapították, de a városfalat csak 591-ben, a -dinasztia (581-618) idején emelték. A város nevének második eleme, a 州 () írásjel közigazgatási területi egységet, illetve az annak központját adó várost is jelöli. (Hasonló a helyzet Kanton kínai nevével: , illetve esetében is.) ezt a nevet 589-ben kapta, amikor Hang körzet székvárosa lett, és ezzel együtt engedélyt kapott arra, hogy fallal vehesse körül a települést, ami 591-re készült el. A város a kínai Nagy-csatorna déli végpontjánál fekszik. A csatorna északi vége Pekingnél van. A korabeli gazdaság számára rendkívül fontos vízi utat több évszázadon át építették, de már 609-re elérte teljes hosszát.Ebrey, Cambridge Illustrated History of China, 114: "[…] the Grand Canal, dug between 605 and 609 by means of enormous levies of conscripted labour."
A Tang-dinasztia kora A Tang-dinasztia idején, a 820-as években költő volt a kormányzója. Ő építtetett a Nyugati-tavon át egy töltést, ami fűzfákkal szegélyezve kellemes sétaútként is szolgált. A ma is meglévő építmény a költő nevét viseli.
volt a fővárosa a kis királyságnak 907 és 978 között, az öt dinasztia és a tíz királyság korában. Akkoriban volt a neve, és a 10. században Dél-Kínának nemcsak egyik igazgatási, hanem kulturális központja is volt és mellett. uralkodói támogatták a művészeteket, különösen a buddhista templomok építését és díszítését. Korának egyik kozmopolita központja volt, kulturális és diplomáciai kapcsolatai nem korlátozódtak a több kínai államra, hanem elértek Japánig, Koreáig és a kitajok államáig.
1089-ben, amikor (), a költő volt a város kormányzója, -re is emlékezve ő is építtetett egy töltést a Nyugati-tavon át, de háromszor olyan hosszút és szélesebbet. Ő is ültettetett fűzfákat a töltés szélére. Az erre a célra kirendelt 200.000 munkás a 2,8 km hosszú, a tó üledékéből emelt gáton utat is épített. Feljegyezték, hogy , a egyik uralkodója különösen szépnek találta ezt az utat tavasszal, a kora reggeli órákban. A tó különben egy tengeri lagúnából alakult ki, a Jangcénak a környéket feltöltő munkája révén. Emberi beavatkozás nélkül már régen elmocsarasodott, utána pedig kiszáradt volna. Csak a folyamatos kotrás tartja meg tónak.
A Tang-dinasztia bukása után következő „öt dinasztia és tíz királyság korszakában” a város először kapott fővárosi rangot, a királyság székvárosa volt 907 és 978 között néven. Ezért is szerepel hagyományosan a „hét kínai ősi főváros” listájában. (Ennél jóval több kínai városnak volt fővárosi rangja a történelem során.) Közigazgatási szerepén túlmenően a 10. században Dél-Kína egyik fontos kulturális központja is volt és mellett.. A királyság uralkodói híres patrónusai voltak a művészeteknek, különösen támogatták a buddhista templomépítészetet. ebben az időben kozmopolita várossá vált, tudósokat és művészeket vonzott más kínai államok mellett Japánból és Koreából, valamint a kitajok által létrehozott Liao-dinasztia mandzsúriai államából is.
A Déli Szung-dinasztia kora
thumb|right|200px|Az 1165-ben, a Szung-dinasztia idején épült Liuhe-pagoda Hangcsouban Miután a dzsürcsik, illetve az általuk létrehozott Észak-Kínában győzelmet aratott felettük, a következő uralkodója t választotta fővárosul 1123-ban. A város, amely a Lin'an (臨安) (magyarul „átmeneti nyugalom” – a név találónak bizonyult) nevet kapta, egészen az 1276-os mongol invázióig főváros maradt. Egyaránt a központja volt a császári közigazgatásnak, a kereskedelemnek és a kultúrának, általában a korabeli kínai civilizációnak is, hiszen az ország északi részét egy más etnikum tartotta hatalma alatt.
Számos filozófus, politikus, irodalmár, köztük a kor leghíresebb kínai költői, mint (苏轼), (陆游), és (辛弃疾) éltek és alkottak itt. Hangcsou a szülőhelye és végső nyughelye nak, a híres polihisztor tudósnak is. (i. sz. 1031-1095), sírja a város kerületében található.
A Déli virágzása idején a gazdasági fellendülés, az északi menekültek beáramlása, a hivatalok és a katonai létesítmények szaporodása nagyarányú népességnövekedéshez vezetett. A város jóval túlterjedt 9. századi védművein. 1270-ből származó hivatalos népszámlálási adatok szerint a városban 186.330 család élt; ez az adat azonban valószínűleg nem vette számba a katonákat, illetve a lakhatási engedély nélkül ott-tartózkodóakat. Mértékadó modern becslések egy és két millió közé teszik a tényleges lakosok számát a 13. században. Nagy valószínűséggel volt a világ legnépesebb városa 1180. és 1315. valamint 1348 és 1358. között.Janet L. Abu-Lughod, Before European Hegemony: The World System A.D. 1250-1350, "All the Silks of China" (Oxford University Press US) 1991, p. 337
A velencei Marco Polo a 13. század végén jutott el ba. Beszámolójában a várost „minden kétségen felül a világ legkifinomultabb és legnemesebb városának” nevezi. Feljegyzéseiben a város nevét Kinsay (vagy Kinsai) formában adja meg, ami kínai nyelven egyszerűen fővárost jelentett. (Marco Polo a perzsák által használt változatban alkalmazta ezt a szót.) A korabeli gyakorlatnak megfelelően azonban túlzások is voltak könyvében, hiszen száz mérföld átmérőjűnek írta le a várost és 12.000 kőhidat említett.
Ibn Battúta, a híres 14. századi marokkói arab utazó is eljutott a városba és arról azt írta, hogy a legnagyobb város, amit valaha is látott.
A faházakkal sűrűn beépített település gyakran vált tűzvészek áldozatává. Kisebb tüzek minden évben pusztítottak, de a feljegyzések szerint 1132, 1137, 1208, 1229, 1237, és 1275 években különös nagy volt a veszteség. 1237-ben 30.000 (köztük sok emeletes) épület pusztult el. A kormányzat részletes tűzvédelmi terv kidolgozásával vette fel a harcot e csapások ellen, 3000 katona állandó feladata lett a tűzvédelem.
t 1276-ban foglalták el Kubiláj kán mongol csapatai, három évvel a birodalom teljes összeomlása előtt.Gernet, 15. A mongolok által alapított új áthelyezte a fővárost Pekingbe, aminek neve akkor Dadu volt, illetve Marco Polónál Cambuluc néven szerepel.
A város a Ming-dinasztia idején és később a Ming-dinasztia idejének derekáig fontos kikötő város maradt, de később, a kikötő feltöltődése miatt, háttérbe szorult.
A 16. és a 17. században a város a kínai zsidóság fontos centruma volt.
A Tajping-felkelés idején a lázadók 1856-ban és 1860-ban is elfoglalták a várost és nagy rombolásokat okoztak.
A Kínai Köztársaság idején a város 1928 és 1949 között a Kuomintang-kormány ellenőrzése alatt volt. 1949. május 3-án lépett a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg a város területére és helyezte azt kommunista fennhatóság alá.
1978-ban kezdődött reformpolitikája nyomán kamatoztatni tudta kedvező fekvését a Jangce torkolatvidékén, gyors fejlődésnek indult és a 2000-es évek Kínájának egyik virágzó városa lett.
Népesség
Földrajza és éghajlata Kelet-Kínában, tartomány északi részén helyezkedik el, a Jangce folyó alsó szakaszánál elterülő síkságon, a Nagy-csatorna déli végénél. A tartományon belül körzete nyugaton tartomány hegyes vidékével határos, keleten pedig a -öböl menti síkságra terjed ki. A város központja a Nyugati-tó keleti és északi partján épült ki, a folyótól északra.
Éghajlata szubtrópusi monszun jellegű, négy jól megkülönböztethető évszakkal, jellemzően hosszú, esős nyarakkal és rövid, száraz telekkel (időnként havazás is előfordul). Az éves átlaghőmérséklet 17 °C, az évi csapadék átlagos mennyisége 1450 mm. A nyári monszun esői májusban érkeznek meg. Augusztusban tájfunok is lehetségesek, de inkább csak mellékhatásaik – viharos szél és sok csapadék – érik el a várost.Hangzhou . China Today. Hozzáférés ideje: 22 August 2006.
Közigazgatás thumb|right|220px|A Lingyin templom thumb|200px|Bárok egy i utca mentén thumb|200px|Luohan Tang (Arhat-csarnok, buddhista templomll) közigazgatásilag nyolc városi körzetből (区 qu), , két járásból (县 xian) és 3 járási jogú városból (市 shi) áll. Ezek a következők:
Városi körzetek: (上城区 = „Felsőváros”), 18,3 km², 362 000 lakos; (下城区 = „Alsóváros”), 31,46 km², 405 000 lakos; (江干区), 210,22 km², 404 000 lakos; (拱墅区), 87,49 km², 288 000 lakos, a városi kormányzat székhelye; (西湖区), 308,7 km², 628 000 lakos; (滨江区), 72,02 km², 131 000 lakos; (萧山区), 1420 km², 1 177 000 lakos; (余杭区), 1223,56 km², 832 000 lakos;
Járások: (桐庐县), 1825 km², 395 000 lakos; (淳安县), 4427 km², 453 000 lakos, székhely: (千岛湖镇);
Járási jogú városok: (建德市), 2321 km², 508 000 lakos; (富阳市), 1831,2 km², 628 000 lakos; (临安市), 3126,8 km², 519 000 lakos.
Térkép Körzetek kínai írással 300px Városi körzetek■ 拱墅区■ 下城区■ 上城区■ 江干区■ 西湖区■ 滨江区■ 余杭区■ 萧山区 Járási jogú városok■ 临安市■ 富阳市■ 建德市 Járások■ 桐庐县■ 淳安县
Gazdaság 1992-től nagy gazdasági növekedésnek indult. A hagyományosan fejlett könnyű- és textilipari ágazatok mellett a kínai partvidék fontos feldolgozóipari bázisává és szállítási csomópontjává fejlődött.
2001 és 2008 között a város több mint megháromszorozta gazdasági termelési értékét. Az egy főre jutó GDP a városban 3025 USD-ről 10 968-ra nőtt.
Az újonnan fejlődő iparágak között van a gyógyszergyártás, az informatika, a nehézgépgyártás, gépkocsialkatrész-gyártás, elektronika, telekommunikáció, élelmiszer-feldolgozás.
Gazdasági és technológiai fejlesztési övezetek A gazdasági fejlődés felgyorsulásában nagy szerepet játszottak a központi állami döntés alapján létrehozott gazdasági fejlesztési övezetek. (A körzetek nevét a kínaiak által használt angol formában közöljük.) Hangzhou Economic & Technological Development Zone Ezt az övezetet 1993-ban hozták létre 104,7 km²-en Csöcsiang tartomány keleti részén, alig félórás autóútra Sanghajtól, Szucsoutól és Ningpótól. Az ösztönzött iparágak az elektronikus információs technika, az orvosbiológia, a gépgyártás és az élelmiszer-feldolgozás voltak.RightSite.asia Hangzhou Export Processing Zone Az exportra termelő feldolgozóipari övezetet 2000 áprilisában hozták létre, 2,92 km²-en a repülőtér (Hangzhou Xiaoshan International Airport) és a kikötő közelében.RightSite.asia Hangzhou Hi-Tech Industrial Development Zone