A hobbit (angolul The Hobbit, Szobotka Tibor 1975-ös fordításában A babó) J. R. R. Tolkien angol író elsőként kiadott regénye (A Gyűrűk Ura előzménykönyve). A könyv cselekménye az alábbiakban annak eredeti fejezeteinek tagolásában kerül bemutatásra.

bélyegkép|jobbra|200px|Hobbitfalva - a Gyűrűk Ura c. filmhez készített díszlet

Váratlan társaság A főhős Bilbó, a jómódú, de szerény kis hobbit (babóA különböző magyar kiadásokban egyes személy-, nép-, helynevek, és egyéb fogalmak magyarra fordítását eltérően oldották meg, ld. itt, a fontosabb eltéréseket táblázatban foglaltuk össze.), egy kis, mintegy félembernyi magas, hosszú lábfejet és azon dús szőrzetet viselő, föld alá épített házakban élő és a kalandoktól általában iszonyodó, földjeit békésen művelgető nép tagja. Egy napA Gyűrűk Ura B függeléke (Esztendők számlálása) alapján Bilbó a Középfölde standard időszámítása szerinti Harmadkor 2890. évében született, Gandalf a 2941. évének áprilisában érkezett, tehát Bilbó ötvenegy évesen indult útnak, s ez a kor szerepel A Gyűrűk Ura első fejezetében elmondott születésnapi szónoklatában is. meglátogatja anyja (Belladonna Tuk, a hobbitátlagtól eltérően kalandozó-utazgató tagokat is felmutató Tuk nemzetségből) családjának jó barátja, Gandalf, a szürke köpenyes, hosszú, ősz szakállú, bölcs vándor mágus (varázsló) (akire Bilbó már alig-alig emlékszik). Gandalf (udvariasan, de zavarbaejtően magabiztosan) egy közelebbről meg nem határozott, ám nyilvánvalóan veszélyes vállalkozáshoz szeretné résztvevőként megnyerni, a hobbit azonban nem áll kötélnek, kárpótlásul és a mágus különös viselkedése miatti zavarában meghívja egy későbbi időpontban teára. Gandalf nemcsak szaván fogja Bilbót, ráadásul nem is egyedül állít be, hanem tizenhárom törp (törpe) társaságában.

Gandalf és a törpök (noha utóbbiak nem igazán látják alkalmas tettestársnak Bilbót, csak Gandalf ajánlására fogadják fel), beavatják a hobbitot tervükbe. A törptársaság vezetőjének, Tölgypajzsos Thorinnak apja, ThráinA Szobotka-fordítás elején Tharin, végén Thrain, A Gyűrűk Urában Thráin, a szövegkritikai kiadásban Thrain a Magányos Hegy mélyén, a törpök egyik nagy és gazdag településén (Hegymély, más néven Erebor) éldegélt, mígnem kincseikre szemet vetett a messzi északi sárkányok legmohóbbika és leggyilkosabbika (egyben utolsó életben maradt képviselője), a Nagy Smaug.A Gyűrűk Urában: Szmóg. Smaug lemészárolta a törp lakosok nagy részét, csak Thorin apja és nagyapja (Thror) menekült meg egy titkos kijáraton. Thráin egy vakmerő, ismeretlen célú és balul sikerült vállalkozásra indult, amibe belebukott. Gandalf már csak a gonosz és nagy hatalmú Feketemágus (A Gyűrűk Urában Szauron) északi erődítményének, Dol Guldurnak a pincebörtönében találkozott az akkorra félig elborult elméjű, haldokló törppel, s az ő homályos kérésére kutatta fel fiát, Thorint, s adta neki apja térképét a Magányos Hegyről.Ez Középfölde standard időszámítása szerint (ld. A Gyűrűk Ura, Függelék) a Harmadkor 2850. esztendejében történt. Az Erebori kutatás c., a szövegkritikai kiadás függelékében megjelenő elbeszélés szerint Gandalf valójában nem végzett aktív kutatást Thorin után, csak a sorsnak köszönhető, hogy más ügyekből kifolyólag megtalálta. Thorinnak még a nevét sem sikerült megtudnia Gandalfnak a haldoklótól (ezt egyébként Gandalf röviden A hobbit első fejezetében is elmondja, mikor Thorin számon kéri rajta, hogy került éppen hozzá a térkép). Az említett elbeszélésben Gandalf a következőket mondja a Thorinnal való első tárgyalásai utáni gondolatairól: „Eszembe jutott a szerencsétlen, haldokló törp Dol Guldur bányáiban, és a régi térkép meg a különös kulcs. Addig fogalmam sem volt, ki lehetett. Volt nála egy térkép, ami Durin népéé volt valaha Ereborban, és egy kulcs, amely láthatólag a térképhez tartozott (bár ezt nem tudta elmagyarázni); és azt mondta, hogy egykor volt egy gyűrűje. Semmi mást nem mondott. »Az utolsó a hét közül« – ezt motyogta újra és újra. […] Egy belső hang tanácsára megőriztem őket, de hamarosan elfeledkeztem róluk. Mert más ügyem volt Dol Guldurban, fontosabb és veszélyesebb Erebor minden kincsénél. De most eszembe jutottak, és láttam, hogy addig tartottam őket magamnál, míg az idő felfedte jelentésüket. Ma már tudom, hogy Thrór fia II. Thráin végső szavait hallottam, habár nem tudta elmondani a saját nevét, sem a fiáét […].” A törpök arra készülnek, hogy visszafoglalják tulajdonukat a sárkánytól. Bilbó először megrémül de a maga számára is érthetetlen módon, végül felülkerekedik benne anyja családjának, a nyughatatlan Tukoknak vére, s csatlakozik hozzájuk mint „hivatásos betörő”, szebb szóval, „kincskereső”.

Birkasült bélyegkép|jobbra|220px|Hegyi troll – John Bauer rajza 1904-ből

Elhagyva a lakott vidéket, a hegyekből lejött trollok karjaiba futnak.A hobbitban a trollok külsejükben és viselkedésükben is sokkal emberszabásúbbak, mint A Gyűrűk Urában; előbbiben inkább a klasszikus óriás-koncepcióhoz állnak közel, míg utóbbiban a mesebeli, félállati ogrékhoz és hasonló szörnyetegekhez Míg Gandalf előremegy felderítőnek, Berci, Vili és Tóni, a három troll elfogják a hobbitot, majd sorra a törpöket is – Thorint a legnehezebb, ő megégeti a tűzhelyükből kivett égő husánggal kettejük arcát – és azon tanakodnak, hogyan készítsék el őket, ételnek. Gandalf időközben észrevétlenül visszatér, és a tompa eszű trollok hangját utánozva, állandó vitát és veszekedést kavar köztük, mígnem a hajnal első sugarai hirtelen átvillannak a környező fák koronáján, és („amint ez köztudott”), ilyenkor a trollok kővé válnak. A trollok nem messze lévő lyukában némi kincset is találnak, köztük két remekmívű és értékes kardot: az egyiket, Orcristot („ork-szabdaló”) Thorin veszi magához, a másikat, Glamdringot („az ellenség pörölye”, egykor Gondolin királyának kardja volt) pedig Gandalf. Bilbó is magához vesz egy tündék készítette trollkést, ami számára felér egy rövid karddal (amit a 8. fejezetben Fullánknak keresztel majd el. Pengéje kéken ragyog, ha orkokA Gyűrűk Urában Tolkien orcoknak, magyarul orkoknak nevezi őket. (manók) vannak a közelében).

Rövid pihenő Elhagyva a trollföldet, Völgyzugolyba (Rivendell), az Utolsó Otthonos Házba érkeznek, ahol a nemes és bölcs féltünde (emberi és tünde (tündér) felmenőkkel is rendelkező lény), Elrond az úr. A nagy tudású úr fedezi fel Thrain térképén a „holdbetűkkel” (ithildin) írt rúnákat:A holdbetűs írás jellegzetes törp találmány, mely az ithildin nevű fémötvözetből készül; csak a csillagok és a hold fényében látható, sőt néha csak ugyanabban az évszakban és a holdnak ugyanolyan fázisa mellett, mint az írás készültekor „Ne mozdulj a barna kőtől, amikor a rigó kopogtat, és a lenyugvó nap fénye Durin NapjánakDurin Napja: A törp újesztendő első napja, amikor az ősz utolsó holdja és a Nap együtt látható az égen, a törp csillagtudomány egyébként az előrejelzésére nem képes. Durin legendás törp király volt. utolsó sugarát a kulcslyukra fogja vetni”.

E szavak értelme a 11. fejezetben világosodik majd meg.

Hegy felett és hegy alattE fejezet a Szobotka féle fordításban „Domb felett és domb alatt” címet viselt. E fejezetben Völgyzugolyból a Ködhegység (Ködös Hegyek) felé veszi az irányt a törptársaság. A hegyek tetején iszonyú viharba kerülnek, menedéket lelnek egy száraz barlangban, melyet két fiatal törp fivér (Fili és Kili) talált. A társaság elalszik. Bilbónak rossz álmai vannak, és az egyik igaznak bizonyul: a barlang falán kinyílik egy rejtekajtó, és gonosz orkok nyomulnak a sziklarésbe, elfogva törpöt, pónit és hobbitot. Bilbónak azonban félálmában van ereje egy rikkantásra, ennek hatására Gandalf felébred, egy robbanás közepette eltűnik; s nem fogják el. Az orkok a Nagy Manó (Óriáskobold) elé viszik a foglyokat, aki, minthogy megtalálja Thorinnál a Gondolin ostromakor orkok ezreit lemészárló kardot, az Orcristot, utasítást ad felkoncolásukra; azonban Gandalf – aki észrevétlenül követte az orkcsapatot, és érkezett a barlangba – az ott égő tűzbe valami robbanószert dob, a főnököt ledöfi; a keletkezett zűrzavarban elmenekülnek. A menekülő törpök a lassú Bilbót felváltva cipelik a hátukon. Az orkok azonban gyorsan utolérik őket, a Bilbót cipelő törpöt, Dorit elfogják, Bilbó pedig egy hosszú alagútba gurul.

Talányok a sötétbenA fejezet a A babó c. fordításban a „Talányok a sötétségben” címet viseli

bélyegkép|jobbra|150px|Gollam alakja A Gyűrűk Ura-filmekből

Az alagútban, ahová esett, a manók elől lefelé menekülve találkozik Bilbó Gollammal (Nyelem), egy furcsa, iszamos, nagylábú, keskeny arcú és nyakú, nagy sárga-zöld szemű, kicsi, de erős lénnyel, akit népe száműzött, s aki a barlang hideg tavának közepén egy sziklaszigeten lakik, nyers halakkal és néha-néha elfogott manókkal táplálkozva. Magát és néha másokat „drágaszágomnak” („szívem szottya”) nevezi, a Gollam nevet onnan kapta, hogy torkából időnként nyeldeklő, gurgulázó hangok törnek elő. Félnek egymástól (Gollam alig nagyobb, mint Bilbó, de nála jóval erősebb; kinek azonban kardja van), udvariasságból találós kérdéseket tesznek fel egymásnak. Gollam aztán azt ajánlja, hogy az veszítse el a játszmát, aki nem tudja megfejteni a fejtörőket, s ha Bilbó veszít, Gollam felfalja, ha meg Gollam veszít, meg kell mutatnia a biztonságos kivezető utat a barlangból.

bélyegkép|jobbra|150px|Ez volt Bilbó zsebében…

Bilbó végül – bár eredetileg nem találós kérdésnek szánta – azt kérdezi Gollamtól: „Mi van a zsebemben?”. Gollam eleinte berzenkedik a szabálytalan kérdés ellen, de Bilbó utóbb ragaszkodik hozzá, s Gollam találgatni kezdi, de eredmény nélkül. Bilbó zsebében az a gyűrű van, amit a járatban talált, s amit Gollam vesztett el, s ami viselőjét láthatatlanná teszi, ha az ujjára húzza. Gollam azt tervezi, hogy visszamegy a szigetére, ahol a gyűrűjét tartja, felhúzza és láthatatlanul megöli Bilbót. Tervének első részét végre is hajtja, de rá kell jönnie, hogy Bilbó zsebében épp az ő gyűrűje lapul, amit valahol elveszthetett. Bilbó látva, hogy Gollam ígérete ellenére a zsebének tartalmára vonatkozó kérdésekkel zaklatja, majd otthagyja őt, megsejti, hogy rosszat tervez, és menekülni kezd. Közben megbotlik a sötétben, a kezében tartott gyűrű az ujjára kerül, ezáltal láthatatlanná válik. Az őt kereső Gollamot követve kitalál a járatból, a kijáratot azonban a bosszúért lihegő manók őrzik. A gyűrű közben lecsúszott az ujjáról (rögtön elárulván Bilbót), s az ellenség észreveszi. A fáradt Bilbó nem menekül, zsebre dugott kézzel várja, hogy elfogja a túlerő, közben, ahogy kellemetlen helyzetekben szokta, a zsebében kotorászik. A gyűrű ismét az ujjára kerül, s eltűnik. Így megmenekül, mert az orkok, bár látják, hogy árnyéka felfogja a barlangba eső napfény egy részét, nem követik a külvilágba, hiszen nem bírják a napfényt (szédelegnek és elgyengülnek tőle).

Cseberből vederbe Bilbó a Ködhegység (Ködös Hegyek) túloldalán bukkan elő, és rálel a törpökre (teljes létszámban, még Dori is velük van, akit társai végül kiszabadítottak az orkok karmai közül, bár Gandalf a sötétben és zűrzavarban majdnem az ő fejét is lenyeste a Glamdringgal). Gandalf épp arra próbálja rávenni őket, hogy menjenek vissza az orkbarlangba és bizonyosodjanak meg Bilbó hogyléte felől, de a veszélyes vállalkozás – amire a törpök nemigen hajlandóak – szerencsére fölöslegesnek bizonyul, hisz Bilbó lehúzza ujjáról a gyűrűt, és mindannyian láthatják: épségben van.

Így hát gyorsan felkerekednek, mert tudják, ha leszáll az est, a manók előbújnak üldözésükre, hogy bosszút álljanak vezérükért. Ám vargokbaA Gyűrűk Urában: farkasok; A szilmarilokban: váltott farkasok. (warg) botlanak, s kénytelenek előlük fákra mászni. Így lelnek rájuk az orkok. Hogy bosszút álljanak, azt tervezik, rájuk gyújtják a fákat, és röhögve gyönyörködnek benne, ahogy ellenségeik maroknyi csapata elevenen megsül. Szorult helyzetükből az északi hegyvidék nemes sasai mentik ki őket, akik időtlen idők óta tesznek keresztbe az ork-terveknek.

Fura szállások