Sven Anders Hedin (Stockholm, 1865. február 19. – Stockholm, 1952. november 26.) svéd földrajztudós, sinológus, térképész, felfedező, író. Apja, Ludwig Hedin Stockholm főépítésze volt.
Húszéves korában hét hónapig házitanítóskodott Bakuban egy svéd családnál. Hazatérése előtt beutazta Perzsiát, és eljutott Bagdadig is. Tanulmányai befejezte után négy expedíciót vezetett Közép-Ázsiába, beutazta a mai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület addig Európában ismeretlen vidékét és Tibetet. Útjai során felfedezte az 1500 éves Dandan Ujlik és Karadung romvárosokat Hotántól északkeletre, a Takla-Makán sivatagban. Megtalálta a Boszten-tavat, Közép-Ázsia egyik legnagyobb belső tavát. Végighajózott a Jarkend-darja, a Tarim és a Koncse-darja folyókon. Pontos térképet készített a Tarimról, és behatóan vizsgálta a folyó alsó szakaszát. A Lop-sivatagot bejárva rátalált Loulanra, a selyemút egykor fontos állomására a kiszáradt Lop-nór közelében.
Hedin írt először a Lop-sivatagban talált jardangokról (szél által formált, agyagos kőzetekből álló tanúhegyek). Felfedezte a Transzhimaláját (róla nevezték – bár rövid ideig – Hedin-hegységnek), megtalálta a Brahmaputra, az Indus és a Szatledzs forrásvidékét. A Kínai nagy fal maradványaira bukkant a Tarim-medence sivatagjában. Bebizonyította, hogy a Lop-nór medre azért változott, mert a Tarim alsó szakaszának folyásiránya megváltozott. Tereptapasztalatai és térképvázlatai alapján készült el Közép-Ázsia pontos térképe. Saját fényképfelvételeivel, akvarelljeivel és rajzaival illusztrált izgalmas úti beszámolókat írt. A Sven Hedin-gleccser viseli nevét az Ellesmere-szigeten Nunavut közelében, a Princess Marie Bay-től északra. A Hold egyik kráterét, a Hedin cratert róla nevezték el. A Gentiana hedini (encián), a Longitarsus hedini és Coleoptera hedini (bogarak), a Fumea hedini Caradja (pillangók), a Dictyna hedini (pókok), a Tsaidamotherium hedini (fosszília) és a Lystrosaurus hedini elnevezések a kínai tudósok elismeréséről és tiszteletéről tanúskodnak.
Hszincsiang és Tibet legjobb ismerőjének tartották. Uralkodók, politikusok és földrajzi társaságok versengtek, hogy találkozzanak vele, és értékes információkat szerezzenek Ázsia ezen részeiről. Számos kitüntetéssel jutalmazták, és anyagi támogatást is kapott felfedezőútjai finanszírozására. 1902-ben örökletes nemesi rangot kapott. 1905-ben a Svéd Királyi Tudományos Akadémia, 1909-ben a Svéd Hadtudományi Akadémia tagja lett, és szavazattal rendelkezett a Nobel-díj Bizottságban. A Porosz Tudományos Akadémia is felvette tagjai közé. Kívánsága szerint halála után létrehozták a Svedin Hedin Alapítványt. Életművét beárnyékolta politikai állásfoglalása. Szimpatizált a nemzetiszocializmus eszméivel, többször találkozott Hitlerrel.
Élete bélyegkép|Sven Hedin címere Már iskolásként lerajzolta a földrajzórákon megismert országokat, Henry Morton Stanley és David Livingstone Afrika-kutatók könyvei lebilincselték. 15 éves volt, amikor Adolf Erik Nordenskiöld sarkkutató visszatért Stockholmba, miután sikerült áthajóznia az Északkeleti átjárón. Ettől a naptól kezdve Hedin felfedező akart lenni. 16 évesen nekiállt világatlaszt szerkeszteni, két év után elkészült a több száz térképet tartalmazó hatkötetes mű. Első perzsiai útja bélyegkép|jobbra|A Damávand télen 1885 májusában érettségizett Stockholmban, a Beskowska iskolában. Ezután házitanítói állást vállalt Bakuban. Tanítványának apja olajmérnökként dolgozott egy olajmezőn, ahol Robert Nobel koncessziós joggal rendelkezett. Indulása előtt még részt vett a vezérkari tisztek számára szervezett topográfiai tanfolyamon, és néhány héten keresztül rajzolni is tanult. E két rövid tanfolyamon kívül nem kapott több képzést sem a rajz, sem pedig a térképészet területén. 1885. augusztus 15-én indult el Bakuba. Hét hónapig házitanítóskodott a Sandgren családnál, közben nyelveket tanult: latint, franciát, németet, perzsát, oroszt, angolt és tatárt. Később elsajátított még néhány perzsa dialektust, a török, a kirgiz, a mongol, a tibeti nyelveket, és valamennyire kínaiul is megtanult. 1886. április 6‑án hagyta el Bakut, és gőzhajón átszelte a Kaszpi-tengert. Lóháton átkelt az Elbruszon, majd Teherán, Iszfahán, Siráz érintésével megérkezett Busehr kikötővárosba. A Tigris folyón felhajózott Bagdadig, majd Kermánsáh tartományon keresztül visszatért Teheránba. Azután Konstantinápolyba utazott a Kaukázuson és a Fekete-tengeren keresztül. Onnan tért vissza Svédországba 1886. szeptember 18-án. Úti beszámolót írt „Utazás Perzsián, Mezopotámián és a Kaukázuson keresztül” címmel, amely 1887-ben jelent meg.
Tanulmányai Hedin Waldemar Brogger geológusnál vett órákat Stockholmban, és 1886-tól 1888-ig az uppsalai egyetemen tanult geológiát, ásványtant, kristálytant, zoológiát és latint nyelvet. 1888 decemberében a filozófia kandidátusa lett. 1889 októbere és 1890 márciusa között Berlinben tanult Ferdinand von Richthofennél. A földrajztudós és Kína-kutató hatására megszerette Németországot. Ekkor döntötte el, hogy felfedezőutakat fog tenni Közép-Ázsiába, hogy az utolsó fehér foltok is eltűnjenek Ázsia térképéről.
Második perzsiai útja 1890. április 12-én indult el az a hivatalos svéd küldöttség, amely a Svéd Királyság Szerafin Rendjét vitte az iráni sahnak, s amelyben Hedin tolmácsként működött. Teheránban részt vett Nászer ad-Din perzsa sah audienciáján. A sah beszélgetett vele, és megengedte, hogy elkísérje az Alborz hegységbe. Július 11-én Hedin három kísérővel elindult az Alborz legmagasabb, vulkanikus hegyére, a Damávandra, ahol kőzeteket gyűjtött disszertációjához. Szeptembertől a Selyemúton utazott tovább Meshed, Aşgabat, Buhara, Szamarkand, Taskent és a Takla-Makán sivatag nyugati peremén fekvő Kasgar érintésével. Visszafelé felkereste a híres orosz Ázsia-kutató, Nyikolaj Mihajlovics Przsevalszkij sírját Karakolban, az Iszik-köl partján. 1891. március 29-én érkezett vissza Stockholmba.
Erről az utazásáról két könyvet írt, Oszkár király 1890. évi küldöttsége a perzsa sah udvarában és Utazás Khoraszán tartományban és Turkesztánban címmel.
Hedin hivatást választ 1892. április 27-én Berlinbe utazott, és folytatta tanulmányait Ferdinand von Richthofennél. Július elején Halléba ment, ahol Alfred Kirchhoff előadásait hallgatta. Egy hónap múlva ledoktorált A Damávand leírása saját megfigyelés alapján című 28 oldalas disszertációjával, ami rövidített változata volt az Oszkár király 1890. évi küldöttsége a perzsa sah udvarában című könyve egy részének. Nem fogadta meg professzora tanácsát, hogy folytassa tanulmányait, hogy alaposabban foglalkozzon a földrajztudomány valamennyi ágával, és ismerje meg a kutatási módszereket is, hogy később kutatóként dolgozhasson. Richthofen elengedhetetlennek tartotta a földrajzkutatás módszereinek ismeretét. E mulasztása miatt Hedin később kénytelen volt más tudósokra bízni az expedíciók anyagainak tudományos feldolgozását és értékelését. De mivel már belekóstolt az „ázsiai szabadságba”, nem akart újra iskolapadba ülni.”
Felfedezőutak Ázsiában Első expedíció bélyegkép|jobbra|Muztág Ata bélyegkép|jobbra|A Takla-Makán sivatag a Tarim-medencében. Északon a Tien-san hófedte vonulata, délen a Kunlun határolja. A kép alján a Tibeti-fennsík, a bal sarokban a Karakorum látható (MODIS-felvétel, 2001. október 27.) 1893 és 1897 között Hedin felfedezőutat tett a Pamírban. Bejárta Hszincsiangban a Tarim-medencét, a Takla-Makánt, végül beutazta Tibet északi részét.
1893. október 16-án indult el Stockholmból, Szentpétervár és Taskent érintésével jutott el a Pamírig. 1894-ben többször próbált feljutni a 7546 méter magas, a jéghegyek atyjának nevezett Muztág Ata csúcsra. Próbálkozásai sikertelenek maradtak, valószínűleg a felszerelése sem volt megfelelő. 1894-ben hidrográfiai vizsgálatokat végzett a Pamírban, a leesett hó mennyiségének viszonyát hasonlította össze a zuhatagok vízhozamával. Megállapította a Kara-kul és a Rang-kul tavak tengerszint feletti magasságát. Vizsgálta a gleccsereket, ősi moréna maradványokat talált, és két nagy gleccser sebességét is megmérte (kb. 1 m/15 nap).
1895. április 10-én négy helyi kísérővel elindult a Merket nevű faluból Tusluk érintésével a Hotan folyóhoz a Takla-Makán sivatagon keresztül. Ivóvízkészletük nem volt elegendő, és hét teve is elpusztult. Hedin túldramatizált beszámolója szerint két kísérője is szomjan halt. Bruno Baumann 2000-ben megtette ugyanezt az utat egy tevekaravánnal. Sikerült megtudnia, hogy a Hedin által holtnak nyilvánított két kísérő közül az egyik életben maradt, és hogy tavasszal egy hasonló karaván nem tud elegendő vizet szállítani ezen az úton. Más források szerint Hedin figyelmetlenségből nem tankolt elegendő ivóvizet indulás előtt. Amikor észrevette, már nem tudtak visszafordulni. Állítólag cserbenhagyta a karavánt, kutatási vágytól hajtva folytatta útját, s amikor kísérője szomjúságtól gyötörve összeesett, Hedin magára hagyta, és továbbment. Utolsó erejével sikerült eljutnia a vízlelőhelyhez, majd visszatért, és megmentette a kísérőjét. Magatartása miatt nagyon sok bírálatot kapott.
Kasgari tartózkodás után 1896 januárjában felfedezte az 1500 éves Dandan Ujlik és Karadung romvárosokat Hotántól északkeletre a Takla-Makán sivatagban. Heding rögtön felismerte az ősi városok archeológiai jelentőségét, ezért pontos helymeghatározást végzett. Stein Aurél figyelmét felkeltették ezek a sivatag homokjába temetett romvárosok, és 1900-ban ásatásokat végzett Dandan Ujlikban. 1928-ban jártak ott utoljára régészek, majd feledésbe merült a romváros. 1998-ban dr. Christoph Baumer újra megtalálta Stein Aurél leírása alapján.
Március elején Hedin megtalálta a Boszten-tavat, Közép-Ázsia egyik legnagyobb belső tavát. Megállapította, hogy a tavat egyetlen nagy folyó, a Kajdu táplálja. Feltérképezte a Karakosun-tavat (amelyet Przsevalszkij a kínai geográfusok által Sóstónak nevezett Lop-nórnak tartott), majd május 27-én visszatért Hotánba. Június 29-én innen indult tovább Tibetbe, a kopai aranymezőktől délre fekvő átjárón, és két hónapon keresztül kutatta a Tibeti-fennsík északi részét. Négy nagy és tizenkilenc kis sóstót fedezett fel. 1897. március 2-án Észak‑Tibeten át érkezett meg Pekingbe. Mongólia és Oroszország érintésével tért vissza Stockholmba. Az expedíció kilométert tett meg, Hedin ebből utat térképezett fel. Mintegy addig ismeretlen területeken tett meg. Közép-ázsiai útjáról beszámolókat tartott Európa különböző nagyvárosaiban, és földrajzi felfedezőként vált híressé. 1898-ban jelent meg Ázsiai utazás 1893–97 között című könyve.
Második expedíció bélyegkép|jobbra|Jardangok a Cajdam-medencében Csinghajban bélyegkép|jobbra|Harosti írással lejegyzett dokumentum (L.A. VI ii 0234), Stein Aurél 1921. évi expedíciója találta Loulanban bélyegkép|jobbra|Faragással díszített fatábla Loulanból 1899 és 1902 között újabb felfedezőutat tett a Tarim-medencében, Tibetben és Kasmírban. 1899. szeptember 15. és december 7. között végighajózott a Jarkend-darja, Tarim és Koncse-darja folyókon. Pontos térképet készített a Tarimról és behatóan vizsgálta a folyó alsó szakaszát. Nem sikerült eljutnia Lhászába, az európaiak számára tiltott városba. 1901 júliusában két kísérővel elindult Lhásza felé, és bár mongol viseletet hordott, a zarándokok felismerték. Szeptemberben újra próbálkozott, de ötszáz tibeti lovas bekerítette a karavánt és visszatérésre kényszerítette. Lehen (Ladak), Kasmíron keresztül utazott Indiába. Lahor, Delhi, Agra, Lakhnau és Váránaszi érintésével érkezett meg Kolkatába, ahol George Nathaniel Curzonnál, India főkormányzójánál tett látogatást. Útja során 1149 térképvázlatot készített az újonnan felfedezett területekről. 1903-ban Hedin írt először a Lop-sivatagban talált jardangokról. A Lop-nórba ömlő, de már eltűnt folyók deltájában alakultak ki, többek között a szélerózió hatására. Felső részükön gyakran találhatók elpusztult nyárfák, puhatestűek maradványai, elszáradt nád.