Mikulás Ferenc (Kaposvár, 1940. augusztus 17. –) Kossuth-díjas magyar filmproducer. A magyar animációs kultúra egyik legjelentősebb alakja. Stúdióalapító-vezető, a Kecskemétfilm Kft. animációs stúdió ügyvezető igazgatója, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) igazgatója.
Életpályája 1940. augusztus 17-én született. 1957. tavaszán a forradalomban való részvétele miatt eltávolították a középiskolából. Ezek után segédmunkásként, majd geodétaként dolgozott. Forgatókönyveket írt és rövidfilmeket rendezett. 1970-től a Pannónia Filmstúdióban a rajzfilmgyártással ismerkedett meg.
1971. június 1-jétől a Kecskeméti Rajzfilmstúdió vezetője, több film és filmsorozat producere (Magyar népmesék, Vízipók-csodapók, Mondák a magyar történelemből stb.). 1993-tól a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál igazgatója. 1997–2000 között az ASIFA (Nemzetközi Animációs Filmművész Szövetség) igazgatótanácsának tagja volt. Több nemzetközi fesztivál zsűrijének munkájában vett részt, többek közt Chiavariban, Szöulban, Ankarában, Lisszabonban, Pozsonyban, Stuttgartban, Pekingben, Marosvásárhelyen, Hirosimában, Espinhoban és Teheránban.
Díjai 1995: Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt 2004: Chiavari Nemzetközi Animációs Filmfesztivál: az Olasz Filmművészeti Szövetség Max Massimino Garnier-díja 2008: Balázs Béla-díj 2008: Bács-Kiskun megyei Prima díj 2008: „Rendületlenül” Diploma – a Magyar Szellemi Védegylettől 2011: Köztársaság Elnökének Érdemérme 2011: Magyar Örökség díj 2015: Kecskemét díszpolgára 2016: Raoul Wallenberg-díj 2016: Prima Primissima díj 2025: Kossuth-díj
Jegyzetek
Források Mikulás Ferenc - Bácstudástár Mikulás Ferenc (napochka.com)
További információk „A nehéz helyzet kreatívvá tesz embereket” (forrasfolyoirat.hu) A kecskeméti rajzfilmstúdió - a nemzeti rajzfilmkészítés műhelye (Valóság folyóirat, 2018/8) Varga Zoltán: A kecskeméti animációs film (a Kecskemétfilm Kft. és az MMA Kiadó Nonprofit Kft. közös kiadása, 2019) Fülöp József - Kollarik Tamás: Magyar animációs alkotók I. (Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet, 2019) A magyar producer, aki nemet mondott a Disney-nek. Vasarnap.hu. 2019. nov. 27.
Kategória:1940-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar filmproducerek Kategória:Balázs Béla-díjasok Kategória:Prima Primissima díjasok Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettjei Kategória:Kossuth-díjasok