Jules MazarinNevét maga is több formában használta, előfordul Mazzarino, Mazzarini, Mazarini változatban is. (született Giulio Raimondo Mazarino) (Pescina, 1602. július 14. – Vincennes, 1661. március 9.) olasz-francia diplomata, egyházi politikus, államférfi.
Szegény családból származott, apja a Colonnák római hercegi udvarában szolgált. Kitűnő kommunikációs tehetsége már ifjúkorában megmutatkozott. Hatalmas ambíciókkal kapcsolódott be a kor római politikai életébe, majd azt a célt tűzte ki maga elé, hogy francia szolgálatba áll. Szívós munkával elérte, hogy fő mentorának, Richelieu bíborosnak utódjaként XIV. Lajos francia király főminisztere lehetett 1642-től haláláig.
Ausztriai Anna támogatójaként döntő szerepe volt a francia állam belső és külső megszilárdításában. A különös polgárháború, a Fronde után helyreállította a központi hatalmat, az állam egységét. Kiterjesztette és megerősítette az ország határait, megteremtette az ország fejlődéséhez szükséges békét, megosztotta Franciaország ellenfeleit és biztosította a királyság vezető nagyhatalmi státuszát.
Mint XIV. Lajos nevelője, nagy hatást gyakorolt a későbbi Napkirály személyiségére és politikájára, közvetve a francia abszolút monarchia kialakulására. Halálakor a 23 éves király felkészülten vehette át az ország irányítását.
Pompakedvelő műgyűjtőként – és végtelenül kapzsi emberként – hatalmas vagyont gyűjtött, amelyet nagyrészt kiterjedt rokonságára hagyott. Személyes könyvtára lett a párizsi Bibliothèque Mazarine gyűjteményének alapja. Kitűnő ízlése és olasz kulturális gyökerei révén hozzájárult a kor francia kultúrájának fejlődéséhez.
Származása, ifjúkora Mazarin családja Rómában élt, egész gyermekkorát ott töltötte. Édesanyja csak a szülés előtt vonult vissza a Nápoly közeli hegyekben lévő, hűvösebb levegőjű pescinai családi birtokra.
A Mazzarini család genovai eredetű volt. Nagyapja, Giulio, Szicíliába költözött, itt született édesapja, Pietro is, aki már nagyon fiatalon Rómába utazott és Filippo Colonna connétable, Balliano hercege, a nagyhatalmú Colonna család tagjának szolgálatába állt. A Colonna- és a vele szoros rokoni kapcsolatokat tartó Barberini család, amelyből a pápa is származott, a római hatalmi elit központját alkották.
Pietro Mazzarini munkájával az évek során annyira elnyerte urának jóindulatát, hogy az lehetővé tette számára keresztlánya, a nemesi rangú Ortensia Bufalini feleségül vételét. A házasságból két fiú és négy lány született. bélyegkép|jobbra|250px|Connétable Filippo Colonna Giulio, a legidősebb volt a család kedvence. Hétéves korában felvették a jezsuita oktatás fellegvárába, a Collegio Romanóba, ahol kiemelkedő tehetségéről tett tanúbizonyságot. Könnyen tanult, szívesen szerepelt. 16 éves korában elismeréssel fogadott előadást tartott egy akkoriban az égen megjelent üstökössel kapcsolatban. Loyolai Ignác szentté avatása alkalmából, 1622-ben, egy passiójátékon Ignác szerepét játszotta, olyan átéléssel, hogy tanítói és nézői egyaránt elragadtatással nyilatkoztak tehetségéről és személyes varázsáról. A jezsuiták szerették volna megnyerni rendjük számára, de ő erre nem hajlott. Ellenkezőleg – amint azt az őt megfigyelő jezsuiták is megtudták –, gyakori látogatója lett kétes lebujoknak, és hatalmába kerítette őt a kártyaszenvedély. Apja kérésére ezért a Colonna család feje, aki 18 éves fiát éppen Spanyolországba, Alcalá de Henaresbe küldte tanulni, Giuliót adta mellé kísérőül.
A két fiatal rendkívül jól megértette egymást, idejüket megosztották a jogi tanulmányok és a madridi udvari élet örömei között. Sajnálatos módon a játékszenvedély itt is utolérte Giuliót. Pénzzavarba került, és hitelezői javaslatára házasságot tervezett egy gazdag spanyol lánnyal. Ifjú ura azonban ezt nehezményezte, és ezért egy sürgős üzenettel Rómába küldte apjához. Az üzenet tartalma természetesen a házassági tervek elárulása volt, és Giulio vissza sem térhetett Spanyolországba. Rómában viszont tanulmányai befejeztével jogi doktorátust szerzett.
Pápai szolgálatban bélyegkép|balra|180px|VIII. Orbán pápa (Maffeo Barberini) VIII. Orbán pápa ekkoriban összeütközésbe keveredett a franciákkal, akik az Alpokban a stratégiai fekvésű, a pápai állam fennhatósága alá tartozó Valtellina völgyet a befolyásuk alá akarták vonni, vetélkedve a Habsburgokkal, akik itt tudták volna összekötni a spanyol Habsburgok uralma alatt álló itáliai területeket az osztrák Habsburgok ősi birtokaival. A római nagyurak, köztük Palestrina hercege (a Colonna-család egy másik tagja), csapatokat biztosítottak a pápa számára a terület megvédéséhez. Az ifjú Mazarint kapitányi rangban az egyik század élére állították, ő azonban hamarosan – anyja betegségére hivatkozva – engedély nélkül elhagyta posztját, és Rómába sietett. Később azonban felismerte hibáját, és oly meggyőzően könyörgött a pápa bocsánatáért, hogy az nemcsak atyai módon megbocsátott neki, hanem ettől fogva tartós szimpátiát tanúsított iránta.
A kor legnagyobb itáliai – és európai – politikai problémája a spanyol–francia szembenállás volt. 1630-ban ez a mantovai hercegi trón öröklése körül csúcsosodott ki. A két keresztény nagyhatalom közötti nyílt háború elkerülése érdekében VIII. Orbán pápa Lyonba küldte tárgyalni unokaöccsét, Francesco Barberini bíborost, a pápai diplomáciai szolgálat irányítóját és vele Mazarint, aki itt találkozott először XIII. Lajos francia királlyal, valamint Richelieu bíborossal, 1630. január 29-én.
A kemény tárgyalások során kitűnt, hogy az ifjú Mazarin diplomáciai tehetsége lényegesen meghaladja katonai képességeit. Richelieu is nagy elismerést tanúsított tevékenysége iránt.
A tárgyalások alatt a katonai előkészületek is tovább folytatódtak. Október 26-án Casale Monferrato mellett a spanyol és a francia csapatok már harcra készen sorakoztak fel egymás ellen, amikor Mazarin a két arcvonal közé lovagolt „Béke! Béke!” kiáltásokkal. A teátrális jelenet nagyban növelte hírnevét. Az ezt követően megkötött béke nyomán a pápától kanonoki rangot kapott és egyházi ruhát öltött. bélyegkép|jobbra|280px|A Barberini-palota Rómában 1640 körül Mazarin fennmaradt levelezésében számolt be arról, hogy Spanyolországból történt hazatérése után egy asztrológus azt tanácsolta neki, hogy álljon francia szolgálatba, és így negyvenéves kora előtt megszerezheti a bíborosi kalapot. Állítása szerint ugyan ennek nem tulajdonított jelentőséget, de a tények azt mutatják, hogy Richelieu-vel történt megismerkedése után érdeklődése egyértelműen a franciák felé fordult. Legnagyobb vágya az lett, hogy elnyerje a párizsi nunciatúrát, a pápa ottani diplomáciai képviselőjének rangját. A Vatikánban erős befolyással rendelkező spanyolok azonban felismerték törekvéseit és a franciák iránti vonzódását, és igyekeztek akadályozni előrelépését. 1631-ben Mazarin egy hónapra eljutott Párizsba a pápa követeként („Őszentsége minisztere”), és sok hasznos kapcsolatot teremtett. 1632-ben már három hónapot tudott ott tölteni, és igyekezett építeni kapcsolatait Richelieu bíborossal – aki tartózkodóbb volt vele szemben – és XIII. Lajossal, akire nagy hatást tett „elbűvölő személyisége”. Hasonló kedvező benyomást tett a királynéra, Ausztriai Annára is, akinek Richelieu – meglehetősen otromba módon – úgy mutatta be, hogy tetszeni fog neki Mazarin, mert hasonlít Buckinghamre.Ausztriai Anna és Buckingham hercegének legalábbis plátói kapcsolata történelmi tény, amit Dumas A három testőr című regényében örökített meg.
Párizsi diplomáciai küldetései azonban csak átmeneti jellegűek voltak. 1634-ben is csak az avignoni vatikáni képviseleten tudott beosztást szerezni, igaz, azzal, hogy onnan „ideiglenesen” Párizsba küldték, ahol egy idős püspök, Monsignore Bolognetti kapta meg a nunciusi rangot. Mazarin lett azonban a Vatikán tényleges képviselője a francia fővárosban és nagy aktivitással munkálkodott a nagyhatalmak közötti béke, de személyes előrejutása érdekében is. Fáradozásai azonban a politikai helyzet alakulása miatt nem járhattak sikerrel: Richelieu 1635-ben hadat üzent a Habsburgoknak, Mazarinnek pedig vissza kellett térnie Avignonba. Ott azonban nem érezte jól magát, számkivetésnek tartotta ezt a posztot, és elérte, hogy visszahívják Rómába, ahol immár teljesen a francia érdekeknek megfelelően kívánt tevékenykedni. Szorgalmas levelezéssel és figyelmes ajándékok rendszeres küldésével tartotta a kapcsolatot franciaországi jótevőivel, köztük Richelieu-vel, de a királynéval is. Már nyíltan kérte őket, hogy fogadják őt francia szolgálatba, de Richelieu arra biztatta, hogy maradjon még egy ideig Rómában, mert ott jobban tudja szolgálni a francia érdekeket. Richelieu titkosszolgálata a „Colmardo” fedőnevet adta neki, és kettős ügynökként kezelték. Amikor szolgálatai jutalmául végre megérkezett a meghívás Párizsból, akkor már a vatikáni spanyol befolyás meg tudta akadályozni, hogy útlevelet kapjon. Ezért szinte szökve, egy francia hadihajóval hagyta el 1639 decemberében Itáliát.
bélyegkép|balra|210px|XIII. Lajos
Mazarin a francia király udvarában Mazarin 1640 januárjában érkezett XIII. Lajos udvarába, ahol meleg fogadtatásban részesült. A második gyermekével várandós királyné is kedvesen fogadta. A trónörökös megszületése óta Ausztriai Anna tekintélye nagyot nőtt, beteges férje miatt sokan már leendő régensként tekintettek rá.
Richelieu a saját palotájában szállásolta el Mazarint, és sok kérdésben kikérte tanácsát, különösen az udvari rendezvényeket, színielőadásokat illetően. Mazarin egyelőre nem merte javasolni egy olasz opera bemutatását, ezzel mindaddig várt, amíg ő lett később a főminiszter, és akkor nagy sikert is aratott ezzel az újításával. bélyegkép|jobbra|150px|Ausztriai Anna Diplomáciai tevékenysége során továbbra is, a Vatikánban követett politikáját folytatva, a keresztény hatalmak közötti békét szorgalmazta, igyekezve közelíteni egymáshoz régi és új urait. Már 1640 tavaszán kineveztette magát XIII. Lajos meghatalmazottjának a Kölnbe tervezett béketárgyalásokra. Richelieu azonban újabb és újabb kifogásokkal visszatartotta őt – a bíboros a maga részéről még korainak találta a békekötést. Ehelyett az udvarral együtt Amiens-be kellett utaznia, ahol az Arras városát ostromló királyi hadak sikerét várták. A spanyolok elkeseredett ellenállás után, augusztus 9-én adták meg magukat. Richelieu-t azonban ez sem elégítette ki, és, mindkettőjük rossz egészségi állapota ellenére, rávette a királyt, hogy a lázadó katalánok támogatására vegyék ostrom alá Perpignan városát, Roussillon tartomány meghódítása érdekében. Emiatt 1642 januárjában az udvar Narbonne-ba költözött.
Richelieu továbbra is nagyra értékelte Mazarin „flegmatikus, türelmes és okosan képmutató” diplomáciai képességeit. 1641 decemberében a bíborosi kalapot is megszerezte számára: VIII. Orbán francia kérésre adta meg neki ezt a rangot. 1642 során az is felvetődött, hogy VIII. Orbán pápa rossz egészségi állapota miatt Richelieu Rómába küldi az újdonsült bíborost, hogy a közeledő pápaválasztás során ott képviselje Franciaország érdekeit. Mazarin azonban végül inkább Richelieu mellett maradt, akinek az egészsége még gyengébb volt a pápáénál.
Richelieu-nek azonban maradt még ereje az utolsó ellene irányuló összeesküvés leleplezéséhez. Gaston d'Orleans, a király öccse és Cinq-Mars márki, a király kedvenc főura titokban béketárgyalásokat folytattak a spanyolokkal. Mazarin ezúttal a francia belpolitikában is kipróbálhatta magát: az összeesküvés részleteinek feltárása során a felelősséget Cinq-Marsra hárították és lefejeztették. bélyegkép|balra|200px|Richelieu