A 2010-es magyarországi önkormányzati választást október 3-án (vasárnap) tartották. Időpontját Sólyom László köztársasági elnök jelölte ki 2010. július 15-én hozott határozatában. A választópolgárok a névjegyzékbe történt felvételükről augusztus 19-ig kaptak értesítést, az ajánlószelvényeket szeptember 3-ig lehetett átadni. Augusztus 3-i adatok szerint választópolgár szavazhat településen 739 polgármesterjelöltre. A megyei/fővárosi közgyűlésben betölthető mandátumok száma 424, a települési önkormányzatokban betölthető képviselői mandátumok száma pedig .

Választási rendszer

A Fidesz-többségű új országgyűlés az elsők között fogadta el az önkormányzati választás jogi hátterének változtatásait.

Az 1990. évi LXIV. törvényt (A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról) a 2010. évi L. törvény váltotta fel, az Alkotmány módosításával a hivatásos állományúak passzív választójogát (választhatóságát) korlátozták („lex Borkai”), a választási eljárási szabályok is változtak (2010. évi LX. törvény a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról2010. évi LX. törvény a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról).

A passzív választójogot érintő alkotmánymódosítás szerint a Magyar Honvédség, a Rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai szolgálati jogviszonyuk fennállása alatt, és annak megszűnését követően három évig nem indulhatnak jelöltként többek között a helyi önkormányzati és a kisebbségi önkormányzati választáson sem.dr. Péteri Attila ügyvéd: Változások az önkormányzati választások jogi hátterében 2010/4

Csökkent a megszerezhető mandátumok száma. A kislistás („egyéni listás”) választási rendszerben 3-13 helyett 2-8 tagú testületeket választanak. A vegyes választási rendszerben is csökkent az egyéni választókerületi és a kompenzációs listás mandátumok száma: a budapesti közgyűlés létszáma 66 helyett 35 lesz, a megyei önkormányzatok közgyűlésének létszáma csaknem felére csökken. A megyei és fővárosi közgyűlés létszámát a törvény a lakosságszámhoz viszonyítva határozza meg, így az választásról választásra változó lehet, a népességmozgás függvényében.

A testületek létszámának csökkentését a 2010. évi LXII. törvény a települési, területi és országos kisebbségi önkormányzatokban is végrehajtotta. A megyei közgyűlések megválasztása során megszűnt a megyék területének 10 000 alatti és 10 000 feletti települések szerinti két választókerületre tagolása: a megye területe egyetlen választókerületet alkot, amelynek továbbra sem része a megyei jogú város (ám annak lakosságszámát figyelembe kell venni a közgyűlés létszámának meghatározásához). A 10 000-nél több lakosú településeken az egyéni választókerületek számát csökkenteni kellett a mandátumszám-csökkentés miatt, így szinte valamennyi választókerület területét át kellett rajzolni.

A nagyobb pártoknak kedvezve nehezítették a választáson való indulás feltételeit. A megyei lista állításához 0,3% helyett 1%-nyi választópolgári ajánlásra van szükség, a főpolgármester-jelöltnek 0,5% helyett 2%-ot kell teljesítenie. A vegyes választási rendszerben a kompenzációs lista állításához az egyéni választókerületek negyede helyett immár a felében kell jelöltet állítani, fővárosi lista indításához 6 helyett 12 kerületben kell kompenzációs listával rendelkezni. Rövidítették a hivatalos kampányidőszak (a választás kitűzése és a szavazás napja közötti időköz) hosszát, 72 napról 60 napra, és a megnövelt számú ajánlószelvény összegyűjtésére 36 nap helyett csak 16 nap áll rendelkezésre a jelöltek számára.

A mandátumkiosztásban a kompenzációs listás mandátumkiosztásnál a módosított Sainte-Laguë formulát a Sainte-Laguë módszer, a megyei és fővárosi lista mandátumosztásánál a D’Hondt-módszer váltja fel. A mandátumszerzési küszöb a megyei és a fővárosi listáról 4%-ról 5%-ra, közös listák esetében 10%-ra, kettőnél több szervezet közös listája esetén 15%-ra nő.

A kampánycsendet a választás napjára korlátozták.

A törvények vitájában a kormánypártok azt hangsúlyozták, hogy a választott tisztségviselők számának csökkentése takarékosságot jelent, a további módosítások pedig véleményük szerint a hatékonyságot és az átláthatóságot szolgálják. Az ellenzék részéről ugyanakkor elhangzott, hogy „a Fidesz saját pártpolitikai érdekei alapján kívánja átírni az önkormányzati választási törvényt, kiiktatva a rendszerből az arányosság elvét”, azt segítve, hogy „az erősek még erősebbek legyenek”.Híradó: A Fidesz szerint hatékonyabb, átláthatóbb lesz az önkormányzati döntéshozatal

Jelöltek és listák Jelöltek száma Fidesz-KDNP – 8817valasztas.hu Jobbik – 4226valasztas.hu MSZP – 3691valasztas.hu LMP – 1135valasztas.hu

Eredmények (Zárójelben a 2006-os önkormányzati választás részvételi adataival) 2010. október 3.7:00-ig 0,99% (1,12%)9:00-ig 6,60% (7,70%)11:00-ig 16,31% (18,53%)13:00-ig 23,68% (26,98%)15:00-ig 31,47% (34,77%)17:30-ig 41,77% (46,53%)Összesen 46,64% (53,12%)

Fővárosi Önkormányzat Főpolgármester A főpolgármester-választás eredménye JelöltPártSzavazatok számaArányHorváth Csaba MSZP177 78329,47%Jávor BenedekLMP59 6389,89%Staudt GáborJobbik43 8397,27%Tarlós IstvánFidesz-KDNP321 90853,37%

Fővárosi közgyűlés PártMandátumokFidesz-KDNP17Jobbik3LMP3MSZP10

Fővárosi kerületek Fővárosi kerületek polgármesterei: KerületGyőztesPártEredményI. kerületNagy Gábor TamásFidesz-KDNP61,38%II. kerületLáng ZsoltFidesz-KDNP66,37%III. kerületBús BalázsFidesz-KDNP57,39%IV. kerületWintermantel ZsoltFidesz-Újpestért Egyesület47,08%V. kerületRogán AntalFidesz-KDNP72,97%VI. kerületHassay ZsófiaFidesz-KDNP49,73%VII. kerületVattamány ZsoltFidesz-KDNP48,48%VIII. kerületKocsis MátéFidesz-KDNP58,01%IX. kerületBácskai JánosFidesz-KDNP46,02%X. kerületKovács RóbertFidesz-KDNP48,95%XI. kerületHoffmann TamásFidesz-KDNP48,98%XII. kerületPokorni ZoltánFidesz-KDNP67,55%XIII. kerületTóth JózsefMSZP63,90%XIV. kerületPapcsák FerencFidesz-KDNP51,72%XV. kerületLászló TamásFidesz-KDNP45,05%XVI. kerületKovács PéterFidesz-KDNP65,37%XVII. kerületRiz LeventeFidesz-KDNP69,53%XVIII. kerületUghy AttilaFidesz-KDNP53,12%XIX. kerületGajda PéterMSZP49,87%XX. kerületSzabados ÁkosMSZP47,12%XXI. kerületNémeth SzilárdFidesz-KDNP50,72%XXII. kerületSzabolcs AttilaFidesz-KDNP60,98%XXIII. kerületGeiger FerencCivil Egyesület45,63%

Megyei jogú városok bélyegkép|400px|A megválasztott nagyvárosi és fővárosi kerületi polgármesterek pártok szerint██ = Fidesz (41) ██ = MSZP (4) ██ = Helyi civilszervezet (1) Megyei jogú városok polgármesterei

Város neveGyőztesPártEredményBékéscsabaVantara GyulaFidesz-KDNP61,69%DebrecenKósa LajosFidesz-KDNP67,18%DunaújvárosCserna GáborFidesz-KDNP47,14%EgerHabis LászlóFidesz-KDNP54,27%ÉrdT. Mészáros AndrásFidesz-KDNP54,48%GyőrBorkai ZsoltFidesz-KDNP69,67%HódmezővásárhelyLázár JánosFidesz-KDNP66,68%KaposvárSzita KárolyFidesz-KDNP77,12%KecskemétZombor GáborFidesz-KDNP79,12%MiskolcKriza ÁkosFidesz-KDNP42,58%NagykanizsaCseresnyés PéterFidesz-KDNP41,06%NyíregyházaKovács FerencFidesz-KDNP50,00%PécsPáva ZsoltFidesz-KDNP68,59%SalgótarjánSzékyné Sztrémi MelindaFidesz-KDNP51,39%SopronFodor TamásFidesz-KDNP52,79%SzegedBotka LászlóMSZP52,51%SzékesfehérvárCser-Palkovics AndrásFidesz-KDNP56,46%SzekszárdHorváth IstvánFidesz-KDNP50,54%SzolnokSzalay FerencFidesz-KDNP60,47%SzombathelyPuskás TivadarFidesz-KDNP51,51%TatabányaSchmidt CsabaFidesz-KDNP56,70%VeszprémPorga GyulaFidesz-KDNP63,94%ZalaegerszegGyutai CsabaFidesz-KDNP57,32%

Megyei közgyűlések

JelmagyarázatHelyezés1.2.3.4.5.6.-vastag betű - közgyűlési többség

A megszerzett megyei közgyűlési helyekKözgyűlés létszáma19241830202121251520151543162615151815391#.ListaBAR23x31pxBKK23x31pxBÉK23x31pxBAZ23x31pxCSO23x31pxFEJ23x31pxGYS23x31pxHJB23x31pxHEV23x31pxJNS23x31pxKME23x31pxNÓG23x31pxPES23x31pxSOM23x31pxSZB23x31pxTOL23x31pxVAS23x31pxVES23x31pxZAL23x31px∑1. Fidesz–KDNP1216111712131516811910261015101112102442.MSZP34466444454310253243803.Jobbik233723253422714212257LMP112 A csak egymegyébeninduló listákSomogyért32Összefogás SzSzB81Baranyai Emberek1FETESzolidaritás1Forrás: Nemzeti Választási IrodaNemzeti Választási Iroda (valasztas.hu) - (elérés: 2015. október 27.)

+Képviselői helyek megoszlása a pártok közöttPártlistaKépviselőMegyeHelyezésMegjegyzés1.2.3.4.5.FIDESZ-KDNP24462,40%19190000 MSZP8020,46%19016300 Jobbik5714,58%19021610 Somogyért30,77%101000Somogy megyeLMP20,51%200011Baranya és Bács-Kiskun megyeÖsszefogás20,51%100010Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeFETE10,26%100010Fejér megyeSzolidaritás10,26%100010Vas megyeBaranyai Emberek10,26%100010Baranya megyeÖsszesen391 1961

Érdekességek Túlterheléses támadás érte a választási tájékoztató rendszert a választási eredmények összesítése idején.Csak kisebb fennakadást okozott a választási DoS-támadás – Index, 2010. október 8., és Ködösítenek a választásnapi hekkertámadás körül – Index, 2010. október 15. Az Országos Választási Iroda adatai szerint október 30-án 15 településen volt ismételt önkormányzati választás.Tizenöt településen lesz szombaton megismételt választás Index.hu, 2010. október 29. (Hozzáférés: 2010. október 29.)

Jegyzetek

További információk

Ha mink leszünk itt minden térerő (Változások a választások terén) – Index, 2010. augusztus 25.

Magyar Kategória:2010 magyar politikai eseményei