Az Elektronikus Mérőkészülékek Gyára (röviden: EMG) egy 1950-ben Budapesten alapított számítástechnikai, illetve mérőkészülék-gyártó állami vállalat volt.

Története Előzmények 1945 előtt állami elektronikus műszeripar gyakorlatilag nem létezett. Az Orion gyárban saját célra készítettek elektronikus műszereket (pl. szignálgenerátorok, oszcilloszkópok és impulzusgenerátorok), mivel külföldről ilyeneket a második világháború miatt nem lehetett beszerezni. A gyár Budapest ostromát kisebb veszteségekkel túlélte, így a gyártás hamar megindulhatott, nagyrészt jóvátételre. 1950-ben már sokkal több készüléket kellett volna szállítani, mint amennyit az Orion kis létszámú műszerosztálya elő tudott állítani. Új gyár alapítását az Orionból kiválva, az Amerikai Egyesült Államokból hazatért Striker György villamosmérnök javasolta még 1949 novemberében, majd a Népgazdasági Tanács 154/10/1950. számú határozatában el is rendelte azt 1950. július 1. határidővel.

Alapítás és felfutás, 1950-es évek Ez az új gyár lett az EMG, melynek első főmérnöke Striker lett, és amely átmenetileg az újpesti Baeder-féle szappangyárban kapott helyet. Az alapítást követően hamarosan kiderült, hogy a szappangyár épülete alkalmatlan műszergyártásra és az is nyilvánvaló lett, hogy az igények meghaladják a gyár termelési kapacitását. Némi huzavona után döntés született egy új gyár megépítésére, melyet eredetileg Gödöllőre terveztek és végül a munkaerő szakképzettségének okán módosítottak Budapest XVI. kerületéhez tartozó Sashalomra. A sürgető termelési igények miatt az akkor már építészetileg engedélyezett Mechanikai Mérőműszerek Gyára terveit adaptálták a sashalmi területre. Az építkezés 1952-ben kezdődött és 1953 végén megkezdődött az átköltözés, amely 1954 tavaszára befejeződött.

1968-ig a vállalat szigorú tervutasításos rendszerben működött, mint minden állami vállalat. Az első években az átvett konstrukciók egyedi jellege bizonytalan alkatrészellátást és ebből következően a termelés ütemezettségét ismétlődően kritikus helyzetbe hozta. Hetekig tartó leállások, majd éjjel-nappali hajrák jellemezték a gyár működését. Mindezek hatásaként a vállalatnak az első négy évben négy igazgatója, két főkönyvelője volt. Csak Striker főmérnök maradt meg pozíciójában, bár többször támadták, végül 1954-ben egy mondvacsinált tervcsalás ürügyén őt is leváltották. A következő 24 évben Kiskapusi László volt az EMG vezérigazgatója.

Az alkalmazottak az előd üzemekből és az ország legkülönbözőbb részeiből verbuvált rádióamatőrökből, majd az újpesti szakmunkásképzőből kerültek ki. A gyár Sashalomra költözése után a környék lakosai közül egyre többen jöttek dolgozni az EMG-be. A gyár saját szakmunkás képző tanműhelyt is létrehozott és támogatta az érettségizett diákok szakmunkás képzését. A KGST együttműködés kiteljesedésével a termelési feladatok egyre nőttek. A gyár az évtized végéig a növekvő feladatokat döntően belső erőinek időnként termelési feladatokra történő átirányításával teljesítette. Az időszak első felében a labor mérnökei, sőt az irodai tisztviselők, nem egyszer végeztek hó végi hajrában termelési munkát. A későbbi években a fejlesztés sikeresen egységesítette az alkatrész választékot és a technológia megoldotta a saját gyártást, így a hó végi hajrák lassan megszűntek.

Csúcsidőszak, 1960-as évek 1963-ban a kristálygyártás elkerült az EMG-től, az esztergomi relégyárral viszont bővült a portfólió, ahol szovjet fejlesztésű (Antonov) elektroenkefalográfot (EEG készülék), majd egyéb orvosi műszert kezdtek gyártani. Az 1968-tól bevezetett új gazdasági mechanizmus hatására megnőtt a hazai vállalatok önálló mozgástere és versenyképessége. Az 1965-1970 közötti évek tekinthetők az EMG csúcsidőszakának. 1972-vel bezárólag lezajlott a gyár jelentős bővítése.

Ebben az időszakban indult be az ún. "számítástechnikai program", mely először félvezetők és általában véve a digitális technika alkalmazását jelentette az első időszakban. 1965-re elkészült az első magyar elektronikus számológép, a HUNOR 131. Klatsmányi Árpád irányításával, a fiatal mérnökökkel megerősített digitális labor kifejlesztette, a moduláris felépítésű, előbb germánium, majd annak sikertelensége után szilícium tranzisztoros 2. generációs számítógépet, az EMG 830-at. A számítógép elsősorban folyamatirányítási és ügyviteli feladatok ellátására készült. A hazai perifériális egységek hiányát francia mechanikus részek vásárlásával és EMG elektronikával oldották meg. Gyártása 1968 végén indult meg üzembe helyezési-, vevőszolgálati, oktatási és szervizszolgáltatással értékesítették. Az 1969-es Budapesti Nemzetközi Vásáron szép sikert ért el, úgyhogy még a brit Computer Weekly is beszámolt róla.

Átalakulások, 1970-es évek Ezek után a továbblépésként azonban nem egy újabb, 3. generációs (már integrált áramköröket tartalmazó) számítógép saját erős kifejlesztését tervezték, hanem időtakarékossági célból licencet (10010-es típusjelű kisszámítógép) vásároltak a francia Compagnie Internaionale pour l’ Informatique (C. I. I.) cégtől. 1970 végére a gyár készen állt a saját gyártásra és el is indított egy nullszériát. Ekkor azonban váratlanul úgy döntöttek a Nehézipari Minisztériumban, hogy a számítógépgyártást a Videoton fogja végezni és az EMG-nek mindent át kell adnia nekik. A számítástechnikai program elvitele miatt csak a 830-as típus maradt, amiből összesen 10 db-ot gyártottak. A 830-as 3. generációs változatát, a 840-et még sikeresen kifejlesztették, de eladni csak 1 db-ot sikerült az Egyesült Villamosgépgyárnak.

1971 január 1-jétől a gyár addig egységes, centralizált irányítású szervezete részlegesen decentralizált irányítású (gyár)egységekbe alakult át, ezek:

Vállalati központ, Központi alkatrészellátó gyáregység, Budapesti műszer gyáregység, Esztergomi műszer gyáregység, Irányítás és ügyviteli eszközök gyáregység

Erre az időszakra esett az EMG újabb nagy kísérlete a számítógépes vállaltirányítás kifejlesztése és gyakorlati bevezetése. A rendszer EMG Plan Control néven vált ismertté és 1977-ig működött. Bukását lényegében az okozta, hogy nem számítottak olyan mennyiségű adathibára, mint amit a számítógépesítés felfedezett, illetve generált. A sok hiba miatti termelési zavarok, a vitatható és nagyon vitatott gyáregységi eredménykimutatások megpecsételték a rendszer sorsát.

A mérőműszerek gyártása tovább működött, bár egy kissé háttérbe szorult. Az EMG folytatta a műszerek terén a KGST piaci együttműködést, jelentős szerepet játszott a műszaki-tudományos tárgyalásokon, sőt két és háromoldalú szakosítási szerződéseket is kötött. A Műegyetemmel együttműködésben kifejlesztett EMG 666 típusszámú programozható asztali számítógép az amerikai Wang Laboratories készülékének sruktúrájára épült, de szolgáltatásaiban messze meghaladta azt. A műszaki-tudományos számítások és kisebb szervezési feladatok ellátásán kívül IEC 625 alapú interfésze révén műszerrendszerek vezérlésére is alkalmas volt, melyet az EMG meg is valósított az integrált áramkörök dinamikus paramétereit mérő EMG 5500 formájában.

Az EMG a számítástechnikai programban megszerzett tapasztalatokra építve ipari célú mikroprocesszor vezérléseket (CNC vezérlések) kezdett fejleszteni. A cél alapvetően forgácsoló (eszterga, maró) gépek, általánosságban CNC-szerszámgépek vezérlésének kifejlesztése volt. Az 1977-es hannoveri szerszámgép világkiállításon az EMG HUNOR 712-es vezérlése a SZIM EEN 630 esztergagépén sikert aratott. A CNC program tette lehetővé az EMG legjelentősebb gyártmány- és gyártástechnológia fejlesztését. A magyar szerszámgépekbe építve a világ számos országába jutottak el a HUNOR márkanevű vezérlések, így a KGST országokon kívül Jugoszlávia, USA, Kanada, Nyugat-Németország, India, és még sok ország piacára. A különböző típusokból együttesen 5000 db. feletti mennyiséget szállítottak.

Esztergomban profiltisztítás történt és a gyáregység teljes mértékben az orvosi műszergyártásra koncentrált, mígnem 1977-ben az EMG Esztergomi gyáregységet a Medicor Művekhez csatolták. Ez újabb átszervezéshez, ebben az esetben egy központosításhoz vezetett. A három budapesti gyáregység önállóságának megtartása mellett, 1978 január 1-jétől létrehozták a fejlesztési és kereskedelmi igazgatóhelyettesi funkciókat. Kiskapusi László addigi vezérigazgatót nyugdíjazták, helyére Kiss Jovák József került, K. Szabó Zoltán pedig ekkor lett fejlesztési igazgatóhelyettes.

Másodvirágzás, 1980-as évek A CNC-programhoz kapcsolódó gyártmány- és gyártástechnológia fejlesztés 1983-ra lezajlott, melynek révén a vezérlések gyártása magasabb minőségi és megbízhatósági szintre került. Szintén 1983-tól gazdasági munkaközösségek (GMK-k), illetve vállalati gazdasági munkaközösségek (VGMK-k) alakultak, elsősorban a szűk kapacitások feloldására, illetve a jobb munkavállalói érdekeltség és hatékonyság megteremtésére. 1985-re a VGMK-k fejlesztési munkája révén több technológiai nagyberendezés fejlesztése befejeződött. Piaci bevezetésük megkezdődött és jelentős érdeklődés volt irántuk belföldön és a KGST országokban.

Kiss Jovák vezérigazgató úgy döntött, hogy a technológiai eszközök fejlesztését és gyártását egy külön gyáregységbe összevonja, hasonlóan a már korábban kialakult Műszer és Irü gyáregységhez. Az Új gyáregység neve ATE (Automatizált Technológiai Eszközök) gyáregység lett, melynek vezetésével K. Szabó Zoltán eddig fejlesztési igazgatóhelyettest bízta meg. A fejl. igh. munkakör betöltetlen maradt.

1985-ben a magyar gazdaságirányítás elmozdult az állami vállalatok önigazgatása irányába és vállalati tanácsok (VT-k) alakultak. Megalakulásukat követően a VT-k hatáskörébe került a tulajdonosi jogok gyakorlása, beleértve a vezetők megválasztása és a gazdálkodás fontosabb döntései. Az EMG esetében Kiss Jovák József 1986-ban érte el a nyugdíjazás korhatárát és nyilatkozott, hogy nyugdíjba vonul. Az EMG VT első feladata volt az igazgató pályázat útján történő megválasztása. Az EMG VT 1986. június 4-én alakult meg, majd pályázat útján október 22-én igazgatónak K. Szabó Zoltán ATE gyáregység vezetőt választotta meg és felhatalmazta a vezérigazgatói cím használatára.

Az 1980-as évek második felére jellemző volt, hogy már nem mindenáron akarta a vállalat a KGST exportot növelni, sokkal inkább a belföldi értékesítések nyereségét és a dollár relációjú exportot. A belföldi műszerértékesítést már évtizedek óta a Műszer és Irodagép Értékesítési Vállalat (MIGÉRT) végezte. Kialakult mennyiségeket rendelt és azokat általában sikeresen értékesítette is egészen 1989. januárig. Az EMG műszerek vásárlói belföldön a kutatóintézetek, híradás és műszeripari vállalatok és az oktatási intézmények voltak. A rendszerváltás előtti utolsó, Németh-kormány 1989-től, előkészület és védővám nélkül rászabadította a magyar piacra a tőkés világ elektronikai termékeit (pl. Siemens vezérlések). Az EMG-nél 1988. év bázisán az 1989-es évben még a korábban megkötött szerződések miatt csak 16%-os volt az értékesítés csökkenése, 1990-re viszont már 55%-os.

Megszűnése Az EMG iránt több külföldi befektető is érdeklődött, elindultak 1990-ben az ún. telefon tenderen is, de a befektetők visszaléptek, a siker elmaradt. A vállalati központban leépítések indultak, 1990. június 30-tól kezdődően a következő EMG alapítású társaságok alakultak:

Auter Elektronikai Kft – Nyáktervezés és gyártás (jelenleg is működik) Auter Print Kft – Kiadványszerkesztés, nyomda Dynamic Kft – Mérő automaták Merion Kft – Nukleáris műszerek Numeric Kft – CNC szerviz Sasker Kft – Szállítás, étkeztetés EMG Automatic Kft – Játék automaták

A gyárat a rendszerváltás után - az akkori terminológia szerint - termelési adó tartozása miatt az adóhivatal kezdeményezésére 1991-től kezdődően felszámolták. Helyén az EMG Ipari Park, sok kis és középvállalattal üzemel.

Vállalati struktúra 1950-1971 között a gyár egységes vezetés alatt működött. 1963-ban az Esztergomi Relégyár integrálásra került EMG vezetés alatt. 1971-től részleges önállóságú gyáregységek, de egységes vállalat.