Gyimesi Kálmán (Csenger, 1933. május 13. – 2025. január 2.) Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes (bariton), érdemes művész, A Szegedi Nemzeti Színház Örökös Tagja.
Életpályája Főiskolai tanulmányait a Zeneművészeti Főiskolán végezte 1957–1962 között, ahol Lendvai Andor tanítványa volt. 1962–63-ban Sienában Gina Cigna tanítványa volt. 1962 óta a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese, 1992-től örökös tagja. 1990–2002 között Szeged önkormányzati képviselője volt. 1990-ben a kulturális bizottság elnöke lett, de 1992-ben lemondott erről a tisztségről.
1962-ben debütált a színpadon A szicíliai vecsernye című darabban, ahol Montfort szerepét alakította. Több külföldi országban is látható volt, többek között: Ausztriában, Belgiumban, Hollandiában, Németországban és Olaszországban. Klasszikus operák főszerepei mellett több ősbemutatóban és számos magyarországi bemutatóban aratott sikert. Előadó-művészi tevékenysége mellett jelentős volt pedagógiai munkássága, a színpadról való visszavonulása után évtizedekig aktív énekmester volt.
Magánélete Felesége Bajtay Horváth Ágota operaénekes és művésztanár, a szegedi operatársulat tagjaként 1989-ben Bartók–Pásztory-díjas. Fia Gyimesi László politikus.
Színházi szerepei A Színházi Adattárban regisztrált bejegyzéseinek száma: 136.2012. február 1.-i lekérdezés
Verdi: A szicíliai vecsernye – Montfort Cikker: Bajazid bég – Abdul ifj. Johann Strauss: A cigánybáró – Gábor diák; Zsupán Kálmán; Homonnay Péter Verdi: A végzet hatalma – Fra Melitone; Don Carlos Mozart: A varázsfuvola – Papageno Beethoven: Fidelio – Fernando Einem: Danton halála – címszerep Puccini: Bohémélet – Marcel Donizetti: Szerelmi bájital – Belcore Prokofjev: Három narancs szerelmese – Pantalone Puccini: A köpeny – Marcel Puccini: Gianni Schicchi – címszerep; Marcel/Marco Verdi: Rigoletto – címszerep; Marullo D'Albert: Hegyek alján – Sebastiano Farkas Ferenc: A bűvös szekrény – Vezír Kodály Zoltán: Háry János – I. Paraszt; Marci Gounod: Faust – Valentin Verdi: A trubadúr – Luna gróf Csajkovszkij: A pikk dáma – Jeleckij herceg Gotovac: Ero, a mennyetjárt vőlegény – Szima Vántus István: A három vándor – Aranyműves Erkel Ferenc: Hunyadi László – Cillei Ulrik; Rozgonyi Verdi: Simon Boccanegra – címszerep Hindemith: Mathis, a festő – címszerep Offenbach: Hoffmann meséi – Hermann Leoncavallo: Bajazzók – Tonio Bizet: Carmen – Morales; Dancaïro Egk: Peer Gynt – címszerep Verdi: Az álarcosbál – René Puccini: Pillangókisasszony – Sharpless Mozart: Don Giovanni – címszerep Wagner: Tannhäuser – Wolfram von Eschenbach Erkel Ferenc: Sarolta – Gyula Richard Strauss: A rózsalovag – Faninal
Muszorgszkij: Borisz Godunov – I. jezsuita Farkas Ferenc: Csinom Palkó – címszerep Rossini: A sevillai borbély – Figaro Puccini: Manon Lescaut – Lescaut hadnagy; Táncmester Verdi: Traviata – Germont György Verdi: Falstaff – címszerep; Ford Kacsóh Pongrác: János vitéz – Bagó Ránki György: Pomádé király új ruhája – Garda Roberto királyi ruhamester Einem: Az öreg hölgy látogatása – Ill Donizetti: Don Pasquale – címszerep; Malatesta Vántus István: Aranykoporsó – Ammonius Erkel Ferenc: Bánk bán– Tiborc; Biberach Mozart: Figaro házassága – Almaviva Kodály Zoltán: Székelyfonó – A gazdag legény Csajkovszkij: Anyegin – címszerep Németh Amadé: Villon – címszerep Mozart: Così fan tutte avagy a szerelmesek iskolája – Guglielmo; Don Alfonso Nicolai: Windsori víg nők – Falstaff Verdi: Johanna a máglyán – Jakab Verdi: Don Carlos – Posa márki Puccini: Tosca – Scarpia Verdi: Nabucco Szőnyi Erzsébet: Adáshiba – Bódog Kacsóh Pongrác: Rákóczi – Sieniawski herceg Verdi: Aida – Amonasro Schönberg: A nyomorultak – Digne püspöke Lehár Ferenc: A víg özvegy – Zeta Mirko Lehár Ferenc: A mosoly országa – Csang Puccini: Turandot – Ping Rossini: Hamupipőke – Magnifico Kálmán Imre: Csárdáskirálynő – Kerekes Ferkó
Hangfelvételei Fél évszázad a szegedi színpadon – áriák, archív felvételeiből szerkesztett CD (2012)
Díjai Liszt Ferenc-díj (1969) Érdemes művész (1982) Bartók–Pásztory-díj – a szegedi operatársulat tagjaként (1989) A Szegedi Nemzeti Színház Örökös Tagja (1992) A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1995) Gregor József-díj (2008) Szeged díszpolgára (2011)
Jegyzetek
Források Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó
További információk Hollósi Zsolt interjúja (1997)
Kategória:1933-ban született személyek Kategória:2025-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Baritonok Kategória:A Szegedi Nemzeti Színház örökös tagjai Kategória:Liszt Ferenc-díjasok Kategória:Bartók–Pásztory-díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei Kategória:Szeged díszpolgárai Kategória:Csengeriek Kategória:Szegediek