Csefkó Pál Tamás (Budapest, 1967. január 28. –) magyar energiakutató, fejlesztő.

Élete 1967-ben született, 1984 óta foglalkozik intenzíven energiakutatással. Fő iránya a nullponti energia kutatása.

Az ENERGITECH egyesület kitalálója és megalapítója, illetve a TESLA csoport alapító tagja, ahol a magyar feltalálók és ötletemberek minden hónapban összejönnek és előadásokat, bemutatókat tartanak, illetve megvitatják ezen berendezések működéseit.

Találmányaival az energetikában használt berendezések energiafogyasztásának csökkentését kívánja elérni. Véleménye szerint a nagy hatásfokú invertereinek köszönhetően az alternatív energiák jobb hatásfokkal használhatók fel, mint a hagyományos inverterekkel. Eddig 20 találmányt jelentett be szabadalmaztatásra. (Legutóbb az Egyesült Államokban is szabadalmaztatásra került egy találmányahttp://www.faqs.org/patents/app/20100117781). Több műsorban is szerepelt találmányaival a különféle műsorszóró csatornákon.

Az újításokra jellemző módon találmányait, műszaki megoldásait a szakma képviselőinek egy része kételkedéssel fogadja.

Az elmúlt években a Laposföld teória híve lett, amelyet folyamatosan hangoztat a közösségi oldalán – ezzel is hiteltelenítve hírnevét.

Jegyzetek

Források Honlapja A találmányairól készült filmek A keresőbe beírandó: "cspenergy" . http://www.faqs.org/patents/app/20100117781 http://www.slideshare.net/HorvathEniko/magyar-tallmnyok

https://web.archive.org/web/20100204010947/http://musor.100csoda.hu/talalmany/mobil-aramforrasok https://web.archive.org/web/20110406035426/http://musor.100csoda.hu/node/67 https://web.archive.org/web/20160305052426/http://figyelo.hu/cikk_print.php?cid=1904_csak_a_kepzeletuk_szarnyal http://szkeptikus.bme.hu/borsohanyo/semlegesaram.pdf

Kategória:Magyar feltalálók Kategória:1967-ben született személyek Kategória:Élő személyek