230px|jobbra|bélyegkép|Parente 2008-ban a Super Nova Racing autójában a GP2-es széria egy versenyén Álvaro Parente (Porto, 1984. október 4. –) portugál autóversenyző, a 2005-ös brit Formula–3-as bajnokság, valamint a 2007-es Formula–Renault 3.5 autóverseny-sorozat győztese.
Pályafutása 230px|balra|bélyegkép|Álvaro a 2007-es World Series by Renault sorozat egy versenyén A 90-es évek második felében gokartversenyeken szerepelt. Ez időszak alatt hazájában, valamint egy európai sorozatban is szerzett bajnoki címet. 2001-ben tért át a formulaautós versenyekre.
Formula–3 2001-ben és 2002-ben a spanyol Formula–3-as sorozatban szerepelt. Első évében csak a tizenkettedik helyen végzett, majd a 2002-es szezonban már futamgyőzelmet is szerzett, és végül negyedikként zárt a pontversenyben. 2003-ban párhuzamosan több bajnokságban is versenyzett. A Formula–3 Euroseriesben volt a leginkább érdekelt, de elindult az olasz, valamint a brit széria futamain is. Jelentősebb sikereket nem ért el ebben az idényben és a következő két évben már csak a brit sorozatban szerepelt.
2004-ben a hetedik helyen zárta ezt a bajnokságot, majd 2005-ben magasan dominálta a mezőnyt. Tizenegy futamgyőzelmet szerzett, és noha nem vett részt sem a szezonnyitó, sem a szezonzáró fordulón, Álvaro első lett a pontversenyben. Ezt követően az A1 Grand Prix 2005–2006-os idényében indult, ahol tíz fordulón keresztül képviselte hazája alakulatát. Három alkalommal állt dobogón, és többször is pontszerző volt.
Formula–Renault 2006-ra a Formula–Renault 3.5 sorozatba került. Itt két szezont töltött. Első évében három futamon is első lett, és végül szoros versenyben maradt alul a bajnoki címért folytatott harcban vetélytársaival szemben. A 2007-es szezonban megszerezte a bajnoki címet. Noha csak a monacói, és a spa-i főversenyen tudott győzni, teljesítménye elég volt az összetett sikerhez.
GP2
2008 óta a GP2-es bajnokságban szerepel. A 2008-as szezont a Super Nova Racing alakulatánál teljesítette. A szezonnyitó futamon győzelemmel kezdett, ezt az eredményt azonban nem tudta megismételni az év hátralevő versenyein. További három alkalommal állt dobogón, végül harmincnégy pontjával a nyolcadik pozícióban zárt a tabellán. 2009-ben szintén szerzett egy futamgyőzelmet, ekkor a belga főversenyen lett első. A pontversenyt 2008 után ismét nyolcadikként zárta.
Részt vett a GP2 Asia Series több versenyén is.
Superleague Formula
2009-ben egy, 2010-ben pedig három fordulón volt jelen Superleague Formula sorozatban. Mind a négy alkalommal az FC Porto labdarúgócsapat autóját vezette. A 2009-es második estorili futamon győzelmet szerzett a csapatnak.
Eredményei
Teljes A1 Grand Prix eredménylistája
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 Helyezés Pont 2005–06 Portugal GBRSPR8 GBRFEAKi GERSPRKi GERFEA11 PORSPR6 PORFEA5 AUSSPR2 AUSFEA7 MYSSPR9 MYSFEA18 UAESPR8 UAEFEA4 RSASPR8 RSAFEA3 IDNSPR19 IDNFEAKi MEXSPRKi MEXFEA10 USASPR3 USAFEA4 CHNSPR CHNFEA 9. 66 2006–07 NEDSPR NEDFEA CZESPR CZEFEA BEISPR BEIFEA MYSSPR MYSFEA IDNSPR IDNFEA NZLSPR NZLFEA AUSSPR AUSFEA RSASPR8 RSAFEA5 MEXSPR14 MEXFEA7 SHASPR SHAFEA GBRSPR11 GBRSPR11 17. 10
Teljes GP2-es eredménylistája
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Helyezés Pont 2008 Super Nova Racing ESPFEA1 ESPSPR7 TURFEAKi TURSPR8 MONFEA5 MONSPR3 FRAFEA9 FRASPRKi GBRFEA16 GBRSPRKi GERFEA3 GERSPR6 HUNFEA16 HUNSPRKi EURFEA16 EURSPRKi BELFEA2 BELSPRKi ITAFEAKi ITASPR12 8. 34 2009 Ocean Racing Technology ESPFEAKi ESPSPR11 MONFEAKi MONSPRKi TURFEAKi TURSPR10 GBRFEAKi GBRSPR11 GERFEA6 GERSPR2 HUNFEA9 HUNSPR6 VALFEA4 VALSPRKi BELFEA1 BELSPRKi ITAFEA11 ITASPRKi PORFEAKi PORSPR4 8. 30 2010 Scuderia Coloni ESPFEA ESPSPR MONFEA MONSPR TURFEA TURSPR VALFEA VALSPR GBRFEA GBRSPR GERFEA GERSPR HUNFEA HUNSPR BELFEA2 BELSPR3 ITAFEA12 ITASPR9 ABUFEA ABUSPR 14. 13 2011 Racing Engineering TURFEA TURSPR ESPFEA11 ESPSPR7 MONFEA2 MONSPR16 16. 8 Carlin VALFEAKi VALSPR18 GBRFEA9 GBRSPR9 GERFEA20 GERSPRKiHUNFEAHUNSPRBELFEABELSPR ITAFEA12 ITASPR12
Teljes GP2 Asia Series eredménylistája
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Helyezés Pont 2008–09 Qi-Meritus Mahara CHNFEA CHNSPR DUBFEA DUBSPR BHR1FEA BHR1SPR QATFEA17 QATSPR16 MYSFEA11 MYSSPR9 BHR2FEAKi BHR2SPR13 21. 1 2009–10 Scuderia Coloni ABU1FEA ABU1SPR ABU2FEA ABU2SPR BHR1FEA6 BHR1SPRKi BHR2FEA4 BHR2SPR3 8. 12
Teljes Superleague Formula eredménylistája
2009 Év Csapat Kiszolgáló123456 Helyezés Pont2009F.C. PortoHitech Junior Team MAG ZOL DONEST MOZ JAR 5. 302161Teljes Super Final eredménylistája Év Csapat 1 2 3 4 5 62009F.C. Porto<small>Hitech Junior Team</small> MAG ZOL DON EST Nk MOZ JAR2010'''
Év Csapat Kiszolgáló123456789101112 Helyezés Pont2010F.C. PortoReid Motorsport SIL ASS MAG JAR NÜR ZOL BRH ADR POR ORD BEI† NAV 7th 495 4 55 11 16 X 5 11 X 8 11 X 17 1 X 11 12 X 11 4 6 6 11 X 3 17 X 15 1 C 8 1 6
† Nem számít bele a bajnokságba.
Külső hivatkozások Hivatalos honlapja Profilja a driverdatabse.com honlapon
Kategória:Portugál autóversenyzők Kategória:Superleague Formula-versenyzők Kategória:1984-ben született személyek Kategória:Élő személyek