Vékás Gusztáv (Kolozsvár, 1940. november 12. – Budapest, 2015. április 21.http://www.sztnh.gov.hu/hu/hirek/sztnh-hirek/hirek-esemenyek/elhunyt-vekas-gusztav) jogász, a Magyar Szabadalmi Hivatal volt elnökhelyettese, a Magyar Szellemitulajdon-védelmi Tanács volt elnöke, Vékás Lajos jogtudós testvére, a hazai iparjogvédelem kiemelkedő személyisége.

Életpályája Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát 1965-ben. 1965 és 1968 között a Vasipari Kutató Intézetben dolgozott. 1968-tól az Országos Találmányi Hivatalban (1996-tól Magyar Szabadalmi Hivatalban) töltött be jogászi állásokat: jogi főelőadó, osztályvezető, majd főosztályvezető. 1990 és 2000 között a Hivatal elnökhelyettese volt. Ebben az időszakban nagy szerepe volt az iparjogvédelmi törvények előkészítésében, a törvényjavaslatok kidolgozásában. 1995 és 2000 között a Találmányi Szakértői Testület elnöki posztját töltötte be. A Magyar Szellemitulajdon-védelmi Tanácsnak megalakulásától, 2001. január 1-jétől 2003. augusztus 31-ig volt az elnöke. Nyugállományba vonulását követően is jelentős publikációs, oktatási és szakértői tevékenységet folytatott.

Főbb művei Az iparjogvédelem szakembereiről. A magyar iparjogvédelem 75 éve, OTH, 75. old. (1971) Iparjogvédelmi Kézikönyv (társszerkesztő, Budapest, 1994) Magyar polgári jog – Szellemi alkotások joga (társszerző, 2006) 10 éves a védjegytörvény (Védjegyvilág, 2007)

Díjai, elismerései Országos Találmányi Hivatal Arany Emlékérme (1991) Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (1996) Bogsch Árpád Emlékérem (2010)https://www.youtube.com/watch?v=eunfRt3lsyI

Források MTI Ki kicsoda 2006. 1832. old.

Külső hivatkozások Bogsch Árpád Emlékérem

Jegyzetek

Kategória:1940-ben született személyek Kategória:2015-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar jogászok Kategória:Kolozsváriak