A Born This Way (magyarul: „Ilyennek születtem”) Lady Gaga amerikai énekesnő első kislemeze azonos című második nagylemezéről, a Born This Way-ről. A dalt Lady Gaga, Fernando Garibay, Jeppe Laursen és DJ White Shadow szerezte, és ők voltak a producerek is. Gaga a számot The Monster Ball nevű turnéjával a világot járva szerezte. A Born This Way-t az 1990-es évek nőket és melegeket bátorító zenéi inspirálták, és Gaga a saját felszabadulását akarta megénekelni a dalban. A 2010-es MTV Video Music Awards gálán hírhedtté vált „húsruhájában” elénekelte a dal refrénjének egy részletét, és bejelentették, hogy második nagylemezének első kislemeze lesz. A kislemez 2011. február 11-én jelent meg, és az elektropop műfajba sorolható. A szám szövege egy bátorító üzenetet hordoz, és a refrén egy felszólítás arra, hogy légy az, aki vagy, és ne legyen szégyenérzeted emiatt. A dalban a meleg, leszbikus, és transznemű közösségek, illetve több etnikum is megemlítésre kerül. A már a dal megjelenése előtt közzétett dalszöveget több ázsiai és latin közösség bírálta, mert a számban hallható „chola” és „orient” kifejezéseket pejoratívnak minősítették nemzetiségi közösségükre nézve.
A Born This Way nagyrészt pozitív kritikai fogadtatásban részesült, és egy „klubokba termett himnuszként” jellemezték, ugyanakkor bírálat is érte Madonna 1989-es Express Yourself című dalára való túlzott hasonlóságáért. Egyes kritikusok szerint a hasonlóságok negatív fényt vetnek a számra, mások azonban úgy vélték, a dal csak annyiban hasonlít korábbi számokra, amennyire minden pop sláger. A Born This Way több mint huszonöt országban ért el első helyezést. Az Egyesült Államokban az énekesnő harmadik első helyezett kislemeze lett a Billboard Hot 100 listán. Emellett a Born This Way a Hot 100 lista történetének 1000. első helyezett dala lett. Az iTunes történetének leggyorsabban fogyó kislemeze lett, több mint egy millióan töltötték le a dalt mindössze öt nap alatt. A Born This Way-ből világszerte 8,2 millió példányt értékesítettek, amivel minden idők egyik legnagyobb példányszámban eladott kislemeze lett.
A dalhoz készített videóklipet Nick Knight rendezte. 2011. február 28-án mutatták be, és olyan szürrealista festők inspirálták, mint Salvador Dalí és Francis Bacon. A klip alapkoncepciója, hogy az énekesnő egy új fajnak ad életet, amelynek tagjai előítélet nélkül születnek. A videóklip számos kulturális és művészeti utalást tartalmaz. Amellett, hogy olyan előadók előtt tiszteleg, mint Michael Jackson és Madonna, a görög mitológia, a szürrealizmus és Alexander McQueen divattervező munkái is megjelennek benne. A Born This Way-t Gaga első alkalommal az 53. Grammy-díjkiosztón énekelte el, ahol egy áttetsző „tojásból” mászott elő a színpadon előadása kezdetén. A dalhoz számos remixváltozat készült, többek között a Gaga és Fernando Garibay által készített „The Country Road Version”, és a Salim és Sulaiman Merchant indiai producer páros által készített, bollywoodi stílusú remix. Ezen kívül feldolgozta a dalt Alice Cooper, Madonna, Katy Perry és a Glee – Sztárok leszünk! című tévésorozat szereplői is.
Háttér
2010-ben Lady Gaga a Monster Ball show-jával turnézott a világ körül. Ebben az időben kezdte el kidolgozni ötleteit új stúdióalbumához, a Born This Way-hez. Az első dal, amit szerzett, az album címadó dala volt, és elmondása szerint tíz perc alatt írta meg Manchesterben, elkészítését a szeplőtelen fogantatáshoz hasonlította. „Tíz kib*szott perc alatt írtam meg, és egy igazán varázslatos, üzenettel bíró dal. És miután megírtam, a kapuk megnyíltak, és a számok csak jöttek és jöttek” – mesélte a Vogue magazinnak. Perez Hilton, Lady Gaga egyik közeli barátja az elsők között hallgatta meg, és úgy vélte, hogy nagyon fontos a dal a meleg közösség számára, és sikeres lesz. Elton John így beszélt a dalról még megjelenése előtt: „A Born This Way […] teljesen le fogja mosni a színről Gloria Gaynor I Will Survive-ját. Az volt régen a meleghimnusz; a Born This Way az új. Bár igazából nem is meleghimnusz – bárki azonosulhat vele”. DJ White Shadow, a szám egyik producere elmondta, hogy a Born This Way-t „úton a világ körül, bármilyen elérhető helyen” vették fel. Gaga a saját felszabadulását akarta megénekelni és egy buzdító üzenetet intézni rajongóinak a dalban. A Billboard magazinnak ezt mondta a számról: „A Born This Way egy fényesen ragyogó szám az album többi számához képest, amelyek egyre sötétebb tónusúak. Hogy tréfásan fejezzem ki magam, a Born This Way a marihuánája az album heroinjainak, az alapvető, erős mámorítószere az albumnak. […] a dal [üzenete] szó szerint kivehető a szövegből… Azt mondtam magamnak: »Meg akarom írni a számomat a szabadságérzetemről. Meg akarom írni a saját ’ki a f*sz is vagyok én’ himnuszomat«, de nem szeretném, ha költői varázsolgatás és metaforák miatt árnyékba szorulna. Azt akarom, hogy egy támadás legyen, egy igazi rohamként hasson a végén, mert úgy gondolom, hogy – különösen napjaink zenéjében – minden kezd elhígulni, és az üzenet sokszor a szöveggel való játék hátterébe szorul. Visszatekintve az 1990-es évek elejére, amikor Madonna, az En Vogue, Whitney Houston és a TLC igazi bátorító zenét csináltak a nőknek, a melegeknek és mindenféle jogfosztott közösségnek, a szövegek és a dallamok elsöprő erejűek, gospel jellegűek és nagyon spirituálisak voltak, és én amondó voltam: »Ez az a fajta dal, amit csinálnom kell. Ez fogja felrázni az ipart.« Nem a kész felvétel a lényeg. Nem is a megalkotása. A dal maga a lényeg. Bárki énekelheti a Born This Way-t. Bárki más is lehetett volna az előadója.”
Transmission Gagavision című internetes videósorozatának 43. részében Gaga még többet elárult a dal szerzésének érzelmi hátteréről: „A legnagyobb kihívás a Born This Way megírásában az volt, hogy magabiztossá és aggálymentessé kellett válnom. Magam mögött kellett hagynom a bizonytalanságot … mindenféle múltbéli sebemet. Két évet töltöttem azzal, hogy a sebhelyeim mélyére hatoljak … egyfajta vérátömlesztés kellett. A Born This Way az, aki én vagyok. Egy előadó, aki szakadatlanul félig fantáziaként, félig realitásként nyilvánul meg.” Az 53. Grammy-díjátadó gálán Gaga, egyik díjának átvételekor köszönetet mondott Whitney Houstonnak, mert elmondása szerint nagy szerepe volt a Born This Way dal megszületésében. „Köszönetet akartam mondani Whitneynek, mert amikor a Born This Way-t írtam, azt képzeltem, hogy ő énekli; ugyanis nem voltam kellően biztos magamban, hogy elképzeljem magam, mint szupersztárt” – mondta.
Kiadás és borító bélyegkép|jobbra|250px|A Born This Way előadása a 2011-es MuchMusic Video Awards-on 2011. január 1-jén, rajongóinak szánt „karácsonyi ajándék” gyanánt Lady Gaga az azonos című nagylemez megjelenési dátuma mellett a Born This Way dal kiadását is bejelentette Twitter-oldalán; 2011. február 13. volt a tervezett időpont. 2011. február 7-én azonban Gaga úgy döntött, két nappal előbbre hozza a dal premierjét. „Nem tudok tovább várni, a kislemez pénteken jön” – írta Twitteren. Nem sokkal ezt megelőzően az énekesnő a dal teljes szövegét is megosztotta Twitteren. Ennélfogva február 11-én az amerikai rádiókban keleti parti idő szerint reggel 6 órakor, míg digitális letöltésként ugyanezen a napon délelőtt 9 órakor jelent meg. Gaga a Billboard magazinnak elmondta, hogy az eredeti tervek szerint a Marry the Night lett volna az első kislemez új albumáról, ám a Born This Way dal csak ezután készült el.
2011. február 18-án Gaga „Trois Jours” („Három nap”) felirat kíséretében Twitteren közzétette a kislemez hivatalos borítóképét, melyet stylistja, Nicola Formichetti tervezett és Nick Knight fényképezett. A fekete-fehér borítóképen a meztelen, a hátán lévő tetoválásokat felfedő Lady Gaga látható szétfújt hajjal, erős sminkkel, arcán és vállain hegyes kitüremkedésekkel. Charlie Amter a The Hollywood Reportertől azt írta, a borító visszaidézi „az 1980-as évek klasszikus lemezborítóit (gondoljunk akár a Missing Personsre, a Roxy Musicra, vagy a Duran Duranre), sőt az 1970-es évekéit is.” Tanner Stransky, az Entertainment Weekly írója elragadtatott hangnemben ezt írta a borítóról: „rendkívül különös fotó: nem néz ki Gaga szinte teljesen állatiasan ezen a felvételen? Ez – merem használni ezt a szót, főleg így, hogy Perez is így jellemezte a képet – teljesen, totál elborult. És hát mégis, kevesebbet várnál ennél? Gaga haja sörényként omlik alá, és már-már olyan, mintha az afrikai dzsungelben rátalálhatnánk a lényre, akit megidéz ezzel”. Ugyanakkor Archana Ram úgy vélte, a borító Kylie Minogue 2007-es, 2 Hearts című kislemezének képét másolja. Nicole Eggenberger az OK! című brit hetilaptól így írt a borítóról: „Az igazi Gaga-divathoz méltóan az énekesnő hegyes vállakkal, szarvakkal és egy remek frizurával rukkol elő. Bár mindez továbbra is elég vad ötlet, úgy tűnik, Gaga sminkje mindezt bűbájossá is tette”. Leah Collins, a Dose magazin írója szerint az extrém smink és a tetoválások egy a szám címével játszó irónia részei. Bill Lamb az About.com-tól úgy vélte, „az arccsontok kihangsúlyozása és a merev ceruzahúzások a sminkben a kétneműség érzését keltik, valahol egy férfi és egy nő között van. Ezzel eszembe juttatja David Bowie klasszikusának, a Young Americans albumnak a borítóját”. Hozzátette, hogy a meztelenség a képen sebezhetőséget sugall. A magyar MTV szerint Gaga „afféle félig topmodell, félig űrlakó szerepben tetszeleg a képen”.
Kompozíció A Born This Way-t Gaga, Jeppe Laursen, Paul Blair (azaz DJ White Shadow), valamint Fernando Garibay szerezte, illetve ők voltak a producerek is. A hangkeverést a londoni Abbey Road Stúdióban és a New York-i Germano Stúdióban végezték. A klubhangzással operáló dal egy szintetizátorriffel és az „It doesn’t matter if you love him or capital H-I-M” sorral kezdődik, amelyet egy hümmögő basszusvonal támogat meg. Az első verze a „My mama told me when I was young/ We are all born superstars” sorral veszi kezdetét. A basszusdallam később átkerül a refrénbe, amelyben az „I’m beautiful in my way, ’cause God makes no mistakes; I’m on the right track baby, I was born this way” sorok hallhatók. A refrént különféle ütőhangszerek támogatják meg. A refrén után Gaga a „Don’t be a drag, just be a queen” sort kántálja néhányszor tapsolásszerű ütemek felett, mielőtt belekezd a második verzébe. Egy átvezető rész következik, ahol Gaga több közösség nevét megemlíti. Sal Cinquemani a Slant Magazine-tól úgy érezte, hogy ez a rész olyan, mintha a Glee zenéjét ötvözné a There But For The Grace of God Go I-jal a Machinetól. A zene egy pillanatra elhalkul, amikor Gaga a cappella énekel egy orgona belépését megelőzően, a dal vége előtt. A Musicnotes.com-on a Sony/ATV MusicPublishing által közzétett kotta szerint a Born This Way 4/4-es ütemben íródott egy középütemű dance tempóval, aminek ütemszáma 120 percenként. A dal hangneme H-dúr, Gaga hangterjedelme F3-tól F5-ig terjed. A Born This Way ostinatója a C5–F5–E5–B5 a verzékben, a refrén alatt pedig a F3–F–E–B–Bm7–C akkordmenetet követi.Germanotta, Stefani; Laursen, Jeppe (2011). "Digital Sheet Music – Lady Gaga – Born This Way". Musicnotes.com. Sony/ATV Music Publishing.
bélyegkép|balra|160px|Lady Gaga a Born This Way akusztikus változatának előadása közben a 2011-es EuroPride rendezvényen, Rómában. A dalban többek között az LMBT közösség kirekesztettsége ellen is felszólal