A 2010-es Meistriliiga az észt labdarúgó-bajnokság legmagasabb szintű versenyének 20. alkalommal megrendezett bajnoki éve volt. A pontvadászat 10 csapat részvételével 2010. március 9-én rajtolt és november 6-án ért véget.
A bajnokságot a fővárosi Flora nyerte a címvédő Levadia Tallinn, illetve a bronzérmes Narva Trans előtt. Ez volt a klub 8. bajnoki címe. Az élvonaltól az újonc Lootus csapata búcsúzott, helyét az Ajax Lasnamäe foglalta el.
A gólkirályi a bajnokcsapat csatára, Sander Post nyerte el 24 bajnoki találattal, majd megválasztották az Év Játékosá-nak is.
A bajnokság rendszere A bajnokságot a hideg tél miatt tavaszi-őszi rendszerben rendezték meg. A 10 csapat körmérkőzéses rendszerben mérkőzött meg egymással, amely során minden csapat minden csapattal négyszer játszott: kétszer pályaválasztóként, kétszer pedig vendégként.
A pontvadászat végső sorrendjét a 36 bajnoki forduló mérkőzéseinek eredményei határozták meg a szerzett összpontszám alapján kialakított rangsor szerint. A mérkőzések győztes csapatai 3 pontot, döntetlen esetén mindkét csapat 1-1 pontot kapott. Vereség esetén nem járt pont. A bajnokság első helyezett csapata a legtöbb összpontszámot szerzett egyesület, míg az utolsó helyezett csapat a legkevesebb összpontszámot szerzett egyesület volt.
Azonos összpontszám esetén a bajnoki sorrendet az alábbi szempontok alapján határozták meg: a szövetség által lezárt bajnoki mérkőzések kevesebb száma (visszalépés miatt le nem játszott, vagy törölt mérkőzések) a bajnokságban elért győzelmek száma az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések pontkülönbsége az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések gólkülönbsége a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége a bajnoki mérkőzéseken szerzett gólok száma
A bajnokság győztese lett a 2010-es észt bajnok, az utolsó helyezett csapat egyenes ágon kiesett a másodosztályba, míg a 9. helyezett osztályozó mérkőzést játszott a másodosztály 4. helyezettjével, mivel a másodvonal első két helyén élvonalbeli klubok tartalékcsapatai végeztek. A párosítás győztese vett részt a 2011-es első osztályú labdarúgó-bajnokságban.
Változások a 2009-es szezonhoz képest Kiesett a másodosztályba Tallinna Kalev
Feljutott az élvonalba Lootus, a másodosztály bajnokaként
Részt vevő csapatok Csapat Székhely Stadion 2009FloraTallinnA. Le Coq Arena4.Nõmme KaljuTallinnHiiu staadion5.FC KuressaareKuressaareKuressaare linnastaadion8.Levadia TallinnTallinnMaarjamäe muruväljak1.LootusKohtla-JärveSPK staadion1. (II. o.)Paide LinnameeskondPaidePaide Ühisgümnaasiumi staadion9.Narva TransNarva-JõesuuKreenholmi staadion3.Sillamäe KalevSillamäeKalevi staadion2.TammekaTartuTamme staadion7.TulevikViljandiViljandi linnastaadion6.
Végeredmény
| rowspan="4" style="background-color: #fafafa;" |
Eredmények Az 1–18. forduló eredményei
A 19–36. forduló eredményei
A góllövőlista élmezőnye Források: soccernet.ee és jalgpall.ee.
24 gólos Sander Post (Flora)
21 gólos Jüri Jevdokimov (Nõmme Kalju)
20 gólos Tarmo Neemelo (Levadia Tallinn)
16 gólos Vitali Leitan (Levadia Tallinn)
14 gólos Deniss Malov (Levadia Tallinn)
13 gólos Henri Anier (Flora) Marius Bezykornovas (Narva Trans)
12 gólos Konstantin Nahk (Levadia Tallinn) Albert Prosa (Tammeka Tartu)
9 gólos Maksim Gruznov (Sillamäe Kalev) Nyikita Koljajev (Sillamäe Kalev) Alekszandr Nyikulin (Sillamäe Kalev) Felipe Nunes (Nõmme Kalju) Dmitrij Szkiperszkij (FC Kuressaare) Nerijus Vasiliauskas (Sillamäe Kalev)
Osztályozó A bajnokság 9. helyezett csapata, az FC Kuressaare oda-visszavágós osztályozó mérkőzést játszott a másodosztály 4. helyezett csapatával, a Tamme Auto együttesével. A párharcot 4–2-es összesítéssel az FC Kuressaare nyerte meg, így megtartotta élvonalbeli tagságát.
Mérkőzések
Nemzetközikupa-szereplés Eredmények Csapat Kupa Forduló Ellenfél 1. mérk. 2. mérk. Össz. Levadia TallinnBajnokok Ligája 2. selejtezőkör Debreceni VSC 1–1 2–3 3–4 Sillamäe KalevEurópa-liga 2. selejtezőkör Dinama Minszk 1–5 0–5 1–10 FloraEurópa-liga 1. selejtezőkör Dinamo Tbiliszi 1–2 0–0 1–2 Narva TransEurópa-liga 1. selejtezőkör MYPA 0–2 0–5 0–7 Megjegyzés: Az eredmények minden esetben az észt labdarúgócsapatok szemszögéből értendőek, a dőlttel írt mérkőzéseket pályaválasztóként játszották.
UEFA-együttható A nemzeti labdarúgó-bajnokságok UEFA-együtthatóját az észt csapatok Bajnokok Ligája-, és Európa-liga-eredményeiből számítják ki. Észtország a 2010–11-es bajnoki évben 0,250 pontot szerzett, ezzel az 51. helyen zárt.A 2010–11-es szezon nemzeti labdarúgó-bajnokságokra vonatkoztatott együtthatói uefa.com (elérés: 2011. május 14.)
Csapat Bónusz Pont Átlag Levadia Tallinn 0 1 1 0 0 0 0,000 0,500 Sillamäe Kalev 0 0 2 0 0 0 0,000 0,000 Flora 0 1 1 0 0 0 0,000 0,500 Narva Trans 0 0 2 0 0 0 0,000 0,000 Összesen 0 2 6 0 0 0 0,000 1,000 0,250
Jegyzetek
Külső hivatkozások Hivatalos oldal Soccernet.ee Eredmények és tabella az rsssf.com-on Eredmények és tabella a Soccerwayen
Kategória:Észt labdarúgó-bajnokságok Eszt 1