A Jedlik Ányos-díj a feltalálói tevékenységük, illetve iparjogvédelmi munkásságuk alapján miniszteri elismerésben részesülő személyek elismerése. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (akkoriban Magyar Szabadalmi Hivatal) centenáriuma alkalmából – a Hivatal elnökével egyetértésben kiadott – 16/1996. (III. 20.) IKM rendelettel alapított szakmai díj, amely a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenység, valamint a kiemelkedő színvonalú és hatékonyságú iparjogvédelmi munkásság elismeréseként adományozható. [2. § (1) bek.] Alapítása évében a Jedlik Ányos-díj adományozására a Magyar Szabadalmi Hivatal centenáriumának megünneplése alkalmával került sor. A Jedlik Ányos-díjat – a Hivatal felett felügyeletet gyakorló miniszter által átruházott jogkörben – a Hivatal elnöke adományozza. [4. § (1) bek.] A díjjal járó jutalom forrása a Hivatal költségvetése. [3. § (2) bek.] Évente öt díj adományozható. Közös feltalálói tevékenység, illetve iparjogvédelmi munkásság esetén a díj megosztva is adományozható. [2. § (2) bek.] A kitüntetett az adományozást igazoló oklevelet és plakettet kap. [2. § (3) bek.]
A plakett bélyegkép|jobbra|200px|A Magyar Szabadalmi Hivatal Jedlik Ányos-díja A plakett 9 cm átmérőjű kétoldalas bronzérem. Formája kerek. Előlapját Jedlik Ányos domború mellképe díszíti, a Jedlik Ányos-díj körirattal. Hátlapja domború kráterszerű képződményt ábrázol, kipattanó – az alkotó gondolatot, a találmányt szimbolizáló – szikrákkal, valamint - 2011-től - Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (eredetileg: Magyar Szabadalmi Hivatal 1896–1996) felirattal. Pereme a kitüntetett nevét és a plakettet alkotó művész, Asszonyi Tamás AT monogramját tünteti fel.
Az eddigi díjazottak 1996 Bendzsel Miklós dr., a Magyar Szabadalmi Hivatal akkori ügyvezető elnökhelyettese Ficsor Mihály dr., az Igazságügyi Minisztérium akkori főosztályvezetője Rubik Ernő feltaláló, egyetemi tanár, a Magyar Mérnökakadémia elnöke Sulyok Béla feltaláló, a Magyar Feltalálók Egyesülete titkára Szentpéteri Ádám dr., az S. B. G. & K. Nemzetközi Szabadalmi és Ügyvédi Iroda alapító tagja
1997 Hermecz István dr., a CHINOIN Gyógyszer és Vegyészeti Termékek Gyára Rt. Kémiai Kutatási Osztályának vezetője, címzetes egyetemi tanár Lontai Endre dr., az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karának egyetemi tanára, a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület elnöke Pusztai Gyula dr., az Országos Találmányi Hivatal volt elnöke, a Magyar Védjegy Egyesület elnöke Szabó Zoltán, szabadalmi ügyvivő, a Gödölle, Kékes, Mészáros & Szabó Szabadalmi és Védjegy Iroda tagja. 1990-től vesz részt a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület tevékenységében. A Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kamara elnökségének tagja volt 1996 és 2002 között, 2003-tól 2005-ig pedig a Kamara elnöke. Tajnafői József dr., egyetemi tanár, a Miskolci Egyetem Szerszámgépek Tanszékének volt vezetője, korábbi tudományos rektorhelyettes Honoris causa Jedlik Ányos-díj Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát
1998 Andrási Ferenc dr., a Gyógyszerkutató Intézet Farmakológiai Osztályának vezetője, Bedő Zoltán dr., az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete igazgatója, a mezőgazdasági tudomány doktora, Gémes István dr., a Nitroil Vegyipari Termelő–Fejlesztő Rt. elnök-vezérigazgatója, Palágyi Tivadar dr., szabadalmi ügyvivő, a Danubia Szabadalmi és Védjegyiroda Kft. tagja, az AIPPI Magyar Csoportjának elnöke, Richter Péter dr., a Budapesti Műszaki Egyetem Atomfizika Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a műszaki tudományok doktora.
1999
Gödölle István dr., szabadalmi ügyvivő, a Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kamara elnöke Greguss Pál feltaláló, vegyész, az alkalmazott biofizika professzora Marosi György villamosmérnök, szabadalmi ügyvivő, a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület főtitkára, Podmaniczky András feltaláló fizikus, vállalkozó, a MTESZ OPAKFI Szakosztályának elnöke, Tőke László feltaláló vegyészmérnök, akadémikus, a BME egyetemi tanára.
2000 Ambrus Gábor, dr., gyógyszerkutató feltaláló, a Gyógyszerkutató Intézet Kft. biotechnológiai igazgatóhelyettese Beke György, dr., vegyészmérnök feltaláló, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem címzetes egyetemi tanára Csanda Ferenc dr., okleveles mérnök, építési szakmérnök feltaláló, a Supernodig Kft. ügyvezető igazgatója Mándi Attila dr., vegyészmérnök, szabadalmi ügyvivő, az EGIS Nyrt. Iparjogvédelmi Önálló Osztályának vezetője Ozvald István, vegyészmérnök, a Magyar Szabadalmi Hivatal Gyógyszeripari Osztályának elbírálója
Honoris causa Jedlik Ányos-díj Herczeg János, az Élet és Tudomány főszerkesztője Isépy Tamás dr., országgyűlési képviselő Király Árpád, a Jedlik Ányos Társaság főtitkára
2001
Dudits Dénes, dr., agrármérnök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, címzetes egyetemi tanár, az MTA Szegedi Biológiai Központjának főigazgatója Finta László iparművész, az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár nyugalmazott formatervezője Markó József dr., gépészmérnök, szabadalmi ügyvivő, az UNION Magyar Csoportjának elnöke Mojzes Imre, dr., feltaláló, villamosmérnök, a műszaki tudomány doktora, egyetemi tanár Somfai Éva, dr. vegyész, szabadalmi ügyvivő
2002 Kovári György építőmérnök, szabadalmi ügyvivő, Advopatent Szabadalmi és Védjegy Iroda Mátyus Péter dr., egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar Szerves Vegytani Intézetének igazgatója Pfeifer Ágnes okleveles könyvtáros, történelem szakos középiskolai tanár, a Magyar szabadalmi Hivatal Iparjogvédelmi Tájékoztatási és Oktatási Központ igazgatója Váradi János dr., gépészmérnök, ny. tanszékvezető egyetemi tanár, Szent István Egyetem, Gödöllő Vida Sándor dr., professzor, jogtanácsos, az állam- és jogtudományok doktora, Danubia Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft.
Honoris causa Jedlik Ányos-díj Csermely Péter dr., egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Budapest Juhász Endre, nagykövet, Magyar Köztársaság EU misszió, Brüsszel †Kende Béla dr., a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület volt elnöke (posztumusz)
2003 Greiner István dr., vegyészmérnök, kandidátus, a Richter Gedeon Rt. kutatási igazgatóhelyettese, a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület alelnöke Posteinerné Toldi Márta okleveles vegyészmérnök, a Magyar Szabadalmi Hivatal műszaki elnökhelyettese Reiter József dr., vegyész, gyógyszer-szakmérnök, a kémiai tudomány doktora, egyetemi tanár, az EGIS Nyrt. ny. kutatási osztályvezetője Szentpéteri Ádám, ifj., okleveles vegyészmérnök, szabadalmi ügyvivő, az S.B.G. & K. Szabadalmi Ügyvivői Iroda vezetője, a Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kamara elnöke Zrínyi Miklós dr., vegyész, a kémiai tudomány doktora, a BME fizikai kémia tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára
Honoris causa Jedlik Ányos-díj Darina Kyliánová, a Szlovák Iparjogvédelmi Hivatal elnöke
2004 Barkóczy József dr., okleveles vegyészmérnök, a kémiai tudomány kandidátusa, az EGIS Nyrt. főosztályvezető-helyettese Jalsovszky Györgyné dr., okleveles vegyész, ügyvéd, szabadalmi ügyvivő Pollhamer Ernőné dr., agrármérnök, a mezőgazdasági tudomány doktora, az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézetének kutatója Sümeghy Pálné dr., jogász, a Magyar Szabadalmi Hivatal iparjogvédelmi szakmai főtanácsadója Zoltán István dr., villamosmérnök, a BME docense, szabadalmi ügyvivő, PhD-képzés témavezető (1992-től), feltaláló
Honoris causa Jedlik Ányos-díj Bogsch Árpád dr., az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezetének nyugalmazott főigazgatója Kroó Norbert dr., akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára
2005
Barna Árpád dr., villamosmérnök, fizikus, az MTA doktora, az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet tudományos tanácsadója Erdős György a Magyar Szabadalmi Hivatal elbírálója Kálmán Erika dr., a Bay Zoltán Anyagtudományi és Technológiai Intézet igazgatója, az MTA KK Felületmódosítás és Nanoszerkezetek Osztályának vezetője, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki Karának egyetemi magántanára Priskin István, a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület Békés megyei szervezetének elnöke és a MTESZ Békés Megyei Szervezete Egyesületi Tanácsának tagja
2006
Borka József, dr., villamosmérnök, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének tudományos osztályvezetője Hajdú Judit, villamosmérnök, a Magyar Szabadalmi Hivatal Szabadalmi Főosztályának vezetője Mármarosi Tamásné vegyészmérnök, szabadalmi ügyvivő, a Chinoin Rt. – a Sanofi–Aventis vállalatcsoport tagja – Iparjogi Osztályának vezetője, a Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kamara elnökhelyettese Matuz János dr., a mezőgazdaság-tudomány doktora, a szegedi Gabonatermesztési Kutató Kht. igazgatója Szalai Kálmán dr., híd- és szerkezetépítő mérnök, a műszaki tudomány doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatóprofesszora
Honoris causa Jedlik Ányos-díj Antalovits Miklós dr., tanszékvezető egyetemi tanár, BMGE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Ergonómia és Pszichológia Tanszék
2007 Faigl Ferenc dr., vegyészmérnök, a kémiai tudomány doktora, a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Szerves Kémiai Technológia Tanszékének egyetemi tanára Havasi János, okleveles villamosmérnök, a Magyar Szabadalmi Hivatal Védjegy és Mintaoltalmi Főosztályának helyettes vezetője Hidvégi Máté dr., biológus‑mérnök, a kémia habilitált doktora, a kémiai tudomány kandidátusa, a Biromedicina – Első Magyar Rákkutatási Részvénytársaság elnöke, c. egyetemi tanár Sipos József okleveles gépészmérnök, magyar és európai szabadalmi ügyvivő Vedres András dr., okleveles vegyész, a Magyar Feltalálók Egyesülete főtitkára, a Feltalálók Egyesületei Nemzetközi Szövetsége (IFIA) elnöke
2008 Antalffy-Zsíros András dr., okleveles villamosmérnök, jogász, a Danubia Szabadalmi és Jogi Iroda munkatársa Gönczi Csaba dr., okleveles vegyészmérnök, műszaki doktor, a Chinoin Zrt. (Sanofi–Aventis Csoport) vezető kutatója, a Szintetikus Fejlesztési Laboratórium vezetője Kéri György dr., okl. vegyész, biológiaprofesszor a Semmelweis Egyetemen, a Vichem Chemie Kutató Kft. ügyvezető igazgatója Kürtös József okl. építőmérnök, vízépítő szakmérnök, főosztályvezető-helyettes, Magyar Szabadalmi Hivatal, Szabadalmi Főosztály Várhelyi Olivér dr., jogász, főosztályvezető (Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Európai Uniós Jogi Főosztály)
Honoris causa Jedlik Ányos-díj Hajtó Ödön dr., okl. mérnök, műszaki doktor, a Magyar Mérnöki Kamara alapító elnöke Meskó Attila dr., állami díjas geofizikus, egyetemi tanár, akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára
2009 Karácsonyi Béla okleveles vegyész, közgazda, szabadalmi ügyvivő, az Advopatent Szabadalmi és Védjegy Iroda vezetője Kovács Kornél dr., biológus, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára Ruzsányi Tamás dr., villamosmérnök, a BME egyetemi doktora, a Ganz–Škoda Electric Zrt. műszaki és fejlesztési igazgatója Szendrő Péter dr., mezőgazdasági gépészmérnök, az MTA doktora, a Szent István Egyetem egyetemi tanára, korábbi rektora Vadász Ágnes okleveles vegyész, informatikus, a Magyar Szabadalmi Hivatal korábbi igazgatóhelyettese, szakmai főtanácsadó
2010
Jamrik Péter villamosmérnök, a Novofer Távközlési Zrt. vezérigazgatója, a Novofer Alapítvány alapítója Molnár Imre vegyész, magyar és európai szabadalmi ügyvivő, a Danubia Szabadalmi és Jogi Iroda Kft. ügyvezetője Orbán Gyula vegyészmérnök, a humán és állati gyógyhatású készítmények kutatás-fejlesztésére szakosodott CHEMOR Kft. igazgató-tulajdonosa, Szabó Zoltán gépészmérnök, a GEA EGI Energiagazdálkodási Zrt. elnöki tanácsadója, Veisz Ottó agrármérnök, az MTA doktora, az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézet igazgatóhelyettese,
Honoris causa Jedlik Ányos-díj Beck Mihály akadémikus, a Debreceni Egyetem professzor emeritusa, az MTA Kémiai Kutatóintézet kutatóprofesszora. Mayer Farkas szerzetes-tanár, a Rátz Tanár Úr-életműdíj kitüntetettje, Jedlik Ányos életének kutatója (posztumusz)
2011