Az emberi idegrendszer olyan specializált, nyúlványos sejtek, neuronok tömegéből áll, amelyeknek a működése az, hogy érző végződéseikkel (receptor) felfogják – mind a test belsejéből, mind a környezetből származó – érzékelhető ingereket, a központi (centrális) kapcsoló rendszereikben értékeljék és feldolgozzák azokat, majd a megfelelő utasításokat továbbadják a környéki idegrendszeren keresztül a végrehajtó (effector) szerveken, az izmokon, a mirigyeken, a zsigereken lévő speciális mozgató, illetve a mirigyváladék termelését szabályozó idegvégződéseknek. Az idegrendszer (systema nervosum) és a belső elválasztású mirigyek rendszere (endokrin vagy hormonális rendszer), együttesen: neuroendokrin rendszer szabályozzák az emberi test működését.
Az érző ingerületeket – akár a külvilágból jönnek a külső érzékelő idegvégződések (exteroceptorok) közreműködésével, akár a test belsejéből származnak, a belső érzékelő idegvégződések (interoceptorok) révén az idegrendszer dolgozza fel, és úgy hangolja össze a végrehajtó szervek válaszait, hogy azok az egész szervezet helyes működését és épségét biztosítsák. Ezen túlmenően az ember idegrendszere képes tárolni a korábban szerzett érző ingerületeket (emlékezet), és ezeket az emléknyomokat, amennyiben megfelelőek, össze tudja hangolni más idegi behatásokkal, és együttesen érvényesíteni tudja a végrehajtó szervekhez küldött idegi ingerületekben. Az emberi idegrendszer magasabb rendű funkciókkal is rendelkezik, ilyenek a gondolkodás, a szellemi alkotóképesség, a beszéd, az írás és olvasás elsajátítása, amelyeknek alapvető szerepe volt és van az emberek közötti szervezett kapcsolatok, a társadalmak kialakításában, a szerszám- és eszközhasználatban, a munkamegosztásban és az előre tervezés képességében.
thumb|upright=1.3|Az emberi idegrendszer vázlatos képe
A központi és környéki idegrendszer Az idegrendszer – lényegében leírásának megkönnyítése érdekében – két fő részre osztható, nevezetesen: a központi idegrendszerre (systema nervosum centrale), amelynek részei a koponyaagy (encephalon) és a gerincvelő (medulla spinalis), valamint a környéki (perifériás) idegrendszerre (systema nervosum periphericum), amely az agyidegekből (nervi craniales), a gerincvelői idegekből (nervi spinales) és az idegekhez tartozó idegdúcokból (ganglia) tevődik össze. A központi idegrendszerben az agy és a gerincvelő azok a fő központok, ahol az idegi információk feldolgozása és integrációja megtörténik. Mind az agyat, mind a gerincvelőt agyhártyák (meninges) borítják, rögzítésükben szerepe van az agy-gerincvelői folyadéknak (központi idegrendszeri folyadék, liquor cerebrospinalis), ezeken túlmenően védelmet jelentenek a koponya és a gerinc csontjai. A központi idegrendszert nagyszámú ingerlékeny idegsejt és nyúlványaik alkotják. Az idegsejtek (neuronok) sajátos, az információk továbbítására specializálódott sejtek, amelyeket a neuroglia sejtek vesznek körül. Az idegsejtek egyetlen hosszú nyúlványát tengelyfonálnak, axonnak (hosszú idegrostoknak), több rövidebb nyúlványát dendriteknek nevezik.
A központi idegrendszer belső része szürke- és fehérállományból áll A szürkeállomány idegsejtekből áll, amelyek neuroglia sejtek közé ágyazódnak be, és színük szürke. A központi idegrendszerben magoknak (nucleus) nevezik a fehérállományba ágyazott, anatómiailag körülhatárolható idegsejtcsoportokat. Sejtjeiken érző pályák rostjai végződnek, vagy sejtjeikből mozgató rostok indulnak ki. Többnyire az idegpályák átkapcsolódására szolgálnak. A fehérállományt a neuroglia sejtjei között elhelyezkedő idegrostok alkotják. Színe fehér a sok idegroston lévő velőshüvely (myelin hüvely) miatt, amelyek nagy mennyiségű lipidet (zsírszerű anyagot) tartalmaznak. A környéki idegrendszer, az agyidegek és a gerincvelői idegek, idegrostok (axonok) kötegeiből állnak, amelyek információkat közvetítenek a központi idegrendszer felé, illetve ellenkező irányba. Bár az idegeket rostos burok veszi körül a test különböző részein történő lefutásuknál, viszonylag mégis védtelenek és könnyen sérülnek traumás behatások következtében.
Az idegrendszer szerveződése: a központi és a környéki idegrendszer fő részei
A központi idegrendszer (Systema nervosum centrale) tagozódása Agy (Encephalon): Előagy (Prosencephalon) Nagyagy (Telencephalon; Cerebrum), Köztiagy (Diencephalon) Középagy (Mesencephalon) Rombuszagy (Rhombencephalon): Nyúltvelő (Medulla oblongata), Híd (Pons) - Kisagy Cerebellum) Gerincvelő (Medulla spinalis). Szakaszai: nyaki (cervicalis), mellkasi (thoracalis), ágyéki (lumbalis), keresztcsonti (sacralis), farkcsonti (coccygealis).
A környéki idegrendszer (Systema nervosum periphericum) tagozódása Agyidegek és idegdúcaik (Nervi craniales et ganglia) – 12 pár, amelyek a koponyát nyílásokon keresztül hagyják el. Gerincvelői idegek és érző idegdúcok (Nervi spinales et ganglia) – 31 pár gerincvelői ideg, amelyek a gerinccsatornából a csigolya-közti lyukakon lépnek ki: 8 pár nyaki (cervicalis); 12 pár mellkasi (thoracalis); 5 pár ágyéki (lumbalis); 5 pár keresztcsonti (sacralis); 1 pár farkcsonti (coccygealis).
Az autonóm idegrendszer Az autonóm idegrendszer, másként vegetatív idegrendszer (systema nervosum autonomicum), az idegrendszernek azon része, amely beidegzi testünkben az akaratunktól független működésű szerveket, mint például a szívet, a simaizmokat, mirigyeket. Szinte mindenütt kapcsolódik a központi és a környéki idegrendszerhez. A vegetatív idegrendszer (elsősorban működésileg) két részre osztható, nevezetesen a szimpatikus és a paraszimpatikus részre, mindkettőben vannak afferens és efferens idegrostok. A szimpatikus rész a szervezetet vészhelyzetekre, fokozott erőkifejtésre készíti fel. A vegetatív idegrendszer paraszimpatikus része az energiatakarékosság és az energiaforrások feltöltése irányába hat.
A neuron és a neuroglia Neuronnak nevezik az idegsejt és összes nyúlványainak együttesét. A neuronok ingerlékeny sejtek, amelyek ingerfelvételre és idegi ingerületek vezetésére specializálódtak. Méretükben és alakjukban jelentős változatosságot mutatnak, de mindegyik rendelkezik egy sejttesttel (perikaryon), amelynek a felszínéről egy vagy több nyúlvány indul ki. Azok a nyúlványok, amelyek az információk felvételéért és a sejttest irányába történő vezetéséért felelősek, a dendritek. Az egyetlen, hosszú, cső alakú (tubuláris) nyúlvány, amely az ingerületeket a sejttesttől távolodó irányba vezeti, az axon. A dendriteket és axonokat nevezik idegrostoknak. Neuronok találhatók az agyban, a gerincvelőben és az idegdúcokban (ganglionokban). A neuroglia sejtek az idegsejtek között helyezkednek el, szigetelő és tápláló funkciókat látnak el. Össztömegükben messze felülmúlják az idegsejtek össztömegét.
A környéki idegrendszer (perifériás idegek) Információkat közvetítenek a központi idegrendszer felé, illetve az ellenkező irányba. Ide tartoznak az agyidegek és a gerincvelői idegek idegdúcai (ganglionok) is. Anatómiai értelemben a környéki idegrendszerhez sorolhatjuk az autonóm (vegetatív, zsigeri) idegrendszer perifériás részeit (rostjait és dúcait) is, annak ellenére, hogy funkcióik nagy mértékben különböznek a szomatikus (testi, akaratlagos) idegrendszerétől. Éppen ez utóbbi eltérés miatt az autonóm idegrendszer külön fejezetben kerül tárgyalásra. A környéki idegrendszer az agyidegek és a gerincvelői idegek, idegrostok (axonok) kötegeiből áll. Bár az idegeket rostos burok veszi körül a test különböző részein történő lefutásuknál, viszonylag mégis védtelenek és könnyen sérülnek traumás behatások következtében. Anatómiai értelemben a környéki idegrendszerhez sorolhatók az autonóm (vegetatív) idegrendszer perifériás részei (rostjai és dúcai) is, annak ellenére, hogy funkcióik nagy mértékben különböznek a szomatikus idegrendszerétől. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy a kétféle idegrendszer egymással szorosan összefügg. Az elkülönítés inkább a könnyebb leírhatóságot és didaktikai szempontokat szolgál, de világosan látni kell, hogy az emberi idegrendszer alapjában egy egységes – bár sok részből összetett és sokféle működést ellátó – összefüggő egész szervrendszer.
bélyegkép|jobbra|400px|Az idegrendszer működésének leegyszerűsített sémája
Idegrostok Idegrostnak nevezik egy idegsejt nyúlványait (axonját vagy dendritjeit). Az idegrostok kötegeit a központi idegrendszerben gyakran idegpályáknak nevezik. A környéki idegrendszerben az idegrost kötegek alkotják a perifériás idegeket. Az idegrendszer központi és környéki részében kétféle idegrost található, nevezetesen a velőhüvelyes (myelinhüvelyes) és a velőhüvely nélküli (myelinhüvely nélküli) rostok. A velőhüvelyes idegrostok azok, amelyeket velőhüvely borít. A velőhüvely nem része a neuronnak, hanem támasztósejtek képződménye. A központi idegrendszerben a kis gliasejtek, az oligodendrocyták nyúlványai, a környéki idegrendszerben pedig a Schwann-sejtek sejtmembránjai – rétegesen felcsavarodva – alakítják ki. A velőhüvely nem folytonos réteg, hanem szakaszokból áll, amelyeket azonos térközönként Ranvier-féle befűződések választanak el egymástól. A velőhüvely szakaszai, a velőtagok 0,5–1,0 mm hosszúságúak. A központi idegrendszerben egy oligodendrocyta akár hatvan idegrost axon velőhüvelyének képzésében is részt vehet. A környéki idegrendszerben minden egyes velőtaghoz egy Schwann-sejt tartozik az idegroston. A központi idegrendszerben a kisebb axonok, az autonóm (vegetatív) idegrendszer posztganglionáris rostjai és bizonyos finom érző (fájdalomérzést közvetítő) axonok velőhüvely nélküliek.
Perifériás idegek A perifériás idegek az agyidegek és a gerincvelői idegek. Minden perifériás ideg idegrostok párhuzamos kötegeiből áll, amelyek szerkezetük szerint lehetnek velőhüvelyesek, vagy velőhüvely nélküliek, ingerületvezetési irányukat tekintve pedig a központtól a periféria felé vezető (efferens), illetve a periféria felől a központ felé vezető (afferens); utóbbi tagozódása az adott ideg nagyságától függ.
A nagyobb idegtörzseket egy tömött kötőszövetes hüvely, epineurium veszi körül. A hüvelyben találhatók az idegrostok kötegei, amelyek mindegyikét külön kötőszövetes hüvely, a perineurium fogja össze. Az egyes idegrostok között laza, finom kötőszövet az endoneurium található. A kötőszövetes hüvelyek alátámasztják az idegrostokat, valamint az azokat ellátó vér- és nyirokereket. A perifériás idegeket ingerületvezetésük gyorsasága és méretük alapján lehet osztályozni.
Gerincvelői idegek és a gerincvelői idegek gyökerei 31 pár gerincvelői ideg (nervus spinalis) van, amelyek a gerincvelőből kilépve a csigolyaközti lyukakon (foramina intervertebralia) keresztül lépnek ki a gerinccsatornából. Minden gerincvelői ideg két gyökérrel kapcsolódik a gerincvelőhöz: az elülső, mozgató gyökérrel (radix anterior seu motoria) és a hátsó, érző gyökérrel (radix posterior seu sensoria). Az elülső gyökér olyan idegrostok kötegeiből áll, amelyek az idegi ingerületet a központi idegrendszertől elvezetik a perifériás végrehajtó szervek (izmok, mirigyek) felé (efferens rostok); a hátsó gyökér olyan idegrostok kötegeit tartalmazza, amelyek az idegi ingerületeket a központi idegrendszer felé vezetik (afferens rostok). Mivel az afferens idegrostok a központi idegrendszer felé továbbítanak információkat, ezek érző rostok. Az érző idegrostok sejttestei a hátsó gyökéren orsószerű megvastagodást képező hátsó gyöki érző idegdúcban (ganglion sensorium nervi spinalis) találhatók. A gerincvelői ideggyökerek egyúttal a reflexív részei is.
Érző idegdúcok