Cziffra Géza (Géza von Cziffra) (Arad, 1900. december 19. — Dießen am Ammersee,Diessen am Ammersee NSZK, 1989. április 28.) magyar író, költő, filmrendező.
Életpályája
Az első világháború idején katonaiskolát végzett, majd a hadseregnek hátat fordítva élénk irodalmi tevékenységbe kezdett. Ady volt a mintaképe, aki találkozásukkor 6 soros verses dedikációt írt az akkor tizennyolc éves költő verskötetébe. Pajzán versei, novellái a Fekete Macskában s más aradi vagy temesvári kiadványokbanPéldául: Én, Te, Ő… jelentek meg, verset, esszét, műfordítást közölt tőle a Tavasz, Magyar Szó, Erdélyi Szemle, Napkelet, Aradi Tükör és az aradi Munkás (ezek közül a Pán halála és Az új mese újraközölve a Magyar Szó és Tavasz írásaiból összeállított antológiában, 1971). Erdélyben kiadott kötetei: Ketten vagyunk csak (versek, Arad 1918); Júlia első násza (elbeszélések, Arad 1920); Fehér falu (regény, Arad 1922).
1921-ben Budapestre, Ausztriába költözött, ahol kezdetben mint újságíró dolgozott, majd rendezőasszisztens lett jeles német filmrendezők mellett, később dramaturg, színpadi szerző, forgatókönyvíró Budapesten, Ausztriában és Nyugat-Németországban.
Művei és emigrációban töltött éveiEz a szövegrész törölve lett a RMIL-ból a cenzúra által (1980-81)
1926-ban jelent meg Bécsben Kárhozott asszonyok c. elbeszéléskötete. Az 1930-as évek elején Budapesten is forgatott. Irodalmi tárgyú filmje a Gulliver utazásai (1924) és a Szent Péter esernyője (1935). Magyar vonatkozású filmje a Liszt Ferenc életéről szóló A szerelmi álmok; filmforgatókönyvet írt Asztalos Miklós erdélyi tárgyú Alterego c. színdarabja nyomán (1941). A második világháború után Bécsben filmvállalatot alapított, majd a Német Szövetségi Köztársaságban telepedett le, ahol könnyű, szórakoztató vígjátékokat, látványos revüfilmeket írt és rendezett. 1975-ben Münchenben megjelent német nyelvű emlékirata magyar irodalmi kapcsolatait is felidézi.
Díjak, elismerések
Szövetségi Filmdíj (1985)
Irodalom
Ficzay Dénes: Ismeretlen Ady-vers és levél Aradon. Tiszatáj, Szeged 1959/2. Kovács János: Irodalmi fejtörő. Utunk 1970/35. Sütő Nagy László: Egy Ady-vers keletkezéséhez. Irodalomtörténeti Közlemények, Budapest, 1973/5.
Seidner Imre: Aradról indult. A Hét 1979/13.
Jegyzetek
Források
További információk
MÉL Cziffra Géza fényképe és filmjei a német filmportálon, német nyelven
Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Magyar emigránsok Németországban Kategória:1900-ban született személyek Kategória:1989-ben elhunyt személyek Kategória:Aradiak