Anday Piroska (eredeti nevén Andauer Priska, külföldön Rosette Anday) magyar opera-énekesnő (alt, mezzoszoprán).

Életútja Tanulmányait a Zeneakadémián végezte Bloch József, Hubay Jenő (hegedű) és Anthes György (ének) osztályában. Eközben a budapesti tudományegyetem bölcsészettudományi karán is tanulmányokat folytatott.

Első nagy sikerét 1920-ban a Városi Színházban aratta a Carmen címszerepében. 1920–22-ben az Operaház ösztöndíjasa volt. 1921. szeptember 23-án írta alá szerződését a bécsi Staatsoperrel, ahol a harmadik fiú (Mozart: A varázsfuvola) szerepében mutatkozott be, de hamar megkapta itt is Carment. A zsidótörvények miatt 1938 márciusában eltávolították az operából. A háború után előbb a Theater an der Wienben kezdte újra pályáját, csak később tért vissza a Staatsoperbe. Négy évtized után, 1961-ben Klütaimnésztra (Strauss: Elektra) szerepében búcsúzott a bécsi közönségtől.

Az alt- és drámai mezzoszoprán-repertoár szinte minden szerepét elénekelte. Sokáig szívesen játszott olyan darabokban, amelyek színpadi hegedülésre nyújtanak lehetőséget, sőt időnként szólóhegedűsként is hangversenyeket adott.

Fellépett a világ számos operaházában, többek között Párizsban, Berlinben, Milánóban és Londonban, de énekelt Argentínában és az Amerikai Egyesült Államokban is. Gyakran vendégszerepelt Magyarországon is. Hírnevet szerzett oratórium- és dalénekesnőként is.

Művészetét számos rádió- és hanglemezfelvétel örökítette meg; utóbbiak többek között a His Master’s Voice, a Decca és a Columbia hanglemeztársaságoknál jelentek meg. Legtöbbjük CD-n is hozzáférhető.

Utolsó lakhelyén, a Bécs melletti Pressbaumban a Rosette Anday-Straße őrzi emlékét, Bécs Penzing kerületében az Andayweg.

Szerepei

Jegyzetek

Források

Az üldözött zsidó zenészek online lexikonjában Find A Grave Anday Piroska életrajza a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem honlapján A névpont.hun Wiener Staatsoper

Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Osztrák operaénekesek Kategória:Altok Kategória:Mezzoszopránok Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:1899-ben született személyek Kategória:1977-ben elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Magyar emigránsok Ausztriában Kategória:A Wiener Zentralfriedhofban eltemetett személyek