Purjesz Béla (Mindszent, 1884. október 14. – Szeged, 1959. szeptember 15.) magyar orvos, szakíró, lapszerkesztő. Purjesz Imre jogász, újságíró, lapszerkesztő testvére.

Életútja Purjesz Móric (Mózes) és Goldmann Cecília zsidó családban született gyermeke. A szentesi Állami Főgimnáziumban letett érettségi (1902) után a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karán szerzett diplomát (1907). 1908-tól nagybátyja, a Purjesz Zsigmond által vezetett kolozsvári Belgyógyászati Klinika gyakornoka, majd 1913-tól tanársegédje lett. 1914-ben három hónapos németországi tanulmányúton vett részt. 1915-ben a szív és vérkeringési szervek kór- és gyógytana című tárgyköréből magántanárrá habilitálták.Hivatalos Közlöny, 1915. május 15. (23. évfolyam, 12. szám) Az első világháború alatt ezredorvosként front-, majd katonai szolgálatot teljesített. Miután az egyetemi klinikákat 1919 októberében a Kolozsváron létesített román egyetem birtokba vette, magánpraxist folytatott. Részt vett a kolozsvári felekezetközi magyar egyetem tervezetének kidolgozásában. 1920. szeptember 1-jétől Benedek Lászlóval közösen mint főszerkesztők megindították a romániai magyarság első gyógyászati közlönyét, a kéthetente megjelenő Erdélyi Orvosi Lapot, amely a 4. számától az EME Orvostudományi Szakosztályának hivatalos közlönye alcímet viseli, s címlapján 1921. december 1-jétől mindketten alapítókként szerepeltek. Purjesz Bélának három hosszabb tanulmánya és néhány szemlecikke jelent meg a lapban.

1921 nyarán Szegedre távozott, ahol mint tanársegéd részt vett a Belgyógyászati Klinika felállításában. 1926-tól adjunktus, 1931-től a Belgyógyászati Diagnosztikai Klinika igazgató professzora volt. 1944-ben tudományos eredményei miatt mentesült a zsidótörvények hatálya alól, azonban júliusban mégis deportálták. Pártfogói elérték, hogy Bécs mellől visszahozzák és az év októberéig Budapesten bujkált, majd visszatért Szegedre. 1944. november 1-jén többekkel újból megindította az egyetem életét. Az 1944/45-ös tanév 2. félévében megválasztották az Orvostudományi Kar dékánjává, az 1945//46-os tanévben az egyetem rektorává.Magyar Közlöny, 1945. szeptember 5. (119. szám) Az 1946/47-es tanévben prorektor volt. A Szegedi Tudományegyetem 1946 októberében díszdoktorrá avatta. 1950 áprilisában nyugdíjazták.

Munkássága Tudományos munkássága Kolozsvárt az EME Orvostudományi Szakosztályának keretében bontakozik ki az 1910-es években: első jelentősebb dolgozatai a szakosztály Értesítőjében, valamint a Gyógyászatban, a Lechner Károly Emlékkönyvben (Kolozsvár 1915) és a Szabó Dénes Emlékkönyvben (Kolozsvár 1919) jelennek meg. Ezek többségét külföldön németül is közli. Fontosabb kutatási területei: a szív- és vérerek betegségei, a jódanyagcsere, a rosszindulatú daganatok megállapítása. Ő indítja meg Magyarországon a rendszeres sportélettani vizsgálatokat.

Nagyobb munkái: A cukorbetegség és az insulin (Budapest 1927) Der Vitamin B1 Stoffwechsel des Menschen und der Tiere unter normalen und pathologischen Zuständen (Budapest 1940) A belgyógyászat és határterületeinek syndromái (Budapest 1965)

Jegyzetek

Források

További információk Gergely András: Jeles magyar zsidó orvosok lexikona. Budapest, Makkabi, 2001 Mindszent története és népélete. Szerk. Juhász Antal. Mindszent, Mindszent Város Önkormányzata, 1996.

Mindszenthez kötődő orvosok, állatorvosok, gyógyszerészek életrajzai. Szerk. Ávéd János, Fuchszné Benák Katalin. 2. javított kiadás. Mindszent, Ávéd János, 2001.

Magyar politikai lexikon. Szerk. Madarász Elemér. Budapest, Magyar Politikai Lexikon Kiadóvállalat, 1935.

Szegedi egyetemi almanach 1921-1995. Szerk. Szentirmai László, Iványi Szabó Éva, Ráczné Mojzes Katalin. Szeged, Hungaria, 1996.

Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar rektorok Kategória:Mindszentiek Kategória:Magyar szakírók Kategória:1884-ben született személyek Kategória:1959-ben elhunyt személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:A holokauszt magyar túlélői