Körösényi Tamás (Budapest, 1953. február 18. – Budapest, 2010. június 25.) Munkácsy Mihály-díjas magyar szobrász- és éremművész. A Magyar Képzőművészeti Egyetem tanszékvezető tanára, a MKE Doktori Iskolájának témavezetője és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (2007) tagja volt.
Életpályája Életútja
1976-ban diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán. Pályakezdőként az ELTE Trefort utcai Ságvári Endre gyakorlóiskolában kapott tanári állást, rajzot és műalkotás elemzést tanított. 1982-ben egy évre kijutott a bécsi Képzőművészeti Akadémiára, ahol posztgraduális képzésben részesült B. Gironcoli csoportjában. 1987-től 1993-ig a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában rajz-mintázást tanított.
1990-től osztályvezető tanár a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, először, mint meghívott előadó, 1996-tól egyetemi adjunktusi, 1997-től egyetemi docensi beosztásban. 1998-tól három évig Széchenyi Professzori Ösztöndíjas. 1999-től a Szobrász Tanszék vezetője. 2000-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetem Nyelvi Lektorátusán a MIT/MERSZ Idegennyelvi Testülete előtt tett középszintű nyelvvizsgát német nyelvből, majd DLA doktori címet szerzett. 2006-ban az OMDK (Országos Művészeti Diákköri Konferencia) szobrász szekciójának zsűrielnöke. 2007-ben felvette tagjai sorába a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, ugyanebben az évben Henszlmann Imre-díjjal tüntette ki a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat A magyar szobrászat modern hagyománya c. kiállítássorozat elindításáért, ennek keretében kiállítások rendezéséért és kétnyelvű katalógusok szerkesztéséért, valamint a Szobrászati Füzetek című kiadványsorozat útjára bocsátásáért.
A MKE Doktori Iskolájában témavezetői tevékenysége során 8 (plusz 2 egyéni felkészülő) doktorandusz témavezetője volt. Ezek közül az abszolutóriumot szerzettek száma 4 (plusz 1 egyéni felkészülő). 2007 és 2010 közt doktoranduszai közül hárman is DLA fokozatot szereztek: Cseh Lili, Előd Ágnes és Szabó Ádám Bálint (plusz 1 egyéni felkészülő). Az évek folyamán gyakran hívták mesterdiploma-bíráló bizottságba (Pécsi Tudományegyetem, Művészeti Kar), opponensnek mesterdiplomához, DLA fokozatot elbíráló bizottságba (Magyar Iparművészeti Főiskola) opponensnek, bizottsági tagnak DLA fokozat megszerzéséhez (PTE, Művészeti Kar; MOME; MKE).
Intézményi tanácsok aktív résztvevője, 1986 és 1989 között a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának vezetőségi tagjaként képviselte a Stúdiót a Magyar Képzőművészek Szövetségében az akkori Művészeti Alap Képzőművészeti Szakosztályában, és a Képző és Iparművészeti Lektorátusánál. 1990-1993 között és 1996-tól tagja volt a Magyar Képzőművészeti Főiskola, majd Egyetem, Egyetemi Tanácsának, később Szenátusának és megalakulása óta mintegy 10 évig elnöke a diplomát adó szakok szakvezetőiből álló Szakvezetők Fórumának.
2009-ben a vezetése alatt álló Szobrász Tanszék a Magyar Akkreditációs Bizottság akkreditációs eljárása után Kiváló hely minősítést kapott. 2009-ben habilitált. 2010-ben folyamatban volt egyetemi tanári kinevezése, a MAB és az egyetem szenátusa is támogatta, de erre már nem kerülhetett sor; váratlanul elragadta a halál.
Szakértői tevékenysége
Az Egyetemi tevékenységen túl tagja volt a Szerzői Jogi Szakértő testületnek, ezért a Képző és Iparművészeti Lektorátus, a Budapest Galéria és különféle kiállítási intézmények számos alkalommal hívták meg zsűrikbe. A legutóbbi évekig is több nagy köztéri pályázat zsűritagja, valamint a Derkovits ösztöndíjbizottságnak és a Munkácsy Mihály-díjat odaítélő bizottságnak is tagja volt.
Négy évig volt tagja a Nemzeti Kulturális Alapprogram Képzőművészeti Kollégiumának, ebből két évig a Kollégium elnökeként. Több ideiglenes Kollégiumnak is tagja volt.
1995-ben a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Tanügyigazgatási Főosztálya részére a Képző és Iparművészeti Szakközépiskolák számára kidolgozott központi képzési programnak volt szaklektora.
Alkalmanként meghívták érettségi elnöknek is a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába.
Előadásokat a szobrászat kérdéseiről saját osztályában rendszeresen tartott, de esetenként az BME építészeti doktoriskolájában is, saját, azaz az MKE doktoriskolájában, a Szobrász Társaság és a Műcsarnok Szobrászkonferenciáin, vagy felkérésre egyéb külső helyszíneken.
Munkássága
Már az 1970-es években készült műveit is a szobrászat végső határainak konceptuális keresése jellemezte. Évtizedekig (1970–1990) alkotott figurális, pop-art, minimal art hatást tükröző objekteket, konceptműveket. Az 1990-es években új gondolatokat formázott műveiben: az illeszkedést, ennek lényegét a már kiérlelt szobrászati eszközökkel megszólaló organikus és a puzzle játékból ismert kirakós formák analógiájára alkotta meg.
Körösényi Tamás egyszerre volt kiváló modern szobrászművész, jeles kiállító művész, iskolateremtő tanár s a hazai képzőművészetek szobrászati műfajában kiállításszervező és kétnyelvű katalógusok szerkesztője. A Henszlmann Imre-díjjal való kitüntetése alkalmából (2007) Nagy Ildikó művészettörténész külön értékelte Körösényi kiállításszervezői tevékenységét, mely által nemcsak Körösényi érdemeit ismerjük meg, hanem részben rálátunk a hazai szobrászatra is mint a képzőművészet mostohagyermekére:
„Körösényi Tamás személyében nemcsak a szobrászt, hanem a kiállításszervezőt és rendezőt is köszönthetjük. Azt a művészt, aki olyan feladatot vállal és teljesít, amely valójában a művészettörténészek kötelessége volna, de akik vagy a tudás, vagy a lehetőségek hiányában ezt mégsem teljesítik. A szakmai közvéleményben az a nézet él, hogy a szobrászat nem érdekli a nagyközönséget, az ilyen kiállításokkal egyébként sem lehet nézettségi rekordokat dönteni. A szobrászati kiállítások száma éppen ezért nagyon csekély. Szobrászgenerációk egymásutánja hagyta el úgy a főiskolát, hogy nem ismerte az elődeit, mert azok munkái raktárak mélyén porosodnak. Ezt a helyzetet számolta fel Körösényi Tamás, amikor elindította „A Magyar Szobrászat Modern Hagyománya” című kiállítássorozatot a Képzőművészeti Főiskola Barcsay-termében. Ő a kiállítások szervezője, rendezője és a kétnyelvű katalógusok szerkesztője egy személyben. 1995-ben Barta Lajos, 97-ben Martyn Ferenc, 98-ban Megyeri Barna, 99-ben Péri László kiállítását rendezte meg – ez utóbbit a Szépművészeti Múzeumban, nemzetközi összefogással, fő támogatóként a Mercedes-Benz céggel.
Ezt követte 2001-ben – már ismét a Barcsay-teremben – a „Festők szobrai” című, a magyar gyakorlatban úttörő kiállítás. A téma közel fél évszázada foglalkoztatja az európai kutatókat. Könyvek és kiállítások sora mutatta be, hogy a szobrászat modern szellemű megújításához milyen jelentősen járultak hozzá bizonyos festők, akik a konvencióktól elszakadva, az anyagot és a formát szabadon értelmezve, különleges inspirációt adtak az új látásmódhoz. A magyar anyagról a Körösényi által rendezett kiállítás az első – és mindmáig egyetlen – áttekintés, amely váratlan és nagyon izgalmas eredményeket hozott. 2002-re Kemény Zoltán kiállítását tervezte. Kemény Párizsban és Svájcban élt, 1964-ben megkapta a velencei biennálé szobrászati nagydíját. Külföldön a legismertebb magyar művészek egyike, művei minden jelentős múzeumban megtalálhatók, itthon azonban alig ismerik, annak ellenére, hogy özvegye közel 400 művet ajándékozott a Szépművészeti Múzeumnak. Ez a kollekció – egyetlen kivétellel – a művész korai munkáit tartalmazza, egy olyan anyagot, amely iránt az elmúlt 25 évben nőtt meg az érdeklődés, mert benne a posztmodern gondolkodás előfutárát ismerte fel a művészettörténész szakma. Bár a Kemény Zoltán-katalógus elkészült, meg is jelent, a kiállítás nem valósult meg. A Szépművészeti Múzeum ugyanis nem adta kölcsön a műveket.
A kiállítássorozat 2005-ben Hetey Katalin, 2006-ban Pátkay Ervin műveinek bemutatásával folytatódott, most pedig Pán Márta tárlata van előkészületben. A nevek felsorolásából is kitűnik, hogy a hazai művészek után a külföldön élt vagy élő magyar szobrászok megismertetése az új cél.
Hátrányt azonban a hazai szobrászok sem szenvednek. A tanszék epreskerti épületében, a Parthenón-fríz teremben nemcsak az arra érdemes növendékek mutatkoznak be, hanem egy-egy kamara kiállítás keretében megemlékező tárlatokat is láthattunk. Így például Lossonczy Tamás papírszobrait a művész 100. születésnapja alkalmából vagy Kiss Nagy András műveit halála 10. évfordulóján. Az intézmény egykori tanárai közül pedig tavaly Strobl Alajos, az idén Vígh Tamás tárlata volt a Barcsay-teremben.
A kiállítások és katalógusok mellett 2005-től egy új sorozatot is elindított Körösényi Tamás, „Szobrászati füzetek” címmel. Első kötete Zólyom Franciska könyve Medardo Rossóról. Azt pedig csak ráadásként említem meg, hogy a Képzőművészeti Egyetemen a szobrász tanszék az egyetlen, amelyik rendszeresen kiad egy füzetet a végzős növendékekről és diplomamunkájukról – felbecsülhetetlen értékű dokumentumokat adva ezáltal a jövő művészettörténészei számára.
A fentiekből is kitűnik, hogy mindez egy főállású művészettörténésztől is szép teljesítmény volna. Körösényi azonban a tanári és művészi munkája mellett teszi mindezt, úgy, hogy nem áll mögötte semmiféle stáb, amelyik a kölcsönzést, a szállítást vagy a technikai munkákat átvállalná. A felkért művészettörténészek csak katalógus-előszavakat írnak vagy néha fordítanak, a tanítványok pedig alkalmanként a fizikai munkából vállalnak részt.
A gyakorlati munkánál azonban még nagyobb az a szellemi teljesítmény, amely a kiállítássorozat koncepciójában, a művek kiválasztásában és elrendezésében valósul meg. A tárlatok a magyar szobrászat kevéssé feltárt, kitűnő kvalitású anyagait mutatják be, teljesen új szempontok szerint. Egy szobrász mutat be szobrokat, aki más szemmel lát, mint egy művészettörténész. Számomra mindig nagy élmény, ahogy a Nemzeti Galéria szobor raktárának vigasztalan gipszsivatagában Körösényi egyszer csak előhúz egy szobrot a polcok mélyéről, leporolja, megforgatja, és a mű egyszerre élni kezd. Ez az élet, a plasztikai szépség érvényesül a kiállításokon, amelyeken egy-egy művészpálya bemutatásával az adott szobrász gondolkodásának fázisait követhetjük nyomon.”Nagy Ildikó: Laudáció Körösényi Tamás Henszlmann-díja alkalmából. Elhangzott 2007. május 9-én a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat ünnepi ülésén.
Kiállítások (válogatás) Egyéni
Városi Művelődési Központ, Nyíregyháza 1978 • Medgyessy Terem, Hódmezővásárhely 1979 •Mű-terem. Stúdió Galéria, Budapest 1980 •Horváth Endre Galéria, Balassagyarmat • Móra Ferenc Művelődési Központ, Kiskunfélegyháza 1981 •Vigadó Galéria, Budapest 1985 •Szobrok Giacometti párizsi műterméből. Francia Intézet, Budapest Műterem. Műcsarnok, Budapest, (Melocco Miklóssal és Török Richárddal) 1986 • Uitz Béla Terem, Dunaújváros, (Melocco Miklóssal és Török Richárddal) • Collegium Hungaricum, Bécs (Wien) 1987 • Megyei Művelődési Központ, Eger 1988 •Szabadkézi rajz. Stúdió Galéria, Budapest 1990 •Tájhangok. Óbudai Művelődési Központ, Budapest • Liget Galéria, Budapest (Jochen Traar-al) 1992 • Collegium Hungaricum, Bécs (Wien), (Jovián Györggyel) • Tájhangok/Landschaftstöne 14 – 19. Fővárosi Képtár – Kiscelli Múzeum 1993 • Illeszkedés/Fügung. Pécsi Galéria, Pécs 1994 • Galerie Pimmingstorfer, Peuerbach (Ausztria), (Klimó Károllyal) • Szobrok – Skulptures – Sculptures. Tíz helyszín: Budapest Galéria Kiállítóháza, Budapest Kiállítóterem, Budapesti Történeti Múzeum, BTM Fővárosi Képtár – Kiscelli Múzeum, Kassák Múzeum, Ludwig Múzeum Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Műcsarnok, Petőfi Irodalmi Múzeum, Ernst Múzeum, Budapest • Mű-terem kiállító, Budapest • Dunajská Streda Galéria, Budapest 1995 • Tájhangok – kis sorozat. MTA Zenetudományi Intézet Zenetörténeti Múzeuma, Budapest 1996 • Galerie De Meerse, Hoofddorp (Hollandia), (Kéri Lászlóval) 1997 • Illeszkedés – Articulations – Fügung. Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest 1998 • Mester és tanítvány. Vízivárosi Galéria, Budapest (Kovács Tiborral)