Az Üzenet a jövőből – A Mézga család különös kalandjai 1970-ben futott magyar televíziós rajzfilmsorozat, amelyet a Pannónia Filmstúdió készített 1968-1969 között. A Mézga család főszereplésével három különböző sorozat készült, amelyek közül ez az első. (A második a Mézga Aladár különös kalandjai, 1972,A Filmtekercs cikke szerint 1972-ben mutatták be. a harmadik a Vakáción a Mézga család, 1978.)

Ismertető A történet szerint Mézga Gézának és Aladárnak sikerül felvennie a kapcsolatot 30. századi leszármazottjukkal, MZ/X-szel, akivel újmagyar nyelven lehet szót érteni. MZ/X jövőbéli küldeményei eleinte lenyűgözőnek tűnnek, később azonban visszájukra fordulnak, és csak Aladár hidegvérén és leleményességén múlik, hogy elkerüljék a nagyobb veszedelmet.

Alkotók Rendezte: Nepp József Írta: Nepp József, Romhányi József Zeneszerző: Deák Tamás Operatőr: Bacsó Zoltán, Klausz Alfréd, Nagy Csaba Hangmérnök: Horváth Domonkos Vágó: Czipauer János Tervezte: Bánki Katalin, Jankovics Marcell, Koltai Jenő, Temesi Miklós, Ternovszky Béla, Vásárhelyi Magda Rajzolták: Csiszér Ágnes, Dékány Ferenc, Görgényi Erzsébet, Kaim Miklós, Kálmán Katalin, Kaszner Béláné, Kovács István, Macskássy Katalin, Marsovszky Emőke, Nyul Ferenc, Peres Júlia, Révész Gabriella, Rofusz Ferenc, Szemenyei András, Szórády Csaba, Temesi Magdolna, Vásárhelyi Magda, Zsilli Mária Munkatársak: Ács Karola, Csonkaréti Károly, Hódy Béláné, Kiss Lajos, Kökény Anikó, Lőrincz Árpád, Paál Klára, Stadler János, Szabó Judit, Szántai Lajosné, Tormási Gizella, Zoltán Annamária Animációs munkatárs: Gémes József Színes technika: Boros Magda, Dobrányi Géza, Fülöp Géza, Kun Irén Gyártásvezető: Kunz Román Tanácsadók: Balla Katalin, Gáll István, Székely Sándorné Készítette a Magyar Televízió megbízásából a Pannónia Filmstúdió.

Szereplők Szereplő Hang Főszereplők Mézga Géza Harkányi Endre Mézgáné Rezovits Paula Győri IlonaIzsmán Nelly (ének) Mézga Kriszta Földessy Margit Mézga Aladár Némethy Attila Dr. Máris (Ottokár) Tomanek Nándor MZ/X Somogyvári Rudolf Epizódszereplők TV-bemondó Egressy István Rádió bemondó || Szakáts Miklós |- | Filmbeli felügyelő a légy-TV-n || Angyal Sándor |- | Finke Panni || Harangozó Teri (ének) |- | Doktor || Bárdy György |- | Blöki || Szabó Ottó |- | Maffia || Váradi Hédi |- | Csutka ||rowspan="2" |- | Dugó társai|- | Dugó'' Kern András További magyar hangok: Alfonzó, Deák B. Ferenc, Farkas Antal, Fodor Tamás, Gyenge Árpád, Hacser Józsa, Horváth Pál, Surányi Imre, Szoó György, Tóth Judit

Epizódok

Mese- és képeskönyvekben Mézga család

Origo-Press kiadó (képregény) (1988) A távszerviz (1) Láthatatlanok (11) Alfa-beat-a (12) Memumo (5) Góliát-fólia (10) Autó-tortúra (3) Akerkiter (9) Időkibővítő (8) Agy-gyanta (7) Im-bolygó (6)

Móra Ferenc Könyvkiadó (képernyőképes könyv) (2003, 2005, 2008, 2017, 2024-2025) A távszerviz (1) Autó-tortúra (3) Láthatatlanok (11) Agy-gyanta (7) Góliát-fólia (10) Időkibővítő (8) Im-bolygó (6)

Hanglemez 1969-ben megjelent a Qualiton hanglemez kiadónál a Mézga család című hanglemez, amely a rajzfilmsorozat alapján készült. A hanglemezen a rajzfilmsorozat főcímdalát Izsmán Nelly, Harkányi Endre, Somogyvári Rudolf, Földessy Margit és Némethy Attila adta elő a Stúdió 11 és a Harmónia Énekegyüttes közreműködésével. A zenéjét Deák Tamás szerezte, a dalszövegeket Romhányi József írta. Dal Perc Dátum Előadók Zeneszerző(k) és dalszövegíró(k) AlbumFőcím3:151969Stúdió 11, Harmónia Énekegyüttes, Izsmán Nelly, Harkányi Endre, Somogyvári Rudolf, Földessy Margit, Némethy AttilaDeák Tamás, Romhányi József(Qualiton SP 699, 1969. A oldal.)Ó Mondjátok Meg...2:00Földessy Margit(Qualiton SP 699, 1969. B oldal.) A felvétel a Pannónia Filmstúdió rajz és animációs stúdiójában készült.

Jegyzetek

További információk

A Mézga család különös kalandjai – főcím a Zeneszöveg.hu-n – a Mézga család rajzfilmsorozatokról

– a sorozat szinkronhangjairól, angolul

Kategória:1970-ben bemutatott magyar televíziós animációs- és bábfilmsorozatok Kategória:1970-ben befejezett magyar televíziós animációs- és bábfilmsorozatok Kategória:Sci-fi televíziós sorozatok Kategória:Mézga család