Bakos Károly (Budapest, 1943. március 2. –) magyar súlyemelő.
Pályafutása Súlyemelőként Átlagos magasságú (171 cm), arányos testi felépítésű (75 kg), erős izomzata és elhivatottsága biztosította, hogy eredményes súlyemelő lehessen. Édesapja Bakos János súlyemelő. 1957-ben kezdi pályafutását az Építők SC-ben. 1960-tól a Testvériség SC, 1967-től a Csepel SC, 1969-ben ismét a Testvériség, végül 1972-től a BSE versenyzője. 17 évi aktív versenyzés után edzői pályára lépett, 1976-tól a székesfehérvári Aba Regia Építők SC vezetőedzője, jelenleg 2012 óta a Fehérvár Rugby SC súlyemelő szakosztályát vezeti. Kiemelkedő eredményei Olimpia Mexikóban rendezték a XIX., nagy magasságú 1968. évi nyári olimpiai játékok olimpiai súlyemelő versenyeit, ahol váltósúlyban összetettben bronzérmet (440 kg) (nyomásban: 137,5 kg, szakításban: 132,5 kg, lökésben: 170 kg) nyert.
Rekordok 1963.03.02-án szakításban ifjúsági világcsúcsot ért el. (75 kg-ban 121 kg-mal) 2015 Kazincbarcikán a Szabó Ferenc Emlékversenyen Masters Országos Csúcsot javít mindkét fogásban (szakítás és lökés) illetve összetettben is, M70-es korcsoportban, 105+kg-os súlycsoportban. Világbajnokság 1966-os Berlini világbajnokságon váltósúlyban a 6. helyen végzett. 1968-ban váltósúlyban összetettben bronzérmet (440 kg) szerzett. 1969-ben Lengyelországban Varsóban középsúlyban lökésben aranyérmet, összetettben ezüstérmet (487,5 kg) nyert. 1970-es Colombusban rendezett világbajnokságon összetettben az 5. helyen végzett, (3 és 4. helyezettel azonos teljesítménnyel) a testsúly döntött. 1971-es Limai Világbajnokságon kiesett.
Európa-bajnokság 1966 Berlin Európa bajnokságon 5. helyezett. 1968-ban leningrádi Európa-bajnokságon 4. helyen végzett 1969-ben Lengyelországban Varsóban középsúlyban lökésben és összetettben aranyérmet (487,5 kg) kapott. 1971-ben a szófiai Európa-bajnokságon kiesett 1972-es kostancai Európa-bajnokságon ( sérülten) 9. helyezést ért el. 1972-es Müncheni Olimpián súlyos sérülés miatt nem vett részt. Országos bajnokság 1963-ban, 1966-ban és 1967-ben váltósúlyban szerez Egyéni Magyar bajnoki címet. 1969-ben, 1970-ben és 1971-ben középsúlyban szerez Egyéni Magyar bajnoki címet. Csapatban országos bajnok 1964 Testvériség SC, 1965 Testvériség SC, 1967 Csepel SC, 1968 Csepel SC. Listaelem Sportvezetőként 1984-ben szerez a Testnevelési Főiskolán szakedzői diplomát. 1976-tól a székesfehérvári Alba Regia Építők SC vezetőedzője. A Fejér megyei Súlyemelő Szövetség főtitkára, majd elnöke. A kilencvenes években az Alba Regia SC Body Building menedzsere. 2012-től a Fehérvár Rugby Club Súlyemelő szakosztályának vezetőedzője, jelenleg is aktív, tanítványai már eddig is szép eredményeket értek el:
2013. évi Felnőtt Országos Bajnokság férfi 5.hely (Dolovai Béla) 2014. évi Masters Országos Bajnokság női aranyérem (Bódis-Szabó Katinka) 2014. évi Masters Európa bajnoki aranyérem, Kazincbarcika (Bódis–Szabó Katinka ) 2015. évi Masters Európa bajnoki aranyérem, Bangor, Nagy-Britannia (Bódis–Szabó Katinka ) 2015. évi Masters Országos Bajnokság női aranyérem (Bódis–Szabó Katinka) 2015. évi Serdülő Országos Bajnokságon 1. hely (Csonka Laura) 2015. évi Felnőtt Országos Bajnokság női 3. hely (Bódis–Szabó Katinka) 2015. évi Felnőtt Országos Bajnokság férfi 6. hely (Dolovai Béla) 2016. évi Masters Országos Bajnokság női aranyérem (Bódis–Szabó Katinka) 2016. évi Masters Világbajnoki aranyérem, Heinsheim, Németország (Bódis–Szabó Katinka) 2016. évi Felnőtt Országos Bajnokság női 4. hely (Bódis–Szabó Katinka) 2017. évi Masters Európa-, és Nyílt Világbajnokság aranyérem, Halmstad, Svédország (Bódis–Szabó Katinka) 2017. évi Felnőtt Országos Bajnokság női 3. hely (Bódis–Szabó Katinka)
Jegyzetek
Források
Magyar Olimpiai Lexikon Magyar Sport Évkönyv
További információk
Kategória:Magyar súlyemelők Kategória:Magyar súlyemelőedzők Kategória:Magyar olimpiai bronzérmesek Kategória:1943-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Budapesten született személyek