Bernd Schneider (Jéna, 1973. november 17. –) német válogatott labdarúgó volt. Sokoldalú játékos volt, gyakran játszott a jobb oldali középpályán, de középső középpályásként és védekező középpályásként is megfordult. Csapattársai és a szurkolók a "Schnix" becenevet aggatták rá. Kiváló technikája miatt a "fehér brazil" becenéven is emlegették. Habár, többnyire előkészítő volt, mégis hihetetlen gólérzékeny volt, főleg nagy távolságból. Súlyos gerincproblémái miatt 2009-ben visszavonult.
Pályafutása Schneider a profi karrierjét az FC Carl Zeiss Jena-ban kezdte, és egymást követően 5 szezont játszott a klubban, amely a Német Bundesliga 2-ben volt. 1991. Augusztus 13-án debütált és 10 percet játszott a Darmstadt 98 ellen. A meccs végén 1-3-ra veszített a FC Carl Zeiss Jena.
Ezután 1 szezont játszott az Eintracht Frankfurtban, majd a Bayer Leverkusen-hez igazolt, ahol kulcsjátékossá vált csapatában. Az 1999-2000-es és a 2000-2001-es szezonban nagyban hozzájárult a csapat kitűnő második helyezéséhez, 11 gólpasszt adott az utóbbi szezonban, valamint 5 gólt szerzett, valamint a Bajnokok Ligája döntőjébe is bejutott a Bayer Leverkusen melyben nagy szerepe volt.
Bár inkább előkészítő volt, mintsem befejező játékos, karrierje legtöbb (10) gólját a 2003-2004-es szezonban szerezte, így ő rúgta a legtöbb gólt abban a szezonban, akárcsak Johan Micoud. A Leverkusen a 3. helyen végzett, és a következő szezonban Schneider megújította szerződését további négy évvel.
Két erősebb szezon után (10 gól és 18 gólpassz 60 meccs alatt), Schneidert egymást követő sérülések érték, először a vádlija, aztán a háta. Visszatérnie majd csak 2009. május 16-án sikerült, amikor is az utolsó 20 percben játszott a Borussia Mönchengladbach elleni meccsen, amit a Leverkusen 5-0 arányban nyert meg. Az ezt követő hónapban jelentette be visszavonulását, miután nem sikerült teljesen felépülnie a sérüléséből.
2009. május 29-én, a Carl Zeiss Jenaazonnal kinevezte őt, mint a klubelnök, Peter Schreiber tanácsadójának, és munkába állt a Bayer Leverkusennél, mint játékosfigyelő, miután visszavonult a játéktól.
Sikerei, díjai Német Bundesliga 2. helyezés 1999-2000 és 2001-2002 Német kupa 2. helyezés 2001-2002 és 2008-2009 UEFA Bajnokok Ligája 2. helyezés 2002 Világbajnoki 2. helyezés 2002, 2006 Konföderációs kupa 3. helyezés 2005
Források
"Der «weiße Brasilianer» Bernd Schneider tritt ab ("The White Brazilian" Bernd Schneider retires)" (in German). sueddeutsche.de. 26 June 2009. https://web.archive.org/web/20090727192606/http://newsticker.sueddeutsche.de/list/id/663360. Megjelent 2009. június 26-án. "Four more years for Schneider". uefa.com. 11 February 2005. http://www.uefa.com/competitions/ucl/news/kind=1/newsid=279328.html. Megjelent 2009. június 26-án. "Injured Schneider takes another break". UEFA.com. 14 December 2007. http://www.uefa.com/competitions/uefacup/news/kind=1/newsid=638431.html. Megjelent 2009. június 26-án. "Leverkusen's Schneider takes first steps back". UEFA. 4 January 2009. http://www.uefa.com/footballeurope/news/kind=2/newsid=790431.html. Megjelent 2009. június 26-án. "Germany salutes retiring Schneider". UEFA.com. 26 June 2009. http://www.uefa.com/footballeurope/news/kind=2/newsid=841866.html. Megjelent 2009. június 28-án. "Injury forces Schneider to quit". fifa.com. 27 June 2009. http://www.fifa.com/worldfootball/clubfootball/news/newsid=1076992.html . "Fascher geht – Comeback von van Eck" (in German). mdr.de. 29 May 2009. https://web.archive.org/web/20090707090357/http://www.mdr.de/sport/6401447.html. Megjelent 2009. június 26-án. "Bernd Schneider bittet Bayer 04 um Vertragsauflösung" (in German). bayer04.de. 26 June 2009. http://www.bayer04.de/b04/de/_md_aktuell-dt.aspx?aktuell=aktuell-2883. Megjelent 2009. június 26-án. "Schneider stresses home advantage". FIFA. 14 June 2006. http://www.fifa.com/worldcup/archive/germany2006/news/newsid=16391.html . "Schneider ruled out of Euro 2008". FIFA. 2 May 2008. http://www.fifa.com/confederationscup/news/newsid=758214.html . "Schneider: Ich gebe die Nationalelf nicht auf" (in German). bild.de. http://www.bild.de/BILD/sport/fussball/nationalmannschaft/2008/08/21/bernd-schneider/ich-gebe-die-nationalmannschaft-nicht-auf.html . Megjelent 2009. június 26-án.
Kategória:1973-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Német labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az Eintracht Frankfurt labdarúgói Kategória:A Bayer Leverkusen labdarúgói Kategória:A Carl Zeiss Jena labdarúgói Kategória:Jénaiak