Aquincum-katonai táborok név alatt az időszámításunk kezdete idején a mai Budapest területén alakult római kori katonai táborokat értjük. Ilyen táborból több is volt a Duna mentén.

A Római Birodalom terjeszkedési stratégiájának a része volt előbb segédcsapatai (auxiliares) számára ideiglenes táborokat létesíteni, majd később, a birodalom pozíciójának javulásakor építettek állandó tartózkodásra is alkalmas kőtáborokat, amik körül városias település is kialakult. Claudius és a Flaviusok kora (41-98) A védendő pontok A Duna menti első római kori katonai táborok a stratégiai fontosságú átkelőhelyek védelmére jöttek létre. Aquincum az eraviszkuszok civitasának a szélén feküdt, stratégiai fontosságú helyen. A terepviszonyok miatt a Dunakanyar kevéssé volt védhető, így a Gellért-hegynél volt a Felső-Duna egyik legfontosabb átkelőhelye, amit a rómaiak megjelenése előtt az eraviszkuszok felügyeltek. Ezt és a Duna több más átkelőhelyét katonai táborral kellett megerősíteni. Különösen fontosak voltak a szigetek, mert ezek csúcsainál a folyó beszűkült, és természetesen a magaslatok is fontos stratégiai pontnak számítottak. Ezen pontok mentén kellett kialakítani a limest, ami két következménnyel járt: a Gellért-hegyi oppidumot és a többi falut hátrébb kellett tolni a katonai zónától, és a budapesti limesszakasz fontos pontjaira állandó jelenlétű katonai egységeknek, az 500 fős lovas alakulatoknak tábort kellett építeni.

Nagytéténytől Békásmegyerig 6 ilyen pont van a Dunán: szigetek végpontjai valamint a Dunába ömlő folyók torkolatai, mivel a távolsági utak e folyók mentén értek a Dunához. Akkoriban a folyó vízszintje sokkal alacsonyabb volt a mainál, ezért volt szükséges az átkelő helyeket védeni.

A római korban a mai három nagy sziget mellett (Csepel-sziget, Margit-sziget, Hajógyári-sziget) használták még a Fürdő-szigetet (a Hajógyári- és a Margit-sziget találkozásánál). A sziget a nevét a rajta épült közfürdőről kapta, de a szigetet a Duna Gőzhajózási Társaság elkotortatta 1874-ben, mert akadályozta a gőzhajók közlekedését. Ugyanekkor sziget volt a mai Pest Belvárosának területe is, amit egy Duna-ág határolt a mai Nagykörút helyén. A két fontos folyótorkolat, az Arany-ároké Óbudán és az Ördög-ároké a Tabánban, a Gellért-hegy északkeleti aljában szintén védendő terület volt.

Ennek a hat veszélyeztetett pontnak a megerősítése és erődítése ismert a legújabb ásatásoknak köszönhetően. A hat pont ismerete azért jelentős, mert azelőtt csak három létezéséről tudtak, és fel sem merült a másik három szükségessége.

A 6+1, napjainkban többé-kevésbé felszínre hozott castrum és segédcsapattábor az 1. századból, Claudius és Vespasianus idejéből való. A legújabb kutatások szerint két fázisban építették be a határvonalat, délről észak felé haladva.

A segédcsapattáborok Campona-Nagytétény 50 körül létesült, korai alaprajza részben ismert. Első helyőrsége, a cohors prima Tungrorum Frontoniniana a Rajnától érkezett.

Albertfalva, aminek ókori neve nem ismert, szintén 50 körül létesült. Jelenleg az egész pannoniai határvonalon a legjobban feltárt auxiliaris (azaz segédcsapat-) castrum, védművei és beépítésrendszere is ismertek, valamint a tábort körülvevő vicus militaris épületei is ismertek.

A Gellért tér déli oldala a hegy lábánál, a Csepel-sziget északi végénél. Mocsaras terület volt, vicus militarisa ismert. Több 1. századi ala váltotta itt egymást és fazekastelepe a 2. század elején is működött. Fő utca-Bem tér (Víziváros). Itt castrum állt 45-50-től. Első helyőrsége az ala Hispanorum prima volt. A castrumot a Margit-sziget déli végével szemben a Pasarét-Batthyány utca mentén futó út zárja le. Az ala közfürdője a vicusban (a déli táborkapun kívül) a Fő utcában, a mai török fürdő helyén volt. Főutcája a mai Fő utca alatt fut. A Lajos utca–Árpád híd térségében a castrum építési felirata 73-ból való, és úgy tűnik, egy korábbi kisebb tábor helyére építették. Ennek védműveit mind a 4 oldalon feltárták. A tábor belsejében és körülötte a vicusból is ismert több épület, valamint ipartelepe is volt, aminek a fazekasrészlege ismert. Helyőrsége az ala prima Tungrorum Frontoniniana volt. Temetőjében, a mai Lajos utca mentén több lovas katona sírköve is előkerült. A Hajógyári-sziget mindkét vége megerősített hely volt már Claudius és Vespasianus idejében is, egy-egy segédcsapattábor emelkedett a szigettel szemben lévő budai parton. Az északi pontnál lévő tábor a későbbi polgárváros helyén terült el, ennek a védműveit sikerült feltárni, vizesárka is volt Ezt a 2. század közepén töltötték be üszkös-romos épületanyaggal. A déli ponton, az Árpád híd déli feljárójánál lévő tábort 73-ban építették, amikor Pannonia helytartója Caius Calpetanus Rantius Quirinalis Valerius Festus volt. A két segédcsapattábor közötti terület nyugati oldalán állt a Domitianus császár alatt létesített légiótábor. A folyótorkolatok közül, északról délre haladva előbb az Aranyhegyi-patak torkolata számított fontos stratégiai pontnak, (a jelenlegi Óbuda, Mozaik utca, és a Filatorigát helyén). Ez a patak ma mesterséges mederben halad, átszeli a polgárvárost kelet-nyugati irányban, párhuzamosan az esztergomi vasút töltésével. Eredetileg azonban az Arany-hegyről indulva délkeleti irányban folyt és felvette a Rádl-árok vizét, ami a Bécsi út felől érkezett az Árpád-forrásból. Az Arany-árok torkolatánál arra is figyelni kellett, hogy a Duna egészen keskennyé szűkült a Hajógyári-sziget miatt. A torkolat előterében a patakon át hidat is kellett verni a Dunával párhuzamosan futó limesút részére. Mindezek miatt itt is szükség volt egy állandó táborra és egy esetleges őrtoronyra is. A három létesítmény (castrum, őrtorony, híd) valamint a kikötő partfalának nyomai előkerültek a Mozaik utca-Miklós utca térségében végzett ásatásokon.

Az 1. század közepéig, a 40-es-50-es évek közötti csapatelhelyezések idején főleg a Rajna mellékéről, Galliából és Hispaniából érkeztek lovas alakulatok. Ezek magukkal hozták a kézműveseiket is: fegyverkovácsokat, fazekasokat, kőfaragókat, szövőket, de a helyőrségek ellátásába bevonták a helyi lakosságot is.

Ma a felsorolt segédcsapattáborok helyénél, valamint a később épített Contra-Aquincum és Transaquincum helyén egy-egy Duna-híd ível át a folyón: Újpesti vasúti híd, Árpád híd, Margit híd, Lánchíd, Erzsébet híd, Szabadság híd, Petőfi híd, Összekötő vasúti híd.

A segédcsapatok állománya összesen 3-4000 fő volt. Őmelléjük helyeztek egy légiót 6000 főnyi katonával, így Aquincum térségét mintegy 10000 fő vigyázta.

A légiótábor Az első légió, a legio II Adiutrix Domitianus uralkodása idején érkezett a területre, és 89-ben a két auxiliaris tábor között felépítette az első légiós palánktábort, aminek avatásán a császár is részt vett. A tábor 520x540 méteres volt, de a keleti erődfal helye bizonytalan. Megépítésétől számítjuk Aquincum megalapítását. Ebben a táborban szolgált a parancsnok első helyetteseként (tribunus militum laticlavius) a későbbi császár, Hadrianus.

A légió katonái Az idevezényelt légió tagja csak római polgárjoggal rendelkező férfi lehetett, akik városi lakosok voltak és magasabb volt az iskolai végzettségük is. A légiót Britanniából helyezték át erre a területre, soraiban többnyire italikuszok szolgáltak. Feladatuk a béke biztosítása mellett a romanizáció volt. Ők terjesztették a római szokásokat, mint például a napi fürdés, a fürdők látogatása, szabadtéri játékok az amfiteátrumban, áldozatok bemutatása. Az első légiótábort a 2. században lebontották.

Az itt állomásozó katonák közül sokakat emlegetnek a feliratok, de a leggyakrabban Caius Castricius Victor neve fordul elő. Egész alakos sírköve fennmaradt. Az elhunytat teljes fegyverzetben ábrázolják, és a képen látható valamennyi felszerelési darabnak a megfelelőjét megtalálták: díszsisakot, dísztőrt, kardot, mell- és lábpáncélt, pajzsa fémdíszítményeit. A sír feliratának szövege szerint Comóban született, és 38 évesen halt meg. Marcius Turbo centuriájában szolgált, valószínűleg akkor, amikor a későbbi császár, Hadrianus volt a légiótábor parancsnok-helyettese. Marcius Turbo Hadrianus barátja volt, és amikor Hadrianus Pannonia Inferior első helytartója lett, akkor Daciában futott be karriert, majd később Aquincumban lett helytartó.

A második légiótábor thumb|right|300px|Aquincumi katonai tábor A palánktábor helyén néhány évtized múlva épülő kőtábor építkezései Traianus alatt indultak meg és Hadrianus alatt is folytatódtak. Ez az új tábor tágasabb volt az előzőnél, és délebbre, praetoria-frontja pedig a Dunától messzebbre került. A korabeli stratégiai előírásoknak megfelelően kőfala 160 centiméter vastag volt és átlagosan 90 méterenként állt rajta egy-egy befelé forduló négyszögű torony, amik az amúgy is emeletes falak fölött magasodtak még egy emelettel. A tábornak négy háromnyílásos kapuja volt, mind a négynek ismert a helye, háromnak a romjait is feltárták, két kaput pedig műemlékileg helyreállítottak. A falat belülről körbenjáró övezte, kívülről vizesárok vette körül.

A tábor teljes közműhálózatát is sikerült rekonstruálni, vagyis a folyóvíz-vezetékének a hálózatát és a szennyvízcsatorna rendszert is. Valamennyi római tábor építése a közművek megépültével kezdődött, amiket még az erődfalak felépülte előtt kialakítottak.

Az aquincumi légiótábor a 2.-3. század folyamán nem sokat változott, bár a markomann háborúk után sok javítás vált szükségessé. Feltárták a tábor principiáját a parancsnoki épülettel, a táborszentéllyel, ahol a hadi jelvényeket tartották. A belső udvaron a napiparancsokat hirdették ki, és erről az udvarról nyíltak a légió 10. ezredének, a cohorsoknak az irodái és az irattárak.

A castrum elülső részében voltak az I. cohors - ami dupla létszámú volt - kaszárnyái és irodái, szomszédjában állt a valetudinarium, azaz a tábori kórház, amiről számos felirat tesz említést. A kórháznál is volt egy teljes raktársor, akárcsak a tábor hátsó felében, ahol főleg az élelemellátással foglalkozó üzemek is helyet kaptak. A lovassági istállók a főutcát szegélyezték, támadás esetén innen jutott ki a lovaskatonaság a főkapun keresztül a leggyorsabban.

Az aquincumi légiótáborban több, a későbbiekben híressé vált hadvezér és politikus is szolgált.

Traianus kora (98-117) A tábornak nemcsak a teljes alaprajzát sikerült tisztázni, de felszínre került két építmény maradványa is. Az egyik a principia főbejáratánál emelt négynyílásos díszkapu, az úgynevezett tetrapylon, amit már az átépített, 3. századi formájában sikerült feltárni. Itt keresztezte egymást a tábor két főútja: a via Praetoria és a via Principalis. A 23x23 méteres, többemeletes torony padlója alatt futott össze a folyóvízvezeték minden irányból, és valószínűleg dugattyús szivattyú-szerkezettel a vizet felnyomták a torony tetején lévő vízmedencébe, ami a tábor vízellátását szabályozta. Egy ilyen szerkezet használata nem számított ritkaságnak a légiók technikai felszereltségénél. A víztorony valószínűleg gromahely is volt, azaz innen mérték a kapukból kifutó főútvonalak távolságát.

A másik fontos építmény a tribunus laticlavius, vagyis a táborparancsnok helyettese épületének a feltárása. A házhoz, amiben irodák mellett lakás is volt, egy Mithras-szentély is tartozott, és ennek falán megtalálták az eredetileg itt állott kultuszképet keretező festményt. Ezen kis, keretezett jelenetek összefüggő sora ábrázolja az istenség történetét és a beavatási ünnepséget. A kereszténység térhódítása idején, a 330-as években bezárták, akkor, amikor új, nagyobb légiótábort alapítottak közvetlenül a Duna-parton. Az oltárkövek feliratain olvashatóak az itt szolgálatban lévő tribunus laticlaviusok nevei.

Helytartói székhely létrehozása