Az In and Out of Consciousness: The Greatest Hits 1990 – 2010 című album Robbie Williams brit popénekes második greatest hits válogatásalbuma, amely 2010. október 8-án jelent meg.http://www.mr2.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=8243&Itemid=67 Az első válogatásalbum, a Greatest Hits 2004-ben jelent meg.
A válogatásalbum 39 dalt tartalmaz és ez a lemez az EMI-al kötött szerződés alapján az utolsó közös nagylemez. Az album vezető kislemeze a Shame, amelyet Robbie Williams Gary Barlow-val (a Take That volt tagjával) közösen szerzett. A dal 15 év után az első közös munkájuk, amióta Williams kivált a Take That-ből.
Az album az első helyen debütált az Egyesült Királyság albumlistáján, a Rudebox című nagylemez óta, amely 2006-ban jelent meg, ez volt az első lemeze, amely az élen végzett. A BPI-től platinalemez minősítést kapott, megjelenésének első napján 41,000 darabot adtak el belőle és 120,000-et az első héten, ezzel az album az év második leggyorsabban elkelt lemeze lett az Egyesült Királyságban.
Az album az osztrák és a német slágerlistán is az élen végzett, benne volt a Top 5-ben Írországban, Olaszországban, Hollandiában, Portugáliában, Spanyolországban és Svájcban is.
Háttérinformáció és a produkció
A Barlow-val való közös munkáról az énekes így nyilatkozott:
"Hihetetlen meghallgatni a lemez anyagát és belegondolni abba, hogy csaknem 20 éve vagyok a zenei pályán. A legnagyobb dolog az albummal kapcsolatban az, hogy ez nem csak a múlt megünneplése, hanem egy híd is a jövőbe.
A vezető kislemezen, a Shame-en kívül az album tartalmaz még egy új dalt, a Heart And I-t, amelyet szintén Gary Barlow-val közösen írt Williams. A dallista és a lemezborító 2010. július 13-án került nyilvánosságra Williams hivatalos honlapján. A lemezborító fotóját Julian Broad készítette, aki a Reality Killed the Video Star borítóját is készítette. A fotó Malibuban, Kaliforniában készült, 2010 májusában.
Promóció
Williams és Barlow 2010. szeptember 12-én a Twickenham Stadionban a Help for Heroes című rendezvényen adta elő a dalt. Ezt követően, 2010. október 2-án, a Strictly Come Dancing című brit show-műsorban hangzott el a szám. 2010. október 8-án a két énekes interjút adott a Paul O' Grady Live show-ban. Október 7-én Barlow és Williams a BBC Rádió 1 Live Lounge című műsorában adta elő a Shame-t és a Shine című Take That-dalt.
Az album angliai megjelenésének napján Williams interjút adott a Daybreak című brit reggeli TV-műsorban, ahol a Feel és a Shame című dalokat is elénekelte.
Kislemezek
Az első kislemez, amely az albumról megjelent, a Shame volt, amelyet a Take That-taggal, Gary Barlow-val írt közösen Williams. A videóklipnek és a dalnak 2010. augusztus 26-án volt a premierje. A klipet Vaughan Arnell rendezte és a klip a Brokeback Mountain – Túl a barátságon című film paródiája.
Tim Jonze a The Guardian című laptól azt írta, hogy: "a Shame egy country-ballada, amely egy páros története (Barlow-é és Williams-é), aki megpróbálja kijavítani megtépázott kapcsolatát, azóta, hogy Robbie kiszállt a Take That-ből 1995-ben." A Shame az Egyesült Királyság kislemez listájának 2. helyén debütált. Dániában, Olaszországban, Németországban, Belgiumban, Írországban és Hollandiában. A Yahoo Music 2010 legjobb videóklipjeinek listáján a Shame klipjét a 14. helyre tette.
Fogadtatása
John Bush az AllMusic-tól négy csillagot adott az albumnak az ötből. Bush szerint a lemez, még ha egy nagyon fontos kiadás is, nem hoz többet, mint 39 példát Robbie Williams, az évezred elbűvölő szupersztárjának munkásságából. Szerinte Williams egyszerre "ambiciózus és önmagát elítélő, érzékeny és faragatlan, dinamikus és introvertált" és az album egy kicsit gazdagabb képet fest Williams diszkográfiájáról. Bush ezzel zárja kritikáját: "Az In and Out of Consciousness bizonyára teljes képet ad Robbie Williams-ről, az 1990-2000-es évek legnagyobb popsztárjáról, amit úgy tűnik, néhányan méltányolnak, de mindenki élvezi."http://www.allmusic.com/album/in-and-out-of-consciousness-greatest-hits-1990-2010-r1967708/review
Sean Egan a BBC Music-tól úgy nyilatkozott, hogy "A dalok nagy része az évezred legnagyobb slágerlistás sikerdala között van, különösen azok, amelyeket Williams Guy Chambers-szel közösen írt." Egan szerint a sorozat bizarr, de meg van a maga logikája, hogy időben visszafelé halad az album" és a "családias hangzás eltűnik és szíven üti az embert a tény, hogy Williamset alábecsülték [...] és egyben túlbecsülték." Egan azt is megállapította, hogyha az énekest nem rúgta volna ki a Take That, soha nem lett volna eléggé motiválva arra, hogy bebizonyítsa magának, hogy fényévekkel a banda után is tud zenélni." Egan így összegezte a kritikáját: "Ha ez a válogatásalbum egy fejezetet zár le, a zsűri azt várja, hogy a következő album még ütősebb legyen."http://www.bbc.co.uk/music/reviews/cp4z
Dallista Az In and Out of Consciousness: The Greatest Hits 1990–2010 többféle formátumban elérhető: egy 2 CD-s standard kiadásban egy 3 CD-s különleges kiadásban ritkaságokkal és B-oldalas dalokkal egy DVD-kiadással, amely a standard kiadás videóklipjeit tartalmazza egy olyan kiadással, amely mindhárom CD-t tartalmazza, a két DVD-t és egy 3., bónusz DVD-t, amelyen a 2005-ös berlini, Velodrom-ban tartott koncert felvételeit tartalmazza
CD1
# Cím Szövegíró Album Hossz 1. Shame Gary Barlow, Robbie Williams In and Out of Consciousness: The Greatest Hits 1990–2010 4:00 2. Heart And I Gary Barlow, Robbie Williams In and Out of Consciousness: The Greatest Hits 1990–2010 4:41 3. You Know Me Robbie Williams, Daniel Spencer, Kelvin Andrews, Françoise Hardy Reality Killed The Video Star 4:27 4. Bodies Robbie Williams, Brandon Christy, Craig Russo Reality Killed The Video Star 4:04 5. Morning Sun Robbie Williams, Daniel Spencer, Kelvin Andrews, Richard Scott, Scott Ralph, Don Black Reality Killed The Video Star 4:05 6. She's Madonna (Pet Shop Boys-szal) Robbie Williams, Neil Tennant, Chris Lowe Rudebox 4:16 7. Lovelight Lewis Taylor Rudebox 4:02 8. Rudebox Robbie Williams, B. Laswell, B. Collins, C. Aiken, R. Shakespeare, S. Dunbar Rudebox 4:44 9. Sin Sin Sin Stephen Duffy, C.S. Heath, Robbie Williams Intensive Care 4:09 10. Advertising Space Stephen Duffy, Robbie Williams Intensive Care 4:37 11. Make Me Pure Stephen Duffy, C.S. Heath, Robbie Williams Intensive Care 4:33 12. Tripping Stephen Duffy, Robbie Williams Intensive Care 4:36 13. Misunderstood Robbie Williams, Stephen Duffy Greatest Hits (Robbie Williams-album) 4:01 14. Radio Robbie Williams, Stephen Duffy Greatest Hits (Robbie Williams-album) 3:52 15. Sexed Up Robbie Williams, Guy Chambers Escapology 4:10 16. Something Beautiful Robbie Williams, Guy Chambers Escapology 4:48 17. Come Undone Ashley Hamilton, Boots Ottestad, Daniel Pierre, Robbie Williams Escapology 4:35 18. Feel Robbie Williams, Guy Chambers Escapology 4:22 19. Mr. Bojangles Jerry Jeff Walker Swing When You’re Winning 3:15
CD2
# Cím Szövegíró Album Hossz 1. I Will Talk And Hollywood Will Listen Robbie Williams, Guy Chambers Swing When You’re Winning 3:17 2. Somethin’ Stupid (közreműködik: Nicole Kidman) Carson Parks Swing When You’re Winning 2:50 3. The Road To Mandalay Robbie Williams, Guy Chambers Sing When You’re Winning 3:18 4. Eternity Robbie Williams, Guy Chambers Greatest Hits (Robbie Williams-album) 5:01 5. Let Love Be Your Energy Robbie Williams, Guy Chambers Sing When You’re Winning 4:06 6. Supreme Robbie Williams, Guy Chambers, Freddie Perren, Dino Fekaris Sing When You’re Winning 4:18 7. Kids (közreműködik: Kylie Minogue) Robbie Williams, Guy Chambers Sing When You’re Winning 4:46 8. Rock DJ Robbie Williams, Guy Chambers, Ken Andrews, Nelson Pigford, Ekundayo Paris Sing When You’re Winning 4:18 9. It’s Only Us Robbie Williams, Guy Chambers I’ve Been Expecting You 2:52 10. She’s the One / It’s Only Us Karl Wallinger I’ve Been Expecting You 4:18 11. Strong Robbie Williams, Guy Chambers I’ve Been Expecting You 4:58 12. No Regrets Robbie Williams, Guy Chambers I’ve Been Expecting You 5:10 13. Millennium Robbie Williams, Guy Chambers, Leslie Bricusse, John Barry I’ve Been Expecting You 4:05 14. Let Me Entertain You Robbie Williams, Guy Chambers Life thru a Lens 4:21 15. Angels Robbie Williams, Guy Chambers Life thru a Lens 4:27 16. South of the Border Robbie Williams, Guy Chambers Life thru a Lens 3:53 17. Lazy Days Robbie Williams, Guy Chambers Life thru a Lens 3:53 18. Old Before I Die Robbie Williams, Eric Bazilian, Desmond Child Life thru a Lens 3:54 19. Freedom George Michael Nem jelent meg albumon 4:20 20. Everything Changes (közreműködik. a Take That) Gary Barlow, Mike Ward, Eliot Kennedy, Cary Baylis Everything Changes 3:34
CD3 # Cím Szövegíró Album Hossz 1. Often Gary Nuttall Sing When You’re Winning The Definitive Collector's Edition 2:47 2. Karaoke Star Guy Chambers, Robbie Williams The Definitive Collector's Edition 4:07 3. Toxic Guy Chambers, Robbie Williams The Definitive Collector's Edition 3:48 4. My Culture Robbie Williams 5:38 5. Nobody Someday Guy Chambers, Robbie Williams Feel című kislemezen The Definitive Collector's Edition albumon 2:53 6. Get A Little High Boots Ottestad, Robbie Williams Sexed Up Escapology 3:54 7. One Fine Day Robbie Williams Come Undone Escapology 3:35 8. Coffee, Tea and Sympathy Robbie Williams Something Beautiful The Definitive Collector's Edition 4:35 9. Do Me Now Boots Ottestad, Robbie Williams Misunderstood The Definitive Collector's Edition 3:17 10. The Postcard Stephen Duffy Misunderstood The Definitive Collector's Edition 3:11 11. Meet The Stars Stephen Duffy, Robbie Williams Tripping The Definitive Collector's Edition 4:27 12. Don’t Stop Talking Stephen Duffy, Robbie Williams The Definitive Collector's Edition 4:46 13. Don’t Say No Stephen Duffy, Robbie Williams Advertising Space The Definitive Collector's Edition 4:24 14. Lonestar Rising Kelvin Andrews, Robbie Williams Rudebox (kislemez) The Definitive Collector's Edition 3:52 15. Lola Ray Davies The Definitive Collector's Edition 4:11 16. The Only One I Know Baker, Blunt, Brookes, Burgess, R. Collins Version 3:57 17. Elastik Kelvin Andrews, R Scott Morning Sun The Definitive Collector's Edition 4:36 18. Long Walk Home The Definitive Collector's Edition 5:12
B-oldalas dalok és ritkaságok
# Cím Szövegíró Album Hossz 1. Often Gary Nuttall a Kids B-oldala 2:47 2. Karaoke Star Robbie Williams, Guy Chambers a Kids B-oldala 4:07 3. Toxic Robbie Williams, Guy Chambers az Eternity/The Road to Mandalay B-oldala 3:48 4. My Culture Robbie Williams, Maxi Jazz, Jamie Catto, Duncan Bridgeman, Nigel Butler a 1 Giant Leap azonos című albumán 3:41 5. Nobody Someday Robbie Williams, Guy Chambers a Feel B-oldala 2:53 6. Get a Little High Robbie Williams, B. Ottestad a Sexed Up B-oldala 2:15 7. One Fine Day Robbie Williams a Come Undone B-oldala 1:56 8. Coffee, Tea and Sympathy Robbie Williams, B. Morrison, Glen Ballard a Something Beautiful B-oldala 4:35 9. Do Me Now Robbie Williams, Ottestad, Morrison a Misunderstood B-oldala 3:19 10. The Postcard Patrick Duffy a Misunderstood B-oldala 3:02 11. Meet the Stars Robbie Williams, Patrick Duffy a Tripping B-oldala 4:29 12. Don't Stop Talking digitális kislemez 4:52 13. Don't Say No Robbie Williams, Patrick Duffy az Advertising Space B-oldala 4:06 14. Lonestar Rising K. Andrews, Kelvin Andrews, Robbie Williams a Rudebox B-oldala 3:52 15. Lola Ray Davies készült a BBC Rádió 1 40. születésnapjára, 2007-ben 4:11 16. The Only One I Know Baker, Blunt, Brookes, Burgess, R. Collins szerepelt Mark Ronson Version című albumán is 3:57 17. Elastik Kelvin Andrews / R Scott a Morning Sun B-oldala 4:36 18. Long Walk Home korábban nem jelent meg 5:12 19. Dogs & Birds (csak digitális letöltés) korábban nem jelent meg 4:07 20. Email From a Vampire (csak digitális letöltés) korábban nem jelent meg 3:21
DVD-k
DVD 1.