A Take That egy angol popegyüttes, amelyet 1990-ben alapítottak Manchesterben. A jelenlegi felállás tagjai: Gary Barlow, Howard Donald és Mark Owen. Az eredeti felállásban Jason Orange és Robbie Williams is szerepelt. Barlow az együttes vezető énekese és elsődleges dalszerzője, míg Owen és Williams kezdetben háttérvokált biztosítottak, Donald és Orange pedig elsősorban táncosként működtek közre.
Az együttes 28 top 40-es kislemezt, 20 top 10-es és 17 top 5-ös slágert ért el az angol kislemezlistán, amelyek közül 12 jutott el az első helyig. Emellett kilenc listavezető albumuk is volt a UK Albums Chart rangsorában. Nemzetközi szinten az együttes 56 listavezető kislemeztA Wikipédia cikkeiben szereplő források szerint: 12 az Egyesült Királyságban, a „Babe” egy országban, a „Back for Good” 13 országban, a „Never Forget” három országban, a „How Deep Is Your Love” öt országban, a „Patience” négy országban volt listavezető. és 42 listavezető albumot ért el.A Wikipédia-cikkekben szereplő források alapján összesítve. Nyolc Brit Awards díjat kaptak, köztük a Legjobb brit együttes és a Legjobb brit élő előadó elismeréseket. 2012-ben Ivor Novello-díjat kaptak a brit zenéhez való kiemelkedő hozzájárulásukért. A Brit Hanglemezgyártók Szövetsége (BPI) adatai szerint a Take That 14,4 millió eladott album és 14,6 millió eladott kislemez után kapott tanúsítást az Egyesült Királyságban.
Williams 1995-ben hagyta el az együttest, miközben a megmaradt négy tag befejezte világkörüli turnéját, és kiadott még egy utolsó kislemezt, mielőtt 1996-ban feloszlottak. A csapatról készült 2005-ös dokumentumfilm és egy új, Never Forget – The Ultimate Collection válogatásalbum megjelenése után a Take That – Williams nélkül, négytagú felállásban – hivatalosan bejelentette, hogy 2006-ban újra összeállnak egy Egyesült Királyság-beli turnéra, amely a The Ultimate Tour címet kapta.
2006. május 9-én bejelentették, hogy a csoport ismét új dalokon kezd dolgozni. Negyedik stúdióalbumuk, a Beautiful World 2006-ban jelent meg, amelyet 2008-ban a The Circus követett. Az együttes újra jelentős sikereket ért el négytagú formációként, sorozatban érve el listás helyezéseket az Egyesült Királyságban és Európában, miközben világszerte több mint 45 millió lemezt adtak el.
Williams 2010-ben csatlakozott újra a Take Thathez az együttes hatodik stúdióalbumához, a Progress-hez. A 2010. november 15-én megjelent album volt az első új anyag, amelyen a Take That eredeti felállása szerepelt az 1995-ös Nobody Else óta. A Progress a 21. század leggyorsabban fogyó albuma lett, és a brit történelem második leggyorsabban fogyó albuma.
Története 1989 - 1990 Megalakulás
1989-ben a Manchester-i székhelyű Nigel Martin-Smith egy brit fiúvokalistákból álló együttest akart létrehozni, amelyet a New Kids on the Block mintájára képzelt el. Martin-Smith célja azonban az volt, hogy egy tinédzserekre építő, de a zeneipar több demográfiai csoportját is megszólítani képes formációt hozzon létre. Ekkor mutatták be számára a fiatal énekes-dalszerzőt, Gary Barlow-t, aki 15 éves kora óta klubokban lépett fel. Martin-Smithet lenyűgözte Barlow saját szerzeményeinek katalógusa, ezért úgy döntött, hogy az új fiúcsapatot Barlow zenei képességeire építi fel. Ezután kampány indult olyan fiatal férfiak meghallgatására, akik tánc- és énekesi adottságokkal rendelkeztek; a meghallgatásokat Manchesterben és a környező városokban tartották 1990-ben. A 22 éves Howard Donald az idősebb jelentkezők közé tartozott, de kiválasztották, miután munkahelyén – ahol járműfényezőként dolgozott – szabadságot kapott, hogy folytathassa a folyamatot. Kezdő DJként Donald és Barlow közös érdeklődést mutattak az olyan elektronikus előadók iránt, mint az Orchestral Manoeuvres in the Dark (OMD) és Gary Numan. A meghallgatás előtt Jason Orange már szerepelt breaktáncosként a népszerű televíziós műsorban, a The Hit Man and Her-ben. Martin-Smith kiválasztotta továbbá a 18 éves banki alkalmazottat, Mark Owent, végül pedig a 16 éves Robbie Williamst, hogy teljessé tegye a csapatot, amely kezdetben a Kick It nevet viselte.
1990–1992: Take That & Party
A Take That első televíziós szereplése 1990-ben volt a The Hit Man and Her című műsorban, ahol Barlow saját szerzeményét, a kiadatlan „My Kind of Girl” című dalt adták elő. Később másodszor is megjelentek a műsorban, ekkor a „Waiting Around” című dalt énekelték, amely később az első kislemez, a „Do What U Like” B-oldala lett. A „Promises” és a „Once You've Tasted Love” szintén kislemezként jelent meg, de csak kisebb sikert értek el az Egyesült Királyságban. A Take That kezdetben amerikai megfelelőikhez hasonlóan new jack R&B, urban soul és mainstream pop stílusban dolgozott. Később azonban fokozatosan a Hi-NRG tánczene irányába mozdultak el, miközben a felnőttkort célzó, lírai popballadák felé is nyitottak. Ahogy a mainstream zeneiparba próbáltak betörni, az ország számos kisebb klubjában, iskolájában és rendezvényén léptek fel, hónapokon át folyamatosan turnézva, így építve fel rajongótáborukat.
A Take That áttörést hozó kislemeze az 1975-ös Tavares-sláger, az „It Only Takes a Minute” feldolgozása volt, amely 1992 júniusában a hetedik helyig jutott a brit kislemezlistán. Ezt követte az „I Found Heaven”, majd az első Barlow-ballada, az „A Million Love Songs”, amely szintén a hetedik helyet érte el októberben. A Barry Manilow-féle „Could It Be Magic” feldolgozása hozta meg számukra az első igazán nagy sikert: 1993 első brit slágerlistáján a harmadik helyig jutott. Első albumuk, a Take That & Party 1992-ben jelent meg, és addig megjelent összes slágerüket tartalmazta.
1993–1995: Everything Changes, Nobody Else és a szupersztárság
Take That 1993-as albuma, az Everything Changes Gary Barlow eredeti dalaiból épült fel, és első helyen debütált a brit albumlistán. Hat kislemez jelent meg róla, amelyek közül négy egymás után vezette a UK Singles Chartot: Pray, Relight My Fire, Babe és Everything Changes. A Why Can't I Wake Up with You a 2. helyig jutott, a hatodik kislemez, a Love Ain't Here Anymore pedig a 3. helyig. Az album nemzetközi sikert hozott a csapatnak, és jelölték az 1994-es Mercury Prize-ra, ugyanakkor nem tudott betörni az amerikai piacra, ahol a „Love Ain’t Here Anymore” amerikai remixváltozata sem ért el számottevő eredményt.
1994-re a Take That Európa- és Ázsia-szerte rádiós és televíziós sztárokká vált, de első világkörüli turnéjukra csak 1995-ben került sor. Az 1993 és 1995 közötti években a zenekar számtalan magazin címlapján szerepelt a Smash Hits-től a GQ-ig, és tömegesen jelentek meg róluk különféle kereskedelmi termékek: képeskönyvek, poszterek, matricák, saját babák, ékszerek, sapkák, pólók, fogkefék, valamint saját évkönyveik is napvilágot láttak. A zenekar ekkorra jelentős tinédzser lány rajongótábort is kialakított. Ebben az időszakban számos zenei díjátadón és slágerlistás műsorban léptek fel, többek között a Brit Awardson és a Top of the Pops-ban. 1995-ben elnyerték az MTV Europe Music Awards Best Live Act díját is, mivel híresek voltak breaktánc‑elemeket is tartalmazó koreográfiáikról, energikus előadásaikról és kreatív turnéprodukcióikról.
1995-ben a Take That kiadta harmadik stúdióalbumát, a Nobody Else‑t, amely ismét Gary Barlow saját szerzeményeire épült. Az album az Egyesült Királyságban és egész Európában az első helyre került, és új közönségrétegeket is meghódított, mivel Barlow dallamos, érzelmes balladáin keresztül a zenekar a brit felnőtt közönség körében is egyre népszerűbbé vált. A Take That népszerűsége közel öt éven át páratlan volt Nagy‑Britanniában.
Az album első kislemeze, a Sure, újabb brit listavezető lett. A második kislemez azonban minden korábbinál nagyobb sikert hozott: a Back for Good világszerte listavezetővé vált, többek között az Egyesült Királyságban, Németországban, Ausztráliában és Norvégiában. Ez volt egyben az egyetlen jelentős amerikai slágerük is, ahol a dal a hetedik helyig jutott. A dalt először élőben mutatták be az 1995‑ös Brit Awards gálán, és az ott kapott rendkívül pozitív fogadtatás miatt a kislemez előrendelései messze meghaladták a várakozásokat. Ez arra kényszerítette a kiadót, hogy a megjelenési dátumot példátlan módon hat héttel előrehozza. Az album borítója szintén figyelmet kapott, mivel paródiája volt a Beatles Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band ikonikus lemezborítójának.
1995–1996: Williams távozása, a feloszlás és a Greatest Hits
Robbie Williams droghasználata 1994-ben odáig fajult, hogy a zenekar MTV Europe Music Awards‑on való fellépése előtti éjszakán majdnem túladagoláshoz vezetett.
1995 júniusában a sajtó lefotózta Robbie Williamst, amint az Oasis tagjaival bulizott a Glastonbury Fesztiválon. A következő hónapban a zenekar ultimátumot adott neki: vagy teljesíti a zenekarral járó kötelezettségeket, vagy távozik a közelgő világkörüli turné előtt. Williams az utóbbit választotta. A későbbiekben azt állította, hogy unta Gary Barlow vezetését, és féltékeny volt rá. Williams távozása ellenére a Take That négytagú formációként tovább folytatta a Nobody Else album népszerűsítését, és újabb slágert értek el a Never Forget című kislemezzel, amelyben Donald énekelte a főszólamot. Ezt követően Amerikába utaztak, és 1995 októberében befejezték a Nobody Else Tour koncertsorozatot.
1996. február 13-án a Take That hivatalosan bejelentette, hogy feloszlanak. Ezt követte még ugyanabban az évben a Greatest Hits válogatásalbum, amely egy új felvételt is tartalmazott: a Bee Gees How Deep Is Your Love című dalának feldolgozását. A kislemez a zenekar utolsó brit listavezetője lett egészen a 2006-os visszatérésükig. A Take That 1996 áprilisában adta azt a fellépést Almere-Havenben, amelyet sokáig az utolsónak hittek. A feloszlás bejelentése után világszerte rajongók milliói estek kétségbe; csak az Egyesült Királyságban tinédzser lányok ezrei sírtak az utcákon, és öngyilkossággal fenyegetőztek, ezért a Samaritans segélyszervezet külön telefonos segélyvonalakat állított fel számukra. A feloszlást követően több elismert zenei szakember – köztük Elton John – hangsúlyozta, hogy a Take That különbözött a korábbi és későbbi fiúbandáktól, mivel saját dalaikat Gary Barlow írta. Barlow azon kevés zenészek egyike, aki fiúbanda tagjaként Ivor Novello-díjat nyert; a másik Tony Mortimer volt az East 17 tagjaként.
A Take That emellett örökséget hagyott maga után mint rendkívül fegyelmezett, magas munkamorállal rendelkező, kifogástalan élő előadásokat nyújtó zenekar, amelyet később minden idők legjobb fiúbandájának is megválasztottak.
2005–2006: Újraegyesülés négytagú felállásban és a Never Forget – The Ultimate Collection
2005. november 14-én jelent meg a Never Forget – The Ultimate Collection, a zenekar slágereinek új válogatásalbuma, amely egy korábban kiadatlan dalt is tartalmazott. Az album nagy sikert aratott, és a brit slágerlistán a 2. helyig jutott, az Egyesült Királyságban pedig több mint 2,4 millió példány kelt el belőle. Az új dal, a „Today I've Lost You” (amelyet 2005 szeptemberében rögzítettek) eredetileg Barlow „Back for Good” utáni folytatásának készült, de korábban soha nem vették fel. 2006. november 16-án a zenekar újra összeállt az ITV1 Take That: For the Record című dokumentumfilmjére, amelyben őszintén beszéltek hírnévről, sikerről, a feloszlásról és arról, mit csináltak Robbie Williams távozása után.
2007. november 25-én a Take That hivatalos sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Robbie Williams nélküli felállás 2006-ban turnéra indul. A The Ultimate Tour névre keresztelt koncertsorozat 2006 áprilisa és júniusa között zajlott. A turnén vendégként fellépett a brit soulénekesnő Beverley Knight, aki Lulu vokálját helyettesítette a Relight My Fire előadásakor; ugyanakkor Lulu is megjelent a stadionkoncerteken a „Relight My Fire” és a Never Forget során.