bélyegkép|Szerelmes regények A szerelmes regény vagy romantikus regény irodalmi műfaj; az ilyen típusú művek általában két ember közötti szerelemmel foglalkoznak, és érzelmileg kielégítő, optimista befejezéssel zárulnak. Kereskedelmileg két típusba sorolhatók: vannak a rövidebb regények, melyek körülbelül egy hónapig kaphatóak (ilyenek például a Harlequin-kötetek), illetve a nagyobb lélegzetvételű, tartósan könyvesboltokban árusított kötetek. Műfajilag több csoportra is oszthatók: léteznek például történelmi szerelmes regények, tudományos-fantasztikus és paranormális jelenségekről szóló, de akár a thrillert vagy a krimit ötvöző alkotások és erotikus művek is.
Az egyik legelső szerelmes regény Samuel Richardson Pamela avagy az erény jutalma című, 1740-ben íródott regénye, amely több szempontból is forradalminak számított: teljes mértékben az udvarlásról szólt, méghozzá a főhősnő szemszögéből. Jane Austen továbbfejlesztette a műfajt a Büszkeség és balítélettel. Austen munkássága inspirálta Georgette Heyert, aki 1921-ben a történelmi szerelmes regény műfaját vezette be a köztudatba. Egy évtizeddel később az angol Mills and Boon kiadó megjelentette az első rövid, sorozatjellegű romantikus regényeket, amiket Észak-Amerikában a Harlequin Enterprises Ltd adott ki.
A modern szerelmes regény műfaja 1972-ben született meg, amikor megjelent Kathleen E. Woodiwiss A láng és a liliom című regénye az Avon Books kiadásában, puha kötésben. Az 1980-as években a szerelmes regények virágkorukat élték.
Észak-Amerikában a szerelmes regény a legnépszerűbb irodalmi műfaj, az eladott puha kötésű könyvek 55%-át tették ki 2004-ben. Bár Európában is igen népszerű, a legtöbb, e kategóriában született alkotás angol nyelvű íróktól származik, ami az angolszász világnézet dominanciáját jelenti a műfajon belül.
A 21. században nagy népszerűségnek örvend a romantikus fantasy alműfaja, köszönhetően a TikTok-trendeknek.
Meghatározása Az Amerikai Szerelmesregény-írók Szövetsége (Romance Writers of America) meghatározása szerint a szerelmes regény cselekménye két ember köré koncentrálódik, ahogy azok szerelembe esnek, majd ezt követően a kapcsolat fejlődését kíséri figyelemmel. A regény konfliktusának és csúcspontjának is szorosan kell kapcsolódnia a kialakuló szerelem témájához, bár a regényben szerepelhetnek olyan mellékszálak is, amelyek nem feltétlenül tartoznak szorosan a fő szerelmi szálhoz. Ezen felül a romantikus regényeknek érzelmileg kielégítő és optimista befejezéssel kell rendelkezniük. Mások, például Leslie Gelbman, a Berkley Books könyvkiadó elnöke szerint a szerelmes regény definíciója rövidebben is meghatározható: „a könyv lényege a főhős és a főhősnő közötti romantikus kapcsolat.”
Általánosságban véve a szerelmes regényekben megjutalmazzák a jókat és megbüntetik a gonoszokat, s az a pár, amelyik harcol a szerelemért és hisz a kapcsolatban, a végén örök szerelemre lel. Nora Roberts szerint ezek a könyvek „a szerelembe esést, az érzelmeket, az elkötelezettséget ünneplik, s mindazt, amire mind igazán vágyunk.” Az úgynevezett női regények (beleértve a chick lit műfaját is) nem feltétlenül a szerelmes regény alműfaját jelentik, mert ezek a regények szólhatnak a főhősnő más jellegű kapcsolatairól (barátság, család) is, melyek ugyanolyan fontos szerepet töltenek be, mint a szerelem.
Némelyik író és olvasó úgy véli, a műfajnak további jellegzetességei is vannak, mint például a főszereplőknek a történet elején kell találkozniuk, vagy hogy olyan kényes témák, mint a házasságtörés, nem szerepelhetnek a történetben. Számos vitát keltettek azok a nézetek, melyek szerint a szerelmes regénynek nem kell mindig boldog végkifejlettel zárulniuk, illetve azok is, amelyek szerint az egyazon neműek szerelme nem kaphat helyet a műfajban. Az olvasók egy része elfogadja a nem boldog véggel záruló regényeket is, mindaddig, amíg azok a főszereplők szerelmi kapcsolatára koncentrálnak (pl. Rómeó és Júlia). Mások szerint csak heteroszexuális főhősök lehetnek a szerelmes regényekben. Bár a szerelmes regények többsége a szigorúbb szabályokat követi, számos olyan mű létezik, melyek eltérnek ezektől a szabályoktól. Ezért az Amerikai Szerelmesregény-írók Szövetsége és a kiadók preferált meghatározása szerint a szerelmes regény műfajának egyedüli meghatározó eleme a romantikus kapcsolat és a boldog végkifejlet.
Mindaddig amíg egy regény megfelel ennek a két kritériumnak, szerelmes regénynek tekinthető, és játszódhat bármely időben és akárhol. Nincsenek kötelező szabályok arra nézve, mi nem szerepelhet a szerelmes regényben. Még olyan sokat vitatott témák is előfordulhatnak, mint a szexuális erőszak, a családon belüli erőszak, a függőség vagy a testi-szellemi fogyatékosság. Minden regényben vannak azonban olyan domináns elemek, ami alapján besorolhatók egy vagy több alműfajba. A számos lehetőség és műfaj széles spektruma ellenére gyakran éri az a vád az írójukat, hogy minden szerelmes regény tulajdonképpen „ugyanolyan”. A szerelmes regényekkel szemben számos sztereotípia létezik, például vannak, akik szerint minden szerelmes regény olyan, mint Danielle Steel írásai, melyekben gazdag, híres emberek utazgatnak egzotikus vidékekre. Mások szerint Steel nem is szerelmes regényeket, hanem népszerű mainstream regényeket ír.
Előfordul, hogy a szerelmes regényeket női pornográfiának titulálják. Míg egyes regényekben előfordulhatnak erotikusabb jelenetek, más regényekben a főszereplők csak a csókig jutnak el; a műfajon belül nagy a változatosság, e között a két véglet között bármi előfordulhat. Mivel a romantikus regények olvasóinak többsége nő, a regények legtöbbször a főhősnő szempontjából íródnak, akár egyes szám első személyben, akár harmadik személyben.
Formátum bélyegkép|200px|Stephenie Meyer Alkonyat-sorozatának kötetei. Annak ellenére, hogy sorozatról beszélünk, ezek különálló regénynek számítanak A szerelmes regényeket kétféle formátumban forgalmazzák: az egyik az úgynevezett kisregénysorozat, a másik a különálló regény. Sok író e két formátum egyikében ír, mások, mint például Jayne Ann Krentz és Jennifer Crusie, mindkét formátumban értek el sikereket.
Kisregénysorozatok A kisregénysorozatok (angolul category romances) általában rövid, körülbelül 200 oldalas vagy szavas alkotások.Regis (2003), 160. o. A könyvek jól meghatározható sorozatokban jelennek meg, általában minden hónapban meghatározott számú kisregényről van szó. Előfordul, hogy a sorozat darabjait meg is számozzák. Ezeket általában széles körben forgalmazzák, az Egyesült Államokban vagy addig maradnak forgalomban, amíg el nem fogynak, vagy amíg a következő hónap kötetei meg nem jelennek. 1981-re a legnagyobb ilyen jellegű kiadó a Harlequin/Mills & Boon lett, melynek kisregényeit akár 26 nyelvre is lefordítják és több mint 100 országban forgalmazzák.
A formátum jellegzetessége, hogy a történet általában csak a legfontosabb részleteket tartalmazza. Nem jellemző a mellékcselekmény vagy a túl sok mellékszereplő, ezeket a minimumra szorítják vissza. Az egyes sorozatok hasonló stílusjegyekkel bírnak, hasonló a történet időbeli vagy térbeli elhelyezése, a témaválasztás, a konfliktus típusa vagy az érzékiség mértéke. A kiadók általában útmutatókat tesznek közzé, leírva, melyik típusú sorozathoz milyen elemekre van szükség a történetben.Toth (1998), 519. o.
Különálló regények Az olyan szerelmes regények, amelyeket nem egy előre meghatározott kiadói típussorozaton belül adnak ki, különálló regényeknek számítanak. Általában hosszabbak, mint a kisregénysorozatok kötetei, átlagosan 350 és 400 oldal közöttiek. Míg a kiadó dönthet úgy, hogy rövidebb időközönként adja ki a regényeket, eladási és reklámmegfontolás alapján, egy író átlagosan 1,5 regényt ír és évente legalább egy regénye jelenik meg. A különálló regények addig maradnak a könyvesboltok polcain, amíg az adott könyvesbolt jónak látja.
A különálló regények az elnevezés ellenére nem mindig egyszeri regények. Néhány író szívesen alkot kapcsolódó könyveket, sorozatokat, ami a trilógiától a sokkötetes szériáig szinte mindent felölelhet. Az ilyen sorozathoz tartozó köteteknek lehet hasonló címük, vagy akár számozhatják is őket, mégsem hasonlóak a kisregénysorozatokhoz, mert azok a kiadó által meghatározott irányvonalba tartoznak.
Alműfajok + Az alműfajok népszerűsége az Amerikai Egyesült Államokban (2006)AlműfajPiac (%)kisregénysorozatok40%történelmi17%kortárs16%paranormális9%romantikus krimi7%keresztény témakör6%összes többi5% Mivel nincs meghatározva, hogy a szerelmes regények milyen cselekményt tartalmazzanak, milyen időben vagy helyszínen játszódjanak, a műfaj igen széles spektrumot ölel fel, ami lehetőséget adott számos alműfaj megszületésének. Ezek az alműfajok sokszor szorosan kapcsolódnak más irodalmi műfajokhoz is, így előfordul, hogy egy-egy regény a szerelmes regény és egy másik műfaj alá is tartozik egyszerre. Például a romantikus krimik nagyon közel állnak a hagyományos detektívtörténetekhez vagy thrillerekhez, a paranormális románcok számos tudományos-fantasztikus vagy fantasy elemet tartalmaznak.
Kortárs románc A kortárs románc egyik ismérve, hogy a történet a második világháború után játszódik, bár az emberek többsége ezt a műfajt érti a szerelmes regény alatt. A legnagyobb alműfajának számít, általában abban az időben játszódnak, amelyikben írták őket, így annak az időnek a morálját tükrözi. Az 1970 előtt íródott regények hősnői például gyakran otthon maradnak, miután férjhez mentek, hogy gyereket neveljenek. Ezzel szemben az az után írt regények hősnői legtöbbször dolgozó nők, akiknek fontos a karrier.Ramsdell (1999), p. 43.
A legtöbb kortárs románcregény meghatározza a cselekmény idejét, ezért a többségük egy idő után irrelevánssá válik a későbbi olvasók számára, és nem nyomtatják többé újra őket.Ramsdell (1999), 44. o. Azokat, amelyek nem mennek ki a divatból, mint például Jane Austen művei, gyakorta újrakategorizálják és történelmi románcként népszerűsítik. 2004-ben az Egyesült Államokban kiadott szerelmes regények több mint fele (2285 könyvből 1468) a kortárs románc alműfajába tartozott.
Történelmi szerelmes regények bélyegkép|250px|Bertrice Small főképp erotikus történelmi szerelmes regényeiről ismert A történelmi szerelmes regények az első világháború előtt játszódnak. Számos más alműfajjal keveredhetnek, például az úgynevezett nemesi románccal. Ritkán adják ki őket kemény kötésű borítással, évente alig 15 ilyen típusú regényt, ez kevesebb mint egyötöde a kemény borítással megjelenő kortárs szerelmes regényeknek.
2001-ben a történelmi szerelmes regények tízéves csúcsot döntöttek meg, 778 ilyen típusú könyv jelent meg. 2004-re számuk 486-ra csökkent, de még így is az összes kiadott szerelmes regény 20%-át tették ki. A Kensington Books kiadó úgy nyilatkozott, kevesebb történelmi szerelmes regényt kapnak, és korábban ilyen műfajban alkotó íróik is áttértek a kortárs műfajra.
Romantikus krimi A romantikus krimi alműfajában íródott regény cselekménye egy megoldatlan rejtély körül forog, amit a főhősöknek kell kideríteniük. A főhősnő tipikusan bűncselekmény áldozata, vagy feltételezhető célpontja, aki együttműködik a főhőssel, aki általában olyan munkakörben dolgozik, ami a védelmező szerepét osztja rá a regényben, például rendőr, FBI-ügynök, testőr vagy haditengerész. A regény végére a rejtélyt megoldják, a főhős és a főhősnő között pedig párkapcsolat alakul ki. Általában kortárs regényekről beszélünk, de vannak írók, például Amanda Quick, akik összeolvasztották a történelmi románc és a romantikus krimi műfaját.