bélyegkép|260px|Buurman Le Mans-ban (2012) Yelmer Evert Frans Buurman (1987. február 19.) holland autóversenyző, a 2008-as Superleague Formula autóverseny-sorozat ezüstérmese.
Pályafutása 260px|balra|bélyegkép|2007-ben a World Series by Renault egy futamán 2002-ben a német Formula König sorozatban versenyzett. A pontversenyt a huszadik helyen zárta.
Formula–Renault
2003 és 2005 között különböző Formula–Renault-bajnokságokban szerepelt. Részt vett több nemzeti és nemzetközi szériában. 2003-ban harmadikként zárta a brit téli sorozatot, majd 2004-ben a holland bajnokságban lett harmadik.
2007-ben két versenyhétvégén helyettesítette Richard Philippe-et a World Series by Renault-ban. A négy futamon háromszor is pontot érő helyen ért célba, legjobb eredménye a donington parki második futamon elért negyedik pozíció volt.
Formula–3
2005-ben két futam eréig rajthoz állt a rajthoz állt a brit Formula–3-as bajnokságban, majd 2006-ban már teljes szezont futott ott. Két futamgyőzelmet is szerzett, többször állt dobogón, végül Mike Conway, Oliver Jarvis és Bruno Senna mögött a negyedik helyen zárt a pontversenyben. 2007-ben a Formula–3 Euroseriesben versenyzett.
GP2 260px|jobbra|bélyegkép|A 2008-as GP2-es francia nagydíjon 2008 óta vesz részt a GP2, valamint a GP2 Asia futamain. A 2008-ban mind a két sorozatban szerzett egy-egy dobogós helyezést. A 2008-2009-es és a 2009-2010-es GP2 Asia versenyein már nem ért el jelentősebb sikereket.
Superleague Formula
2008 óta állandó résztvevője a Superleague Formula bajnokságnak is. A sorozat első évében a PSV Eindhoven labdarúgócsapat autóját vezette. A kínai Beijing Guoan csapatát képviselő Davide Rigon mögött a második helyen végzett pontversenyben. 2009-ben már az RSC Anderlecht versenyzőjeként negyedik lett. A 2010-es szezonban az AC Milan pilótája.
Eredményei Teljes GP2-es eredménylistája
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Helyezés Pont 2008 Trust Team Arden ESPFEAKi ESPSPR10 TURFEA14 TURSPRKi MONFEA12 MONSPR8 FRAFEA12 FRASPR2 GBRFEA15 GBRSPR10 GERFEA GERSPR HUNFEA HUNSPR EURFEA EURSPR BELFEA BELSPR ITAFEA ITASPR 20. 5
Teljes GP2 Asia eredménylistája
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Helyezés Pont 2008 Trust Team Arden UAE1FEA UAE1SPR INDFEA INDSPR MALFEA6 MALSPR5 BHRFEA9 BHRSPR8 UAE2FEA3 UAE2SPR5 9. 13 2008–09 Ocean Racing Technology CHNFEA CHNSPR UAEFEAKi UAESPRC BHR1FEAKi BHR1SPR13 QATFEAKi QATSPRNi MALFEA5 MALSPR11 BHR2FEA BHR2SPR 19. 4 2009–10 Ocean Racing Technology ABU1FEA ABU1SPR ABU2FEA ABU2SPR BHR1FEA12 BHR1SPR10 BHR2FEA13 BHR2SPR7 21. 0
Teljes Superleague Formula eredménylistája
Év Csapat Kiszolgáló123456 Helyezés Pont2008PSV EindhovenAzerti Motorsport DON NÜR ZOL EST VAL JER 2. 337 4 8 1017398103892009R.S.C. AnderlechtZakspeed MAG ZOL DONEST MOZ JAR 4. 305 2 5 8 14 16 D 4 4 6 6 1 15
Teljes Super Final eredménylistája
Év Csapat 1 2 3 4 5 62009R.S.C. Anderlecht<small>Zakspeed</small> MAG 4 ZOL N/A DON Nk EST 4 MOZ N/A JAR 1
2010 Év Csapat Kiszolgáló123456789101112 Helyezés Pont2010A.C. MilanAtech SIL ASS MAG JAR NÜR ZOL BRH ADR POR LOS TBA NAV 2.* 515* 2 16 X 5 7 3 1 7 1 2 10 3 1 8 3 4 5 5 4 12 4 11 4 X
Külső hivatkozások
Hivatalos honlapja Profilja a driverdatabse.com honlapon
Kategória:Holland autóversenyzők Kategória:Superleague Formula-versenyzők Kategória:1987-ben született személyek Kategória:Élő személyek