A Ragadozók (eredeti cím: Predators) 2010-es amerikai sci-fi akciófilm Antal Nimród rendezésében. Története egy csapat embert követ nyomon, akik az 1987-es Ragadozóban megismert idegen fajjal, a predatorokkal találják szemben magukat egy ismeretlen bolygón. A főbb szerepekben Adrien Brody, Topher Grace, Alice Braga, Danny Trejo és Laurence Fishburne láthatók. Robert Rodríguez producer elmondása szerint a produkció címe az Alien-sorozat második darabjának mintájára született. (Az „Alien 2. – A bolygó neve: Halál” eredeti címe az első résznek a többes száma, „Aliens”).

Történet Egy Royce nevű zsoldost elrabolnak a Predator néven ismert földönkívüli lények. Egy vadrezervátumként funkcionáló idegen bolygón eresztik szabadjára, hét másik emberrel együtt. Mindannyian hidegvérű gyilkosok: katonák, zsoldosok, elítéltek. Royce kénytelenül is a csapat vezetője lesz, mikor ráébrednek: azért hozták őket erre a helyre, hogy a Predatorok egy új fajtájának elejtendő vadjai legyenek. Mialatt a túlélésért küzdenek, összeakadnak egy Noland nevű légi hadosztályos katonával, aki évekkel ezelőtt került a bolygóra hasonló célból, ám sikerült életben maradnia. A férfi felfedi előttük, hogy a Predatorok már hosszú évek óta hurcolják ide és vadásszák az embereket.

Szereplők Adrien Brody mint Royce (magyar hangja Viczián Ottó): Az amerikai hadsereg katonájából lett zsoldos. Brody több mint 11 kilogramm izomra tett szert felkészülésképpen szerepére, s érdeklődését fejezte ki az esetleges folytatásokban való részvétel iránt. Topher Grace mint Edwin (magyar hangja Hevér Gábor): Egy becsületét vesztett orvos, aki súlyos titkot őriz. Alice Braga mint Isabelle (magyar hangja Pálfi Kata): Az izraeli hadsereg mesterlövésze. Nem ismeretlenek számára a Predatorok: hallott jelentéseket az 1987-es dél-amerikai eseményekről. Walton Goggins mint Stans (magyar hangja Takátsy Péter): Hírhedt és veszedelmes halálraítélt a San Quentin-i állami fegyházból. Oleg Taktarov mint Nyikolaj (magyar hangja: Zöld Csaba): A második csecsen háború alatt szolgált orosz légi kommandós. Laurence Fishburne mint Noland (magyar hangja: Gáti Oszkár): A Predatorok bolygóján egyedül maradt amerikai, aki a haditengerészet speciális alakulatánál szolgált. Danny Trejo mint Cuchillo (magyar hangja: Varga Tamás): A mexikói drogkartell legkönyörtelenebb behajtója. Louis Ozawa Changchien mint Hanzo (magyar hangja: Crespo Rodrigo): A jakuza bérgyilkosa. Mahershala Ali mint Mombasa (magyar hangja: Galambos Péter): A Sierra Leone-i Forradalmi Egység Front halálosztagának korábbi tisztje.

Háttér A film producere Robert Rodríguez, a végső forgatókönyvet pedig Alex Litvak és Michael Finch írta. 1994-ben Rodriguez maga is írt egy korai szkriptet a filmhez a 20th Century Foxnak, mialatt a Desperadón dolgozott. A stúdió azonban visszautasította, mivel a költségvetés túl nagynak bizonyult volna. 15 évvel később úgy döntöttek, mégis készülhet belőle film.

„A történet megegyezik azzal, amit akkor írtam. Felkértek, hogy írjak egy Predator-sztorit, mialatt arra vártam, hogy nekifoghassak a Desperadónak 1995-ben. Eszement volt ez a dolog, amivel előálltam. Most tekerjünk a jelenbe, úgy fél évvel ezelőtt rábukkantak a szkriptre és felhívtak. »Hé, új életre akarjuk hívni ezt a franchise-t és megtaláltuk a régi írásodat. Éppen ebbe az irányba szeretnénk vinni a sorozatot! Legyen ebből valami.« Szóval most eszerint csináljuk.”

2009-ben Alex Young stúdiófőnök behívta Rodriguezt, hogy átgondolják, miként használhatnák régi elképzelését a különálló Predator franchise felélesztéséhez. A film Rodriguez saját cégénél, a Troublemake Studios-nál készült, így a producer nagyobb kreatív befolyást élvezhetett. Eredetileg a rendezői posztot is neki szánták, ám 2009. június 12-én az az értesülés kelt szárnyra, hogy a brit Neil Marshall kapja ezen feladatot, július 1-jén azonban Antal Nimród szerződött le végül. Rodriguez és Antal kifejezésre juttatta, hogy az új filmet csak az 1987-es eredeti és az azt követő 1990-es második rész folytatásaként képzelik el, lehetőség szerint elhatárolódva az Alien vs. Predator-filmektől. Antal elmondta, e döntés azért született, mert a produkció hangvételében az eredeti Ragadozóhoz áll közel, az AvP-filmek pedig túlzottan karikatúraszerűvé tették a Predatorokat.

A filmben akadnak finom utalások az első két Predator-film felé. A forgatókönyv tartalmazott egy cameót Arnold Schwarzenegger számára mint Dutch az első részből, azonban végül a színészből lett kormányzó nem vett részt a produkcióban. Danny Glover szintén megerősítette, hogy nem tér vissza Ragadozó 2.-beli szerepében.

A szereposztás Az MTV-nek adott interjújában Robert Rodríguez kifejtette, a legfontosabb dolog, amire a Predator-franchise-nak szüksége van, az „remek szereplők, akikkel kapcsolatban a közönség úgy érzi, velük tart útjukon.” Azt is elárulta, a címben a többes szám dupla jelentéssel bír, mivel az idegen lények mellett a velük szembeszálló maroknyi emberre is utal, akik ha úgy hozza a sors, akár egymást is megölnék, ha a Predatorok nem lennének. Rodriguez és Antal azt akarta, hogy minden emberszereplőről érződjön, hogy egy saját, külön történetben is megállná a helyét. Információk a szereposztásról csak néhány héttel a forgatás megkezdése előtt láttak napvilágot. Adrien Brody kiemelt szerepben tűnik fel, mint a zsoldos, aki akaratán kívül is a csapat vezetője lesz. 2009. november 30-án, egy a A szállítmány című filmje kapcsán adott interjúban Antal a következőképpen vette védelmébe e választást: „Kihívást jelentett megtalálni az egyensúlyt. Azt gondoltam, ha Adrient választjuk, sok ember reakciója az lesz: »Hogy mi?«, ám ugyanakkor, ha egy Vin Dieselt szerződtetünk, vagy bárkit, aki arnoldos, akkor azért támadnának minket. Így hát már az elején úgy döntöttünk, eltérő irányba indulunk a szereposztást illetően, de nagyszerűen sült el a dolog.” A rendező arra is rámutatott, hogy az átlagos katonák szívós kemény fickók, s nem olyan termetesek, mint Arnold.

2009. december 18-án nyilvánosságra hozták, hogy Laurence Fishburne is csatlakozott a színészgárdához. 2010. január 13-án egy Louis Ozawa Changchiennel készült interjúból derültek ki részletek a Noland nevű szereplőről, aki tíz évet élt túl az idegen bolygón bujkálva: „Nagyon érdekes szerep, eléggé eltér Morpheustól (…) kicsit homályos, őrült, egymaga élte csak túl, amolyan haragvó jellem. Nem tudtam semmit róla, így mind elmentünk a próbákra. Egészen meglepő volt.” Changchien, aki Hanzót játssza a filmben, a saját szerepét így írta körül: „Szerintem egy olyan fickó volt, aki bárkit meg tudott ölni lelkiismeret-furdalás nélkül, de mire megérkezik a vadásztáborba, már nem olyan ember…Ez így nincs kifejtve a forgatókönyvben, de megérted, ha megnézed a filmet.”

A forgatás A filmet 2D-ben vették fel, HD kamerával, 53 nap alatt. A forgatás 2009. szeptember 28-án vette kezdetét. A külső helyszíni felvételek javarészt Hawaii-on, Kolekolén készültek. Ezen a helyszínen 22 nap után, 2009. november 1-jén végzett a stáb. További munkálatok folytak a texasi Comal Countyban, a Canyon Lake-i kanyonnál. A belső, díszleteket igénylő jeleneteket Robert Rodríguez austini stúdiójában rögzítették. Hogy igénybe vehessék a helyi adókedvezményeket, a film 60%-át Texasban vették fel.

2010. január 15-én a Mombasát alakító Mahershalalhashbaz Ali közölte egy interjúban, hogy a Ragadozók forgatása befejeződött. „Elképesztő volt. Csodás élmény. Hawaii trópusi esőerdeiben trappoltunk a sárban, miközben egész nap zuhogott, s aztán Austinban, Texasban fejeztük be. Komolyan hiszem, hogy ez a film jó lesz. Összevágtak egy előzetest, mikor még dolgoztunk, s remeknek tűnt. Nagyszerű a szereplőgárda, hasonló akcióelemekkel és sci-fi elemekkel megtámogatva, s Robert Rodríguez részvételével szerintem egy új szintre emelkedik a dolog.”

A Predatorok megjelenése Howard Berger és Greg Nicotero, azaz a KNB EFX kapta meg a Predatorok kivitelezésének feladatát. Berger, aki együtt dolgozott Stan Winstonnal az eredeti Predator megalkotásán, elmondta, hogy a stúdió az eredeti Winston-terveket hívta elő: „Olyannak akartuk a Predator kinézetét, mint az eredeti filmben. Visszamentünk a kezdetekhez…mindenki roppant boldog lesz, hogy ennyire hűek vagyunk a Stan Winston-tervekhez.” Mindemellett a filmben több új lény is szerephez jut: egy újfajta Predator, ami egy másik Predator-törzshöz tartozik, földönkívüli teremtmények, amiket a Predatorok háziasítottak vadászat céljából, s egyebek, melyeket a bolygójukra hoztak, hogy vadászhassanak rájuk.

A filmzene A film munkálatainak megkezdésétől fogva szóltak spekulációk arról, hogy az eredeti Ragadozó zeneszerzője, Alan Silvestri komponálja a Ragadozók score-ját, azonban 2010. február 26-án bejelentették, hogy a Rodriguezzel korábban már több filmen is együtt dolgozó John Debney látja el ezen feladatot. Debney megtiszteltetésnek vette, hogy részese lehet a Predator-franchise-nak. „Mikor először hallottam, hogy Robert Rodríguez és a Fox stúdió re-bootot tervez az egyik kedvenc filmemnek, a Ragadozónak, nagyon megörültem. Mivel négy filmen dolgoztam együtt Roberttel korábban, tudtam, ha valaki a megfelelő módon tud egy ilyen remake-kel bánni, az Robert. Mikor megtudtam, hogy Antal Nimród rendezi, duplán örültem, s tudtam, részese kell, hogy legyek ennek.” Debney számos hangot és hangszert használt fel, köztük tibeti kürtöt kiáltások és sikolyok megalkotásához, továbbá a fémeken karcolással előidézett hangot és népi ütősöket azon céllal, hogy kiemelje a fejlett, mégis kegyetlenül primitív Predatorokat és világukat.

2010. március 22-én egy Antallal közös interjújában Rodriguez megosztotta gondolatait azzal kapcsolatban, hogy a zenének hogyan kellene hozzájárulnia a filmhez: „Szerintem olyasvalamit keresünk, ami jól passzol a film hangulatához. Az eredeti filmzene remekül illett hozzá, a hangjegyek és a zene bizonyos minőséget idéznek – tudják, mikor (Debney) mutatott egy első verziót a saját munkájából, vagy pár jelenetet, időnként, a megfelelő pillanatban meghallottam részleteket az eredeti score-ból – mivel a miénk még csak átmeneti volt, de működött…szóval valószínűleg beépítjük végül egy részét így. A megfelelő időben, mert nem szabad túlhasználni. De olyan, mint a James Bond főtéma – nem lehet állandóan azt használni, viszont ha rá kerül a sor, a közönség nagyon be tud lelkesedni.”

Marketing 2010. március 3-án jelentették be, hogy Robert Rodríguez és Antal Nimród az első betekintést a Ragadozókba az SXSW Film Fesztiválon tartja a texasi Austinban, március 12-én 22 óra 15 perces kezdettel. Rodriguez izgalmának adott hangot az eseménnyel kapcsolatban: „A rendezőm, Antal Nimród és én nagyon izgulunk, hogy a Ragadozókba való első betekintést az austini SXSW Filmfesztiválon tartjuk, egy olyan eseményen, ami alapvetővé vált a filmkészítés színterén. Austin az otthonom, s büszkeséggel tölt el, hogy a Ragadozók ötlete itt fogant és itt is forgattuk le.” A rendezvény napján került fel a film hivatalos weboldalára több, a kulisszák mögé kalauzoló videó. Az első előzetes 2010. március 18-án jelent meg.

Képregény A film bemutatójához kapcsolódóan, július 9-én jelent meg egy négyrészes Ragadozók-képregény a Dark Horse Comics-tól. Ez a film előzményeként, adaptációjaként és folytatásaként is szolgál egyben, s kiterjedtebb háttértörténetet biztosít Royce-nak és Isabelle-nek a filmhez képest. Az egyik kiadvány Navy SEAL-eket követ nyomon, akik új és halálos környezetben ébrednek, s egy különös ellenséggel találják szemben magukat. A láthatatlan fenyegetés egyenként végez a speciális osztagosokkal, míg a végén csak egy marad.

Videójáték A letölthető játékokat közvetítő Chillingo licencszerződést kötött a Fox Digital Entertainmenttel a hivatalos Ragadozók videójáték megjelentetéséről iPhone-ra, iPod touch-ra és iPadra az Apple App Store-ján keresztül. A játékot a független Angry Mob Games fejlesztette, s a film premierjével egy időben jelent meg.

Játékfigurák