Bradley Whitford (Madison, Wisconsin, 1959. október 10. –) háromszoros Primetime Emmy-díjas amerikai színész, politikai aktivista.

Élete és pályafutása

Leghíresebb szerepe Josh Lyman, a Fehér Ház kabinetfőnök-helyettese az NBC Az elnök emberei című sorozatában (1999-2006). Alakításáért 2001 és 2003 között három egymást követő évben jelölték Primetime Emmy-díjra (ebből 2001-ben egyet megnyert), valamint Golden Globe-ra. A sorozat befejezése után Danny Tripp szerepében tűnt fel A színfalak mögött című vígjáték-drámasorozatban (2006-2007). Játszott továbbá a Furcsa páros (2010), A mentalista (2011) és a Brooklyn 99 – Nemszázas körzet (2015-2017) című sorozatokban is.

Fontosabb filmjei közt található a Billy Madison – A dilidiák (1995), A Pentagon titkai (2017), a Tűnj el! (2017)

2015-ben második Primetime Emmy-díját is megszerezte a Nincs titok című sorozattal, ezután (ugyanebben a sorozatban) egy másik szerepléséért ötödik alkalommal is jelölték a díjra. 2018-tól A szolgálólány meséje egyik főszereplője, mellyel egy harmadik Primetime Emmy-díjat is kiérdemelt.

A színészet mellett 2009-ig újságíróként dolgozott a The Huffington Post című lapnak, emellett liberális politikai aktivistaként is tevékenykedik.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1986 Dead as a Doorman Terry Reilly 1987 Egy bébiszitter kalandjai Adventures in Babysitting Mike Todwell A suttyók visszavágnak 2. – Gyagyás nyaralás Revenge of the Nerds II: Nerds in Paradise Roger 1990 Vital signs Dr. Donald Ballentine Ártatlanságra ítélve Presumed Innocent Jamie Kemp Wohlmuth István A vadnyugat fiai 2.Brad Whitford néven Young Guns II Charles Phalen Fazekas István Ébredések Awakenings Dr. Tyler 1992 Egy asszony illata Scent of a Woman Randy Szacsvay László 1993 Robotzsaru 3. RoboCop 3 Fleck Holl Nándor Életem My Life Paul Ivanovich Lux Ádám Tökéletes világ A Perfect World Bobby Lee Philadelphia – Az érinthetetlen Philadelphia Jamey Collins The Silent Alarm (rövidfilm) játékvezető apa 1994 Az ügyfél The Client Thomas Fink Imre István Öreg harcos Cobb bírósági kézbesítő 1995 Billy Madison – A dilidiák Billy Madison Eric Gordon Kassai Károly Fuss, szaladj, menekülj! The Desperate Trail Tommy Donnelly Holl Nándor1996 Álnokok és elnökök My Fellow Americans Carl Witnaur Holl Nándor Wildly Available professzor 1997 Lángelmék Masterminds Miles Lawrence Vörös sarok Red Corner Bob Ghery Kautzky Armand The People Michael Leary 1999 A múzsa csókja The Muse Hal Szőke Zoltán A kétszáz éves ember Bicentennial Man Lloyd Charney Szokol Péter 2001 Kate és Leopold Kate & Leopold J.J. Camden Kőszegi Ákos 2005 Négyen egy gatyában The Sisterhood of the Traveling Pants Al Tarján Péter Manhattan kicsiben Little Manhattan Adam 2007 An American Crime: Bűnök An American Crime Leroy K. New ügyész 2008 Borban az igazság Bottle Shock Saunders professzor Fekete Zoltán2012 Ház az erdő mélyén The Cabin in the Woods Richard Sitterson Holl Nándor Man Up, Little Boy (rövidfilm) Walter 2013 Savannah Jack Cay Decoding Annie Parker Marshall Parker Marvel-kisfilm: Carter ügynök (rövidfilm) Marvel One-Shot: Agent Carter John Flynn ügynök CBGB CBGB Nicky Gant Banks úr megmentése Saving Mr. Banks Don DaGradi 2015 Láttam a fényt I Saw the Light Fred Rose Epres Attila 2016 Other People Norman Mulcahey 2017 Tűnj el! Get Out Dean Armitage Rosta Sándor A nagy esemény A Happening of Monumental Proportions Arthur Schneedy Megan Leavey Megan Leavey Bob Leavey Barbinek Péter Csillogó álmom Unicorn Store Gene A három Krisztus Three Christs Clyde Epres Attila A Pentagon titkai The Post Arthur Parsons Kassai Károly 2018 Sötét elmék The Darkest Minds Gray elnök Rosta SándorPusztítóDestroyerDiFranco Tarján Péter Rosta Sándor2019 Godzilla II. – A szörnyek királya Godzilla: King of the Monsters Dr. Rick Stanton Gyabronka József Phil védőbeszéde Phil Michael Fisk Tarján Péter Megkésett kitüntetés The Last Full Measure Carlton Stanton Háda János2020 Sergio Paul Bremer A vadon hívó szava The Call of the Wild Miller Tarján Péter Kanári Songbird William Griffin Tarján Péter2021 Mielőtt mindennek vége How It Ends Kenny Tarján Péter Tick, Tick... Boom! Tick, Tick... Boom! Stephen Sondheim Ifj. Fillár István 2022 Rosaline Rosaline Adrian Capulet 2023 I'll Be Right There Henry 2025 For Worse Dave2026 Reminders of Him – Emlékek róla Reminders of Him Patrick Landry Tarján Péter Munkahelyi románc Office Romance Peter Vance Forgács Péter

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzés 1985 The Equalizer Dillart 1 epizód 1986 Antiterrorista csoport C.A.T. Squad Leon Trepper tévéfilm 1987 The Betty Ford Story Jack Ford tévéfilm 1988 Történetek a sötét oldalról Tales from the Darkside Tom Dash 1 epizód 1993 Black Tie Affair Dave Brodsky 5 epizód 1994 New York rendőrei NYPD Blue Norman Gardner 4 epizód Ellen Doug 1 epizód X-akták The X-Files Daniel Trepkos A csalás hálójában Web of Deception Larry Lake tévéfilm 1995 Vészhelyzet ER Sean O'Brien 2 epizód Nothing But the Truth 'Mack' McCarthy tévéfilm 1996 Angyali érintés Touched by an Angel Steven Thomas Bell 1 epizód 1997 Tracey Takes On... Nik 1 epizód Szolgálatban: Időzített bomba In the Line of Duty: Blaze of Glory Tom LaSalle tévéfilm A klónok eljövetele Cloned Rick Weston tévéfilm High Incident Carl Engler rendőr 1 epizód 1998 Pasik The Secret Lives of Men Phil 1999–2006 Az elnök emberei The West Wing Josh Lyman 1999 Felicity Felicity Tom Anderson 1 epizód Álarcok Behind the Mask Brian Shushan tévéfilm Lángoló égbolt The Sky's On Fire John Morgan tévéfilm 2002 Már megint Malcolm Malcolm in the Middle Meg férje 1 epizód Frasier – A dumagép Frasier Stu 1 epizód 2005 Apák és fiaik Fathers and Sons Anthony tévéfilm 2006–2007 A színfalak mögött Studio 60 on the Sunset Strip Danny Tripp 21 epizód 2008 Lángoló Föld Burn Up Mack 2 epizód 2009 Monk – A flúgos nyomozó Monk Dean Berry 1 epizód Off Duty Glenn Falcon nyomozó tévéfilm 2010 The Sarah Silverman Program Toby Grossnickel 1 epizód Furcsa páros The Good Guys Dan Stark nyomozó 20 epizód Glenn Martin, DDS Gonzo Gonzales (hangja) 1 epizód 2011 Célkeresztben In Plain Sight Adam Wilson / Adam Roston 1 epizód Esküdt ellenségek: Los Angeles Law & Order: Los Angeles Miklin ügyvéd 1 epizód A mentalista The Mentalist Timothy Carter 2 epizód Have a Little Faith Mitch Albom tévéfilm 2012 Városfejlesztési osztály Parks and Recreation Pillner tanácsnok 1 epizód The Asset Leo Maxiell tévéfilm 2013 Shameless – Szégyentelenek Shameless Abraham Paige 2 epizód Csoportban marad Go On Hughie 1 epizód Lauren Paul Milgram 6 epizód Tömény történelem Drunk History William Jennings Bryan 1 epizód 2013–2014 Trophy Wife Pete Harrison 22 epizód2014 Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály Law & Order: Special Victims Unit Frank Maddox 1 epizód Alpha House Ned szenátor 1 epizód 2014–2019 Nincs titok Transparent Marcy / Magnus Hirschfeld 8 epizód 2015 Happyish Jonathan Cooke 10 epizód 2015–2017 Brooklyn 99 – Nemszázas körzet Brooklyn Nine-Nine Roger Peralta százados 3 epizód 2016 A végsőkig All the Way Hubert Humphrey Jobb idők Better Things Gary 1 epizód 2017 Chicago Justice Albert Forest 1 epizód2017–2019 Anyák gyöngye Mom Mitch 2 epizód Aranyhaj: A sorozat Tangled: The Series Trevor király (hangja) 3 epizód 2018–2025 A szolgálólány meséje The Handmaid's Tale Joseph Lawrence parancsnok 2019 A Szilícium-völgy urai Valley of the Boom James L. Barksdale 6 epizód Flack Calvin Cooper 1 epizód2019–2020 Végtelen vonat Infinity Train Sieve ügynök (hangja) Perfect Harmony Arthur Cochran főszereplő2020 A West Wing Special to Benefit When We All Vote Josh Lyman 1 epizód Amerikai fater American Dad! Vic Mancuso (hangja) 2 epizód2021 Jurassic World: Krétakori tábor Jurassic World Camp Cretaceous Mitch (hangja) 5 epizód Mi lenne, ha…? What If...? John Flynn (hangja) 2022 Macitesók We Baby Bears Glen (hangja) 1 epizód Echo 3 Eric Haas II 3 epizód2023 Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály Law & Order: Special Victims Unit Pence Humphreys 1 epizód The Wonder Years The Wonder Years Dennis Van Der Kamp 1 epizód 2024 Parish Anton 4 epizód Őrület The Madness Stu Magnusson 2 epizód 2025 Az USA legboldogabb családja' | #1 Happy Family USA | további hang | 1 epizód |- | A diplomata| The Diplomat| Todd Penn | 3 epizód |- | Merénylet az elnök ellen| Death by Lightning| James Blaine | 4 epizód |- | 2026 | A visszatérés| The Comeback'' Jack Stevens 1 epizód

Fontosabb díjak és jelölések

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:Amerikai színészek Kategória:Emmy-díjasok Kategória:1959-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Wisconsiniak