A Magyar Képzőművészeti Egyetem (rövidítve: MKE, ritkábban "Nagyképző") a magyarországi képzőművészeti felsőoktatás országos központja, állami egyetem Budapest VI. kerületében, az Andrássy út 69–71. szám alatt. A tanintézmény 1871-ben Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde néven alakult meg, 1908-tól Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola, 1945-től Magyar Képzőművészeti Főiskola néven működött, mai nevét 2000 óta viseli.1999. évi LII. törvény a felsőoktatási intézményhálózat átalakításáról, továbbá a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról, 1. § (3) bek. a) pont

Története A magyarországi képzőművészeti felsőoktatás megszervezésének igénye a 19. század közepére, a nemzeti romantika megerősödésével vált sürgetővé. Addig magyar képzőművészek csak külhoni akadémiákon, tanintézményekben képezhették magukat, s mind fontosabb kérdéssé vált egy nemzeti művészeti tanintézet felállítása. Az 1861-ben megalakult Országos Magyar Képzőművészeti Társulat, s ezen belül is Kelety Gusztáv festő és műkritikus állt a kezdeményezés élére. Ennek köszönhetően nyílt meg 1871 októberében, egy bérelt erzsébetvárosi házban a mai egyetem jogelődje, a képzőművészeket és rajztanárokat képző Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde. A Keleti igazgatta intézmény első tanárai közé tartozott Székely Bertalan és Schulek Frigyes. left|thumb|280px|Az egyetem épülete az Izabella utca sarkán A kis hallgatói létszámmal induló Mintarajztanoda hamar kinőtte a terézvárosi épületet, így az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat elhatározta egy önálló, tanításra és kiállításra egyaránt alkalmas székház megépítését. Végül mai helyén, a korabeli Epreskertben, a Sugárúton (Andrássy úton) 1876-ra készült el a 71. szám alatti épület Rauscher Lajos és Kolbenheyer Ferenc, a 69. szám alatti központi épület pedig 1877 novemberére Láng Adolf tervei alapján, Lotz Károly belső freskóival és Róth Zsigmond színes ablakaival. A Mintarajztanodának és az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Műcsarnokának is helyet adó, ma ismert épületegyüttes neoreneszánsz stílusban épült fel. Az intézmény az elkövetkezendő évtizedekben egyre szélesebb körű képzést nyújtott, s intézményei mind több epreskerti épületre kiterjedtek (Festészeti Mesteriskola, Szobrászati Mesteriskola, Női Festőiskola stb.). 1896-ban kivált belőle az Iparművészeti Iskola, a mai Moholy-Nagy Művészeti Egyetem jogelődje.

1920-ban Lyka Károly vezetésével oktatási reformot hajtottak végre. A mesteriskolákat összevonták, s a tanárképzés helyett a művészképzésre helyezték a hangsúlyt. A második világháborút követően az immár Magyar Képzőművészeti Főiskola néven működő intézményben az iparművészképzés végleg megszűnt, a képzőművészeti szakok viszont differenciálódtak (freskó-, mozaikfestés, gobelintervezés stb.) és elindult a restaurátorok képzése. 1971-ben az intézmény egyetemi rangot kapott, később megindult a díszlet- és jelmeztervezői, majd a látványtervezői szak is.

A tanintézmény története során a rektorok mellett a tanári kart is koruk elismert képzőművészei erősítették, gyakran olyan alkotók, akiknek híre külföldön éppúgy ismert, mint idehaza. Az 1948–1991 közötti időszakban a pártállami berendezkedés befolyásolta az intézmény oktatóinak kiválasztását.

Híres oktatók: a festő-grafikus Ferenczy Károly, Vaszary János, Olgyai Viktor, Berény Róbert, Kmetty János, Bernáth Aurél, Fónyi Géza, Barcsay Jenő, Hincz Gyula, Koffán Károly, Gerzson Pál, a szobrászok közül Ferenczy Béni, Bencsik István, Farkas Ádám, Jovánovics György.

Híres tanítványok: Szabados Jenő festő.

Rektorai 1871-től napjainkig + 1871–1902: Kelety Gusztáv festő 1902–1905: Székely Bertalan festő 1905–1920: Szinyei Merse Pál festő 1921–1923: Lyka Károly művészettörténész 1923–1925: Csók István festő 1925–1927: Glatz Oszkár festő 1927–1931: Réti István festő 1931–1932: Andreetti Károly építész 1932–1935: Réti István festő 1935–1937: Benkhard Ágost festő 1937–1939: Meyer Antal iparművész 1939–1940: Rudnay Gyula festő 1940: Pilch Dezső festő 1940–1941: Sidló Ferenc szobrász 1941–1943: Pilch Dezső festő 1943: Kandó László festő 1943–1945: Bory Jenő építész, szobrász 1945: Varga Nándor Lajos grafikus, festő 1945–1947: Kandó László festő 1947–1949: Pátzay Pál szobrász 1949–1956: Bortnyik Sándor festő, grafikus 1956–1973: Domanovszky Endre festő 1973–1985: Somogyi József szobrász 1985–1989: Kiss István szobrász 1990–1995: Sváby Lajos festő 1995–2002: Szabados Árpád festő 2002–2005: Farkas Ádám szobrász 2005–2013: Kőnig Frigyes festő 2013–2016: Somorjai-Kiss Tibor grafikus 2016–2018: Csanádi Judit díszlettervező 2018–2021 : Radák Eszter festő 2021-: Erőss István grafikusművész

Szervezeti felépítése A Magyar Képzőművészeti Egyetem főépülete Budapest VI. kerületében, az Andrássy út 69–71. szám alatt található, itt van az egyetem kiállítóterme, a Barcsay-terem is, továbbá 1949 óta az épületben működik a Budapest Bábszínház (korábban Állami Bábszínház) is. Az egyetem további intézményei az Epreskert néven is ismert épületkomplexum (VI. kerület, Kmetty György utca 26–28., öt épület kálváriával), valamint a Feszty-ház (VI. kerület, Bajza utca 39.). Az egyetem saját művésztelepe a Tihanyban található Somogyi József Művésztelep. right|240px|thumb|Az egyetem aulája

A tanszékek a következők: Festő Tanszék, Grafika Tanszék, Intermédia Tanszék, Képzőművészet-elmélet Tanszék, Látványtervező Tanszék, Restaurátor Tanszék, Tanárképző Tanszék, Művészetelméleti Tanszék, Művészeti Anatómia, Rajzi és Geometria Tanszék, Művészettörténet Tanszék, Vizuális Művészet Tanszék

A következő művészeti szakokra lehet jelentkezni: festőművész intermédia-művész grafikusművész restaurátor művész szobrászművész képzőművészet-elmélet alkalmazott látványtervezés látványtervező művész képzőművész-tanár vizuális művészet képzőművész

Jegyzetek

Források Kortárs magyar művészeti lexikon. 2. köt. Budapest : Enciklopédia Kiadó, 2000. Magyar Képzőművészeti Egyetem szócikkét lásd 675. o.

További információk Ahol a mesterséget művészi szintre emelték – Az Iparművészeti Iskola története Magyar Képzőművészeti Egyetem

https://web.archive.org/web/20111102101223/http://www.bestofdiploma.hu/ Székely Bertalan: A figurális rajz és festés elvei, melyek a m. kir. Országos Mintarajztanodai és rajztanárképezdei szakoktatásnál alkalmazásban vannak; Eggenberger, Bp., 1877 Keleti Gusztáv: Magyar Királyi Országos Mintarajztanoda és Rajztanárképezde / A magyar kir. országos mintarajziskola és rajztanárképző czélja, szervezete és tantervének vázlata. A rajztanárvizsgálati szabályzat kivonatával; Franklin Ny., Bp., 1886 Száz éves a Képzőművészeti Főiskola. 1871–1971. Tanulmányok; szerk. Végvári Lajos; Szeged, s.n., 1972 Barcsay iskolájában. Anatómia és térábrázolás a Magyar Képzőművészeti Főiskolán; szerk. Gerzson Pál; IPV, Bp., 1989 A Magyar Képzőművészeti Főiskola Levéltára. Repertórium, (1845) 1871–1991; Magyar Képzőművészeti Főiskola, Bp., 1997 A Magyar Képzőművészeti Egyetem Levéltára. Repertórium, (1845) 1871–1996; MKE, Bp., 2001 A Mintarajztanodától a Képzőművészeti Főiskoláig. Az Orsz. Magy. Kir. Mintarajztanoda és Rajztanárképezde, a későbbi Mintarajziskola és Rajztanárképző, majd Képzőművészeti Főiskola rajztanárjelöltjeinek, rajztanárjelöltnőinek és művésznövendékeinek az iskola tantervét illusztráló munkái, valamint az iskola könyvtárában található kézikönyvek, mintakönyvek, mintalapok, metszetek, fotók, reprodukciók és szemléltető eszközök bemutatója az 1871 és 1908–1921 közötti időszakból; szerk. Blaskóné Majkó Katalin, Szőke Annamária, fel. szerk. Borus Judit; MKE, Bp., 2002 A Magyar Képzőművészeti Főiskola részvétele az 1956-os forradalom és szabadságharcban; összeáll., dokumentumgyűjt. Csizmadia Zoltán és Csizmadia Zoltánné, szerk. Csizmadia Zoltán, Szőnyi István; MKE, Bp., 2002 Kiss József Mihály: A Magyar Képzőművészeti Főiskola Rektori Hivatalának iratai, 1871–1949. Segédlet; bev. Bognár Krisztina; Magyar Képzőművészeti Egyetem, Bp., 2006 B. Majkó Katalin: A Magyar Képzőművészeti Egyetem könyvtárának története és különgyűjteményeinek bemutatása; MKE, Bp., 2007 Katona Júlia–György Judit: Díszítmények és ideák vonzásában. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtárának díszítőművészeti könyvritkasággyűjteménye; MKE, Bp., 2010 Magyar Képzőművészeti Egyetem / Hungarian University of Fine Arts; szerk. György Eszter, Lázár Eszter, Rudnay Zsófia ; MKE, Bp., 2012 Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskola; MKE, Bp., 2013 Csizmadia Zoltán–Csizmadia Zoltánné: '56 magyar ifjúsága; szerzői, Csopak, 2016 Forradalom előtt. A Magyar Képzőművészeti Főiskola 1945 és 1956 között; kurátora B. Majkó Katalin, Révész Emese; MKE, Bp., 2017 Magyar Képzőművészeti Egyetem; szöveg Révész Emese, szerk. Kozma Éva, Szabó Ádám; MKE, Bp., 2019

Kategória:Budapest VI. kerülete Kategória:Budapest VI. kerületének oktatási intézményei Kategória:Budapest felsőoktatási intézményei Kategória:Magyar képzőművészet Kategória:Budapest 19. századi építményei Kategória:1871-ben alapított szervezetek Kategória:Az 1870-es években alapított oktatási intézmények