Papp Sándor Zsigmond (Radóc, 1972. május 22. –) erdélyi magyar író, újságíró.
Életútja Középiskoláit Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Líceumban végezte (1991), majd a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumban szerzett diplomát (1995). A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen filozófia szakot végzett.
Munkássága Első írása az Ifjúmunkás (Fiatal Fórum) irodalmi rovatában jelent meg (1991); közölt a Látóban, a Korunkban és a magyarországi Hitelben, a Helikon „Serény Múmia” című mellékletében. Írásai jelentek meg az Árnyékhatár (1991), az Éneklő Borz (Kolozsvár, 1996) és az Erdélyi Dekameron (Székelyudvarhely, 1996) című antológiákban. Részt vett a diákújságírók jósikafalvi szaktáborainak több alkalmi lapja (Deviáns, Jegyzetfüzet, Móc-Árt) létrehozásában.
Erdélyben munkatársa volt a Krónikának (2001–2002), az Erdélyi Riportnak (2002–2005), A Hétnek (2003–2005), illetve rovatszerkesztője a Filmtettnek; aztán áttelepedése után 2005-től tíz évig a Népszabadságnak, majd a Mozgó Világnak.
Művei Kötetei Gyűlölet; Jelenkor, Bp., 2018 A Jóisten megvakul (novellák). Libri Kiadó, Budapest, 2014 Semmi kis életek. Erdélyi történet (regény). Libri Kiadó, Budapest, 2011 Az éjfekete bozót (novellák). Szignatúra könyvek, Alexandra Kiadó, Pécs, 2005 Meghívó minden keddre. (irodalmi publicisztika) Demény Péterrel közösen, Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2005 Oran veszteglő hajói. Hajónapló (esszé). Scripta kiadó, Nagyvárad, 2002 Simon Judit: Városkép románokkal és magyarokkal; szerk. Papp Sándor Zsigmond; Scripta, Nagyvárad, 2000 (Dosszié könyvek) Ahonnan a város. Bérházi legendák (novellák). Mentor kiadó, Marosvásárhely, 1998 72-es blues. Hangulatok (novellák). Mentor kiadó, Marosvásárhely, 1995
Elbeszélések, novellák A gomb. Élet és Irodalom, 49. évf. 51-52. szám/2005 Karrier. Élet és Irodalom, 47. évf. 44. szám/2003 Csillagos tízes. Korunk, 2002. május
Tárcák A delfinember. Élet és Irodalom, 50 évf. 13 szám/2006 A nyál. Népszabadság, 2006 A test panaszai. Élet és Irodalom. 50 évf. 05 szám/2006 Angyali nyelv. Népszabadság, 2006 Az utód. Élet és Irodalom, 50 évf. 09 szám/2006 Bezzeg. Népszabadság, 2006 Karel Gott az Elba vízében. Élet és Irodalom, 50 évf. 17 szám/2006 Mennyei fertőzés. Élet és Irodalom, 50 évf. 01 szám/2006 Szabad egy táncra? Élet és Irodalom, 50. évf. 21. szám/2006
Esszé, napló Nehezék, Élet és Irodalom, 2006
Publicisztikák, cikkek A murok. Népszabadság, 2006 Parkfoci. Erdélyi Riport, 2006
Idegen nyelven Vieţi mărunte. Poveste ardelenească (Semmi kis életek); ford. románra Marius Tabacu; Polirom, Iaşi, 2012 (Biblioteca Polirom)
Díjai 1995 – MÚRE-díj 1996 – a Látó című irodalmi folyóirat novellapályázatának I. díja 1997 – a Román Írószövetség kolozsvári fiókjának Debüt-díja 1998 – az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány rövidpróza pályázatának II. díja 2001 – az EMKE Kacsó Sándor-díja (publicisztika) 2001 – Látó-nívódíj próza kategóriában 2003 – Méray-ösztöndíj 2003–2004 Communitas alkotói ösztöndíj 2006 – Móricz Zsigmond-ösztöndíj 2012 – Artisjus irodalmi díj a Semmi kis életekért 2018 – Békés Pál-díj
Jegyzetek
Források Életrajza transindex.ro adatbázisában
Kategória:Romániai magyar újságírók Kategória:Romániai magyar költők, írók Kategória:1972-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Artisjus-díjasok Kategória:Látó-nívódíjasok Kategória:Móricz Zsigmond-ösztöndíjasok Kategória:A Népszabadság vezetői, újságírói