Maria Callas (görögösen María Kállasz [Μαρία Κάλλας]; New York, 1923. december 2. – Párizs, 1977. szeptember 16.) Amerikában született görög származású opera-énekesnő (szoprán), aki elsősorban lenyűgöző bel canto technikájának, valamint hatásos drámai képességeinek köszönhette hírnevét; rajongói La Divinaként vagy primadonna assolutaként emlegették.
María Ána Szofía Kekilía Kalojeropúlu New Yorkban született, görög bevándorló apja a könnyebbség kedvéért a Callas nevet adta lányának. Miután szülei elváltak, az anyja és két lánya 1937-ben hazautazott Athénba. Maria itt énektanulmányokat folytatott, majd 1940-ben lépett az athéni operaház színpadára. A második világháború idején is foglalkoztatták, emiatt gyakran hozták kapcsolatba a német megszállókkal. 1945-ben meghallgatáson vett részt a New York-i Metropolitan operaházban, mivel azonban nem tetszett neki a felajánlott szerep (Leonora a Fidelióból) inkább visszamondta a felkérést. 1947-ben Olaszországba utazott, ahol Amilcare Ponchielli La Gioconda című operájának főszereplőjeként lépett a híres Veronai Aréna színpadára. Ez az előadás hozta meg számára a várva várt sikert. Az új csillag színészileg is képezte magát a neorealista rendező Luchino Viscontinál, aki a legnagyobb tragikának nevezte. Magánéletének örvendetes fordulataként megismerkedett a nála 30 évvel idősebb Giovanni Battista Meneghinivel, aki férje és impresszáriója lett. Sorra hódította meg a világ leghíresebb operaházait. Három oktávnyi hangja a felső E-től az alsó F-ig terjedt, így a koloratúrszoprántól a drámai szopránig mindenre alkalmas volt. Legszívesebben olyan érzelmekben gazdag asszonyok bőrébe bújt, akik meghalnak vagy ölnek szerelmükért, vígoperát csak kettőt vállalt (A sevillai borbély és A török Itáliában című Rossini-műveket). Határozott temperamentuma és sorozatos botrányai miatt gyakran szerepelt bulvárlapok címoldalán. Ugyancsak ezek a botrányok vezettek oda, hogy a milánói és a bécsi operaház szakított vele. Egészsége az 1950-es években megrendült, sokak szerint a túlzásba vitt fogyókúrák miatt. 1959-ben elvált férjétől, és viszonyt kezdett Arisztotélisz Onászisz görög hajómágnással, aki végül Jackie Kennedy miatt hagyta el. 1965-ben a londoni Covent Gardenben Toscaként lépett utoljára színpadra. Ezután többnyire csak hangversenyeken énekelt. Maria Callas 1977. szeptember 16-án halt meg Párizsban, szívroham következtében.
Több mint negyven operaszerepet énekelt, és húsz teljes operafelvételt hagyott maga után. Alakításaiban Bellini, Donizetti, Rossini, Cherubini rég elfelejtett operái születtek újjá. Legjelentősebb szerepei Lucia a Lammermoori Luciából, Floria Tosca a Toscából, Violetta a Traviátából, Bellini Normája, valamint Cherubini Médeiája.
Élete és pályafutása Gyermekévei A Kalojerópulosz házaspár – Jórgosz Kalojerópulosz és Evangelía Dimitriádi – közé válaszfalat húzott a látható korkülönbség, valamint az eltérő temperamentum: míg a férj igénytelen és kényelmes, addig a feleség vidám, társasági életre vágyó és művészeteket pártoló volt. A család életét beárnyékolta, hogy második gyermekük, Vaszílisz tífuszban meghalt. Noha volt egy idősebb lányuk is, Jakínthi Kálasz (akiből az Amerikai Egyesült Államokban Jackie lett), mégis a mélyen hagyományőrző és vallásos Kalojerópulosz családban az egyetlen fiúgyermek elvesztése különösen nagy tragédiát jelentett, hiszen ő lett volna a család nevének továbbvivője. Az apa, Jórgosz, aki gyógyszerész volt a peloponnészoszi Meligalában, megelégelte a szegényes életkörülményeket, eladta üzletét, és elhatározta, hogy családjával együtt kivándorol Amerikába. Feleségével az elutazásuk előtti napon közölte a hírt. Evangelía tiltakozott ugyan, hiszen már terhes volt Mariával, de elkeseredetten és haraggal telve követte férjét. A család 1923. augusztus 2-án szállt partra a New York-i kikötőben egy jobb élet reményében. Megérkezésük után Long Islanden béreltek lakást. Jórgosz gyógyszerészi állás kapott, de nem sikerült önálló üzletet nyitnia.
1923. december 2-án megszületett María Ána Szofía Kekilía Kalojeropúlu (görögül: Μαρία Άννα Σοφία Καικιλία Καλογεροπούλου). Nevét apja hamarosan Callasra változtatta, mivel abban bízott, hogy egy Amerikában könnyebben kiejthető névvel sokkal hamarabb sikerül majd érvényesülnie. Az anya fiúgyermeket várt, aki pótolja majd Vaszíliszt. Csalódottságát a későbbiekben többször is lánya szemére vetette.
1927-ben Kalojerópulosznak sikerült önálló üzletet nyitnia, ezért a család Manhattanbe költözött. Evangelía a házvezetéssel és a lányok (Jackie és Maria) nevelésével volt elfoglalva. Az apa kezdettől fogva ellenezte, hogy Evangelía zenélni és énekelni tanította a lányokat, de az anya rádöbbent, hogy mindkettejüknek csodálatra méltó tehetsége van. Ő ismertette meg a lányokat az operával: elsőként megvette nekik a Faust, a Lammermoori Lucia és a Mignon című operalemezeket, valamint zongoraleckékre íratta be őket. Evangelía elképzelése az volt, hogy Mariából „párját ritkító énekesnőt”, Jackie-ből pedig „rangos zongoraművésznőt” farag. Ennek érdekében számos rádióversenyre és zenei vetélkedőre is benevezte őket, melyeken sorozatos sikereket értek el, elsősorban Maria. A becsvágyó anya minden létező finomságot megadott lányának, hiszen véleménye szerint a „jó hangot táplálni kell”, így Maria már gyerekkora óta kövér volt, ráadásul sokdioptriás szemüveget viselt, hiszen egészen kicsi kora óta rövidlátó volt.
Visszatérés Görögországba 1937-ben Evangelía és Jórgosz között annyira megromlott a kapcsolat, hogy már képtelenek voltak az együttélésre. Elhatározták, hogy elválnak. Mivel a férj keresete kicsi volt, nem tudta eltartani a három nőt. Úgy döntött, hogy Evangelíát és a lányokat hazaküldi Görögországba, ahol az általa havonta folyósított – Amerikában kevésnek számító – száz dollárból élnek majd.
Evangelía, Jackie és Maria 1937 májusában, a Saturnia fedélzetén érkeztek meg Athénba. Evangelía családja, a Dimitriádik várták őket, és az ő házukba költöztek. Mindhárman újra felvették a Kalojerópulosz nevet. A Kalojerópuloszok és Dimitriádik között azonban hamarosan megromlott a viszony, így Evangelía és lányai kénytelenek voltak elköltözni a Patiszíon utcába, ahol Maria végre valóban nekifoghatott a tanulásnak. Evangelíának sikerült megszerveznie lánya számára egy próbaéneklést Nicola Moscona, híres görög basszista előtt. Ezen részt vett Maria Trivella szopránénekesnő, a Nemzeti Konzervatórium tanára is.
Akkoriban Athénban két jelentős zenei intézet működött: a tekintélyes Athéni Konzervatórium, ahonnan az ország híres énekesei kerültek ki, valamint a Nemzeti Konzervatórium, ahol a felvételi követelmények kevésbé szigorúak voltak. Az előbbi intézmény 1937-ben elutasította Maria felvételét, mivel nem töltötte még be tizenhatodik életévét. Meghamisítva életkorát, 1938-ban Mariát felvették a Nemzeti Konzervatóriumba, ahol Trivella felügyelete alatt elkezdte a komoly tanulást. Első színpadi szerepére a konzervatóriumban 1939. április 2-án sor került a Parasztbecsület Santuzzájaként.
Konzervatóriumi évek Evangelía Kalogeropulosznak még 1938-ban sikerült megszerveznie egy próbaéneklést Elvira de Hidalgónál, a híres spanyol szopránnál, aki az Athéni Konzervatórium tanára volt. Hidalgo beleegyezett, hogy tanítványává fogadja Mariát, de az anya kérésére megvárták a lány tanulmányainak befejezését a Nemzeti Konzervatóriumban.
Callas hangjának három regisztere (magas, közép és mély) között törés volt, és ezt már Trivella is észrevette. Ezek a törések veszélyeztették az átmenetet az egyik regiszterből a másikba, így éneke a hozzáértők számára hézagosnak tűnt. Callas rengeteget dolgozott ezek enyhítésén, és elsősorban kitűnő drámai érzékének köszönhetően sikerült is elfeledtetni e hibákat. Véglegesen azonban csak jóval később sikerült nagyjából kiküszöbölnie őket, amikor hangja már túljutott a csúcson, és a kifáradás miatt regiszterei is veszítettek intenzitásukból. Hidalgo is nagyon érezte ezeket a töréseket, és azt tanácsolta tanítványának, hogy kezdetben foglalkozzék az operairodalom könnyedebb részeivel, maradjon a koloratúraszoprán szerepek mellett, és tanuljon (akkoriban mellőzött) bel canto szerepeket. Az volt a véleménye, hogy Maria hangja idővel kifejlődik majd, és képes lesz nehezebb szerepeket is elénekelni. A bel canto alapjában véve olyan éneklési stílus, amely teljesen alá van rendelve a veszélyesen nehéz dallamvonalnak és a dús díszítésnek, amit aztán az énekes saját kedve szerint módosíthat. Az ilyenfajta éneklés hajlékony hangot követel, amely képes alkalmazkodni az opera követelményeihez. Rossini, Bellini és Donizetti operái rendszerint ezt a szép éneklést követelték meg, de a később született Verdi-, majd Puccini-darabok sokkal nagyobb kifejezőerőt kívántak, és a regiszterek szélsőségeire alapoztak, ezért a 20. század elejére a bel canto operák zöme lekerült az operaházak műsoráról.
Elvira de Hidalgo nemcsak énekelni tanította Callast, hanem színpadi helytállásra is: megtanította neki a helyes testtartást, a kézmozdulatok fontosságát és kifejezőerejét, így a kissé ügyefogyott lányból magabiztos, nyílt tekintetű, méltóságteljes nőt nevelt, aki szemüvege nélkül is úgy tudott keresztülmenni a színpadon, mintha jól látna.
Maria és az anyja lassan elhidegültek egymástól. Evangelía később többször is megjegyezte, hogy lánya gőgös, dicsőségre vágyó és kapzsi lett. Maria viszont felrótta anyjának, hogy miatta lett kövér és vaskos, valamint az anyja mindig a vékonyabb Cynthiát részesítette előnyben annak szépsége miatt.
Callas bemutatkozó előadására az Athéni Konzervatóriumban 1940 májusában került sor egy gálaesten, amelyen Verdi áriáit énekelte az Aidából és Az álarcosbálból. Ezek távol álltak Hidalgo elképzeléseitől, de a fiatal énekesnő kénytelen volt elvállalni őket, hiszen a konzervatórium legtehetségesebb diákja volt, és meg kellett felelnie a vezetőség elvárásainak.
Az Athéni Operaház énekese 1941. január 21-én Hidalgo közbenjárásának köszönhetően Callas Beatrice szerepében debütált Franz von Suppé Boccacciójában, az Athéni Operaházban. A mindössze tizenhét éves Maria hatalmas sikert aratott.
Időközben kitört a második világháború, ami hozzájárult ahhoz, hogy a feltörekvő énekesnő sorsa gyökeresen megváltozzék. A Kalojerópulosz család támogatta a görög katonai ellenállást, és házukban nem egyszer bujkáló görög katonákat, sőt brit pilótákat rejtegettek. A számos rendőrségi nyomozás és házkutatás csak fokozta a feszült hangulatot a családban, hiszen ha a megszálló németek megtalálták volna azokat, akiket keresnek, Evangelíát kivégezték volna. A háború alatti megpróbáltatások része volt a szegényes étrend is: Maria félt, hogy éhen pusztul, de ennek ellenére egyetlen kilót sem fogyott le a nélkülözések alatt.
A megszállásnak azonban volt egy jó oldala is. A német csapatok görögországi parancsnoka, Speidel tábornok kedvelte a színházat, és pártolta a művészeteket, ezért a színházak rövid időn belül ismét megnyíltak. A Kalogerópoulousz családot Mario Bonalti, olasz tüzérezredes vette pártfogásba, majd később, az 1970-es években olyan mendemondák is szárnyra kaptak, miszerint a Propaganda Korps vezetőjének, Friedrich Herzognak a közbenjárásával sikerült megalapozni Maria karrierjét. Tagadhatatlan tény, hogy Maria Callas karrierjének első sikerét a háború ideje alatt aratta.
1941 júliusában az Athéni Operaház Toscája hirtelen megbetegedett. Elvira de Hidalgo a tanítványát ajánlotta „beugrásra”, és Maria olasz „összeköttetéseinek” köszönhetően jóvá is hagyták a fellépését. Július 4-én lépett színre Puccini operájában és óriási sikert aratott. Erről Friedrich Herzog is elismerő beszámolót írt a Deutsche Nachrichten in Griechenland című újságban, és valószínűleg emiatt terjedt el a feltételezés, hogy Callast a Propaganda Korps segítette volna színpadra. A Tosca – noha saját bevallása szerint nem szerette – Callas egyik meghatározó szerepe lett Norma, Lucia, Violetta és Médeia mellett.