Tan Tun (egyszerűsített kínai: 谭盾 [tʰǎn tu̯ə̂n]; hagyományos kínai: 譚盾; pinjin: Tán Dùn) (Csangsa, Hunan, 1957. augusztus 15. –) kortárs kínai klasszikus zeneszerző, legismertebb munkái a Tigris és sárkány és a Hős című filmek zenéi.
Korai évek
Tan Tun 1957-ben született Simaonae faluban (Csangsa, Hunan). Gyermekként szívesen zenélt olyan természetes hangszerekkel, mint a kövek vagy a víz. Azonban a kulturális forradalom idején „visszamaradt gondolkodását” helytelenítették és elküldték állami munkára a rizsföldekre. Ennek azonban nem volt negatív hatása a zene iránti vonzalmára nézve. Megalapította saját együttesét a falu földműveseivel, néha csak fazekakon, lábasokon játszottak. Ennek köszönhetően kezdett megtanulni hagyományos kínai húros hangszereken játszani.
A kényszermunkáról az államilag támogatott pekingi opera segítségével sikerült megszöknie. Amikor egy művészekkel teli hajó felborult lakóhelye közelében, sokuk meghalt, felvették Tant maguk közé. Ezután a pekingi zenei konzervatóriumba ment, ahol olyan zenészekkel tanult együtt, mint a japán Takemicu Tóru, aki jelentősen hatott zenei stílusára.
Az 1980-as években New Yorkba költözött a Columbia Egyetem diákjaként, ahol Chou Weng-Chunggal tanulta a zeneszerzést, aki pedig együtt tanult és segédkezett Edgard Varèse zeneszerzőnek. Ekkor kezdte el Tan megismerni olyan zenészek munkáit, mint Philip Glass, John Cage, Meredith Monk és Steve Reich. Rájött, hogy egyesíteni tudja ezeket az eltérő stílusokat, hatásokat – a hunani kezdeteket, a konzervatóriumi klasszikus órákat és a New York-i kortárs zenészek hatásait – saját műveiben.
Pályafutása
Tan Tun széles körben elismert a nem hagyományos és szerves hangszerek használatáról műveiben. Water Passion After St. Matthew című szerzeményében vízzel teli tálakat, Paper Concerto-jában pedig papírt használt a zeneszerzéshez. Szintén ismert jellemzője, hogy előadásai során olyan multimédiás technikát alkalmaz, mint a zenekar és a videó együttesen, illetve a közönség részvétele.
1997. július 1-jére, Hongkong Kínához való visszacsatolásának hivatalos ünnepségére felkérték őt a Symphony 1997: Heaven Earth Mankind című zenemű megírására, melyet cselló szólóval, bianzhong csengőkkel, gyerekkórussal és zenekarral készített el.
1998-ban The Eugene McDermott Award in the Arts az MIT művészeti tanácsától. 1999-ben a Glenn Gould alapítványtól megkapta a Glenn Gould Prize-ot.
2000-ben Sofia Gubaidulina, Osvaldo Golijov és Wolfgang Rihm mellett felkérte őt Helmuth Rilling és a stuttgarti Internationale Bachakademie, hogy írjon egy művet a Passion 2000 projekt keretében Johann Sebastian Bach megemlékezésére, ez volt a Water Passion After St. Matthew. A darabot széles körben mutatták be Európában, majd az Oregon Bach Festivalon volt amerikai premierje szintén Rilling rendezésében.
Tan Tun egy adaptációját, mely a Molihua című kínai népdal alapján készült Wang Hesheng közreműködéssel, a 2008-as pekingi olimpia mind a 302 éremátadása előtt, közben és után játszották.
2006-ban Tan Tun szabadtéren mutatta be a Henan tartománybeli Saolin templomban Zen Shaolin című művét.
2008-ban a Google megbízta a Internet Symphony No. 1 Eroica című zeneművet közösen adják elő a YouTube Symphony Orchestrával. Ugyanabban az évben a New York Philharmonic bízta meg, hogy Lang Lang kínai zongorista részére megírja első zongoraversenyét The Fire alcímmel. Művei Operák
Marco Polo (1996) Peony Pavilon (1998) Tea: A Mirror of Soul (2002) The First Emperor (2006)
Filmzenék
Don't Cry, Nanking (1995) Tigris és sárkány (2000) Hős (2002) The Banquet (2006)
Díjak, jelölések
ASCAP Film and Television Music Awards 2002. Nyert Tigris és sárkány
BAFTA-díj 2001. Nyert Legjobb filmzene – Tigris és sárkány
Chicago Film Critics Association Awards 2001. Nyert Legjobb filmzene – Tigris és sárkány
Ghent International Film Festival 2000. Nyert Tigris és sárkány
Golden Globe-díj 2001. Jelölés Legjobb filmzene – Tigris és sárkány
Golden Horse Awards 2000. Jelölés Legjobb filmzene – Tigris és sárkány 2006. Jelölés Legjobb filmzene – The Banquet 2006. Jelölés Legjobb betétdal – The Banquet
Grammy-díj 2002. Nyert Legjobb filmzene album – Tigris és sárkány 2002. Jelölés Legjobb betétdal – Tigris és sárkány
Hong Kong Film Awards 2001. Nyert Legjobb filmzene – Tigris és sárkány 2003. Nyert Legjobb filmzene – Hős 2007. Jelölés Legjobb betétdal – The Banquet 2007. Jelölés Legjobb filmzene – The Banquet
Los Angeles Film Critics Association Awards 2000. Nyert Legjobb filmzene – Tigris és sárkány
Online Film Critics Society Awards 2001. Jelölés Legjobb filmzene – Tigris és sárkány 2005. Jelölés Legjobb filmzene – Hős
Oscar-díj 2001. Nyert Legjobb filmzene – Tigris és sárkány 2001. Jelölés Legjobb betétdal – Tigris és sárkány
Szaturnusz-díj 2001. Jelölés Legjobb filmzene – Tigris és sárkány
World Soundtrack Awards 2001. Jelölés Az év felfedezettje – Tigris és sárkány
Jegyzetek
További információk Életrajz
Kategória:Kínai zeneszerzők Kategória:Grammy-díjas zenészek Kategória:Oscar-díjasok Kategória:20. századi zeneszerzők Kategória:21. századi zeneszerzők Kategória:Operaszerzők Kategória:Filmzeneszerzők Kategória:1957-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:BAFTA-díjasok