A 36 M. (Vécsey) kézigránát egy Magyarország által kifejlesztett és gyártott gyalogsági kézigránát volt, melyet a második világháború alatt használtak.

Előzmények A 20-as években a honvédség az első világháborús időzítő gyújtós kézigránátokkal , illetve azok továbbfejlesztett változataival volt felszerelve, amelyek azonban lassan megértek a leváltásra.

1931-ben ezek helyett a kisméretű, nyél nélküli, újszerű csapódó gyújtóval felszerelt 31 M. Wesiczky kézigránátot rendszeresítette a honvédség. A 31 M. gránátokkal azonban sok volt a probléma, ami végül új típusok, a Vécsey Zoltán százados által tervezett 36 M. és a 37 M. (Demeter) kézigránátok bevezetését tette szükségessé. Az új gránátokat 1937-ben rendszeresítette és 1938-ban vetette csapatpróbák alá a honvédség, de mellettük a még meglévő 31 M. kézigránátokat is megtartották.

Hogy megalapozott szakmai, vagy egyszerűen csak az egyik felet sem háttérbe szorítani kívánó salamoni döntést hozott-e a bizottság, amikor az egyaránt csapódó gyújtós Vécsey és Demeter kézigránátokat együtt rendszeresítette, az talán sohasem derül ki, mindenesetre a honvédség szükségletének kielégítésére mindkét típusból rendelt, mégpedig fele-fele arányban. A fennmaradt nagyszámú Vécsey kézigránát mellett azonban ma a Demeter ritkaságnak számít, ami legalábbis arra utal, hogy a későbbi megrendeléseket már a vegyi gyújtású 37 M. nehezebb raktározhatósága miatti hátrányának ismeretében adták ki.

Főként a külföldi szakirodalomban szokás párhuzamba állítani a 36 M.-et a hasonló megjelenésű olasz típusokkal, pl. a Mod. 35 kézigránáttal, azt sugallva, hogy a magyar gránát olasz előzményekkel bírna. Valóban felfedezhetők hasonlóságok, de ezek inkább csak a tervezést befolyásoló hasonló kívánalmakból kifolyólag lehetnek, ami nem meglepő, hiszen akkoriban Magyarország és Olaszország között szoros fegyverzetfejlesztési együttműködés zajlott főként a tüzérség és a lőszerek vonatkozásában, ami hatással volt a fegyverekkel szembeni elvárások alakulására is. Ha megvizsgáljuk ezen típusok szerkezetét és működési elvét, világossá válik, hogy Vécsey százados önállóan dolgozott kézigránátjának megtervezésekor.

36 M. éles kézigránát

A szállító biztosíték kihúzása és a dobóbiztosíték repülés közbeni leválása után a kézigránátot a becsapódáskor egy csapódó gyújtó robbantja fel. Nagy hátránya hogy kézben nem élesíthető, ezért harcjárművek elleni- illetve helységharcra kevésbé alkalmas, a földet éréskor azonnal robbanó gránátot ugyanakkor az ellenség nem dobhatja vissza. A csapódó gyújtó miatt hóba vagy laza talajra esve nem mindig robban fel.

Leírása

A két félből álló, egymáshoz csavarmenettel csatlakozó acéllemez burkolatot felül a dobóbiztosíték zárja le, amelyet a használatig az acélhuzalból készült és bőr kioldónyelvvel ellátott U alakú szállító biztosíték rögzít. Belül egy külön, ugyancsak két részből álló szelence tartalmazza a robbanóanyagot és a gyújtószerkezetet, melynek ütőszegét a levegőben történő leválásáig a dobóbiztosíték menetes biztosító orsója nyomja félre a csappantyútól.

A burkolat alsó részén egy bordát, fenék- és vállrészén pedig ferde felületeket képeztek ki. Előbbi a vékony acéllemez burok merevítésére szolgál, utóbbiaknak azonban a működésben van fontos szerepük. Az alul lévő csonkakúp alakú bemélyedés a belső szelencéket tartja középen, azok és a burkolat között ugyanis üres tér van. Felül a nyakrészen egy horony rögzíti a szállító biztosítékot, középen pedig egy kör keresztmetszetű nyílás található a dobóbiztosíték orsófészkének befogadására.

A dobóbiztosíték belsejében papírtömítés található, amely a nedvességnek e nyíláson való beszivárgását hivatott meggátolni. Ez olyan jól működik, hogy a 60 év után a földből előkerülő kézigránátok belső szerkezete sok esetben teljesen épnek bizonyul.

Maga a dobóbiztosíték egy kalap formájú sajtolt acéllemez alkatrész, amelynek belsejében egy külön darab foglalja magába a biztosító orsót. A belső részt egy keskeny horony rögzíti a külsőhöz, ami a kalap felső éle mentén kívülről is látható. Az orsó oly módon van befogva, hogy a saját súlyától is könnyedén kipörög a fészkéből, de mivel nem végig menetes, ki nem eshet.

A dobóbiztosíték külső oldalán a szállító biztosíték vezetésére szolgáló nyílások láthatóak, valamint két fül, amelyek a bőr kioldónyelvet rögzítik a szállítás során. Felső felületén koncentrikusan elrendezett kiemelkedések találhatóak, amelyek a működéshez elengedhetetlenül szükséges forgás megindításához adnak biztos támaszt a dobást végző katona mutatóujjának. Egyes gránátokon ez a támasz bordázott és az ujjnak jobb felfekvést biztosít. Ezen a gránátok burkolatának felső része is más formájú, így a kétféle típus dobóbiztosítékát nem lehet felcserélni.

Ugyanezt a megoldást láthatjuk a magyar licenc alapján Svájcban gyártott O. H-G. 40 kézigránát esetében is, ami ahhoz a (főleg külföldön elterjedt) téves nézethez vezetett, hogy az ujjtámaszos kézigránát a svájci modellel lenne azonos. Ez a vélekedés azonban a nagyszámú Magyarországon előkerült, különböző magyar gyártókóddal ellátott ilyen gránát ismeretében nem tartható. Jóval valószínűbb, hogy ez az eltérés Magyarországon alakult ki valamikor a licenc eladása előtt, és a később gyártott magyar kézigránátok már eszerint készültek.

A külső burokban találjuk a belső szelencéket. Ezek közül a felső tartalmazza az ütőszeget magába foglaló gyújtóhüvelyt, amely körül a maradék helyet trotil tölti ki. Felső nyílása a biztosító orsó bevezetésére szolgál, illetve vakretesz helyzetben az ütőszeg felső nyúlványa is itt bukkan elő, és a nyílás peremébe kapaszkodva megakadályozza az ütőszegnek a csappantyúba való mélyedését. Az alsó, szélesebb nyílás az ütőszeg és a rézlemezből sajtolt vakreteszemelő mozgását biztosítja a működés során.

Az alsó szelence tartalmazza a trotil robbanótöltet másik, nagyobbik részét. Felső pereméhez csavarmenettel csatlakozik a több feladatot is ellátó vezetőcsésze, amely egyrészt magába foglalja és működés közben megvezeti a felső szelencét, másrészt helyet ad a csappantyúnak és a gyutacsnak. A csappantyú csavarmenettel van rögzítve a vezetőcsésze belsejébe nyúló fészkébe, míg a gyutacsot egy külön gyutacstartó sisak tartalmazza, amelyet három fül tart a csésze alján, és amelyet kissé balra elfordítva könnyedén le lehet választani a helyéről. A vezetőcsésze felső élének közelében három kivágást találunk, amelyeken át a csészére kívülről illesztett gyűrű alakú vezetőrugó körmei a felső szelencét fogják. Ezt a vezetőrugót a későbbiekben elhagyták, a svájci modellről is hiányzik.

Az alsó szelence fenékrészén ugyanolyan bemélyedést találunk, mint a külső burkolat alján, a belső részt alulról ez, felülről a felső szelence ferdén kiképzett és szintén a burkolat formájához idomuló vállrésze tartja a központosan a dobóbiztosíték leválása után, amikor a szelencék kissé eltávolodnak egymástól. Ezt megelőzően a szelencéket felül a menetes orsó rögzíti.

Festése

A vegyileg feketére színezett (barnított) burkolaton három körbefutó festett piros csík különbözteti meg a gyakorló kézigránáttól.

Szállítása 50 darab élesre szerelt kézigránát egy 36 M. kézigránát ládában, amelynek tömege 18,3 kilogramm. A vasalt faláda belsejében a gránátok ólommal leforrasztott vízálló ónburkolatban vannak elhelyezve, 5×10-es elrendezésben. A táborizöld vagy festetlen láda fedelén piros „50 drb 36 M. élesreszerelt kgr”, hosszabbik oldalán „Robbanó” felirat áll, ezen kívül a gyártásra és szerelésre utaló jelzések is olvashatók rajta. A fedél belső oldalán esetenként a láda gyártójának jelzése, valamint az átvétel és a csomagolás helyét és dátumát jelző bélyegzések találhatók.

36 M. gyakorló (csappantyús) kézigránát Az élesítés és a helyes dobás gyakorlására szolgáló, robbanótöltetet nem, csupán csappantyút tartalmazó, de egyébként az éles kézigránáttal csaknem teljesen megegyező szerkezetű kiképzőeszköz, amelyben a robbanóanyagot azzal megegyező tömegű ártalmatlan töltet helyettesíti. Az egyetlen szerkezeti eltérés az, hogy a gyakorló kézigránátok felső szelencéit nem rögzíti vezetőrugó.

Az éles gránáttól a három kék csík különbözteti meg, az 50 darab gránátot befogadó ládáját pedig a kék felirat.

Ahogyan az éles kézigránátnál, úgy a későbbi gyártású gyakorló és oktató kézigránátoknál is megfigyelhető az ujjtámaszos dobóbiztosíték és a vezetőrugó hiánya.

36 M. oktató kézigránát A célbadobás gyakorlására szolgáló kiképzőeszköz, amelyben a belső szelencéket egy azokkal megegyező méretű és tömegű, ólommal súlyra kalibrált esztergált fabetét helyettesíti.

Az éles gránáttól a három sárga csík különbözteti meg.

Az oktató kézigránátnak ismeretes egy teljes egészében fából esztergált, kihúzható szállító biztosítékkal ellátott változata is.

Előkészítése és működése

A 36 M. kézigránátok teljesen összeszerelve kerülnek kiszállításra, ezért külön előkészítést vagy élesítést nem igényelnek; a láda felnyitása és a védőburok felszakítása után elővéve azonnal felhasználhatóak.

Dobás előtt markoljuk át a kézigránátot úgy, hogy a mutatóujj a dobóbiztosíték felső részének barázdált domborulatán nyugodjon. Ez a biztosabb fogás elősegítésére szolgál, a gránát működésének előfeltétele ugyanis az, hogy elhajításkor a kereszttengelye körül forgó mozgást adjunk neki.

A bőr kioldónyelvnél fogva húzzuk ki a szállító biztosítékot, és a begyakorolt módon dobjuk el a gránátot. (A szabályzat ugyan a puska helyes tartásáról is intézkedik, de ez utóbbit valószínűleg csak a kiképzésen követelték meg a katonáktól.)

A levegőben kereszttengelye mentén forgó gránát dobóbiztosítékát a fellépő centrifugális erő eltávolítja a gránáttesttől, eközben lepörög a biztosító orsóról, majd annak végén megakadva az orsót kirántja a fészkéből és leválik. A dobóbiztosíték orsótartója által eddig összenyomott alsó és felső szelencék a centrifugális erő hatására eltávolodnak egymástól, vagyis a felső szelence kissé kiemelkedik a vezetőcsészéből, az eddig az orsó által félrenyomott és a csappantyúfészek oldalának feszülő csúcsú ütőszeg pedig a helyére billen. A szelencéket az ezzel felszerelt gránátoknál ekkor a vezetőrugó rögzíti ebben a helyzetben. A belső részek egysége ekkorra a burkolat felső és alsó éleinek ferde síkjain fekszik fel. Mindez a repülés első 2-6 méterén megy végbe.

Becsapódáskor a tehetetlenségi erő hatására a belső részek a burkolatnak ütődnek, amelynek kialakítása miatt ez bármely helyzetben azt eredményezi, hogy a ferde síkok mentén elcsúszva a felső szelence benyomódik a vezetőcsészébe, az ütőszeg a csappantyúba szúr, az beindítja a gyutacsot, ami pedig felrobbantja a trotil töltetet.

Ha a pörgés nem jön létre, a gránát ártalmatlanul esik a földre. Az ilyen kézigránátot kellő óvatossággal felszedve, az esetlegesen részben kicsavarodott dobóbiztosítékot visszacsavarva újra felhasználhatóvá tehetjük.

Előfordulhat, hogy a dobóbiztosíték ugyan lepörög és az orsót is kirántja a helyéről, de a szelencék nem távolodnak el egymástól. Ekkor az ütőszeg továbbra is a csappantyúfészek oldalának nyomódik. A gránát látszólag veszélytelen, ami arra sarkallhat hogy felszedve és a dobóbiztosítékot visszacsavarva újra használatba vegyük. A biztonság azonban csak látszólagos, a szelencék ugyanis az ütőszeg feszítése vagy a tehetetlenség miatt könnyen szétcsúszhatnak, és ekkor a kézigránát már egy ütődéstől is felrobbanhat.

Nem robban fel a kézigránát akkor sem, ha a becsapódáskor nem lép fel kellő nagyságú tehetetlenségi erő, ami különösen homokba vagy hóba való esésnél fordul elő. Az ilyen, levált dobóbiztosítékú gránát azonban rendkívül veszélyes, ütőszege ugyanis a csappantyú irányába mutat, ezért ütődésre, véletlen belerúgásra azonnal robbanhat. Gyakorlaton az ilyen gránátot annak megmozdítása nélkül egy 31 M. robbantókészlettel a legrövidebb időn belül meg kell semmisíteni.