IX. János (; Tivoli, ? – Róma, 900 januárja és áprilisa között) bencés szerzetesből lett római katolikus főpap, 897 decembere vagy 898 januárja és 900 eleje között római pápa. A pápalistákban a 116. pápaként szerepel.

Pontifikátusa a 9. század végének súlyos római és itáliai válságai közé esett. Elődei idején a Formózusz pápa holttestén tartott hírhedt per, a közkeletű nevén hullazsinat, mélyen megrendítette a pápaság tekintélyét és a római klérus egységét. IX. János rövid uralma elsősorban a kibékítés, az egyházi jogrend helyreállítása és a pápaválasztás rendezettebb kereteinek biztosítása miatt jelentős.

A források szerint János értelmes, mérsékelt és béketeremtő egyházfő volt. Pápasága alatt zsinatokat tartott Rómában és Ravennában, megsemmisítette a Formózusz elleni eljárás döntéseit, helyreállította a jogtalanul letett klerikusokat, és fellépett az elhunyt pápák és püspökök palotáinak kifosztása ellen. Emellett a Morva Fejedelemség önállóbb egyházi szervezetének támogatásával a közép-európai keresztény misszió történetében is szerepet játszott.

Neve, sorszáma és forráshelyzete

A pápa latin neve Ioannes, magyarul János. Mivel a középkori pápalistákban több azonos nevű pápa szerepel, a modern történetírás IX. Jánosként tartja számon. A Szentszék hivatalos pápalistája szerint ő volt a katolikus egyház 116. pápája.

Születési ideje nem ismert. A források Tivoliból származónak mondják, apját Rampoaldnak vagy Rapaldusnak nevezik. Pontifikátusának pontos kezdete és vége szintén bizonytalan. A Szentszék a kezdetet 897 decemberére vagy 898 januárjára, a végét pedig 900 januárja és májusa közé teszi; a New Catholic Encyclopedia 897 decemberét vagy 898 januárját, illetve 900 januárja és áprilisa közötti befejezést közöl. A régebbi magyar szócikkekben szereplő 900. január 5-i halálozási dátum ezért óvatosan kezelendő.

Történelmi háttér

IX. János pápasága a Karoling-kor utáni Itáliában zajlott. A Karoling Birodalom felbomlása után a császári tekintély meggyengült, Itáliában pedig egymással versengő hatalmi központok alakultak ki. A pápaságot egyszerre érintették a római arisztokrata pártok küzdelmei, az itáliai királyi címért folyó harcok, a Spoletói Hercegség és Berengár friuli őrgróf vetélkedése, valamint a külső támadások és belső erőszakos cselekmények.

A közvetlen egyházi válságot Formózusz pápa ügye okozta. Formózusz korábban Porto püspöke volt, majd pápává választották. Halála után VI. István pápa – a számozási hagyománytól függően VII. Istvánként is szerepel – 897-ben bíróság elé állíttatta Formózusz holttestét. A különösen megrázó eljárásban a halott pápát elítélték, pápaságát érvénytelennek nyilvánították, több intézkedését és szentelését megkérdőjelezték. Ez nemcsak erkölcsi botrányt, hanem kánonjogi bizonytalanságot is okozott, mert érintette mindazok helyzetét, akiket Formózusz szentelt vagy hivatalba helyezett.

II. Theodórosz pápa rövid uralma alatt megkezdődött Formózusz rehabilitációja. IX. János ezt a munkát folytatta és szélesebb egyházkormányzati keretben fejezte be: nem bosszút akart állni, hanem a kánoni rendet kívánta helyreállítani.

Származása és pápává választása

IX. János Tivoliból származott, és bencés szerzetes lett. A források szerint Formózusz pápa szentelte pappá. Ez a kapcsolat később különösen fontossá vált, mert megválasztása idején a római egyházi közélet egyik legélesebb kérdése éppen Formózusz emléke és intézkedéseinek érvényessége volt.

II. Theodórosz halála után a római pártok ismét szembekerültek egymással. Az egyik csoport Sergiust, Caere püspökét, a későbbi III. Szergiuszt támogatta, míg a másik János megválasztását segítette elő. A New Catholic Encyclopedia szerint János megválasztása erős ellenjelölti nyomás mellett történt, és a vitatott választásban Spoletói Lambert támogatását élvezte. A Catholic Encyclopedia úgy fogalmaz, hogy Sergiust végül elűzték Rómából és kiközösítették.

A pápává választás körülményeit nem lehet teljes részletességgel rekonstruálni, de a forrásokból világos, hogy IX. János uralmának egyik első feladata a római pártharcok megfékezése volt. Nem pusztán egy frakció győzteseként kívánt fellépni, hanem olyan pápaként, aki helyreállítja az egyházi rendet és véget vet a Formózusz-ügyből fakadó kánonjogi bizonytalanságnak.

Római és ravennai zsinatai

IX. János legfontosabb intézkedései a 898-ban tartott zsinatokhoz kapcsolódnak. A források Rómában és Ravennában tartott zsinatokról beszélnek; a Treccani részletesen jelzi, hogy a fennmaradt dokumentációban a római és ravennai határozatok anyaga részben összefonódott, ezért a modern kutatás nem minden egyes kánon eredeti helyét tudja teljes bizonyossággal megállapítani. A lényeg azonban világos: IX. János zsinatai a Formózusz körüli válság lezárását és a pápaság intézményi tekintélyének helyreállítását szolgálták.

A zsinatok megsemmisítették a hullazsinat határozatait, elrendelték azok iratainak megsemmisítését, és újra érvényesnek ismerték el Formózusz intézkedéseit és szenteléseit. A New Catholic Encyclopedia szerint a zsinati rendelkezések általános megbocsátást biztosítottak azoknak, akik kényszer hatása alatt vettek részt Formózusz elítélésében, de Sergiust és legközelebbi követőit letették és kiközösítették.

A döntések egyik legfontosabb pontja a szentelések érvényességének helyreállítása volt. A középkori egyházjogban különösen súlyos következményekkel járt volna, ha egy pápa szenteléseit utólag érvénytelennek tekintik: ez papok, püspökök, szentségi cselekmények és egyházi hivatalok egész sorát tette volna bizonytalanná. IX. János ezzel szemben a folytonosságot és a szentségi rend biztonságát erősítette meg.

A zsinatok ugyanakkor azt is kimondták, hogy Formózusz ügye nem szolgálhat általános precedensként a püspökök egyik székből a másikba való áthelyezésére. Ezzel a pápa egyszerre rehabilitálta Formózuszt és megőrizte a régi kánoni szabály tiszteletét, amely elvben tiltotta a püspöki székek közötti önkényes áthelyezést.

A pápaválasztás rendjének megerősítése

IX. János a pápaválasztások körüli római erőszak megfékezésére is törekedett. Zsinati határozatai megerősítették a 824-es Constitutio Romana rendelkezéseit, amelyeket II. Jenő pápa és I. Lothár frank császár idején fogalmaztak meg. Ezek szerint a pápát a római klérus és a nép részvételével kellett megválasztani, de a felszenteléshez császári követ jelenlétét is előírták.

Ez a rendelkezés a mai szemmel korlátozásnak tűnhet, de a 9. század végének római viszonyai között célja a rend fenntartása volt. A pápaválasztások gyakran helyi fegyveres csoportok, nemesi családok és politikai pártok nyomása alatt zajlottak. IX. János ezért egy külső, császári garanciában látta annak lehetőségét, hogy a választás és a felszentelés ne pusztán a római utcai erőviszonyoktól függjön.

A New Catholic Encyclopedia értékelése szerint János ezzel a korábbi pápák által gyakran ellenzett császári beavatkozási formák egy részét is elfogadta, mert a pápai állam rendjéhez és területi épségéhez hatékony világi védelmezőt keresett. A döntés tehát nem az egyházi tekintély feladásaként, hanem a korabeli rendfenntartási szükséghelyzetre adott gyakorlati válaszként értelmezhető.

A Formózusz-ügy rendezése

IX. János pápaságának központi történeti jelentősége a Formózusz-ügy rendezése. A hullazsinat nem csupán kegyeletsértő eljárás volt, hanem a pápai hivatal méltóságát is súlyosan sértette. Egy halott pápa elleni per azt a látszatot keltette, hogy a pápaság tekintélye bármikor utólagosan politikai bosszú tárgyává tehető.

János döntései ezzel szemben azt fejezték ki, hogy az egyházi jogrendnek nem lehet alapja a frakcióharc és a bosszú. Formózusz pápai intézkedéseinek érvényességét helyreállította, az általa felszentelt klerikusokat hivatalukban megerősítette, és megtiltotta az önkényes újraszenteléseket. Ez utóbbi különösen lényeges volt: az újraszentelések gyakorlata azt sugallhatta volna, hogy a Formózusz által kiszolgáltatott szentelések semmisek, ami a szentségi életben súlyos zavart okozott volna.

A zsinatok ugyanakkor nem minden kérdésben tekintették teljesen változatlannak Formózusz örökségét. A Treccani és a New Catholic Encyclopedia szerint Formózusz Lambert javára végzett császári koronázását érvényesnek ismerték el, Arnulf német király császári koronázását viszont érvénytelennek nyilvánították. Ez a döntés egyértelműen a spoletói politikai irány mellett állt, de egyben azt is mutatta, hogy a pápa a császári cím kérdését az itáliai rend helyreállításával összefüggésben kezelte.

Kapcsolata Spoletói Lamberttel és Itáliával

IX. János pápasága idején Spoletói Lambert jelentette a pápa legfontosabb világi támaszát Itáliában. A zsinati döntések is őt ismerték el császárnak, szemben Berengár igényeivel. A pápai és császári együttműködés célja az itáliai és római rend helyreállítása volt.

A ravennai zsinatot Lambert jelenlétében tartották, és a Treccani szerint azon a római klérus mellett hetvenhárom püspök vett részt a királyság különböző tartományaiból. Ez a széles részvétel azt jelzi, hogy IX. János nem pusztán helyi római intézkedéseket hozott, hanem az itáliai egyház nagyobb részét is be kívánta vonni a rendezésbe.

Lambert halála azonban 898-ban váratlanul megszüntette a pápa legfontosabb politikai támaszát. A New Catholic Encyclopedia szerint János reménye, hogy megbízható védelmezőt talált a pápai állam számára, Lambert halálával meghiúsult; Itália ezután ismét növekvő zűrzavarba sodródott, amelyben Berengár, Provence-i Lajos, a magyar támadások, a déli görög és szaracén jelenlét, valamint a helyi hatalmaskodók önállósodása egyaránt szerepet játszott.

Fellépése az erőszakos visszaélések ellen

IX. János zsinatai olyan gyakorlati fegyelmi kérdésekkel is foglalkoztak, amelyek a korszak bizonytalan viszonyait tükrözik. Határozatai megtiltották és büntetendővé tették azt a szokást, hogy egy pápa vagy püspök halála után palotáját kifosszák. Ez a rendelkezés egyszerre védte az egyházi vagyont, az elhunyt főpap méltóságát és az egyházi hivatal folytonosságát.

A ravennai zsinat általánosabban is igyekezett visszaszorítani az Itáliában elharapózott erőszakos cselekményeket. A rendelkezések mögött az a felismerés állt, hogy az egyházi rend nem választható el teljesen a társadalmi békétől: ha a püspöki és pápai székek körül fegyveres önkény, fosztogatás és bosszú uralkodik, akkor a lelkipásztori és szentségi élet is sérül.

Morvaország egyházi szervezete

IX. János pontifikátusának egyik fontos, Itálián túlmutató döntése a morva egyházi szervezet támogatása volt. A Morva Fejedelemség a 9. században a közép-európai kereszténység egyik jelentős térsége volt, amelyben Szent Cirill és Szent Metód missziója nyomán sajátos szláv liturgikus és egyházszervezeti hagyomány alakult ki.

Metód halála után a morva egyház helyzete megrendült. A német püspökök igyekeztek befolyásuk alatt tartani a területet, míg a morva uralkodó önállóbb egyházi hierarchiát kért Rómától. A Catholic Encyclopedia szerint a morvák azért fordultak Jánoshoz, hogy megőrizzék függetlenségüket a német befolyással szemben; a pápa a német püspökök tiltakozásait nem követte, és jóváhagyta egy metropolita és három püspök felszentelését a morva egyház számára.

A New Catholic Encyclopedia ezt úgy értékeli, hogy IX. János igyekezett helyrehozni azt a kárt, amelyet Metód missziós művében a terület fölötti német egyházi befolyásért folytatott küzdelem okozott. A döntés a közép-európai keresztény misszió történetében jelentős, mert a pápaság nem pusztán a nyugati frank vagy német egyházi struktúrák közvetítőjeként lépett fel, hanem a helyi egyházi önállóságot is támogatni tudta.

Kapcsolata Konstantinápollyal