Péreli Zsuzsa (Budapest, 1947. július 8. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas magyar képzőművész, kárpitművész, érdemes és kiváló művész. Férje Tolcsvay László, Kossuth-díjas zeneszerző.
Élete Nagyapja Pérely Imre (1898–1944) festőművész, grafikus, édesanyja Péreli Gabriella (1924–1994) író, újságíró, fotómodell.Bodonyi Emőke (szerk.): Lélekvándorlásaim. Péreli Zsuzsa kiállítása. 2017.11.30 – 2018.02.25. Ferenczy Múzeum, Szentendre (Szentendre, 2017) 52. o. Tizennégy éves korától művészeti szabadiskolákban tanult rajzolni (a Dési Huber Körben, valamint a Postás Művelődési Központban, ahol mestere Zilahy György festőművész volt). 1964-ben keramikus szakvizsgát tett.
A hatvanas években rendszeresen járt a tokaji művésztelepre, olajképeket, pasztelleket és grafikákat készített. Minden alkalmat megragadott, hogy festhessen. 1964–1969 között restaurátorként dolgozott a Budapesti Történeti Múzeumban. 1968-ban megismerkedett Tarján Hédi kárpitművésszel, aki megtanította szőni, előkészítve a főiskolára. Pérelit magával ragadta a technika és ezután képei már szövőszéken születtek. 1969–1974 között végezte művészeti tanulmányait az Iparművészeti Főiskolán.
1974 óta saját műtermében (otthonában) dolgozik, minden művét maga szövi. A falikárpitokon kívül, grafikákat, akvarelleket, kollázsokat, és papírmunkákat is alkot. 1977 óta kiállító művész.
1993–ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia levelező tagjává, 1998-ban pedig rendes tagjává választotta.
Művészete Pérelit a különböző forrásokban többféleképpen határozzák meg: kárpitművész, textilművész, gobelinművész; ő maga leginkább a kárpitművész kifejezést használja. Frank János neves művészettörténész a „gobelin szinonimájának” nevezte. Nemzetközi elismertségét jelzi, hogy 2001-ben - a külföldi művészek közül elsőként - önálló tárlatot rendeztek alkotásaiból a gobelin hazájában, a franciaországi Aubussonban is.
Magánélete Férje Tolcsvay László zeneszerző.
Kiállításai Egyéni kiállítások 1977 Fészek Klub, Budapest 1978 István Király Múzeum, Székesfehérvár 1979 Művelődési Központ, Debrecen 1981 Vigadó Galéria 1982 Zwinger (Öregtorony), Kőszeg 1982 Művelődési Központ, Balassagyarmat 1983 Tamási Galéria, Tamási 1985 Kék kápolna, Balatonboglár 1987 Műcsarnok , Budapest 1988: Művelődési Központ, Szentes 1988: Városi Galéria, Pápa 1990 Szentendrei Képtár 1990 Művelődési Központ, Baja 1991 Katolikus Akadémia, Hamburg ; Magyar Kultúra Háza, Berlin ; Dóm, altemplom, Szeged; Kastélygaléria, Szirák 1992 Dorottya Galéria, Budapest; Lloyd Palota, Győr 1994 Budapesti Történeti Múzeum (akadémiai székfoglaló kiállítás); József Attila Művelődési Központ, Baja; Kultur- und Informationszentrum, Stuttgart; Magyar Köztársaság Nagykövetsége, Bonn; Művelődési Központ, Ózd 1995 Csók István Képtár, Székesfehérvár 1996 Kisgaléria, Pécs; Vaszary Képtár, Kaposvár; Ipszilon Galéria, Szentendre; Vincze Papírmerítő Műhely, Szentendre; Városi Könyvtár Galériája, Szigetszentmiklós 1997 Ernst Múzeum , Budapest ; Művelődési Központ, Baja; Tamási Galéria, Tamási; Wosinsky Mór Megyei Múzeum, Szekszárd 1999 Szög-Art Galéria, Szeged; Művelődési Központ, Ráckeve; Zichy-palota, Győr; Nagy István Képtár, Baja; Szent Mihály Kápolna, Budapest 2000 Városi Művészeti Múzeum, Győr 2001 Festőterem, Sopron; Musée départemental de la tapisserie d'Aubusson, Aubusson (Franciaország) 2002 Nemzeti Múzeum, Kassa; Villa Flora, Ótátrafüred; Szlovák Nemzeti Múzeum, Pozsony; Bencés Galéria, Tihany; Magyar Intézet, Párizs; Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba; Magyar Intézet, Berlin 2003 Erdész Galéria, Szentendre; Bozsó Gyűjtemény, Kecskemét; Galeria Elektor, Mazowieckie Centrum Kultury i Sztuki, Varsó; Csornai Múzeum 2004 KogArt Ház, Budapest; Római Magyar Akadémia, Róma 2005 Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ; Kuopio, Finnország; IIsalmi, Finnország 2006 Parnu Városi Galéria, Észtország; Haapsalu, Észtország; Városi Múzeum, Fonyód; Somogyi József Galéria, Pápa; Gaál Imre Galéria, Budapest; Nagytétényi Kastélymúzeum, Budapest 2007 Turinform Galéria, Tokaj 2008 Iparművészeti Múzeum, Budapest 2010 Magtár Galéria, Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum 2011-től Pálos Karmelita Kolostor, Sopronbánfalva 2011–12 Városi Művészeti Múzeum Győr 2012 Magyar Köztársaság Nagykövetsége, Berlin; Zsinagóga, Zalaegerszeg; Városi Múzeum, Fonyód 2013 Képtár, Szombathely 2014 Kogart Tihany 2015 Városi Galéria, Pécs 2017 Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely 2017–18 Ferenczy Múzeum, Szentendre 2018–19 KogArt Ház, Budapest 2019 Macao Contemprorary Art Museum, Kína 2025 Túl a láthatón. Péreli Zsuzsa gyűjteményes kiállítása, Műcsarnok, Budapest
Csoportos kiállításai 1976: Kortárs magyar textilművészet, Gallery Vigo-Sternberg, London, Grassi Múzeum, Lipcse; Textilgrafika, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1977: Nosztalgia, Galerie Sin Paora, Párizs; Kortárs magyar textilművészet, Amos Anderson Múzeum, Helsinki 1979: Textilművészet Magyarországon, Cortland Egyetem, New York; Manuál csoport, Műcsarnok, Budapest 1980: VI. Fal- és Tértextil Biennále, Savaria Múzeum, Szombathely 1981: Mai magyar textilművészet, Voorburg; Collegium Hungaricum, Bécs 1983: Modern magyar textilművészet Franciaországban, Musée d’Art Moderne, Le Havre; Escape Pierre Cardin, Párizs; École Nationale d’Art Décoratif d’Aubusson; Galerie de la Tapisserie, Beauvais 1985: Magyar gobelin, Műcsarnok, Budapest 1993: Magyar gobelinek, Metropolitan Art States, Tokió; Kulturális Központ, Tournai 1994: Kortárs magyar gobelin, CIDEM, Barcelona; Ipszilon Galéria, Kongresszusi Központ, Budapest; Art de Magyar, Art Glass Centre, Utrecht 1996: Szövött Himnuszok, Sándor-palota (Budapest) 1998: Nemzetközi Falikárpit Triennále, Központi Textilmúzeum, Lódz 1999: Musée Départemental de la Tapisserie, Aubusson 2000: Montmartre en Europe, Párizs 2001: Ferenczy Noémi és követői, MűvészetMalom, Szentendre 2003: Kötődések, Skanzen Galéria, Szentendre 2004: Gondolat – vonal – rajz, Pécsi Kisgaléria 2005: Gyűjtők és kincsek, Iparművészeti Múzeum 2006: 2. Textilművészeti Triennálé, Szombathely; Hommage à Bartók, Párizsi Magyar Intézet 2007: Manual, Ráday Galéria, Budapest 2008 Szívügyek, MűvészetMalom, Szentendre; Mesterművek, Kogart Galéria, Budapest, Veszprém 2010 Tavaszi tárlat, Pesterzsébeti Múzeum, Budapest 2010-2011 Spiritualitás a 20. századi magyar művészetben, Pálos Karmelita Kolostor, Sopronbánfalava 2011 Kovács Gábor Gyűjtemény, Városi Művészeti Múzeum. Győr 2017 Szőnyegmúzeum, Baku, Azerbajdzsán 2018 Történetek a magyar művészet mestereitől, Asztana, Kazahsztán
Főbb művei Amnézia (1980) 1989. Karácsony (1989-90) Visszajöttek a zenészek (1982) Himnusz (1996) Szegény angyal (1997) Aequilibrium (2000)
Díjai 6. Fal- és Tértextil Biennálé, fődíj (1980) Munkácsy Mihály-díj (1981) Nívódíj (1989) 11. Fal- és Tértextil Biennálé, különdíj (1991) Környezetvédelmi-díj (1993) Magyar Művészetért díj (1999) Érdemes művész (2002) Prima díj (2006) Kölcsey-emlékplakett (2006) Kiváló művész (2008) Magyar Örökség díj (2017) Kossuth-díj (2018) A Nemzet Művésze (2020)
Jegyzetek
Források Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó
További információk Artendre.hu Artportal.hu
Kategória:Magyar textilművészek Kategória:Magyar restaurátorok Kategória:Magyar keramikusok Kategória:Prima díjasok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Munkácsy Mihály-díjasok Kategória:A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:A Nemzet Művésze cím tulajdonosai Kategória:Magyar Művészetért díjasok Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:1947-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai