A Román Királyság alkotmányos monarchián alapuló román állam volt 1881. május 10. és 1947. december 30. között. Az ország az Orosz Birodalom segítségével vívta ki önállóságát a román függetlenségi háborúban 1877–1878-ban. A királyságot 1881. március 13-án hirdették ki, az ország első királya pedig I. Károly lett. Az állam utolsó királya I. Mihály volt 1947. december 30-ig, amikor a Szovjetunió által hatalomra segített román kommunisták megszüntették a királyság intézményét.
Az ország részt vett a második Balkán-háborúban, ahol Bulgária legyőzése után megszerezte Dobrudzsa területét. Románia 1916. augusztus 27-én lépett be az első világháborúba, miután az antant tíz nappal korábban neki ígérte a Tisza vonaláig tartó területet. Az osztrák-magyar és német csapatok azonban hamarosan kiverték a román sereget Erdélyből, és a kormány Moldvába volt kénytelen menekülni miután Bukarest elesett. A románok végül különbékét kértek, ám a világháború végén ismét hadat üzentek. A Román Királyság a trianoni békeszerződésben megkapta Erdélyt és Partiumot, valamint nemsokára megszerezte Besszarábiát és Bukovinát is. Az ország ezután a kisantant egyik alapító tagja lett.
A második világháborúba való belépése előtt a második bécsi döntés eredményeképpen Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz, ezen kívül pedig Bulgária visszaszerezte Dobrudzsa déli részét, a Szovjetunió pedig megszállta Besszarábiát. Az ország 1941-ben lépett be a világháborúba a tengelyhatalmak oldalán Ion Antonescu marsall vezetése alatt. I. Mihály a közeledő szovjet csapatok miatt 1944-ben puccsal megdöntötte a marsall uralmát és a szövetségesekhez állt. A háború vége után Észak-Erdély ismét az állam része lett. A szovjet megszállás azonban elősegítette a kommunista hatalomátvételt, és 1947. december 30-án a Román Királyság megszűnt létezni.
Létrejötte A Románia elnevezés először nyomtatásban 1816-ban jelent meg újgörög nyelven, az első román nyelvű említésre 1838-ig várni kellett. A fogalom alatt jelölt Moldva és Havasalföld évszázadokon keresztül oszmán hűbéresként létezett, ám az 1850-es években ez már csupán névleges hatalmat jelentett a két állam felett. Az 1856-os párizsi békeszerződés alapján 1858-ban kötött párizsi megállapodás Havasalföldön és Moldvában két külön fejedelmet és két külön nemzetgyűlést írt elő, azonban 1859-ben mindkét román fejedelemség Alexandru Ioan Cuzát választotta meg fejedelemnek. Cuza ideje alatt indultak meg a polgári átalakulás folyamatai, ennek első lépése a jobbágyfelszabadítás volt, majd a liberális államszervezet kiépítése követte.
A központi román hatóságok létrehozása azonban csak 1862-ben történt meg, és Bukarest is ekkor vált az ország fővárosává. A létrehozott törvények igen liberálisak és haladónak számítottak: például az 1862-es sajtótörvény tiltotta az előzetes cenzúrát és elvetette az előzetes lapengedélyek kérelmét, így lehetetlenné téve a politikai és időszaki lapok betiltását. Románia első alkotmánya, amely a Belga Királyság 1835-ös alkotmányának fordítása volt, 1866 nyarán lépett életbe az országban. Ez létrehozta a parlamentarizmus alapjait és az állampolgároknak széles szabadságjogokat biztosított.
1866. február 23-án összeesküvők államcsínyt hajtottak végre, és megfosztották Cuzát trónjától. Lemondása után a konzervatívok és liberálisok koalíciója létrehozta a helytartótanácsot, amely a trón betöltéséig irányította az országot. Az államcsíny napján az országgyűlés Fülöp belga herceget választotta meg a trónra. A törökök azonban azonnal tiltakozásukat fejezték ki, és követelték egy konferencia összehívását. Időközben Ion Brătianu megnyerte a trónra Karl von Hohenzollern-Sigmaringen porosz herceget, akit Fülöp elutasítása után a románok népszavazása is elfogadott. A közeledő porosz–osztrák–olasz háború miatt pedig a törököket is sikerült arról meggyőzni, hogy Károly trónra kerülése elsősorban osztrákellenes éllel történt, így a nagyhatalmak és Törökország 1867-ben elfogadták az új helyzetet.
I. Károly 1877. május 10-én kikiáltotta az Egyesült Román Fejedelemség függetlenségét, és orosz támogatással legyőzte az Oszmán Birodalom csapatait. Románia így teljesen független országgá vált. 1878-ban, a háborút lezáró békében Andrássy Gyula javaslatára Romániához csatolták Dobrudzsa nagy részét, ám az orosz támogatásért cserébe le kellett mondaniuk Besszarábia déli részéről az Orosz Birodalom javára. A három birodalom közé ékelődő ország Franciaországtól vette át a kulturális, oktatási és adminisztratív modelleket. A román polgári törvénykönyv, amely 1866. december 1-jén lépett hatályba, például a Code Civil teljes átvétele volt, mindössze pár apró módosítással.
Régi Királyság (1881–1918)
1881. május 10-én kiáltották ki a Román Királyságot, első királya pedig Karl von Hohenzollern-Sigmaringen lett Károly néven. Habár az erdélyi románság kérdését a hazai értelmiség folyamatosan napirenden tartotta, a Monarchiával való kapcsolatok nem emiatt, hanem a Duna-kérdés kapcsán romlottak meg. A berlini szerződés ugyanis kötelezte Romániát arra, hogy végezzen el minden munkálatot a Vaskapu-szoros és Galați között, hogy az itteni Duna-szakasz is elérhető legyen a nemzetközi hajózás számára. Károly király 1881. november 27-én mondott beszédében ezzel ellentétes álláspontot fogalmazott meg, amire válaszul a Monarchia hazarendelte bukaresti nagykövetét, és a viszony csak az elégtétel megadása után állt helyre. 1882-ben ismét felerősödött az osztrák–magyar szövetség gondolata, és 1883-ban titkos szerződést írtak alá az Osztrák–Magyar Monarchiával, amely arra kötelezte Romániát, hogy háború esetén teljes haderejével a Monarchia segítségére siessen. Az egyezményt ötévente hosszabbították meg, legutolsó alkalommal 1913-ban.
1885-ben a román ortodox egyház is függetlenné vált, ezzel végleg függetlenítve Romániát a külső befolyástól.
Habár Románia ezekben az időkben nagy pénzügyi és katonai fejlődésen esett át, a társadalmi problémák döntő többségét nem sikerült megoldani. Ezért 1888-ban nagyszabású parasztfelkelésre, míg 1907-ben valóságos parasztháborúra (lásd román parasztháború) került sor, amelyeket elfojtottak. A második lázadásnak mintegy áldozata volt.
Az 1913-as második Balkán-háborúban való részvétellel Romániának sikerült megszereznie a korábban Bulgáriához került Dél-Dobrudzsát, ezzel újabb két megyével gyarapodott az ország területe.
Első világháború
I. Károly király 1914. július 31-én levelet kapott II. Vilmos német császártól, augusztus 1-jén pedig I. Ferenc Józseftől, amelyben sürgették őt, hogy lépjen hadba a központi hatalmak oldalán. A Sinaiában összeülő koronatanács azonban a kivárás mellett döntött. A király felszólítása ellenére nem szavazták meg a hadba lépést, és nem sokkal Olaszország után Románia is deklarálta fegyveres semlegességét. Nagy segítségükre volt ebben az, hogy az 1883-as egyezmény szövege szerint csak nem provokált akció esetén kell Romániának belépnie a háborúba.
A román vezetés döntésében szerepet játszhatott az is, hogy az antant már július 30-án közölte, hajlandó támogatni az ország területi követeléseit Erdélyben, ha a románok hátba támadják a Monarchiát. Románia ettől kezdve intenzív fegyverkezésbe kezdett, hogy hadserege készen álljon az első világháborúba való belépésre. Az ország hadba lépéséig mindkét fél igyekezett megnyerni magának a románok támogatását: míg az antant a területi igények kielégítésével, addig a központi hatalmak gazdasági eszközökkel. Az 1915-ben bonyolított 903 millió lejes román exportból 433 milliót a Monarchiába, míg 266 milliót a Német Császárságba szállítottak.
1915–1916 során Románia több tárgyalást is folytatott az antant képviselőivel, és a döntő elhatározásra 1916 júniusában került sor. Június 4-én indult meg Alekszej Bruszilov tábornok vezetésével a Bruszilov-offenzíva, amely váratlanul érte a Monarchia csapatait, és jelentősen visszaszorította őket. Ezután mindkét oldalról nőtt a nyomás a román kormányra, hogy lépjen be a háborúba. Az antant fontos személyiségei is egyre sürgették a románokat, így Ion I. C. Brătianu miniszterelnök végül engedett. 1916. augusztus 17-én az antant és Románia vezetői egy titkos szerződést írtak alá, amely a Tisza vonaláig a románoknak ítélte a Monarchia és a Magyar Királyság területeit, és kikötötte, hogy egyik fél sem köthet különbékét.
1916. augusztus 27-én este kilenc órakor került sor a román hadüzenetre az Osztrák–Magyar Monarchia ellen. A román hadsereg katonái még egy fél órával a hivatalos hadüzenet előtt támadást indítottak a magyar határőrök ellen, könnyedén legyőzve a gyanútlan katonákat.Pilisi Lajos: A megrohant és felszabadított Erdély, p. 11–14. Mintegy félmillió román katona kezdte meg Erdély megszállását, ám az előrenyomulás mértéke sehol sem haladta meg a 70 km-t, és a támadás hamar kifulladt. A német és osztrák–magyar csapatok október végére ismét saját határaikon belülre szorították a román sereget.
A románok ellen indított offenzíva igen gyorsan haladt és 1916 decemberére a központi hatalmak elfoglalták Bukarestet is. Románia területének mintegy háromnegyede került német megszállás alá. Bár a központi hatalmak több támadást is indítottak, az oroszok által támogatott románok stabilan megvetették lábukat Moldvában. Ez az állapot csak akkor változott, amikor Oroszország az 1917-es oroszországi bolsevik forradalom hatására előbb fegyverszünetet kért, majd megkötötte a breszt-litovszki békét. A románok számára világossá vált, hogy a harcot nem folytathatják, ezért békét kértek.
A bukaresti békében több területi veszteség is érte Romániát: 5,6 ezer km² Kárpátok menti gyéren lakott területet és egész Dobrudzsát át kellett adnia a Monarchiának, illetve Bulgáriának. Azonban a béke hatására gyarapodott is, ugyanis hallgatólagosan elismerték Románia egyesülését Besszarábiával. Ezen kívül Románia hatálytalanította korábbi titkos szerződését az antanttal, és vállalta, hogy a Vörös Hadsereggel harcoló egységeit kivéve leszereli a hadseregét, a gyakorlatban azonban ezt nem hajtották végre. Ezen kívül több gazdasági hátrány is érte volna a béke alapján az országot, ugyanis a teljes kőolajtermelés német kézbe került volna. Románia ezen kívül lemondott minden további Magyarország és Bulgária elleni területi követelésről. A békét azonban soha nem iktatták be a román törvények közé, és miután a Németország letette a fegyvert az antant előtt 1918. november 11-én, érvénytelenné nyilvánították.
A két világháború között
Besszarábia, Bukovina és Erdély
bélyegkép|jobb|320px|Nagy-Románia területi egységei
Besszarábia 1918. január 24-én kikiáltotta függetlenségét Oroszországtól, és április 9-én (a régi időszámítás szerint március 27-én) a román csapatok bevonulása után megszavazta Romániához való csatlakozását. Ez volt az első terület, amelyet a többszörösére növekvő Románia magához csatolt.
1918. november 15-én Románia hivatalosan is egyesült a 19. században Ausztriához került Bukovinával. November 25-én a román csapatok a belgrádi fegyverszünet alapján elkezdték Erdély megszállását, és mivel a magyar kormány nem tanúsított ellenállást, így december 1-jén a gyulafehérvári Román Nemzeti Tanács kikiáltotta a terület egyesülését Romániával. Azonban ez a nyilatkozat nem csak Erdélyt, hanem Bánátot és a Tiszántúlt is örök időkre Románia részévé nyilvánította. Ezt a román törvényhozás másfél évvel a trianoni békeszerződés előtt be is cikkelyezte, így jogi alapot adva a megszállásnak.