Névnapok: Illés + Aurél, Eliána, Éliás, Eliél, Eliot, Elton, Folkus, Jeromos, Margarét, Margaréta, Margarita, Margit, Marinella, Marinetta, Szoraja
Események 1402 – I. Bajazid szultán az ankarai csatában Timur Lenk mongol fejedelem fogságába esik. 1467 – Megnyílik az új egyetem Pozsonyban Academia Istropolitana néven. 1541 – Fogaras megadja magát a törököknek, Majláth István erdélyi vajdát elfogják. 1543 – A törökök elfoglalják Pécset. 1795 – Zichy Károly grófot Végh Péter váltja fel az országbírói tisztben. 1810 – Kolumbia kikiáltja függetlenségét, megszűnik a spanyol gyarmati státusz. 1821 – Az óbudai zsinagóga ünnepélyes felszentelése. 1858 – Megszületik Erzsébet királyné zsiráfja Schönbrunnban. Ez az első zsiráf volt, amely Európában született, valamint egyben az első zsiráfja a magyarországi Fővárosi Állat- és Növénykertnek is. 1871 – Brit-Columbia szövetségi államként csatlakozik Kanadához. 1941 – Budapesten megkezdik a villamosvágányoknak az úttest közepére való áthelyezését (addig mindenütt az úttest szélén, a járda mellett húzódtak). 1944 – Gróf Claus Schenk von Stauffenberg vezérkari ezredes sikertelen merénylete Adolf Hitler ellen. 1954 – Vietnám győzelmet arat a Điện Biên Phủ-i csatában Franciaország felett. 1969 – Holdra száll az Apollo–11, fedélzetén Neil Armstronggal és Edwin E. Aldrinnal. Armstrong az első ember, aki a Holdra lépett. 1974 – Törökország megszállja Észak-Ciprust. 1975 – A FLAMA nevű szélsőjobboldali terrorcsoport megkezdi tevékenységét Madeirán, amely 1978-ig tart. 1976 – A Viking–1 űrszonda leszáll a Marson. 1987 – Az ENSZ Biztonsági Tanácsa meghozza 598. számú határozatát, mely követeli az Irak-iráni háború tűzszünetének bevezetését és a béketárgyalások megkezdését, továbbá javasolja, hogy egy nemzetközi bizottság vizsgálja ki, ki is a felelős a háború kirobbantásáért. 1994 – Szlovénia átadja PfP jelentkezési okmányát. 1996 – Megkezdődnek a XXVI. nyári olimpiai játékok Atlantában. 2006 – Egy Muki becenevű bűnöző Makó külterületén egy fához kötözte, megerőszakolta és felgyújtotta a 18 éves magyarcsanádi Pénzes Henriettát, aki három héttel később a kórházban meghalt. 2007 – Kiskunhalason +41,9 °C-ot mérnek, ez 2026-ig abszolút hőmérsékleti rekord volt Magyarországon. Dunaújvárosban aznap +33,3 fok volt a napi középhőmérséklet, amely szintén rekord értéknek számít. 2011 – Utolsó útjáról tér vissza az Atlantis űrrepülőgép (42 évvel azután, hogy ember leszállt a Holdra). Ezzel befejeződött az amerikai űrrepülőgép-program. 2012 – A 2012-es aurorai lövöldözés.
Sportesemények Formula–1 1957 – brit nagydíj, Aintree - Győztes: Tony Brooks és Stirling Moss (Vanwall) 1963 – brit nagydíj, Silverstone - Győztes: Jim Clark (Lotus Climax) 1968 – brit nagydíj, Brands Hatch - Győztes: Jo Siffert (Lotus Ford) 1974 – brit nagydíj, Brands Hatch - Győztes: Jody Scheckter (Tyrrell Ford) 2003 – brit nagydíj, Silverstone - Győztes: Rubens Barrichello (Ferrari) 2008 – német nagydíj, Hockenheimring - Győztes: Lewis Hamilton (McLaren Mercedes) 2014 – német nagydíj, Hockenheimring - Győztes: Nico Rosberg (Mercedes)
Születések i. e. 356 – III. Alexandrosz makedón király, ismertebb nevén Nagy Sándor († i. e. 323) 1304 – Francesco Petrarca itáliai költő († 1374) 1519 – IX. Ince pápa († 1591) 1656 – Johann Bernhard Fischer von Erlach osztrák barokk műépítész († 1723) 1755 – Martinovics Ignác ferences rendi szerzetes, teológiai doktor, a magyar jakobinus mozgalom fő szervezője, kivégezték († 1795) 1785 – II. Mahmud, az Oszmán Birodalom 31. szultánja († 1831) 1822 – Gregor Mendel szudétanémet származású Ágoston-rendi szerzetes, a brünni Ágoston-rendi monostor apátja, botanikus, a tudományos örökléstan megalapozója († 1884) 1833 – Carl von Hasenauer osztrák építész, a historista stílus mestere († 1894) 1873 – Witold Maliszewski lengyel zeneszerző és zenepedagógus († 1939) 1885 – Nizalowski Czeslaw Wladimir, a magyar aviatika úttörője († 1949) 1895 – Moholy-Nagy László magyar képzőművész († 1946) 1897 – Tadeus Reichstein lengyel születésű Nobel-díjas svájci vegyész († 1996) 1899 – Náray-Szabó István magyar vegyész, az MTA levelező tagja († 1972) 1900 Bárczay János magyar földbirtokos, szolgabíró, gazdasági főtanácsos, országgyűlési képviselő († 1985) Hajmássy Miklós magyar színművész, színigazgató († 1990) 1908 – Ballya Hugó Európa-bajnok magyar evezős, edző († 1995) 1917 – Vajay Erzsi magyar színésznő († 2012) 1919 – Sir Edmund Hillary új-zélandi hegymászó, a Mount Everest első meghódítója († 2008) 1920 – Novák István Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes és kiváló művész, a debreceni Csokonai Színház örökös tagja († 2001) 1927 Michael Gielen német születésű osztrák karmester, zeneszerző († 2019) Ljudmila Mihajlovna Alekszejeva orosz történész, politikus, ismert emberjogi aktivista, egykori szovjet emigráns († 2018) 1931 – Tony Marsh brit autóversenyző († 2009) 1932 Otto Schily német szövetségi belügyminiszter Pek Namdzsun dél-koreai születésű amerikai művész, a videóművészet és a komputerművészet üttörője († 2006) 1933 – Lux Alfréd, író, műfordító, kritikus, tanár († 1992) 1933 – Cormac McCarthy amerikai regény- és drámaíró († 2023) 1934 – Upor Péter Jászai Mari-díjas magyar színész († 1971) 1935 – André Isoir francia orgonaművész († 2016) 1938 – Natalie Wood kétszeres Golden Globe-díjas, háromszoros Oscar-díj-jelölt amerikai színésznő († 1981) 1939 – Kempelen Tünde középiskolai ének-zenetanár, karnagy, kulturális szervező († 2025) 1943 – Chris Amon új-zélandi autóversenyző († 2016) 1945 - Kim Carnes Amerikai énekes 1947 Carlos Santana mexikói gitáros, zenész Jurányi Anna magyar újságíró, televíziós szerkesztő-riporter, műsorvezető 1950 – Illyés Mari magyar színésznő († 2018) 1951 – Kovács Zsolt Jászai Mari-díjas magyar színész 1952 – Bukta Imre Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas magyar képzőművész 1958 – Sebeők János magyar író, esszéíró, filozófus 1959 – Giovanna Amati olasz autóversenyzőnő 1960 – Claudio Langes olasz autóversenyző 1961 – Kriszt László magyar színész, rendező, táncos, koreográfus, színészpedagógus 1964 Chris Cornell amerikai rock zenész, dalszerző († 2017) Bernd Schneider német autóversenyző 1968 – Nagy Iván Zsolt külügyminisztériumi Nívó-díjas, Habsburg Ottó-díjas újságíró 1971 – Sandra Oh kanadai színésznő 1973 – VIII. Haakon norvég király 1974 Borsos Beáta magyar színésznő Simon Rex amerikai színész 1975 – Ray Allen amerikai kosárlabda játékos 1976 Alex Yoong maláj autóversenyző Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabdázó 1977 – Yves Niare francia súlylökő 1979 Fehér Miklós magyar labdarúgó († 2004) Makranczi Zalán magyar színész 1980 – Gisele Bündchen brazil modell 1985 – Daniel Grueso kolumbiai atléta 1987 – Simonfalvi Gábor magyar labdarúgó, jelenleg a Pécsi Mecsek FC játékosa 1996 - Ben Simmons ausztrál kosárlabdázó 1998 - Boldog Gábor magyar színész 1999 – Pop Smoke amerikai rapper, dalszerző († 2019)
Halálozások 1514 – Dózsa György, az 1514-es parasztfelkelés vezére, kivégezték (* 1470) 1819 – John Playfair angol matematikus, geométer (* 1748) 1866 – Bernhard Riemann német matematikus (* 1826) 1869 – Vállas Antal magyar mérnök, matematikus, egyetemi tanár, az MTA tagja (* 1809) 1903 – XIII. Leó pápa tevékenysége az egész világra kiterjedt, ő volt az első modern pápa (* 1810) 1908 – Dimítriosz Vikélasz görög üzletember és író, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első elnöke 1894 és 1896 között (* 1835) 1914 – Wartha Vince kémikus, műegyetemi tanár, az MTA tagja (* 1844) 1922 – id. Andrej Andrejevics Markov szovjet-orosz matematikus (* 1856) 1923 – Pancho Villa, a mexikói forradalom egyik legfőbb vezéralakja (* 1878) 1926 – Feliksz E. Dzerzsinszkij (er. Feliks Dzierżyński) lengyel kommunista forradalmár, a szovjet titkosrendőrség (CSEKA) létrehozója, vezetője (* 1877) 1937 – Guglielmo Marconi Nobel-díjas olasz fizikus, a szikratávíró feltalálója (* 1874) 1945 – Paul Valéry francia költő, filozófus, esszéista (* 1871) 1951 – I. Abdullah (Abdullah ibn Husszein), Jordánia alapítója, első uralkodója (* 1882) 1973 Bruce Lee amerikai születésű kínai harcművész, színész (* 1940) Robert Smithson amerikai Land Art művész (* 1938) 1980 – Hans-Georg Bürger német Formula–2-es versenyző (* 1952) 1990 – Szergej Paradzsanov örmény filmrendező, színész, képzőművész (* 1924) 1999 – Emil Andres amerikai autóversenyző (* 1911) 2004 – Antonio Gades spanyol táncművész, flamenco-táncos, koreográfus. (* 1936) 2005 – James Doohan kanadai színész (* 1920) 2016 – Lux Elvira szexuálpszichológus, klinikai szakpszichológus, adjunktus (* 1929) 2016 – Kéri György Széchenyi-díjas magyar biokémikus, az MTA doktora. A jelátviteli terápia nemzetközi hírű tudósa (* 1950) 2017 – Chester Bennington amerikai énekes, a Linkin Park, a Grey Daze, a Dead By Sunrise, a Stone Temple Pilots énekese (* 1976) 2022 – Peczkay Endre magyar színész (* 1937) 2024 – Szatmári Liza Aase- és Gobbi Hilda-díjas magyar színésznő (* 1928)
Nemzeti ünnepek, emléknapok, világnapok A Hold napja annak emlékére, hogy az Apollo-program keretében az Apollo–11 legénységének két tagja, Neil Armstrong és Edwin Aldrin 1969-ben ezen a napon léptek a Holdra. Kolumbia – A kolumbiai függetlenség napja, 1810. Észak-Ciprus - A szabadság és a béke napja
Jegyzetek
Kategória:Július napjai