Csák Gyula (Nyíregyháza, 1930. január 12. – 2026. május 16.) József Attila-díjas (1975) magyar író, szociográfus.

Életpályája 1948-1950 között a debreceni Tiszántúli Néplap szerkesztője volt. 1950-1953 között a Néphadsereg szerkesztőségében dolgozott. 1953-1957 között a Szabad Föld szerkesztője, 1957-1969 között az Élet és Irodalom rovatvezetője volt. 1974-1983 között a Magyar Írószövetség külügyi titkáraként, 1984-1986 között az újdelhi Magyar Kulturális Intézet igazgatójaként működött.

Munkássága Riporterként "operatív helyzetjelentésével" (Mélytengeri áramlás, 1963) újrateremtette a szociográfia irodalmát. Nyers, realista elbeszéléseiben is sok a publicisztikus, szociografikus elem (A tolvaj és a bírák, 1974; Érzelmeink mély kútja, 1984). Regényeiben a társadalmi korszakváltásnak, benne a parasztság megváltozott helyzetének ábrázolását először hagyományos realista eszközökkel próbálta (Két karácsony között, 1966; Álomzug, 1971), később parabolába hajlottak művei (A legnagyobb sűrűség közepe, 1979; Glemba, 1981; Az őszülés váratlan órája, 1982). Fordított angolból. Színműveit (A nagy kísérlet, 1968; Terézia, 1972; Együtt, egyedül, 1980) fővárosi és különböző vidéki színházak mutatják be.

Magánélete 1967-ben házasságot kötött Forrás Évával. Egy fiuk született, Balázs (1968).

Színházi munkái A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 5.2013. május 24-i lekérdezés Tiszta szívvel (1963) A nagy kísérlet, avagy ki menjen Afrikába (1970) Terézia (1974) Együtt egyedül (1977) Az őszülés váratlan órája (1983)

Művei Baráti egyetértésben. Képek a tamási Vörös Szikra termelőszövetkezet életéből; Kossuth, Bp., 1957 Háromszor a tűzvonalban (emlékezés, 1958) Augusztusi éjszaka (Landler Jenő regényes életrajza, 1959) Mélytengeri áramlás (riportregény, 1963) Két karácsony között (regény, 1966) A nagy kísérlet (dráma, 1968) Ember a kövön (regény, 1969) Álomzug (regény, 1971) Bontják a kemencéket. Írások a faluról (riport, 1971) Terézia (dráma, 1972) A tolvaj és a bírák (elbeszélés, 1974) Örökzöld (regény, 1975) A szikföld sóhaja (szociográfia, 1977) A legnagyobb sűrűség közepe (kisregény, 1979) Együtt, egyedül (dráma, 1980) Glemba (regény, 1981) Vadász (gyermekregény, 1981) Az őszülés váratlan órája (regény, 1982) Érzelmeink mély kútja (válogatott elbeszélések, 1984) Vadregényes pusztaság (szociográfia, 1985) Közös magány (regény, 1983) Szeplőtelen Kelemen (regény, 1986) A parasztzsidó (regény, 1990) Hallgatag doktor (regény, 1992) Lázadás a Vénusz ellen (kisregény, 1994) Egy május fejfájára; Hét Krajcár, Bp., 2003 Vallomás. A szerző válogatása életművéből; Trikolor, Bp., 2006 (Örökségünk)

Forgatókönyv A tolvaj és a bírákA Remek, a Hagyaték és a Pereskedők című novellájából a Nyitott Könyv sorozatban. (tévéfilm, 1975, rendezteː Gaál Albert) A legnagyobb sűrűség közepe (tévéfilm, 1981, rendezteː András Ferenc) Vademberek (2001, rendezteː Szurdi Miklós)

Díjai, kitüntetései Népköztársasági Érdemérem ezüst fokozata (1980) A Munka Érdemrend ezüst fokozata (1981) A Magyar Honvédség és a Magyar Írószövetség nívódíja (1993, 1995) Szabó Zoltán-díj (2003)

Jegyzetek

Források Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató könyvek Ki kicsoda a magyar irodalomban? Könyvkuckó Kiadó, Budapest, 1999

További információk [ A magyar irodalom története 1945–1975] [ Kortárs magyar írók]

Kategória:1930-ban született személyek Kategória:2026-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar szociográfusok Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Nyíregyháziak Kategória:Nagy Lajos-díjasok Kategória:SZOT-díjasok Kategória:A Szabad Föld vezetői, újságírói Kategória:Az Élet és Irodalom vezetői, újságírói