Ópáva (szerbül Опово / Opovo, németül Königsdorf) település és község Szerbiában, a Vajdaságban, a Dél-bánsági körzetben.
Fekvése Pancsovától északnyugatra, a Temes mellett fekvő település.
A község települései
Ópáván kívül a községhez még három település tartozik (zárójelben a szerb név szerepel): Baranda (Баранда / Baranda) Szekerény (Сефкерин / Sefkerin) Torontálsziget (Сакуле / Sakule)
Története Ópáva (avagy Oppova) 1332-ben már létezett, a török időkben azonban elpusztult, 1766-ban alapították újra.
Az 1717. évi összeíráskor a pancsovai kerülethez tartozó helységek között szerepelt három lakott házzal, és a Mercy-féle térképen is a részben lakott helyek között tüntették fel.
1769-ben két településből állt: Zsélyciből és Kaljugából. Klagujában a németek és magyarok telepedtek le.
1767-től a német-bánsági katonai határőrvidékhez tartozott és a 12. számú német-bánsági határőrezred egyik századának székhelye lett.
1788-ban a török hadjárat alatt, Ali bég visszaszorította báró Lilien tábornokot, aki október 17-én Oppováig vonult vissza. Még ez évben, október 25-én II. József császár útban Zimony felé a községen utazott keresztül. Ez idő körül épült az Eugén-töltés, melyet hadi szempontból ismét kiépítettek.
1789-ben németek, majd 1810-ben horvátok telepedtek itt le.
Az 1848-as custozzai csatában Mojsza Milos oppovai születésű szakaszvezető az ellenség zászlóvivőjét lelőtte, a zászlót és revolverét elvette, ezek a tárgyak a hős 1885-ben bekövetkezett halála után a bécsi hadimúzeumba kerültek.
1863-ban nagy kolerajárvány pusztított a községben. Tizenegy évvel később az 1874-1875-ös, majd az 1888, 1895. és 1897-es években az árvizektől szenvedett sokat a település.
1910-ben 4288 lakosából 109 magyar, 406 német, 3409 szerb volt. Ebből 1195 római katolikus, 85 református, 2967 görögkeleti ortodox volt.
A trianoni békeszerződés előtt Torontál vármegye Antalfalvai járásához tartozott.
Népesség Demográfiai változások
Etnikai összetétel 2002-ben Nemzetiség Szám % Szerbek 3744 79,77 Horvátok 271 5,77 Jugoszlávok 155 3,30 Cigányok 98 2,08 Magyarok 28 0,59 Macedónok 21 0,44 Montenegróiak 8 0,17 Szlovákok 8 0,17 Németek 8 0,17 Ukránok 5 0,10 Románok 5 0,10 Csehek 2 0,04 Bolgárok 2 0,04 Albánok 2 0,04 Szlovének 1 0,02 Oroszok 1 0,02 Muzulmánok 1 0,02 Egyéb/Ismeretlen
Etnikai összetétel 2011-ben Nemzetiség Szám Szerbek 3 771 Horvátok 156 Cigányok 117 Magyarok 32 Jugoszlávok 24 Németek 16 Macedónok 9 Szlovákok 9 Románok 8 Albánok 6 Oroszok 6 Montenegróiak 5 Ukránok 4 Muzulmánok 3 Bolgárok 2 Szlovének 1 Egyéb 16 Nem nyilatkozott 107 Régió 153 Ismeretlen 82
Nevezetességek Római katolikus temploma - 1766-ban épült fából; Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére szentelték fel. A templom 1814-ben leégett, s 1826-ban építették fel újra. Görögkeleti temploma - 1770-ben épült
Jegyzetek bélyegkép|250px|Ópáva egy régi térképen
Források Borovszky Samu (szerk.): Torontál vármegye Torontál vármegye községei c. fejezet Magyar katolikus lexikon A 2011/es népszámlálás adatai: http://pod2.stat.gov.rs/ObjavljenePublikacije/Popis2011/Nacionalna%20pripadnost-Ethnicity.pdf További információk Ópáva története
Kategória:A Dél-bánsági körzet települései Kategória:Torontál vármegye települései