Szögi László (Budapest, 1948. július 9.–) magyar történész, levéltáros, könyvtáros, 1995 és 2013 között a budapesti Egyetemi Könyvtár főigazgatója.
Életútja Felsőfokú tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán végezte előbb történelem–orosz, majd történelem–levéltár szakon 1967 és 1972 között. 1979-ben doktorált.
1972-től 1976-ig a Budapesti Műszaki Egyetem Könyvtárának levéltárosaként dolgozott. 1975 óta oktat az ELTE BTK Történeti Intézet Történelem Segédtudományai Tanszékén: az első évben óraadóként, 1976-tól tanársegédként, 1980-tól adjunktusként, 1996 óta egyetemi docensként. 1984 és 1990 között az ELTE Levéltárát igazgatta. 1990-től 1994-ig a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Felsőoktatási és Kutatási Főosztályán tevékenykedett miniszteri tanácsosként. 1995 és 2013 között az Egyetemi Könyvtár főigazgatója és a Levéltár igazgatója volt.
1986 óta a Magyar Levéltárosok Egyesülete tagja. 2000 és 2008 között a szervezet elnöke volt, 2008 óta alelnök. 1986-ban az MTA Egyetemtörténeti Bizottságának titkára, 1999-ben alelnöke, 2007-ben elnöke lett. 1993-ban a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség elnökévé, 2000-ben elnökségi tagjává, 2009-ben alelnökévé választották. 1995 óta tagja az Egyetemi Könyvtárigazgatók Kollégiumának, amelynek 1997 és 2002 között alelnöke, 2002 és 2004 között elnöke volt. 1997-től 2002-ig és 2004-től 2007-ig a Nemzeti Kulturális Alap Levéltári Szakkollégiumának tagjaként, 1998 és 2002 között elnökeként tevékenykedett. 1998 és 2007 között a Levéltári Kollégium tagja volt. 2000 óta az Österreichische Gesellschaft für Wissenschaftsgeschichte, 2001 óta a Gesellschaft für Universitäts- und Wissenschaftsgeschichte, 2002 óta a Nemzetközi Egyetemtörténeti Bizottság tagja.
1993-tól 2000-ig 1988 és 1995 között a Levéltári Szemle, 2000 és 2003 között a Századok szerkesztőbizottságának tagja volt.
1995-ben megszerezte a történettudományok kandidátusa fokozatot.
Munkássága Kutatóként a magyar felsőoktatás 19. századi történetével, a magyar diákok külföldi egyetemjárásával, történeti földrajzzal és az egyházigazgatás történetével foglalkozik. Tíz magyarországi egyetem levéltári forrásainak összegyűjtését és rendezését végezte el. 1988 óta a Fejezetek az ELTE történetéből, 1994 óta a Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban, 1996 óta Az Egyetemi Könyvtár évkönyvei, 2000 óta a Felsőoktatástörténeti Kiadványok, 2006 óta az Erdélyi római katolikus levéltárak, 2008 óta a Magyarországi diákok a középkori egyetemeken című sorozatok szerkesztője.
Igazgatósága elején kezdte meg az Egyetemi Könyvtár az integrált számítógépes könyvtári rendszer használatát. Megkezdődött a régi könyvek számítógépes feldolgozása. Az intézmény 16. századi köteteiből új különgyűjtemény jött létre.
Díjai, elismerései 1983-ban Kiváló Munkáért miniszteri elismerésben részesült. 1997-től 2000-ig Széchenyi professzori ösztöndíjas volt. 2003-ban megkapta a Bolyai János Alapítvány Bolyai-díját. Ugyanebben az évben Pauler Gyula-, 2008-ban pedig Széchényi Ferenc-díjjal jutalmazták. 2014-ben a Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár által alapított Kosáry Domokos-díjjal tüntették ki. 2022-ben a Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetésben részesült (polgári tagozat). Állami díjakat adott át augusztus 20-a alkalmából Csák János. demokrata.hu (a letöltés ideje: 2022. augusztus 22.)
Főbb művei Monográfiák és forráskiadványok Mérnökképző Intézet a Bölcsészeti Karon 1782–1850 (Budapest, 1980) A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem rövid története 1635–1985 (Budapest, 1985)angolul: A short History of Loránd Eötvös University of Budapest 1635–1985 (Budapest, 1985)németül: Die Loránd Eötvös Universität Budapest Geschichte im Überlick 1635–1985 (Budapest, 1985)oroszul: Kratkaja isztorija Budapestszkava universzityeta im. Lorandja Eötvösa 1635–1985 (Budapest, 1985) Magyarországi diákok a Habsburg Monarchia egyetemein I. 1790–1850 (Budapest–Szeged, 1994 (Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban) Erdélyi peregrinusok (Szabó Miklóssal; Marosvásárhely, 1998) A magyar felsőoktatás évszázadai (Kardos Józseffel és Kelemen Elemérrel; Budapest, 2000)angolul: Centuries of Hungarian Higher Education (Budapest, 2001) Magyarországi diákok svájci és hollandiai egyetemeken 1789–1919, ELTE Levéltár, Bp., 2000 (Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban) Az évszázados universitas (Budapest, 2001) Magyarországi diákok németországi egyetemeken és főiskolákon 1789–1919, ELTE Levéltár, Bp., 2001 (Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban) Magyarországi diákok bécsi egyetemeken és főiskolákon 1849–1867, Kiss József Mihállyal, ELTE Levéltár, Bp., 2003 (Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban) Magyarországi diákok lengyelországi és baltikumi egyetemeken és akadémiákon (1526–1788), ELTE Levéltár, Bp., 2003 (Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban) Budai, pesti, és óbudai diákok külföldi egyetemjárása I. 1526–1867 (Budapest, 2004) Dokumentumok a Keleti Kereskedelmi Akadémia történetéből 1892–1919 (Zsidi Vilmossal; Budapest, 2007) Az Egyetemi Könyvtár egy évszázada, 1874–1980; szerk. Szögi László; ELTE Egyetemi Könyvtár, Bp., 2008 Studenti sa današn̂e teritoriǰe Voǰvodine na evropskim univerzitetima, 1338–1919 (Vajdasági diákok az európai egyetemeken, 1338-1919); szerbre ford. Žužana Mezei; Arhiv Voǰvodine, Novi Sad, 2010 Magyarországi diákok németországi egyetemeken és akadémiákon, 1526–1700; ELTE Levéltár, Bp., 2011 (Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban) Szögi László – Varga Júlia: A Szegedi Tudományegyetem és elődei története. I. rész. A Báthory-egyetemtől a Kolozsvári Tudományegyetemig (1581–1872). Szeged, 2011. Szögi László–Kónya Péter: Sáros megyei diákok az európai egyetemeken, 1387–1918; ELTE Egyetemi Könyvtár–ELTE Levéltár–Centrum excelentnosti sociohistorického a kultúrnohistorického výskumu Univerzity, Bp.–Prešov [Eperjes], 2012 (Felsőoktatástörténeti kiadványok) Magyarországi diákok bécsi egyetemeken és akadémiákon, 1789–1848; ELTE Levéltár, Bp., 2013 (Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban) Zakarpatsʹkì studenti v zakordonnih unìversitetah, 1407-1919 (Kárpátaljai diákok az európai egyetemeken, 1407–1919); ELTE, Bp., 2013 (Felsőoktatástörténeti kiadványok, 10.) Mészáros Andor–Szögi László–Varga Júlia: Magyarországi diákok a Habsburg Birodalom kisebb egyetemein és akadémiáin, 1789–1919; ELTE Levéltár, Bp., 2014 (Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban) Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története képekben; ELTE Eötvös, Bp., 2015 Magyarországi diákok bécsi egyetemeken és főiskolákon, 1867–1890; szerk., bev. Szögi László; ELTE Levéltár, Bp., 2015 (Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban) A pécsi felsőoktatás intézményeinek hallgatói, (1714) 1782–1852; PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont–ELTE Levéltár, Pécs–Bp., 2016 (Felsőoktatástörténeti kiadványok) Hegyi Ádám–Szögi László: Magyarországi diákok svájci egyetemeken és főiskolákon, 1526–1919; ELTE Levéltár, Bp., 2016 (Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban) Haraszti Szabó Péter–Kelényi Borbála–Szögi László: Magyarországi diákok a prágai és a krakkói egyetemeken, 1348–1525, 1-2.; ELTE Levéltár, Bp., 2016–2017 (Magyarországi diákok a középkori egyetemeken) A temesvári felsőoktatás intézményeinek hallgatói, 1804–1852; ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, Bp., 2018 (Felsőoktatástörténeti kiadványok) A szatmárnémeti R. K. Bölcsészeti Líceum és a Püspöki Szeminárium hallgatói, 1804–1852; ELTE–Profundis, Bp.–Szatmárnémeti, 2018 (Felsőoktatástörténeti kiadványok) Szögi László–Varga Júlia: Magyarországi diákok francia, belga, román, szerb és orosz egyetemeken 1526–1919, I.; ELTE Levéltár, Bp., 2018 (Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban) Szögi László–Varga Júlia: A nagyváradi felsőoktatás intézményeinek hallgatói, 1740–1852; ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, Bp., 2019 (Felsőoktatástörténeti kiadványok) A rozsnyói felsőoktatás intézményeinek hallgatói, 1814–1852; ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, Bp., 2019 (Felsőoktatástörténeti kiadványok) Durovics Alex–Szögi László: A zágrábi felsőoktatás intézményeinek hallgatói, 1776–1852; ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, Bp., 2019 (Felsőoktatástörténeti kiadványok) Studenten an europäischen Universitäten aus dem Gebiet des heutigen Burgenlandes, 1377–1919 / A mai Burgenland területéről származó diákok az európai egyetemeken, 1377–1919; Amt der Burgenländischen Landesregierung, Eisenstadt, 2021 (Burgenländische Forschungen. Sonderband) Kmety Adrien–Szögi László: Az egri felsőoktatás intézményeinek hallgatói, 1713–1852; Líceum–Esterhazyanum Kutatócsoport–ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, Eger–Bp., 2021 (Felsőoktatástörténeti kiadványok) Kmety Adrien–Szögi László–Varga Júlia: A Nagyszombati Egyetem bölcsész és teológus növendékei, 1-2.; Prímási Levéltár–ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, Esztergom–Bp., 2021 1. 1635–1735 2. 1736–1777
Levéltári segédletek A Budapesti Műszaki Egyetem Levéltára. Repertórium I. 1846–1960 (Budapest, 1975) A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltára. Repertórium 1770–1970 (Budapest, 1982) Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. Repertórium (Budapest, 1985) Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára 1635–1975 (Kiss József Mihállyal és Ujváry Gáborral; Budapest, 1988) A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Levéltára 1891–1978 (Budapest, 1988) A Pannon Agrártudományi Egyetem (Keszthely) Központi Levéltára. Repertórium (1797) 1861–1979 (Bilkei Irénnel, Kiss József Mihállyal és Ujváry Gáborral; Keszthely, 1990) A Magyar Képzőművészeti Főiskola Levéltára (Kiss József Mihállyal; Budapest, 1997) A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltára 1770–1999. Repertórium (Molnár Lászlóval; Budapest, 2002) Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára 1635–1990 II. (Kiss József Mihállyal és Varga Júliával; Budapest, 1999) A Budapesti Corvinus Egyetem Levéltára 1891–2004. Repertórium (Zsidi Vilmossal; Budapest, 2004) A Gyulafehérvári Érseki Levéltár és az Erdélyi Katolikus Státus Levéltára 1429–2000. Repertórium (Gyulafehérvár–Budapest, 2006) Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára (Varga Júliával; Budapest, 2008) Az Egyetemi Könyvtár története és gyűjteményei; ELTE Eötvös, Bp., 2008 Egyetemi könyvtárak Magyarországon; szerk. Szögi László; Egyetemi Könyvtárigazgatók Kollégiuma, Bp., 2008 (angolul is) Gáti József–Horváth Sándor–Szögi László: Óbuda University (Óbudai Egyetem); Óbuda University, Bp., 2010 Knapp Éva–Szögi László: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára; ELTE Egyetemi Könyvtár, Bp., 2012 Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története képekben; ELTE Eötvös, Bp., 2015
Irodalom Levéltárak és egyetemtörténetek: interjú Szögi Lászlóval Életrajza és publikációs listája az Egyetemi Könyvtár honlapján Koósné Török Erzsébet: Kosáry Domokos-díj. Könyvtári Levelező/lap, 2014. 7. sz. 20. o. MTI Ki kicsoda 2009. Kortársaink életrajzi lexikona. Főszerk.: Hermann Péter. Budapest, 2008, MTI. 1072. o. Révai új lexikona XVII. (Sz–Toa). Főszerk.: Kollega Tarsoly István. Szekszárd, 2006, Babits. 606. o. Demény-Dittel Lajos: Néhány mondat Dr. Szögi László történészről, levéltárosról; magánkiadás, Hatvan, 2012 Universitas – historia. Tanulmányok a 70 éves Szögi László tiszteletére; szerk. Draskóczy István, Varga Júlia, Zsidi Vilmos; Magyar Levéltárosok Egyesülete, Bp., 2018 (A Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai)
Jegyzetek
Források S. V.: Magyarországi diákok egyetemjárása. Beszélgetés Szögi Lászlóval. OTKA.hu, 2006. február.
Kapcsolódó szócikkek Repertorium Academicum Hungariae Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban
Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar levéltárosok Kategória:Magyar könyvtárosok Kategória:Magyar bibliográfusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1948-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Széchényi Ferenc-díjasok Kategória:Pauler Gyula-díjasok