Kátai István (Sepsiszentgyörgy, 1975. március 10. –) szabadúszó színész, kulturális menedzser.
Életútja Kátai István 1975-ben született Erdélyben, ahol 1993-tól a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum tanulója volt. 1997-ben kapott színészdiplomát a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, ahol Farkas Ibolya és Kovács Levente osztályába járt. 2010-ben jelentkezett a Budapesti Modern Üzleti Tudományok Főiskolája kulturális menedzsment szakára.1997–2002 között a marosvásárhelyi Nemzeti Színház, 2001–2010 között a tatabányai Jászai Mari Színház virtuális társulatának, 2002–2009 között a Honvéd Kamaraszínház tagja, utóbbinak 2006-tól a művészeti vezetője is. 2013. április 1-től a Kolozsvári Állami Magyar Opera vendégművésze, rövid ideig tagja. Vendégként 2013-2017 között a Radnóti Színház , Budapesti Operett Színház, Budapesti Bábszínház , Komáromi Jókai Színház , Székesfehérvári Vörösmarty Színház, Miskolci Nemzeti Színház
2011 Muzsikus Rádió szerkesztő riporter
2008 - 2011 A kulturpart.ro kulturális portál ügyvezetője és főszerkesztője
2008 -tól a Tranzit Art egyesület alelnöke, 2011-től elnöke
2014 - től a Gardon Bisztró kreatív séfje
Díjak, kitüntetések Honvédelemért-cím és díj, III. osztály (2008) Művészi elismerés – Honvéd Együttes (2009)
Szerepei Színpadi szerepek Kálmán Imre – Julius Brammer – Alfred Grünwald: Marica grófnő (Miskolci Nemzeti Színház) – Tasziló gróf R. Szabó Máté Mihály Tamás – Horváth Péter: 56 csepp vér (Székesfehérvári Vörösmarty Színház) – Medve Csikós Attila - Berkes Gábor - Valla Attila: Szent Márton – Krisztus katonája szimfonikus rockpassió (Szombathely) – Brennus, R. Bagó Bertalan William Shakespeare: A velencei kalmár (Komáromi Jókai Színház) – R. Szőcs Artúr Bereményi Géza : Az arany ára (Komáromi Jókai Színház) – Indián, R. Bagó Bertalan Huszka Jenő – Martos Ferenc: Lili bárónő (Komáromi Jókai Színház) – Illésházy László gróf R. Méhes László Szomor György: Báthory Erzsébet (Kolozsvái Magyar Opera) – Musical – opera két felvonásban - Walter felügyelő, R. Bagó Bertalan, Ábrahám Pál: Bál a Savoyban (Kolozsvái Magyar Opera) – Henry de Faublas márki Bertolt Brecht: Kaukázusi Krétakör (Tatabányai Jászai Mari Színház) – Vértes 2., Lavrenti, A kövér fiú – Tatabányai, R. Novák Eszter Bertolt Brecht: A szecsuáni jólélek (Tatabányai Jászai Mari Színház) – Isten/Férfi, R. Novák Eszter Federico García Lorca: Vérnász (Szkéné Színház) - Apa, R. Rusznyák Gábor Horváth Péter: Bevetés/Ilyen a Boksz (Tatabányai Jászai Mari Színház) – Indián, R. Telihay Péter Zerkovitz Béla – Szilágyi László: Csókos Asszony (Budapesti Operettszínház) – Dorozsmai, R. Bhöm György Jávori Ferenc Fegya: Menyasszonytánc (Budapesti Operettszínház) - Bárány R. Béres Attila Shakespeare: Macbeth (Tűzraktér) – Lenox, R. Fésős András Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika (Budapesti Bábszínház) - Apa, zongorista R. Lengyel Pál Fénylik titka keresztfának (Egri Gárdonyi Géza Színház) - Krónikás Szörényi Levente – Bródy János: Kőműves Kelemen (Nemzeti Táncszínház) - Kelemen R. Novák Ferenc Kárpáti Péter: Rumcájsz a rabló (Marczibányi Téri Művelődési Központ)- Rumcájsz R. Novák Eszter Gárdonyi Géza – Béres Attila – Várkonyi Mátyás: Egri csillagok (Művészetek Palotája) - Hegedűs R. Novák Ferenc Rusznyák Gábor: Szíkölök (Szkéné színház) - Árpád, István, Akié R. Rusznyák Gábor Kárpáti Péter– Vajda Mária: Mi a szerelem? R.Simon Balázs Molière - Peer Krisztián: A Ragaszkodók (Budapesti Kamaraszínház) Ottó R. Naszladi Éva Csak úgy... improvizációs játék (Szkéné Színház) R.Novák Eszter Carlo Goldoni: A virgonc hölgyek (Tatabányai Jászai Mari Színház) - Leonardo R. Novák Eszter William Shakespeare – Rusznyák Gábor: Bozgorok Szörényi Levente – Bródy János: István, a király Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika (Budapesti Bábszínház) – Zongorista/apa, R. Lengyel Pál Jávori Ferenc: Menyasszonytánc Kárpáti Péter: Rumcájsz, a rabló Plautus: Hetvenkedő katona (Teatro Capriccio) A katona, R. Józsa István Weöres Sándor: Csalóka Péter Bíró, R. Vándorfy László Kárpáti Péter – Vajda Mária: Mi a szerelem? (Honvéd Kamara Színház) R. Simon Balázs Hubay Miklós–Vas István–Ránki György: Egy szerelem három éjszakája (Tatabányai Jászai Mari Színház) - Sándor, R. Harsányi Sulyom László Ábrahám Pál – Harmath Imre – Szilágyi László – Kellér Dezső: 3 : 1 a szerelem javára (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház) R.Novák Eszter Friedrich Dürrenmatt: Nagy Romulus (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház) - Emilianus - R. Kincses Elemér Frank Wedekind: A tavasz ébredése (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház) Ernst R. Anca Bradu William Shakespeare: Szentivánéji álom (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház) Demetrius R. Novák Eszter Ezen egy éjszaka: Rejtő Jenő azonos című regénye, valamint bohózatai alapján) - Dobozi R. Nagy István Jean Girodeaux:Elektra (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház) Eumenisz R.Anca Bradu Kincses Elemér: Koporshow (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház) - Shakespeare r. Kincses Elmér Mi lesz holnap? Szilveszteri Zenés Játék (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház) R. Kovács Levente Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház) Tittanane R.Novák Eszter Molière: A fösvény (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház) - Orvos R. Parászka Miklós Heltai Jenő – Szirmai Albert: Tündérlaki lányok (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház) - Pázmány Sándor R. Kovács Levente Más gömb nincs? Szilveszteri Zenés Játék (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház) R. Kovács Levente Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Ördögök (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház) – Sztavrogin George Bernard Shaw - Loewe: My fair lady (Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetem) – Higgins, R. Kovács Levente Leo Birinski: Bolondok tánca (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház) – Foma R. Kovács Levente 1995/1996
Játékfilmek Herendi Gábor: Kincsem - Gróf Farkaslaky Munkaügyek - Ond lovag Horváth Edina: Másik Hajnalhttp Goda Krisztina: Szabadság szerelem Goda Krisztina: Csak szex és más semmi Tompa Gábor: Kínai védelem
Tévéfilmek Szőnyi G. Sándor: Erdélyi novellafüzér (1999) A tavasz ébredése (2002)
Főbb rendezések, szervezett műsorok Gálakoncert a székelyföldi árvízkárosultak megsegítésére (2004, Sepsiszentgyörgy) Honvédségi Emléknapok (2006-2007-2008, Budapest) A Magyar Honvédség Napja (2007-2008-2009, Budapest) Zerkovitz-Szilágyi: Csókos asszony (2007, Budapest Honvéd Színház) Musical-gála (2007, Budapest) A fenntarthatóságért... – előadás (2009, Brassó) Kárpáti Szél (2009, Sepsiszentgyörgy) Medve, mámor, muzsika (2009, Budapest) Mindenki Karácsonya (2009, Sepsiszentgyörgy) Emeld föl fejedet, büszke nép... (2010, Sepsiszentgyörgy) A Szent György-napok népszerűsítése online felületeken (2011) Félsziget-fesztivál (2011, Marosvásárhely)
Jegyzetek
Források Kátai István hivatalos oldala EGY FALATNYI ERDÉLY https://web.archive.org/web/20180113150449/http://old.uat.ro/index.php?pg=page&pgid=85&lg=3
Kategória:Romániai magyar színészek Kategória:Sepsiszentgyörgyiek Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Élő személyek