bélyegkép|jobbra|200px|Holdhal a lisszaboni oceánáriumban. A felvétel 2009-ben készült (videó)

A holdhal (Mola mola) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának gömbhalalakúak (Tetraodontiformes) rendjébe, ezen belül a holdhalfélék (Molidae) családjába tartozó faj.

A holdhal korábban a világ legnehezebb csontos halának számított. A kifejlett példány általában eléri az kilogrammos testtömeget, de a legutóbb felfedezett új faj, a Mola tecta még a rokonánál is nagyobbra nő, és két tonnás is lehet.130 év után találtak egy óriási új halfajt Index, 2017. július 25. Ugyanakkor a hagyományos holdhalból is előkerült már kéttonnás példány.Akkora holdhalat találtak, hogy rá se fért a tonnás mérlegre Telex, 2021. október 15. A holdhal megtalálható a Föld összes trópusi és mérsékelt övi tengerében. Megjelenése egy nagy fejhez hasonlít, amelyhez egy farkat illesztettek. Az állat teste lapos. Mikor a hát- és hasúszóit kinyújtja, a holdhal éppen olyan magas, mint amilyen hosszú.

E halfaj fő táplálékai a medúzák, de mivel ezeknek igen kicsi a tápértékük, nagy mennyiségben kell fogyasztania belőlük. Az összes gerinces állat közül a holdhal nősténye rakja a legtöbb petét (halak esetében ezt ikrának hívjuk). A holdhal ivadéka nagyon hasonlít egy miniatűr gömbhalra. Nagy mellúszói és farokúszója van, testét tüskék borítják, alig hasonlít a felnőtt egyedre.

A kifejlett állatnak kevés a természetes ellensége, de a fülesfókafélék, a kardszárnyú delfinek és a nagyobb cápák időnként vadásznak rájuk. A világ egyes részein (például Japánban, a Koreai-félszigeten és Tajvanon) a holdhal ínyencfalatnak számít. Az Európai Unióban tilos a Molidae családhoz tartozó halak és a belőlük készült termékek forgalomba hozatala. A holdhal sokszor belegabalyodik a halászhajók hálóiba. A vízbe dobott hulladék is veszélyt jelent számára, mivel fogyaszthat belőlük, és ez az állat pusztulásához vezethet. Elsősorban a medúzához nagyon hasonlító, lebegő műanyag zacskók jelentenek nagy veszélyt rájuk.

A holdhal tagja a gömbhalalakúak rendjének, amely magában foglalja többek között a gömbhalféléket, a sünhalféléket és a vérteshalféléket is, és ezekkel sok hasonlóságot mutat. Korábban a Tetraodon nembe helyezték, Tetraodon mola névvel, de később egy új nemet (Mola) alkottak számára, melybe a holdhal és egy másik halfaj, a Mola ramsayi is tartozik; az újonnan felfedezett harmadik fajt, a Mola tecta nevű halat is ide sorolták be. A holdhal a Mola mola tudományos nevével a halnem típusfaja.

Neve és rendszertani besorolása bélyegkép|balra|200px|1910-ben fogott holdhal, amely becslések szerint 1600 kilogrammot nyomott A holdhalfélék neve, a rájuk jellemző lapított testre utal. A „mola” szó a latin „malomkő” szóból ered, mivel, mint a malomkő, a hal teste is szürke, durva felületű és kerekded alakú. „Amikor hajdanában Linné legelőször látott ilyen monstrumot – írja William Beebe, – így kiáltott fel: „Mola mollium!” A legnagyobb malomkő valamennyi között! És attól kezdve napjainkig minden ichthyológus megismétli ezt a felkiáltást: „Mola, mola!”

Nevezik világító halnak is, mert bár nem rendelkezik világítószervvel, éjszaka különös fénnyel veri vissza a hold sugarait. Ez a képessége elsősorban a védekezését szolgálja, mivel visszatartja a cápákat a támadástól.

A holdhal neve angolul „sunfish”, ami magyarul „naphal”-at jelent. A „sunfish” név onnan származik, hogy a hal a vízfelszínen szokott napozni. A holland, portugál, francia, katalán, spanyol, orosz és német nyelveken a hal nevei a következők: „maanvis”, „peixe lua”, „poisson lune”, „peix lluna”, „pez luna”, „рыба-луна” és „Mondfisch”, ezek mind „holdhal”-at jelentenek, valószínűleg az állat alakja miatt. A németek „Schwimmender Kopf”-nak is mondják, ami „úszó fejet” jelent. A lengyelek „samogłów”-nak nevezik, ami magyarul „csak fej”-et jelent, valószínű azért, mert a halnak nincs valódi farka. A kínaiak fan-cse gömbhalnak nevezik, aminek jelentése „felborult autó” gömbhal. 2002-ben Tajvan Hualian megyéjének hivatalos hala lett, nyilvános szavazáson döntöttek a hal nevéről, ami „mambóhal” lett.

A holdhalnak számos szinonimája van. Korábban a gömbhalfélék családjába sorolták Tetraodon mola néven. Manapság saját nemet alkottak neki, a Mola nemet, amit megoszt egy másik halfajjal, a Mola ramsayival. A holdhal a Mola mola tudományos nevével a Mola nem típusfaja.

A Mola halnem a holdhalfélék családjába tartozik. Ez a család három nemet foglal magába: Masturus, Mola és Ranzania.

A holdhalfélék családja tagja a gömbhalalakúak rendjének, amely magába foglalja többek között a gömbhalféléket, a sünhalféléket és a vérteshalféléket is. E családok fajai számos hasonlóságot mutatnak egymással, ilyen például a négy összeforrt fog, amely e halak „csőrét” alkotja. A gömbhalalakúak tudományos neve „Tetraodontiformes”, amelynek jelentése „négyfogúalakúak”: „tetra” = négy, „odus” = fog. (Az "-iformes" – "alakúak" – a halrendek elnevezésének szokásos végződése.) A holdhal ivadéka nagyon eltér a felnőtt egyedektől, hiszen inkább egy miniatűr gömbhalra, semmint a kifejlett példányra hasonlít.

Megjelenése A holdhal úgy néz ki, mint egy fej farokkal. A farokúszóját felváltotta egy kerek, porcos képződmény, amely a holdhalra jellemző kerekded alakot adja. A hal teste oldalról lapított, emiatt szemből nézve a elnyújtott ovális alakú. Mellúszói kicsik és legyezőalakúak. A mellúszóktól eltérően a hát- és hasúszók meghosszabbodtak, emiatt a hal körülbelül olyan magas, mint amilyen hosszú. Feljegyeztek 3,3 méter magas példányokat is.

A holdhal átlagos hossza 1,8 méter, tömege 1000 kilogramm, de olyan példányokra is bukkantak, amelyek 3,3 méter hosszúak,McClain CR, Balk MA, Benfield MC, Branch TA, Chen C, Cosgrove J, Dove ADM, Gaskins LC, Helm RR, Hochberg FG, Lee FB, Marshall A, McMurray SE, Schanche C, Stone SN, Thaler AD. 2015. Sizing ocean giants: patterns of intraspecific size variation in marine megafauna. PeerJ 3:e715 https://doi.org/10.7717/peerj.715 4,2 méter magasakWood, The Guinness Book of Animal Facts and Feats. Sterling Pub Co Inc (1983), és 2300 kilogrammosak voltak.

A halfaj hátgerince kevés csigolyából áll, s méretéhez képest a csigolyái igen rövidek. Egy 2,1 méteres példánynak alig van 25 milliméteres gerincvelője. Bár a holdhal a csontos halak közé tartozik, a vázrendszerét főleg porcszövet alkotja, ami lehetővé teszi, hogy olyan nagy méreteket érjen el, amire a valódi csontokkal rendelkező halak nem képesek. Ezt az is alátámasztja, hogy a mai világ legnagyobb hala (cetcápa, Rhincodon typus) is a porcos halak osztályába tartozik.

A halnak hiányzik az úszóhólyagja. Egyes források szerint a holdhal szervei nagy mennyiségben tartalmaznak egy tetrodotoxin nevű neurotoxint, hasonlóan a gömbhalalakúak egyéb képviselőihez, mások elvetik ezt az állítást.

bélyegkép|jobbra|200px|A holdhal részleges csontváza, amely az úszók felépítését hivatott bemutatni

Úszói A holdhal az evolúciója során elvesztette a farkát; szerepét részben az ún. pászta (clavus) vette át. Ez az új képződmény a hát- és hasúszók hátulsó oldalainak összenövésével keletkezett. A sima pásztában megmaradt 12 úszósugár, és néhány kerek csontos pikkelyben végződik. Mivel nincs valódi farokúszója, amely előrehajtaná az állatot, és a mellúszói is igen kicsik, a holdhal a mozgáshoz a nagy hát- és hasúszóira hagyatkozik, melyeket oldalirányba mozgatva halad előre.

Az állat sokszor úszik a víz felszínén, emiatt a nagy hátúszóját néha összetévesztik a cápák hátúszójával, pedig elég könnyen meg lehet különböztetni a két állatot úszás közben, minthogy úszási technikájuk különböző. Míg a cápa, mint a legtöbb hal, testének mozgatásával úszik, és hátúszója a felszínen egyenes vonalban halad, addig a holdhal hátúszójával lapátoló mozgásokat végez, és a teste egyenesen halad (lásd a videót a Táplálkozása szakasznál).

Bőre A kifejlett halak színezete a barnától az ezüstös szürkéig változik, de vannak tiszta fehérek és tarkák is. Az egyedek színezete az élőhelyüktől függ. A színezettől függetlenül a test háti része gyakran sötétebb, mint a hasi, ami az álcázást segíti elő. A holdhal képes a világosabb színű bőrét sötétebbre változtatni, ha támadás éri. A bőr nagy mennyiségű, hálózatos szerkezetű kollagént tartalmaz, a hasi oldalon 7,5 cm vastag is lehet, pikkelyek helyett fogacskák és nyálkaréteg borítja. A bőr a pásztán simább, mint a test többi részén, ahol olyan durva, mint a dörzspapír.

Az állaton és a belsejében több mint negyven élősködő faj él. A holdhal ezektől többféleképpen szabadul meg. A mérsékelt övben meglátogatja a barnamoszaterdőket, ahol tisztogató halak élnek. A tisztogató halak lecsipegetik az élősködőket a holdhalak bőréről. A trópusokon a holdhal a korallszirtekhez úszik, ahol szintén tisztogató halak élnek. Megfigyelték, hogy szájával jelez a kisebb halaknak, hogy elkezdhetik a tisztogatást. Amikor a víz felszínén napozik, hagyja, hogy madarak szedegessék ki az élősködöket a bőréből. Megfigyeltek olyan holdhalakat is, amelyek akár 3 méter magasba is felugrottak, valószínűleg azért, hogy az élősködőket lerázzák testükről.

Előfordulása és életmódja A holdhal az összes mérsékelt övi és trópusi tengerben megtalálható. A holdhalfélék családjának az egyetlen Földközi-tengeri képviselője. E halfaj genotípusa, vagyis az egyed genetikai felépítése, nagymértékben különböző az atlanti- és a csendes-óceáni példányok között, de genetikailag kicsi a különbség az északi és a déli féltekén élők között.

A holdhal nyílt tengeri élőlény, amely a 600 méteres mélységekbe is alámerül. Bár úgy tartják, hogy a holdhal idejének legnagyobb részét napozással tölti, ez nem igaz: a holdhal főként a 200 méternél mélyebb szintet kedveli, azt a határt, ahol a napsütötte, termékeny vízfelszínhez közeli réteg találkozik a mélység sötétségével. Csak egészen csendes időben jön a felszínre, és a napfényben sütkérezve alussza déli álmát. Ilyenkor nem nehéz elejteni. A „Michael Sars” nevű norvég kutatóhajó 1910-ben az Atlanti-óceánból halászott ki egy 2 méteres, körülbelül 600 kilogrammos példányt. A trieszti múzeumban is van egy óriás példány.

A holdhalnak az Adriában való előfordulásáról Garády Viktor („Világító halak”) a következőket mondja el: „Csaknem mindig a felső vízrétegekben úszkál a világító halak egyik legérdekesebb, legszebb képviselője, a fiumei öbölben is előforduló holdvilághal, amely lapos, korong alakú, ezüstösen csillámló testével rögtön szemébe ötlik az embernek. Néha egy-két méternyi nagyságra is megnő. A fiumei múzeumban egy ritka szép és nagy példánya látható a holdvilághalnak, amit Szapáry László gróf kormányzó ajándékozott a múzeumnak. Ezt a halat is a Quarneróban fogták, ahol nem igen tartozik a ritkaságok közé. Gyakran megesik, hogy harmincan, negyvenen is összeverődnek, és éjjel, künn a nyílt tengeren, szinte elragadja az embert a tündérmesébe is beillő gyönyörű látvány, amely ilyenkor a tengerben támad. Villogó fényű ködbe burkolt holdak gurulnak tétova a sötét vízben, hol sebes iramodással keresztül-kasul szelve a habokat, hol pedig csöndesen keringélve, lágyan ringatózva, koronként meg-megállva, majd ismét imbolyogva, mint valami fantasztikus táncot lejtenének. Nem hiába nevezi őt a tengerparti nép holdvilágnak, mert a magas hajófödélzetről nézve csakugyan úgy rémlik, mintha a hold ködbe burkolt képe tükröződnék vissza.”

Általában a 10 Celsius-foknál melegebb vizekben tartózkodik, mert ha ennél hidegebb vízben van hosszabb ideig, akkor elkábulhat vagy akár el is pusztulhat. A tudósok úgy gondolják, hogy a hal éppen azért kedveli a napozást, mert amikor hosszabb ideig tartózkodik a mély vízben, és teste lehűl, feljön a felszínre, hogy felmelegedjen. Ily módon segít testhőmérsékletének visszaállításában. Újabban holdhalat figyeltek meg hidegebb tengerekben is, például az Egyesült Királyság délnyugati partjainál, ahol korábban nem fordult elő. Ez egyes kutatók szerint azt bizonyítja, hogy a tengerek átlaghőmérséklete növekedni kezdett a globális felmelegedés miatt.