Bárbara Mori Ochoa (Montevideo, 1978. február 2. –) uruguayi születésű mexikói színésznő, modell.
Élete és pályafutása Apai nagyapja révén japán vér csörgedezik az ereiben. Uruguay fővárosában, Montevideóban született, de mexikói állampolgár. Két testvére, Kenia Mori és Kintaró Mori szintén színésznő. Szülei, Yuyi Mori és Rosario Ochoa Barbara hároméves korában elváltak. Kisgyermekkorát Mexikóban és Uruguayban töltötte, tizenhét éves koráig Mexikóvárosban élt.
Tizennégy éves korában, amikor pincérnőként dolgozott, Marcos Toledo divattervező felajánlotta, hogy manökenként foglalkoztatja. Tizenhét évesen függetlenné vált, és az unokatestvéreihez költözött. Tizenkilenc évesen találkozott a színész Sergio Mayerrel, akitől 1998-ban született fia, Sergio, de a pár sosem házasodott össze.
Később az El Centro de Estudios de Formación Actoralban tanult. Színészként az Al Norte del corazón című mexikói telenovellában debütált. Ezt követően a Tric Tac című szituációs komédiában szerepelt. A következő évben már a Mirada de mujerben játszott. A sorozatban játszott szerepéért megkapta első TVyNovelas-díját a legjobb új színésznő kategóriában.
1998-ban megkapta élete első főszerepét, Azult, az Azul Tequilában, amelynek társrendezője Mauricio Ochmann volt. Egy évvel később forgatták a Me muero por ti a Miami című sorozatot, amelyben a híres perui színész, Christian Meier partnere volt. 2000-ben szerepet kapott egy mexikói vígjátékban, az Inspiraciónban. Később számos telenovellában szerepelt, beleértve az Amor descaradót és a magasan minősített mexikói szappanoperát, a Rubí, az elbűvölő szörnyeteget, amelyért TVyNovelas-díjat kapott. 2005-ben főszerepet kapott a La mujer de mi hermanóban mint Zoe, a filmbéli férjét Christian Meier alakította, akivel már játszottak együtt a Me muero por tiben.
Barbarát korai stádiumú rákkal diagnosztizálták, de ma már büszke túlélő. Ennek kapcsán szerepelt az UniGlobe Entertainment egyik dokumentumfilmjében, amelyben olyan neves színészek beszélnek a rák elleni harcról és az akaraterőről, mint Olivia Newton-John, Diahann Carroll, Melissa Etheridge, Namrata Singh Gujral, Mumtaz és Jaclyn Smith, William Baldwin, Daniel Baldwin, Priya Dutt, akiknek életét érintette a rák, és sikeresen kigyógyultak belőle. A film narrátora Kelly McGillis.
Filmográfia Filmek Év Cím Eredeti cím Szerep 2011 Viento en contra Luisa Braniff 2010 Kites Natasha / Linda 2010 1 a Minute Star 2009 Violanchelo Consuelo 2008 Cosas insignificantes Paola 2007 Por siempre 2005 Robots Cappy (spanyol nyelvű verzió) 2005 La mujer de mi hermano Zoe 2005 Belbecs Pretendiendo Helena / Amanda 2000 Inspiración
Telenovellák Év Cím Eredeti cím Szerep 2013 Dos Lunas Soledad / Luna 2004 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg Rubí Rubí Pérez Ochoa de Ferrer / Fernanda Martínez Rivera Perez 2003 Elbűvölő szerelem Amor descarado Fernanda Lira 2003 Női pillantás Mirada de mujer: El regreso Mónica San Millán 2002 Súbete a mi moto Nelly 2001 A szerelem Istenei (342. rész) Amor es... querer con alevosía Carolina 1999 Me muero por ti 1998 Azul Tekila Azul Tequila Azul Vidal / Soledad 1998 Női pillantás Mirada de mujer Mónica San Millán 1997 Al norte del corazón
Szituációs komédiák Év Cím Eredeti cím Szerep 1997 Ide Oda Tric Trac Espernza Finocoso
Jegyzetek
Források esmas.com RTL Klub Rubi Alma Latina
Fordítás
További információk
Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Mexikói színésznők Kategória:Mexikói modellek